A vállalkozások száma Európa minden részén növekszik, a jelentõs számbeli gyarapodás megítélése a gazdasági elemzõk szerint sem egyértelmû (Gábor 1994). A növekedés nem elhanyagolható - bár régiónkban mindeddig figyelmen kívül hagyott része - a nõk vállalkozókedvének tulajdonítható. A piacgazdaságokban az elmúlt évtizedekben nagy figyelmet fordítottak a nõi munkavállalók és vállalkozók megjelenésének vizsgálatára, erre Magyarországon mind ez ideig nem került sor. A feminista közgazdaságtan rámutatott arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt 50 év gazdaságtörténetében a nõk munkába állása volt az egyik legfontosabb változás (Ferber 1995). Mivel Európa különbözõ részein eltérõ társadalmi tradíciók és fejlõdési utak határozzák meg és határolják be a nõk helyét a gazdasági munkamegosztásban, érdemes összevetni, milyen fõbb pontokban hasonlít, illetve különbözik a magyar nõi vállalkozók csoportja egyrészt a nyugat-európai nõi, másrészt a magyar férfi vállalkozóktól, illetve vállalkozásaiktól.

Amennyiben ténylegesen feltárhatók nagyobb eltérések a nõi és a férfi vállalkozók társadalmi jellemzõi és gazdasági tevékenységei között, az érvül szolgálhat részletesebb elemzés szükségessége mellett. A jövõbeni elemzéseknek árnyaltabb képet kell nyújtaniuk a nemek eltérõ társadalmi és gazdasági szerepeirõl.
 

Nemzetközi tendenciák

Az 1960-as évektõl kezdõdõen Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a nõi keresõtevékenység látványos bõvülése új tendenciákat hozott magával, a nõi munkavállalók öntudatos, egyre jobban képzett és munkájuk iránt elkötelezett csoportjai léptek be a munkaerõpiacra. Egy részük természetesen továbbra is csak részmunkaidõben, illetve család- és életciklusának egyes szakaszaiban dolgozott, ám az adatok arra utalnak, hogy a fiatalabb generációk tagjai egyre rövidebb idõre szakítják félbe keresõtevékenységüket, lerövidült az a "break", amit a nõk a gyermekszülés miatt iktatnak be pályafutásukba. A nõk munkavállalási kedve a '80-as években sem csökkent, sõt egyre többen jutottak be a gazdasági szervezetek vezetõ testületeibe is, bár arányuk a pozitív tendenciák ellenére is jelképesnek mondható (lásd 1. táblázat).

A vállalkozások száma Európa-szerte nagy ütemben növekedett, és ezen belül ma már a vállalkozók 14-37 százalékát nõk alkotják. Különösen magas volt a növekedési ütem Nagy-Britanniában, ahol 1981 és 1987 között a nõi vállalkozók száma 70 százalékkal nõtt. A változás jelentõs volt a férfiak esetében is, de ez a 30 százalékos növekedés a nõi vállalkozóknál tapasztaltakhoz képest elenyészõnek tûnik (Alimo-Metcalfe-Wedderburn-Tate 1993). Jelenleg (miként az 1. táblázat mutatja) a nõk Nagy-Britanniában a vállalkozók egynegyedét alkotják.

1. táblázat
Nõk a munkavállalók, a menedzserek és a vállalkozók között az Európai Közösség országaiban (százalék)

	keresõk	menedzser	középszintû vezetõ	felsõszintû vezetõ	vállalkozó/ önálló
Nagy-Britannia	43,1	26,0	-	2,0	25,0
Írország	32,8	17,4	-	-	31,5
Dánia	45,4	11,0	10,0	5,0	-
Hollandia	37,1	13,0	18,0	-	24,0
Németország	39,0	6,0	-	-	17,0
Franciaország	42,3	25,0	44,0	4,6	16,0
Belgium	36,8	-	12,5	5,0	-
Görögország	35,0	14,0	-	8,0	14,0
Olaszország	34,1	-	-	3,0	25,0
Portugália	41,7	-	-	-	-
Spanyolország	31,3	10,0	5,0	5,0	37,0

Forrás: Davidson-Cooper 1993: 9, 13.

A nõk munkaerõpiaci helyzete számos tekintetben különbözik a férfiakétól, és erõteljes a foglalkozások nemek szerinti szegregációja. Az elkülönülés mértékét és a nõk hátrányos helyzetét igyekeznek különbözõ módokon csökkenteni, makro- és mikroszinten egyaránt. Az elõbbihez sorolhatók például a törvényi és jogszabályi változások, amilyen a gyermekgondozási szabadság biztosítása. Az egyéni törekvések, megoldások körében fontos szerepet játszik a gazdasági önállóság megszerzése.

Nyugat-Európában a nõi vállalkozások szaporodása kétségtelenül szoros kapcsolatban állt a nõi keresõk számának növekedésével. Úgy tûnik, hogy az önállóvá válás nemcsak azoknak a gazdaságilag aktív nõknek reális lehetõség, akik korábban esetleg alkalmazottak voltak, vagy diszkriminációt tapasztaltak, hanem azoknak is, akik ezt megelõzõen "csak" háztartásbeliek, háziasszonyok voltak, tehát nem vettek részt a munkaerõpiacon (Jungbauer-Gans-Preisendörfer 1992).

A vállalkozás sok esetben lehetõséget nyújt a munkavállalóknak a munkanélküliség elkerülésére. Itt elsõsorban nem a munkanélkülivé vált egyének kényszervállalkozásairól van szó, hanem általános lehetõségrõl, amellyel az egyén mintegy megelõzheti a munkanélküliséget (Kovalainen 1993). (A munkanélküliség a piacgazdaságok csaknem mindegyikében az átlagnál sokkal inkább sújtja a nõi, mint a férfi munkavállalókat. Ezzel szemben a magyarországi makrostatisztikai adatokból nyomon követhetõ, hogy a nõk körében mindvégig alacsonyabb szintû volt a munkanélküliségi ráta, mint a férfiak esetében.)

Azt már korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a vállalkozók foglalkozási, iskolázottsági háttere jól lehatárolható, hiszen túlnyomó többségük közép- és felsõfokú végzettséggel rendelkezik, míg a legalacsonyabb iskolai végzettségûek csaknem teljesen esélytelenek a vállalkozóvá válásra. A szakirodalom tanúsága szerint a vállalkozás lehetõséget ad a munkakarrier kiterjesztésére, a láthatatlan "üvegplafon" elkerülésére. Az 1. táblázat adatai szemléltetik, hogy könnyebb a nõknek vállalkozóként dolgozni, mint nagy és erõsen hierarchizált szervezeteken belül megtalálni az elõrejutás és önmegvalósítás lehetõségét (lásd a "Corporate women versus business women" vitát). Ez a megközelítés a szakmai mobilitás csatornájaként tünteti fel a vállalkozások alapítását (Davidson-Cooper 1993).

A nõk által mûködtetett vállalkozások jellegzetességeit nem érthetjük meg - akárcsak a nõi keresõtevékenység egészét -, ha nem vesszük figyelembe a nõknek a reprodukcióban és egyben a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét. A nõk esetében a keresõtevékenységei mindig az otthoni, háztartási teendõkkel összefüggésben kell vizsgálni. Éppen ezért különösen fontos az a megközelítés, amely szerint a vállalkozás nagyobb rugalmasságot biztosít tulajdonosa, mûködtetõje számára. A flexibilitás lehetõvé teszi a nõknek a produktív és a reproduktív teendõk sikeresebb összehangolását. Munkájuk során figyelembe tudják venni a családi prioritásokat is, így például kisebb kiesést jelent a gyermekszülés. Ez azért is fontos szempont, mert tudjuk, hogy a nõi munkavállalók életében csaknem mindig feloldhatatlan konfliktus keletkezik a különbözõ feladatterületek között (Woodward 1993).

A vállalkozások gazdasági ágak szerinti megoszlása is követi a munkaerõpiac nemek szerinti szegregálódását. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nõk által létrehozott vállalkozások túlnyomó többsége három területre terjed ki: a kereskedelemre, a vendéglátóiparra és a (személyi) szolgáltatásra. Ugyanezek a szférák töltik be a legfontosabb szerepet a nõi foglalkoztatásban, a nõi munkavállalás hagyományos területeiként. A nõi vállalkozások tehát elsõsorban ott koncentrálódnak, ahol amúgy is magas a nõi alkalmazottak aránya. Emellett és ezzel összefüggésben általában nem az új, felfutóban lévõ, innovatív területekre irányulnak (pl. pénzügyi, tanácsadói szolgáltatások), hanem általában a kevesebb szaktudást és nagyobb munkabefektetést igénylõ szektorokra (Kovalainen 1993).

A vállalkozások legnagyobb része önfoglalkoztatás, azonban a méretek tekintetében jelentõsek az eltérések a férfi és nõi vállalkozások között. A nõi vállalkozások kevesebb alkalmazottal dolgoznak, kisebb forgalmat, kevesebb bevételt mutatnak fel, mint a férfiak által mûködtetett üzletek (Jungbauer-Gans-Preisendörfer 1992).

Összegzésként megjegyezhetjük, hogy a nemzetközi szakirodalomból kirajzolódó kép szerint a vállalkozások elterjedésével bõvülnek a nõk lehetõségei a keresõtevékenységben való részvételre, azonban a társadalmi-gazdasági munkamegosztásban folyamatosan kialakult helyzetük fõbb (hátrányos) jellemzõit tovább örökítik a vállalkozások alapítása során is.

A fentiekben ismertetett nyugat-európai és észak-amerikai kutatások eredményei alapján a következõ feltevéseket fogalmazhatjuk meg:

1. A vállalkozóvá válás motivációi között a nõk esetében a munkanélküliségtõl való félelem, illetve általában a külsõ kényszer lényegesen gyakoribb, mint a férfiaknál. A férfiakénál alacsonyabb nõi munkanélküliségi rátát tehát részben a nõi vállalkozók magas aránya magyarázza.

2. A vállalkozás megteremti a családi és munkafeladatok kombinálásának lehetõségét, várakozásunk szerint nem találunk eltérést a férfi és a nõi vállalkozók családi állapota között. (Ezzel szemben feltûnõ lesz az eltérés a nõi menedzserekhez viszonyítva.) A vállalkozók családi hátterét vizsgálva arra is számíthatunk, hogy felismerhetõvé válik egyfajta családi stratégia. Várakozásunk szerint a házastársak közül a férjeknél gyakrabban vállalkozók a feleségek, vagy legalábbis a "nõk nevén van" a vállalkozás, mivel a férfiaknak - a nemek eltérõ munkaerõpiaci helyzetébõl eredeztethetõen - általában jobban fizetett, elõnyösebb munkahelyi pozíciójuk van, amelyet nem adnak fel.

3. A férfiak és a nõk a foglalkozások nemek szerinti szegregációjának megfelelõen "választanak" vállalkozói területet: a nõk a "tradicionális", a férfiak a "modern" területeken vállalkoznak.

4. A nõi vállalkozók a férfiakhoz képest gyakrabban egyéni vállalkozók és önfoglalkoztatók, illetve ha van is alkalmazottjuk, kevesebb a foglalkoztatottak átlagos száma.

5. Amennyiben a fenti strukturális tényezõk és eltérések igazolhatók, ezek következményeként azzal számolhatunk, hogy a nõi vállalkozók kevesebb pénzt keresnek, mint a férfiak. A nõi vállalkozások bevétele és nyeresége átlagosan alacsonyabb, mint a férfiak által vezetett vállalkozásoké.
 

A mai magyar vállalkozók nemek szerinti megoszlásának jellegzetességei¹

Magyarországon olyan jelentõs arányt képviselnek a nõk a vállalkozók csoportján belül, amelyet Európa többi részén nem figyelhetünk meg. Különösen feltûnõ az a tendencia, miszerint az újabban, tehát 1990-tõl alapított vállalkozások tulajdonosai között tovább emelkedett a nõi vállalkozók aránya, és már túllépte a 40 százalékot (lásd 2. táblázat). Ugyanakkor nagymértékû fluktuációval számolhatunk a vállalkozói körben.

2. táblázat
Férfiak és nõk aránya a vállalkozók között (százalék)

	férfiak	nõk	összesen
1990 elõtt alapított vállalkozások	70,7	29,3	100,0
1990-tõl alapított vállalkozások	58,9	41,1	100,0

A vállalkozás mint a munkanélküliség elkerülésének útja

Adataink nem támasztották alá azt a feltevést, hogy a vállalkozás a nõk számára kifejezetten a munkanélkülivé, illetve redundánssá (feleslegessé) válás alternatíváját jelentené.² Valójában csak nagyon kevesen lettek amiatt vállalkozók, mert munkanélküliek voltak, vagy mert fenyegette õket a munkanélkülivé válás.

A vállalkozásba kezdés elhatározásakor mindkét nem esetében hasonló fontosságú volt az anyagi szempont: minden negyedik vállalkozó azt válaszolta, hogy nem tudott volna megélni másképp. Nincs különbség a második leggyakoribb indok tekintetében sem, amely szerint adódott egy váratlan lehetõség. (A helyzet érdekessége, hogy míg a nõknél a megélhetési szempont került az elsõ helyre, addig a férfiaknál a pozitív késztetés volt a leggyakoribb.)

Az okokat külsõ kényszerként, illetve pozitív késztetésként csoportosítva az adatok korábbi elemzõi már rámutattak arra, hogy a vállalkozók tetemes része külsõ körülményre hivatkozva indokolta a vállalkozóvá válást (Czakó et al. 1994: 33).

Összességében elvethetjük a külsõ tényezõk általi fenyegetettségre mint meghatározó motívumra vonatkozó feltevést, mivel csak minden negyedik válaszadó jelölte ezt meg indokként, így az említett másik két ok a domináns. A munkanélküliség veszélye mint vállalkozási indíték nem mutat férfiakra, illetve nõkre jellemzõ sajátosságokat, bár az figyelemre méltó, hogy a férfiak gyakrabban említettek pozitív döntéseket (lásd 3. táblázat).

3. táblázat
A vállalkozás létrehozásának oka (a válaszok százalékában)

	férfiak	nõk	összesen
pozitív döntés	52,4	45,1	49,7
kényszer	21,5	26,2	23,3
megélhetés	26,1	28,7	27,0
összesen	100,0	100,0	100,0

Az elõzõekben a nõi vállalkozók arányának növekedése kapcsán már említettük: az 1990-es esztendõ fontos korszakhatár, és az egész elemzés során ez az egyik legfontosabb magyarázó dimenzió. A pozitív és negatív késztetés szempontjából a férfi vállalkozóknál jellegzetes idõbeli elmozdulás tapasztalható: míg az 1990 elõtt vállalkozóvá vált férfiak 60 százaléka "önként", azaz pozitív döntés eredményeként kezdett vállalkozásba, 1990-tõl kezdõdõen jelentõsen megnõtt - 12-rõl 27 százalékra a külsõ kényszer hatására vállalkozók aránya. Másrészt azt látjuk, hogy a nõk mindig is gyakrabban vállalkoztak külsõ kényszer hatására: az 1990 elõtti vállalkozók 18, az 1990 utániak 29 százaléka.

Az adatokból egyértelmûen kitûnik a magyar vállalkozásoknak az a sajátossága, hogy a vállalkozók igen nagy arányban nem fõállásban, hanem csak kiegészítõ vagy melléktevékenységként mûködtetik. Ezek alapján képeztük az ún. vállalkozói típusokat: fõállású vállalkozó, mellékállású vállalkozó, nyugdíjas vállalkozó, illetve a mintába került alkalmazottak.

Mindkét nem esetében szoros statisztikai kapcsolat áll fenn a vállalkozás indoka és a vállalkozói típus között. A pozitív indítékok hatására vállalkozók lényegesen felülreprezentáltak a mellékállású vállalkozók körében (lásd 4. táblázat). Azt láthatjuk, hogy a mai magyar vállalkozásokat nem annyira az önfoglalkoztatás jellemzi, inkább a kiegészítõ jelleg dominál. Egyelõre nyitott kérdés, hogy ezek a vállalkozások azért mûködnek-e, hogy kiegészítõ keresetet (esetleg adóleírási lehetõséget) biztosítsanak, míg az alkalmazotti lét jelenti a biztonságot, a tartalékot.

Különösen a nõkre jellemzõ, hogy nem fõállású, hanem mellékállású vállalkozói státuszt foglalnak el. A férfiak 41 és a nõk 45 százalékának van egyéb munkája, illetve jövedelme. A pozitív tényezõk hatására vállalkozók mindössze 63 százaléka teljes állású vállalkozó a férfiak, és még ennél is kevesebb, 51 százalék a nõk esetében. A külsõ kényszer, fenyegetettség hatására vállalkozók körében ezzel szemben 82-90 százalék teljes állásban vállalkozik. Ez alátámasztja azt a tényt, hogy nekik tényleg nem volt más lehetõségük, míg a pozitív döntés hatására vállalkozók esetében a "több lábon állás" a jellemzõ stratégia. A megélhetés biztosítása érdekében vállalkozóknál is a kiegészítõ jelleg dominál, alig több mint 50 százalékuk vállalkozik fõállásban.

Sajátos összefüggés van tehát az indítékok és a megvalósulási mód között. A pozitív indítékok, illetve a megélhetési gondok következtében vállalkozók kb. 30 százaléka mellékállásban vállalkozik, viszont akik negatív, elodázhatatlan kényszerítõ tényezõk miatt vágtak a vállalkozásba, azok az átlagosnál sokkal gyakrabban fõállású vállalkozók, tehát csak erre a jövedelemforrásra hagyatkoznak. A nyugdíjas vállalkozók körében igen gyakori indok a megélhetés biztosítása.

4. táblázat
Vállalkozói típusok és indítékok (százalék)

	nõk			férfiak			minta átlaga
	kényszer	pozitív	megélhetés	kényszer	pozitív	megélhetés
	döntés			döntés
fõállású	82,3	50,8	53,4	90,0	63,1	58,1	62,9
mellékállású	10,7	36,1	29,1	4,6	27,2	29,7	25,9
nyugdíjas	2,7	9,8	14,3	3,4	5,1	9,2	7,3
alkalmazott	4,3	3,3	3,2	2,0	4,6	3,0	3,9
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0

A vállalkozói típusok tekintetében is a vállalkozás "kora" jelenti a fõ választóvonalat: az 1990 elõtt létrehozott vállalkozásoknak még 2/3-a fõállású vállalkozást jelentett, és a mellékállású vállalkozás 1990-tõl terjedt el széles körben (lásd 5. táblázat). Az 1990 óta létrejött vállalkozások különösen a nõk esetében módosították ezeket az arányokat: az "új" nõi vállalkozások 36 százaléka mellékállást jelent. Emellett nagymértékben csökkent a nyugdíj mellett vállalkozó nõk aránya.

5. táblázat
Vállalkozói típusok a vállalkozás alapításának idõpontja szerint (százalék)

	nõk		férfiak		minta átlaga
	-1989	1990-	-1989	1990-
fõállású	66,4	54,2	69,7	64,5	62,9
mellékállású	9,9	35,6	16,8	27,5	25,9
nyugdíjas	21,1	5,2	11,9	3,4	7,3
alkalmazott	2,6	5,0	1,6	4,6	3,9
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0

A család és a munka összeegyeztetése

A családi állapot tekintetében nem igazolódtak azok a várakozásaink, hogy a vállalkozás segíteni fogja a nõket a keresõmunka és a családi élet összehangolásában. Akárcsak a nõi gazdasági vezetõk esetében, itt is jelentõs eltéréseket találtunk a férfiak és a nõk családi állapotában (lásd 6. táblázat). Míg a férfi vállalkozók 86 százaléka házas, addig a nõknek csak 73 százaléka van férjnél, ezzel szemben arányuk az elváltak körében lényegesen magasabb. A vállalkozások tehát nem teremtették meg a nõk számára annak lehetõségét, hogy - a férfiakhoz hasonlóan harmonizálják a családi élet és a keresõtevékenység feladatait.

6. táblázat
A vállalkozók és menedzserek családi állapota (százalék)³

	vállalkozók		menedzserek
	nõk	férfiak	nõk	férfiak
nõtlen, hajadon	12,6	7,6	5,8	4,4
házas, férjezett	72,9	86,4	70,6	89,6
elvált	11,5	5,4	21,6	6,0
özvegy	3,0	0,4	2,0	-
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0

A férfiak esetében nincs összefüggés a családi állapot és a vállalkozói típus között, azaz a családi állapotuk nem befolyásolja, hogy milyen formában vállalkoznak, ezzel szemben a nõk esetében szignifikáns kapcsolat áll fenn a két változó között (lásd 7. táblázat).

Érdekes módon nem azok a nõk dolgoznak fõállású vállalkozóként, egyszersmind nagy idõbeli és szellemi leterheltség alatt, akiknek ezt a családi állapota úgymond lehetõvé tenné, azaz hajadonok vagy elváltak. Az átlagosnál lényegesen gyakoribb a férjezett fõállású vállalkozó, míg a mellékállású vállalkozók körében felülreprezentáltak a hajadonok, a nyugdíjas vállalkozók között pedig az özvegyek aránya magas.

7. táblázat
A nõi vállalkozók családi állapota és vállalkozói típusa (százalék)

	fõállású	mellékállású	nyugdíjas	alkalmazott
hajadon	10,1	18,7	3,0	26,1
férjezett	75,5	70,1	70,8	60,7
elvált	12,8	11,2	6,3	7,3
özvegy	1,6	-	19,9	5,9
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0

A családi állapot vizsgálatakor fontos utalni az életciklus-hatásra, mivel a nõi vállalkozók átlagosan "fiatalabbak" férfi kollégáiknál, azaz nagyobb részük található a fiatalabb, kisebb részük az idõsebb korcsoportokban. A fiatalabb nõi vállalkozók nagyobb aránya azzal is összefügg, hogy az újonnan alapított vállalkozásokban a korábbinál több a nõ.

Az "új" nõi vállalkozásokban lényegesen több a hajadon, a korábbi 3 százalékkal szemben 15 százalék. Ezzel párhuzamosan csökkent az özvegy nõk aránya, annak következtében hogy kisebb lett (21-rõl 5%-ra csökkent) a nyugdíjas vállalkozók aránya. A férfiak esetében nincs különbség az "új" és "régi" vállalkozók családi állapota között. Nincs összefüggés a családiállapot-változó és aközött, hogy egyéni vagy társas vállalkozásról van-e szó.

A férfiakra nehezedõ anyagi és társadalmi nyomást, a kenyérkeresõ és családfenntartó szerep jelentõségét bizonyítja a családi állapotnak és a vállalkozás indokának együttes elemzése (lásd 8. táblázat). A nõtlen férfiak indokolták a leggyakrabban pozitív motívummal a vállalkozás elindítását, a házas férfiaknál kisebb arányú a kedvezõ motiváció, körükben magas a megélhetésért vállalkozók aránya, de az igazi negatív nyomás az elváltakra nehezedik, akik leggyakrabban a külsõ kényszert jelölték meg a vállalkozásalapítás indokául. (Az özvegy férfiakat a kis esetszám miatt kihagytuk a táblázatból.)

8. táblázat
A férfi vállalkozók családi állapota és vállalkozási motivációja közötti összefüggés (százalék)

	nõtlen	házas	elvált	férfi minta átlaga
kényszer	18,5	19,9	50,5	21,5
pozitív döntés	66,5	52,2	35,5	52,4
megélhetés	15,0	27,9	14,0	26,1
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0

A férfi vállalkozók házastársainak legnagyobb része érettségivel rendelkezik, foglalkozásukat tekintve leggyakrabban ügyintézõk, illetve ügyviteli alkalmazottak. A férjek körében ezzel szemben a diplomások dominálnak (29%), és magas a vezetõk aránya (27%), emellett sok a szakmunkás.

A házas férfiak csaknem 1/3-a él olyan háztartásban, ahol jelenleg a feleség is vállalkozó (27%-a), illetve az volt egy korábbi életszakaszában (5%). A férjes asszonyok fele él olyan családban, ahol a férj jelenleg vállalkozó (36%), vagy korábban volt az (13%). Összességében tehát a nõk sokkal inkább vállalkozásbarát környezetben élnek, gyakoribb, hogy a családban más is vállalkozik. Ennek alapján tehát részben elvethetõ az a feltevés, hogy a nõk a család vállalkozói, míg a férfiak stabil alkalmazotti státusszal rendelkeznek.
 

A férfi és nõi vállalkozási területek elkülönülése

Várakozásunknak megfelelõen jelentõs statisztikai eltérést találhatunk a nemek között abban a tekintetben, hogy milyen vállalkozási területet, illetve formát választottak. A férfiak között a legtöbb a kisiparos, feleannyi a kiskereskedõ. A nõknél éppen fordított a két terület aránya. (Mindkét nem esetében ez összességében a válaszok 60%-át alkotja.) A harmadik gyakrabban választott terület a szellemi önálló tevékenység, ahol a nõk 23 százaléka és a férfiak 19 százaléka dolgozik. (lásd 9. táblázat).

9. táblázat
Vállalkozási forma nemek szerint (százalék)

	férfiak	nõk	minta átlaga
kisiparos	38,4	21,8	32,2
kiskereskedõ	20,8	38,2	27,3
szellemi önálló	18,2	24,6	20,6
kisszövetkezet	1,0	0,2	0,6
kft.	10,4	5,8	8,8
bt.	8,4	6,6	7,7
gmk.	2,0	1,4	1,8
egyéb	0,8	1,4	1,0
összesen	100,0	100,0	100,0

Nemcsak a nõkrõl mondhatjuk el tehát, hogy leggyakrabban tradicionálisan "nõi" vállalkozási területet választottak, olyat, amely már a korábbi gazdasági szereposztásból következõen is jellemzõ volt rájuk, hanem a férfiak közül is a legtöbben tradicionálisan "férfias" területen, a kisiparban vállalkoztak. Nem igaz véleményünk szerint az a sztereotip dichotómia, amely szerint a tradicionalitás nõi, a modernitás, az innováció férfi princípium. Éppen ezt a nõi tradicionalitást kérdõjelezik meg azok az adatok, amelyek a nõk magas arányát mutatják a szellemi önállók körében.

A férfiak és a nõk esetében egyaránt szoros a kapcsolat a vállalkozási forma és a vállalkozói típusok között. Ez azt jelenti, hogy a kisiparosok, illetve a kisszövetkezet-, kft.-tulajdonosok között felülreprezentáltak a fõállásban vállalkozók, míg a szellemi önállók között a mellékállású vállalkozók vannak többségben, a nõk esetében elérik a csoport 55 százalékát.

A vállalkozási forma és a vállalkozás indítéka különösen a férfiak esetében mutat sajátos összefüggést. A magasabban iskolázott vállalkozóknál egyre nõ a pozitív indítékok szerepe, a szellemi önállóknál és a kft. mûködtetõinél a legfontosabb, míg a külsõ kényszer a betéti társaságok létrehozóinál erõteljes, a kisiparosok körében pedig a megélhetési gondokkal küzdõk voltak felülreprezentáltak. Érdekes módon a nõi szellemi önállók körében is fontos szerepet játszottak a megélhetési problémák. Úgy tûnik, hogy a szellemi önálló tevékenységet folytató nõi vállalkozók jelentõs része anyagi okok miatt vállalkozott, és, mint láthattuk, igen gyakran mellékállásként mûködteti a vállalkozását.

A választott vállalkozási forma nemcsak nemek szerinti jellegzetességeket mutat, hanem néhány idõbeli eltolódást is (lásd 10. táblázat). Az 1990 óta alapított vállalkozások között lényegesen megnõtt a társas vállalkozások súlya - a kft.-k aránya 3,7rõl 14 százalékra, a betéti társaságoké 2,8-ról 11,4 százalékra -, ezzel párhuzamosan felére csökkent a kisiparosok csoporton belüli aránya. Emellett feltûnõ, hogy míg 1990 elõtt a nõk egyértelmûen a kiskereskedelmet preferálták, az újabban létrehozott nõi vállalkozások profilja tágabb, és ez fõleg a szellemi önállók arányának megduplázódására vezethetõ vissza. A férfiak esetében felére csökkent a kisiparosok aránya, és megduplázódott a kiskereskedõké, illetve számottevõen nõtt a különbözõ társas vállalkozások aránya.

10. táblázat
Vállalkozási forma az újabb és a régebbi vállalkozásoknál (százalék)

	nõk		férfiak
	-1989	1990-	-1989	1990-
kisiparos	27,2	20,1	57,5	28,1
kiskereskedõ	48,3	34,9	11,5	25,8
szellemi önálló	14,9	27,6	18,9	17,8
kisszövetkezet	0,3	0,1	1,1	0,8
kft.	3,2	6,8	3,7	14,0
bt.	2,0	8,1	2,8	11,4
gmk.	2,5	1,0	3,1	1,4
egyéb	1,7	1,3	1,0	0,3
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0

Jellegzetes eltérés tapasztalható abból a szempontból, hogy mely vállalkozási területen milyen iskolai végzettségû egyének jelennek meg. A szakmunkásképzõt végzett férfiak a kisiparosságot preferálják, õk teszik ki a csoport 44 százalékát. A szellemi önállók területén ezzel szemben a diplomások dominálnak, akik a társasvállalkozások közül a kft.-t részesítik elõnyben.

A vállalkozási formák megváltozása mögött ott rejlik a vállalkozók végzettség szerinti összetételének változása: az utóbbi idõszakban csökkent a szakközépiskolát végzettek és megnõtt a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk aránya, ami egyre inkább azt mutatja, hogy túlnyomórészt a magasabb iskolai végzettségûeknek van esélyük a vállalkozóvá válásra (lásd 11. táblázat).

11. táblázat
Régebbi és újabb vállalkozók iskolai végzettsége (százalék)

iskolai végzettség	nõk		férfiak
	-1989	1990-	-1989	1990-
kevesebb 8 osztálynál	1,8	0,6	1,6	0,5
8 osztály	7,5	4,8	7,7	6,5
polgári iskola	2,4	0,1	0,1	0,9
szakmunkásképzõ	29,7	19,1	33,6	24,2
érettségi	41,2	47,5	34,5	35,0
felsõfokú	17,4	27,9	22,6	32,9
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0

Foglalkoztatás és önfoglalkoztatás

A nõk kisebb része vesz részt társas vállalkozásban, arányuk itt 28 százalék, míg az egyéni vállalkozók körében több mint 40 százalék. A nõi vállalkozók 15 százaléka, a férfiak 23 százaléka társas vállalkozó. Arra a kérdésre, hogy a vállalkozó jelenleg milyen formában tulajdonosa a vállalkozásnak, a teljes minta 80 százaléka azt válaszolta, hogy egyszemélyi tulajdonos, ennél jóval kevesebben vannak a közremûködõ társtulajdonosok. Ez egyszersmind megerõsíti azt a tényt, hogy a mai magyar kisvállalkozások többnyire egyszemélyi tulajdonban vannak, továbbá jellemzõen önfoglalkoztatók.

A férfi vállalkozók 41, a nõk 44 százaléka jelezte, hogy van más jövedelme, illetve munkája is a vállalkozáson kívül. A társas vállalkozóknál mindkét nem esetében alacsonyabb, bõ 1/3-os ez az arány. Az 1990 óta létrehozott vállalkozások tulajdonosai körében terjedt el jobban ez a megoldás, elsõsorban az ún. szellemi önállóknál. A férfiak esetében a szellemi önállók 69 százaléka(!) rendelkezett, ezzel szemben a kisiparosok 70 százaléka nem rendelkezett más munkával. Mint erre már korábban utaltunk, a nõi szellemi önálló vállalkozók 79 százalékának volt más munkája.

A férfiak esetében elsõsorban azokat jellemzi a vállalkozáson kívüli jövedelemszerzés, akik a megélhetés biztosítása érdekében vállalkoznak - más szóval a vállalkozást jövedelemkiegészítõ tevékenységként folytatják. A nõknél éppen ellenkezõleg, a pozitív indítékból vállalkozók körében a legmagasabb a más munkát is folytatók aránya.

Hol dolgoznak még a magyar mellékállású vállalkozók? A férfiak legnagyobb része (30%) állami vállalatnál, szövetkezetnél, míg a nõk hasonló arányban költségvetési szervezeteknél. További jellegzetes különbség a két nem között, hogy a férfiak jelentõs része (23%) másik vállalkozásnál dolgozik, míg a nõk közül sokan nyugdíjasok (21 %). Itt azonban újra szükséges az idõbeli bontás: az 1990 elõtt alapított vállalkozásoknál a nyugdíjasok aránya volt a meghatározó (a férfiak 1/3-a, a nõk 61 %-a), az 1990 óta vállalkozók között már jóval kevesebb a nyugdíjas.

Miként jeleztük, a vállalkozások többsége egyszemélyi tulajdonban van, és mint látni fogjuk, nagyon kis mértékben foglalkoztatnak másokat. A vállalkozások 29 százalékánál nincsenek alkalmazottak, további 47 százalék egy alkalmazottal rendelkezik, és mindössze 4 százaléknak van tíznél több alkalmazottja.

Mindkét nem esetében szignifikáns statisztikai kapcsolatot találunk a vállalkozási forma és a foglalkoztatottak létszáma között: az egyéni vállalkozók, különösen a kisiparosok többnyire legfeljebb egy embert foglalkoztatnak (lásd 12. táblázat). A szellemi önállók esetében a foglalkoztatottak nélkül mûködõ vállalkozások aránya 47 százalék (férfiak), illetve 51 százalék (nõk). Fõleg azokra a férfi vállalkozókra jellemzõ az önfoglalkoztatás, akik a megélhetés biztosítása érdekében vállalkoztak, míg a pozitív motiváció, illetve külsõ kényszer következtében vállalkozóknál magasabb az átlagos foglalkoztatott létszám.

A nõk esetében nem ugyanaz a helyzet, mivel a pozitív döntés következtében vállalkozók jelentõs része mellékstátuszú, és alkalmazott nélkül dolgozik.

12. táblázat
Foglalkoztatottak száma a vállalkozás indítéka szerint (százalék)

	nõk			férfiak			minta átlaga
	kényszer	pozitív	megélhetés	kényszer	pozitív	megélhetés
	döntés			döntés
0	22,7	34,7	31,4	13,8	25,3	48,5	29,8
1	61,3	36,6	60,4	53,2	44,8	39,1	46,7
2-10	12,5	25,7	4,4	24,6	25,3	11,6	18,9
11-	3,5	3,0	3,8	8,4	4,6	0,8	4,1
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0

Az idõbeli elmozdulást illetõen azt figyelhetjük meg, hogy mindkét nemnél - de különösen a nõknél - nõtt a foglalkoztatottak nélkül dolgozók, illetve a 2-nél több fõt foglalkoztatók aránya. A növekedéseket az egy fõt foglalkoztatók aránycsökkenése kompenzálta: a férfiaknál 54-rõl 40 százalékra, a nõknél 69-rõl 43 százalékra.

A társas vállalkozások közül a kft.-ben alkalmaznak legtöbb embert, azonban itt is csak minden negyedikben van tíznél több alkalmazott.
 

Jövedelmi különbségek

Jövedelem tekintetében két szempontot vizsgálhatunk: egyrészt a bevallott bevételt, illetve nyereséget, másrészt azt, hogy a jövedelmek mekkora hányada származik a vállalkozásból, illetve más forrásból.

Annak következtében is, hogy a nõk nagyobb része mellékállású vállalkozó, mint a férfiaké, jövedelmük 59 százaléka származik a vállalkozásból, szemben a férfiak esetében tapasztalható 65 százalékkal. A férfiak és nõk közötti különbség az egyéni vállalkozók esetében jelentõs, a társas vállalkozók mindkét nemnél bõ 2/3 részben szerzik jövedelmüket ezen vállalkozásukból.

A fõállású férfi és nõi vállalkozók jövedelmének több mint 80 százaléka származik a vállalkozásból, a mellékállásúaknál ez az arány 20-23 százalék, a nyugdíjas férfi vállalkozóknál 40, a nõknél 26 százalék. Annak következtében, hogy 1990 óta számottevõen megnõtt a mellékállásban vállalkozók aránya, az 1990 elõtt létrehozott vállalkozásokban nagyobb hányadot, átlagosan 70 százalékot tesz ki az itt elérhetõ jövedelem, míg az újabb vállalkozásoknál ez 60 százalék, és gyakorlatilag független a vállalkozó nemétõl.

A vállalkozás mellett a másik fontos jövedelemforrás az alkalmazotti munkaviszony. Munkaviszonyból származik a nõk jövedelmének 21, a férfiakénak 17 százaléka. Különösen gyakori jövedelemforrás ez az egyéni vállalkozók esetében, bár a társas vállalkozóknál is 13 százalékos ez az arány. A mellékállású vállalkozók esetében a legnagyobb, 62 százalék a munkahelyi jövedelem aránya.

A nemek szerinti különbségektõl függetlenül az a meghatározó, hogy ki melyik vállalkozói típushoz tartozik, ennek következményeként láthatjuk azt is, hogy az újabb vállalkozók nagyobb mértékben építenek munkahelyi bevételeikre, mint a régebbi vállalkozók.

Az 1992-es bevételi adatok alapján láthatóvá vált, hogy a nõi vállalkozók esetében sokkal kisebb bruttó bevétellel lehetett kalkulálni; a férfiak átlagban 7 millió Ftos, a nõk mindössze 2 millió Ft-os bevételeket jelöltek meg. A nemek szerinti különbség mellett lényeges szerep jut a vállalkozási formának, a jelzett különbséget részben ez is magyarázhatja: a társas vállalkozásokban nyolcszor akkora bevételt jelöltek meg a kérdezettek, mint az egyéni vállalkozásokban (lásd 13. táblázat).

13. táblázat
Bevétel 1992-ben a vállalkozási forma szerint (ezer Ft)

	nõ	férfi	összesen
egyéni	568	3 438	2 260
társas	11 513	19 473	17 259

A vállalkozás indítéka alapján csoportosított adatokból kiderül, hogy átlagosan azok a férfiak érték el a legnagyobb bruttó bevételt, akik valamilyen negatív kényszer hatására vállalkoztak, míg azok, akik a megélhetés biztosítása érdekében vágtak vállalkozásba, ebbõl a szempontból nem tekinthetõk eredményesnek, bár ebben kétségtelenül közrejátszik az, hogy mellékfoglalkozásként vállalkoztak.

Érdekes jelenség, hogy az 1990 óta vállalkozó férfiak nagyobb bevételt értek el, mint az 1990 elõttiek (lásd 14. táblázat), ebben szerepe van annak, hogy a társas vállalkozások aránya megnövekedett. A nõk esetében meglepõ módon éppen ellentétes tendencia érvényes: az 1989 elõtti vállalkozások nagyobb bevételeket értek el, mint az újabbak - emögött a mellékállású vállalkozók különösen nagyarányú növekedése húzódik meg.

14. táblázat
Bevétel 1992-ben a vállalkozás alapítási idõpontja szerint (ezer Ft)

	nõ	férfi	összesen
-1989	3540	6009	5310
1990-	1609	7609	5007

A vállalkozások által elért bevételek legvilágosabban egyrészt nemek, másrészt az ún. vállalkozói típusok mentén válnak szét (lásd 15. táblázat). A nyugdíjas vállalkozások bevétele a legkisebb, és ettõl a típustól eltekintve mindenhol szembeötlõ a nõk "lemaradása", különösen feltûnõ ez a mellékállásúaknál. A legnagyobb árbevételt a fõállásban vállalkozó férfiak érték el.

15. táblázat
Bevétel 1992-ben a vállalkozói típusok szerint (ezer Ft)

	nõ	férfi	összesen
fõállású	1914	6622	5025
mellékállású	231	3025	1725
nyugdíjas	896	816	853

Az eredményesség tekintetében a vállalkozások 37 százaléka volt nyereséges, 18 százaléka veszteséges, és igen nagy, 45 százalék a nullszaldósok aránya, ilyen a nõi vállalkozásoknak nagyobb része. A férfiak többen vannak mind a nyereséges, mind a veszteséges csoportban.

Fontos kapcsolatot találhatunk az alapítás idõpontja és az eredményesség között mindkét nem szempontjából (lásd 16. táblázat). Adataink azt mutatják, hogy a régebben alapított vállalkozások gyakrabban nyereségesek, míg az 1990 óta létrehozott vállalkozások a nullszaldósok között szerepelnek a leggyakrabban, és a férfiak körében egyértelmûen megnõtt a veszteséges vállalkozások aránya.

16. táblázat
Az elért eredmény és a vállalkozás alapítási idõpontja közötti kapcsolat (százalék)

	nõk		férfiak		minta átlaga
	-1989	1990-	-1989	1990-
nullszaldós	33,5	54,3	33,7	47,0	45,0
nyereséges	52,4	30,1	54,5	29,4	37,1
veszteséges	14,1	15,6	11,8	23,6	17,9
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0

A nõk esetében nem egyértelmû a kapcsolat a vállalkozási indítékok és az eredményesség között, a férfiaknál azonban határozottan felismerhetõ az a tendencia, hogy azoknak van a legkisebb esélyük nyereséges vállalkozások mûködtetésére, akik külsõ kényszer hatására vágtak bele vállalkozásukba (lásd 17. táblázat).

17. táblázat
Férfi vállalkozók eredményessége vállalkozási indíték alapján (százalék)

	kényszer	pozitív döntés	megélhetés	minta átlaga
nullszaldós	57,3	39,2	32,9	41,5
nyereséges	20,5	42,2	47,4	38,9
veszteséges	22,1	18,5	19,7	19,6
összesen	100,0	100,0	100,0	100,0

A vállalkozói típus nem befolyásolja döntõen az eredményességet, bár a nyugdíjas vállalkozások nagy része - a férfiaknál 48, nõknél 60 százalék - nyereségesen mûködött, míg a veszteségesek igen gyakran a mellékfoglalkozásúak közül kerülnek ki.
 

Összegzés

Elsõ feltevésünk, amely szerint a nõi munkanélküliség kisebb arányát részben a nõk viszonylag magas vállalkozási kedve magyarázza, nem bizonyított. A munkanélküliségtõl való félelem mindkét nemnél aránylag csekély szerepet játszott a vállalkozóvá válásban, bár a nõk gyakrabban vállalkoztak külsõ kényszer hatására, mint a férfiak. Emellett a férfiak körében is megnõtt a kényszer hatására vállalkozók aránya az újabban alapított vállalkozások között.

A vállalkozási indíték mindkét nem esetében nagymértékben meghatározza a vállalkozói típusokat. A pozitív ok, illetve megélhetési gond miatt vállalkozók között aránylag csekély a fõállású és magas a mellékállású vállalkozók aránya, míg a külsõ fenyegetettség többnyire fõállású vállalkozói státuszt eredményezett. Az új vállalkozások esetében különösen a nõk között növekedett nagymértékben a mellékállásúak, illetve csökkent a fõállásúak aránya.

A családi állapot elemzésébõl kitûnik, hogy a vizsgált minta esetében a vállalkozások nem teremtették meg a nõk számára a munka és a családi élet harmonizálásának lehetõségét: a férfiakhoz képest alacsonyabb a házasságban élõk és magasabb az elváltak aránya. Meglepõ módon a fõállású vállalkozók között vannak legtöbben házasságban élõk, míg a mellékállásúak között igen gyakoriak a hajadonok. Különösen az "új" vállalkozások esetében sok a hajadon, és ugyanitt az ún. nyugdíjas vállalkozók számának csökkenése miatt elenyészõ az özvegyek aránya.

A férfiakra nehezedõ társadalmi nyomást véltük felfedezni a vállalkozási motivációk elemzése során: a nõtlenek esetében leggyakoribb a pozitív döntés, a házas férfiaknál fontos ok a megélhetés biztosítása, az elváltak esetében pedig a külsõ kényszer volt meghatározó.

Nem tûnik bizonyítottnak az az általános vélekedés, miszerint azért ilyen magas a nõk aránya a vállalkozók között, mivel a "nõk nevén fut a vállalkozás", ugyanis a házastárs foglalkozásának elemzésébõl kitûnik, hogy a férjek lényegesen nagyobb arányban vállalkoznak, mint a feleségek.

Nagy eltérés tapasztalható nemek szerint a vállalkozási területek megválasztásában: a férfiaknál a kisiparosok, a nõknél a kiskereskedõk a leggyakoribbak, közvetlenül utánuk számottevõ csoportot alkotnak a szellemi önállók. (Jellegzetes idõbeli elmozdulásokra figyelhettünk fel az elemzés során.) Nálunk tehát nem érvényes az a nyugat-európai tapasztalat, hogy a nõk a tradicionális, a férfiak a modern területekre orientálódnak, mindkét nem tradicionális "a maga módján". A nõk magas részvétele a szellemi önállóak között munkaerõpiaci folyamatok következményeinek tekinthetõ, a nõi munkaerõ is egyre jobban képzett, a vállalkozóvá válás nem mint a háziasszonyi szerep alternatívája jelent meg, hanem mint magas szakmai tudást és felkészültséget igénylõ feladat.

Bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a nõk által létrehozott vállalkozások mérete és jelentõsége kisebb, mint a férfiak által létrehozottaké. A nõk alulreprezentáltak a társasvállalkozók között. Különösen a nõk közül jelezték sokan, hogy más jövedelemmel, munkával is rendelkeznek, illetve nyugdíjasok, még többen az 1990 óta létrehozott vállalkozások esetében. Általában véve is kicsik a magyar vállalkozások, többnyire önfoglalkoztatók vagy legfeljebb egy fõt foglalkoztatnak.

A nõknek a férfiakénál lényegesen kisebb a vállalkozásból származó bevételük, illetve jövedelmük. Ez több okra is visszavezethetõ: egyik legfontosabb indok a mellékállású nõi vállalkozók magas aránya, másik a vállalkozási területeken tapasztalható eltérés, illetve az, hogy a nõk a társas vállalkozásban alulreprezentáltak.

A kényszer miatt vállalkozó férfiaknak van a legkisebb esélye a vállalkozás nyereséges mûködtetésére. Mindkét nem esetében lecsökkent az 1990 óta létrehozott vállalkozások között a nyereségesek aránya, és megnõtt azoké, akik sem nyereséget, sem veszteséget nem könyvelhettek el.
 

Jegyzetek

* A dolgozat elkészítését a Pew Alapítvány támogatta.

1. A következõ elemzés az 1993 õszén Czakó Ágnes és Kuczi Tibor által vezetett, kisvállalkozókra vonatkozó adatfelvétel eredményein alapul. A kérdésekre 1679 fõ válaszolt. A kutatásról lásd bõvebben Czakó et al. 1994.

2. A vállalkozóvá válás indítékai között csak az elsõ említést dolgoztam fel, ezért tapasztalható némi eltérés a Czakó et al. (1994) által közöltekhez képest.

3. Az adatok forrása az 1993-ban végzett, Lengyel György által vezetett reprezentatív adatfelvétel, amely a gazdasági elitre vonatkozott.
 

Felhasznált Irodalom

Alimo-Metcalfe, Beverly-Colleen Wedderburn-Tate 1993. Women in Business and Management - The United Kingdom. In: Davidson-Cooper (eds.) 1993.

Allen, Sheila-Carole Truman (eds.) 1993 Women in Business - Perspectives on Women Entrepreneurs. London: Routledge

Czakó Ágnes-Kuczi Tibor-Lengyel György-Vajda Ágnes 1994. vállalkozások és vállalkozók, 1993. Budapest: KSH

Davidson, M. J.-C. L. Cooper (eds.) 1993. European Women in Business and Management. London: Chapman

Ferber, Marianne A. 1995. The Study of Economics: A Feminist Critique. In: The American Economic Review, (Vol. 85), 2. (May)

Gábor R. István 1994. Kisvállalkozás Magyarországon - virul vagy satnyul? Közgazdasági Szemle, július-augusztus

Jungbauer-Gans, Monika-Peter Preisendörfer 1992. Frauen in der beruflichen Selbständigkeit - Eine erfolgversprechende Alternative zur abhängigen Beschäftigung? Zeitschrift für Soziologie, (Jg. 21) 1 (Februar)

Kovalainen, Anne 1993. At the Margins of the Economy: Women's Self-Employment in Finland 1964-1990. Publications of the Turku School of Economics and Business Administration Series A 9

Woodward, Alison 1993. Women in Business and Management - Belgium. In: Davidson-Cooper (eds.) 1993.