Ha csak a mennyiségi ismérveket tekintjük, valószínûleg pozitív válasz felé hajtunk a címben foglalt kérdésre. A nemzetközi szakirodalom akár futólagos áttekintése is arról tanúskodik, hogy az elmúlt két évtizedben a kapcsolathálózati (social network) elemzés a szociológia egyik legdinamikusabban fejlõdõ és már bizonyos fokig intézményesült megközelítésévé vált. Ezt jelzi a témakörben megjelent publikációk több ezer tételes nagyságrendje, a területre specializálódott szerzõk növekvõ száma és önálló szervezõdése. Az intézményesülés mutatói továbbá a témakörben rendezett konferenciák, szimpóziumok nagy száma, a gyarapodó módszertani kézikönyvek, a megközelítésmód egyetemi oktatása és nem utolsósorban olyan szaklapok megjelenése, mint a Social Networks és a Connections.

A felfutást az irányzat által átfogott kutatási területek kiterjedtsége is érzékelteti. Anélkül, hogy kísérletet tennék a kutatási irányzat által felölelt terület részletes kifejtésére, csak néhány példa az alkalmazások szerteágazó jellegére: a települések belsõ integráltsága, szomszédsági, rokonsági viszonyok, különbözõ intézmények, így a piac vagy a közvélemény kapcsolathálózatai, a világgazdaság centrum-periféria viszonyai, hatalmi elitek strukturális pozíciói, gazdasági és politikai szervezetek, pártok összefonódása, koalíciói, sõt a szociológia olyan hagyományos területeinek sajátos megközelítése, mint a rétegzõdés, mobilitás.

A social network irányzat intézményesülése azonban nem feltétlenül jelenti egy, a szó szoros értelmében vett egységes paradigma kialakulását. Nemcsak a témák, a vizsgálati szintek is meglehetõsen szerteágazóak. Az egyéneken kívül a hálózati aktorok között csoportok, szervezetek, s akár nemzetek is elõfordulnak, még ha a módszertani apparátus viszonylag egységes keretet kölcsönöz is a kutatásoknak.

Az elméleti gyökerek is sokrétûek, a kézikönyvek tucatnyi forrásról számolnak be. A legközvetlenebb elõzmény a Moreno által fémjelzett szociometriai iskola. A network-elemzések számos mutatóját, s a grafikus ábrázolás különbözõ formáit elsõsorban a szociometria felõl érkezõ kutatók honosították meg és fejlesztették tovább. Ez az iskola ma mindenekelõtt a mikro-network-alkalmazásokra nyomja rá bélyegét. A kapcsolathálózati megközelítés lényeges impulzusokat kapott továbbá a kommunikációkutatás irányából. Olyan modellek említhetõk ezek sorában, mint a véleményirányítás "kétlépcsõs" elmélete (Lazarsfeld, Katz), az eltérõ kommunikációs körökhöz kötõdõ "lokális" és "kozmopolita" csoportszerepek megkülönböztetése (Merton), vagy az újdonságok diffúziójának kutatási területe (E. Rogers). A szociálpszichológia oldaláról - a már említett morenoi gyökereken kívül - a kognitív egyensúlyi elméletek (Heider, Festinger) különösen a diád, triád alakzatokat középpontba állító network-kutatók számára nyújtottak sokat. A szociális, illetve strukturális antropológia az olyan formális szervezõdések leírásához adott ösztönzéseket, mint a rokonsági viszonylatok rendszere vagy a cserekapcsolatok elemi formái. Radcliffe-Brown, Nadel és Lévi-Strauss munkássága emelhetõ ki. A szorosabban vett szociológiai elõzmények közül mindenekelõtt a századelõ formális szociológiájának hatása mutatható ki. Simmel, von Wiese munkái a csoportalakzatok klasszifikálására és elméleti rendszerezésére vállalkozó network-kutatóknak nyújtottak kiindulópontokat. Végül, de nem utolsósorban, egyre meghatározóbb a matematikai gráf- és mátrixelmélet szerepe az elemzési apparátus kialakításában. Az így formálódó speciális terminológia a network-irodalom tekintélyes részét szinte nyelvezetében is megkülönbözteti más irányzatoktól.

Milyen ígéretek, elméleti-metodológiai perspektívák vonzottak sok társadalomkutatót az irányzat köré? Az egyik legkézenfekvõbb elõnynek az a többlet mutatkozott, amelyet a network-megközelítés az empirikus adatgyûjtés hagyományos survey-módszere "egyénközpontú, atomisztikus" szemléletével szemben kínált. Utóbbinak joggal róják fel, hogy alanyait kiragadja társadalmi közegükbõl, s meghatározottságaikat közvetlen egyéni attribútumokra redukálja. A network-megközelítés viszont - amennyiben az egyéni tulajdonságokon túl tekintetbe veszi a mikro-miliõ és a makro-kontextus ismérveit is - többszintû elemzésre nyújthat lehetõséget. (S ez akkor is igaz, ha - mint az esetek számottevõ részében - a network-felvételek egyéni, "ego-centered" adatokból kiindulva jutnak kapcsolathálózati jellemzõkhöz.) A megközelítés alkalmazása segíthet áthidalni azt a szakadékot, amely a mikro- és a makroszociológiai elemzést gyakran mereven elválasztja egymástól. A módszereket rugalmasan kezelve, az egyik szinten megragadott összefüggések elhelyezhetõk a másik szint vonatkoztatási rendszerében.

Hangsúlyozni kell, hogy mindez csak lehetõség: korántsem állítható, hogy a mikro- és makroszintû elemzés együttes érvényesítése a network-megközelítés egészére jellemzõ volna. Az irodalomban talán a legnagyobb számban olyan dolgozatokkal találkozhatunk, melyek anélkül foglalkoznak valamely kisközösségen vagy személyes ("ego-központú") network-ön belüli hálózati összefüggésekkel, hogy a tágabb társadalmi beágyazottságokat is az értelmezési keretbe vonnák. Míg az ilyen típusú lehatárolás bizonyos részproblémák (például a szociálpszichológia illetékességi körébe esõ problémák) vizsgálata szempontjából teljesen jogos lehet, a network-megközelítés szociológiai perspektívái valójában a különbözõ szintû elemzések összekapcsolásából bontakozhatnak ki. Arra a fajta együttes kezelésmódra gondolok itt, amelyet például Coleman (1990) nagyszabású összefoglalása állít különös hangsúllyal elõtérbe (és amelynek következetes alkalmazása a racionális választás elméletét egyébként jellemzõ metodológiai individualizmust is meghaladhatja). A szintek egymásba játszásának stratégiai kiaknázására ma már jó pár kiváló példa akad. Többségük a nagy elméleti problémákat középszinten operacionalizáló, a modelljeiket empirikusan is tesztelõ kutatási törekvések közé tartozik. A szociológia olyan központi problémaköreiben például, mint a társadalmi struktúra, rétegzõdés, mobilitás, Burt (1982), Breiger (1982), Nan Lin (1990) és Pappi (1981) egyaránt mikroszintû network-adatokból kiindulva célozza meg a nagyobb társadalmi szervezõdéseket (blokkokat, strukturális határokat, osztályokat). A többszintû elemzés további, viszonylag ritkábban alkalmazott lehetõsége a network- és a (szûkebben vett) kontextuális megközelítés összekapcsolására épül, amikor a kapcsolathálózatok különbözõ jellegzetességeit mint a viselkedést, gondolkodásmódokat befolyásoló kontextuális változókat fogjuk fel. (Ennek a "network mint kontextus" kiindulópontú elemzésmódnak az érvényesítésére tettünk Angelusz Róberttal magunk is kísérletet a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején végzett kutatásunkban, lásd Angelusz-Tardos 1991a).

A fentiekben visszatérõen említettem a struktúra fogalmát. A kapcsolathálózati megközelítés egyik jelentõs, talán legerõteljesebb vonulata számára valóban központi kategóriáról van szó, olyannyira, hogy sok mûvelõje nem is a "network"-öt, hanem a "struktúrát" használja identifikációs címkeként (így Wellman 1991). A BKE jubileumi konferenciáján - amelyre e cikk eredeti változata készült - Andorka Rudolf a megnyitó ülésen hangsúlyosan tárgyalta a struktúra változó szemléletét a mai szociológiában. Elmélettörténeti áttekintése egyik fõ pontként foglalkozott azzal, hogy a szociológia fõáramának néhány évtized elõtti erõsen determinisztikus struktúra-felfogását - nem utolsósorban Giddens és Bourdieu munkássága nyomán - a hetvenes évektõl fokozatosan olyan szemléletmód váltotta fel, amely az egyéni cselekvésnek a korábbinál jóval nagyobb szerepet juttat a struktúrák alakításában, sót létrehozásában. A kapcsolathálózati megközelítés e szempontból is sajátos utat követ, amikor a struktúra/cselekvés, részlegész problémákat mind az elõbbi, mind az utóbbi hagyománytól sok tekintetben eltérõ módon oldja meg. Bár egységes elméleti háttérrõl e tekintetben sem beszélhetünk, bizonyos megkülönböztetõ jegyek, legalábbis a jellegadó munkákban, kétségkívül kirajzolódnak. A mai szociológia jó néhány fõként a szimbolikus interakcionizmus különféle leágazásaihoz kapcsolódó - befolyásos alakjától eltérõen, a network-megközelítés kevésbé hangsúlyozza az egyéni cselekvés szerepét a struktúrák létrehozásában, annál erõteljesebben a cselekvés strukturális beágyazottságát. Itt azonban nincs szó egyoldalú determinisztikus beállítottságról. Ha nem is az egyéni intenciókból, hanem a struktúrák belsõ feszültségeibõl, inkongruenciáiból kiindulva, a network-megközelítés sem vitatja el a cselekvés mozgásterét. A struktúra e szemléletmód számára nem készen talált, közvetlenül megmutatkozó adottság, hanem a kapcsolatok, tranzakciók hálójából bonyolultan kibontható, látens szervezõdés. Valójában nem is struktúráról, hanem struktúrák halmazáról, különbözõ szempontokból különbözõképpen kiépült blokkosodásokról van szó, melyek sok tekintetben metszhetik egymást. Az irányzat egyik vezetõ elméleti teoretikusa, Ronald Burt fogalmi apparátusának néhány vezérmotívuma is a cselekvés mozgásterérõl szól. A "strukturális autonómia" (Burt 1982) például - amely a piaci tranzakciók input és output oldalán is a koncentráltság eltérõ fokából vezethetõ le - közvetlen kapcsolatba hozható a piaci szereplõk eltérõ profitesélyeivel. A "strukturális lyukak" újabb keletû fogalma (Burt 1992) pedig azokra a hálózatok, blokkok közti megszakítottságokra, vákuumhelyzetekre épül, amelyek sikeres betöltésével a network-ök brókerei, a pozíciókat újrakombináló - schumpeteri értelemben vett - "vállalkozók" (például gazdasági szervezetekben) lényeges mobilitási elõnyökhöz juthatnak.

A kapcsolathálózati megközelítés további metodológiai elõnye, hogy a hálózati viszonylatok kifejlõdésében egyszerre képes empirikusan is megragadni a csoportalakzatokban testet öltõ strukturális kényszereket és azokat az egyéni cselekvéseket, amelyek eredõjeként e strukturális kényszerek maguk is folyamatosan módosulnak. Így például a kapcsolathálózati elemzések hangsúlyosan szólnak arról, hogy az olyan piaci formák, mint az oligopóliumok, alapvetõ strukturális kényszert jelentenek valamennyi piaci résztvevõ számára, azonban fényt derítenek azokra a folyamatokra is, amelyek nyomán a piacot komolyan befolyásolni képes szereplõk kapcsolathálózati akcióik (például kölcsönös igazgatósági tagságok létesítése, különbözõ hatalmi körökön keresztüli manifeszt vagy látens koordináció) révén a meglévõ piaci struktúrákat átrendezhetik.

Az elõzõekben leírtak egy másik vetülete a statikus és dinamikus megközelítés ellentétének meghaladása. Bár a strukturális formák leírására törekvõ kapcsolathálózati elemzésekben kétségkívül benne rejlik egyfajta statikus hajlam, a tárgy maga mégis a dinamika tendenciáját hordozza magában: a network-alakzatokban eleve inkább jelen van az átrendezõdés potenciálja, mint a megkövültebb intézményes formákban. Természetesen legközvetlenebb módon longitudinális elemzések tárhatják fel a kapcsolathálózatok fejlõdését, átalakulását, de a legtipikusabban rendelkezésre álló keresztmetszeti elemzések is rávilágíthatnak a feszültség-pontokra, hálózaton belüli hézagokra, "rendhagyó" viszonylatokra, amelyek a csoporton belüli vagy csoportközi elmozdulások elõjelei. Az erõs kötések mellett a gyenge kötések szisztematikus számbavétele is az olyan - a sûrû szövésû, bensõséges hálózatokon túlmutató - csoportközi kapcsolatok, mozgások feltárását eredményezheti, melyek a dinamika elemét hordozzák magukban (a "gyenge kötések erejének" granovetteri elmélete különös hangsúlyt helyez bizonyos típusú network-pozíciók instrumentális értékére, dinamikus potenciáljára, lásd Granovetter 1974).

A társadalmi viselkedések meghatározottságának két nagy szemléleti iránya a strukturális helyzetek hasonlóságán és a közvetlen interakciók meglétén, az érintkezési közelségen alapuló megközelítés. Bár a különbséget nem tünteti el, a kapcsolathálózati szemléletmód mindkét irányt saját problémakörébe integrálja, sõt, elvileg a kétféle megközelítésmód együttes alkalmazására is lehetõséget nyújt. Így például empirikusan vizsgálható, hogy a pozicionálisan hasonló helyzetû (így egymással közvetlen interakcióban esetleg nem lévõ, térbelileg elkülönült, de a mikro- vagy makrohálózaton belül másokhoz képest azonosan elhelyezkedõ) vagy inkább az egymással kommunikációs kapcsolatban lévõ (de esetleg alapjában eltérõ pozíciójú) szereplõk viselkedése hasonlít-e inkább egymásra. E kettõs szemléletmód tudatos megkülönböztetését és a hozzájuk kapcsolódó elemzési típusok és kutatási technikák részletes kategorizálását Burt végezte el, amikor a relációs és a pozicionális megközelítéseket az egyén, a csoport és a strukturált rendszer szintjén is szembeállította egymással. A strukturális ekvivalenciára és a kohéziós elvre koncentráló eljárások - világos egymásra vonatkoztatásuk esetén - egyaránt termékenyek lehetnek.

Mindezek után felvethetõ a kérdés: hogyan helyezkedik el a hálózatelemzési megközelítés az olyan konkurens elméleti paradigmák mezõnyében, mint a funkcionalizmus, a konfliktuselmélet vagy a szimbolikus interakcionizmus. Az eddigiek már érzékeltetik, hogy a hálózatelemzésben rejlõ rugalmasság, a manifeszt intézményi és csoportalakzatokkal szemben a látens szervezõdésekre fordított figyelem alapvetõ különbséget eredményez a funkcionalizmus gyakran merev intézményi és csoportszemléletéhez, de a konfliktuselméletnek a különbözõ pozíciójú, érdekû feleket élesen szembeállító társadalomképéhez viszonyítva is. Az empirikus kutatások során ténylegesen kirajzolódó hálózati alakzatok sem az intézményi, sem az osztály-, csoporthatároknál nem mutatják fel a zártságnak a merev elméleti elõfeltevésekben implikált fokát. A hálózatelemzés két nagy ága, a pozicionális és a relációs megközelítés ugyanakkor eltérõ affinitást mutat a nagy elméleti iskolákhoz. A kohéziós szempontot elõtérbe helyezõ relációs megközelítés inkább a szimbolikus interakcionizmus iskolájával, a strukturális ekvivalenciára koncentráló pozicionális elemzés pedig az érdekcentrikus konfliktuselmélettel mutat rokonságot. Egészében véve azonban a hálózati elemzés inkább átmetszi a hagyományos teoretikus alapállásokat, mintsem bármelyikük keretei közé lenne illeszthetõ.

A fentiek után vissza kell térni a kérdéshez: végül is tekinthetõ-e a kapcsolathálózati megközelítés valamilyen - a fentiekhez fogható - koherens elméleti irányzatnak? Az elméletépítés normatív követelményeit figyelembe véve, egyelõre inkább kezdeményekrõl, egyedi építõkövekrõl beszélhetünk, mint egységes építményrõl. Talán inkább a szemléletmód megújítását, mint valamely elméleti rendszer kialakítását tekintve lehet szó új paradigmáról. S persze a kifejlesztett metodika, technika sajátszerûsége is elkülöníti a social network irányzatot más társadalomkutatási megközelítésektõl. Nem nélkülöznek ugyanakkor minden alapot azok a kritikák, amelyek a technikai apparátus kifinomultsága kapcsán egyfajta módszertani formalizmus, öncélúság veszélyét hozzák szóba. A kritikus pontok sorát folytatva, bizonyos csapdát rejt magában az a körülmény is, hogy a network-határok csak ritkán ragadhatók meg kézzelfoghatóan. A hálózatelemzésben rejlõ rugalmasság könnyen elmosódottságba mehet át.

Az irányzat fontos tartalmi választóvonalát jelenti az, hogy a kontaktusmezõkhöz, strukturális képzõdményekhez közelítve, a kutatókat maguk a hálózati formák, alakzatok foglalkoztatják, vagy - a hálózatok világán túllépve, a hálózati pozíciókat esetleg független változókként kezelve - a szociológia olyan alapkérdéseit célozzák meg, mint a társadalmi rétegzõdés, a centrum-periféria viszonyok, a szociális integráció, vagy éppen a különféle égetõ társadalmi problémák. Míg általában véve nem vitatható az elõbbi megközelítés létjogosultsága, itt is utalni kell az önmagába zárt formalizmus veszélyeire. Magam inkább az utóbbi szemléleti irányhoz vonzódom, és azok a munkák, melyekre elõadásomban hivatkozom, fõként ebbõl a vonulatból valók.

A social network-irányzat ma már nem annyira fiatal - idestova két évtizedes múltra tekinthet vissza -, hogy ne vetõdhetne fel a kérdés: mennyire váltották be a konkrét produktumok az ígéreteket, a megközelítésben rejlõ lehetõségeket. Kétségtelen, hogy e téren sincs hiány realizálatlan programokból, alapvetésekbõl, folytatás nélkül maradt kézdeményezésekbõl. Olyan benyomás is kialakulhat, hogy az a lendület, amellyel a terület mûvelõi a felfutás elsõ évtizedében közös táborba szervezõdve próbálták elõmozdítani a diszciplináris intézményesülést, mintha alábbhagyott volna az elmúlt évtizedben. Számomra azonban úgy tûnik, maga a kutatói érdeklõdés nem lankadt, de a metodológiai sajátszerûségek kiemelése helyett most már az egyes szakszociológiák keretein belül - a szubsztantív problémákra koncentrálódik. Ha a mennyiségi szempontot tekintjük, a szakma vezetõ folyóirataiban (például American Journal of Sociology, American Sociological Review) az elmúlt idõszakban határozottan nõtt az adott megközelítést alkalmazó publikációk száma. S ha a terület sokáig nem is bõvelkedett komolyabb monográfiákban, átfogó feldolgozásokban, az utóbbi évek e tekintetben is szolgáltak pozitív fejleményekkel. Burt 1992-ben megjelent Structural Holes címû könyvét, mely évtizedes kutatómunka eredményeit összegezte, méltán nevezte Robert Merton a strukturális elemzés - elméleti, metodológiai és empirikus szempontból is iránymutató - mestermûvének. De ekkor adta közre nagyszabású kötetét az irányzat, s talán a mai szociológia egyik legkreatívabb egyénisége, Harrison White is. "A társadalmi cselekvés strukturális elmélete" alcímet viselõ Identity and Control (White 1992) meglehet, már a 21. század szociológiája számára fogalmazza meg kérdéseit, hipotéziseit. A korábbinál is ezoterikusabb stílus kétségkívül nem könnyíti meg a szerzõ elgondolásainak recepcióját, de ahogy az irányzat alighanem legtöbb ötletcsírája ebbõl a mûhelybõl eredeztethetõ, White új mûve, mely a szociológia szinte teljes terrénumát lefedi, hasonlóan termékeny hatású lehet a következõ években, évtizedekben.

A kapcsolathálózati paradigma vitalitását a különbözõ szakszociológiákra gyakorolt erõteljes kisugárzása is jelzi. Mindenekelõtt azt az "új gazdaságszociológiát" kell említeni, amelynek - ahogy Swedberg közelmúltbeli áttekintése is megállapítja (Swedberg 1995) - a network-irányzat az egyik elsõ számú forrása volt. Magát az "új gazdaságszociológia" megszületését is a network-teoretikus Granovetter - a gazdaság társadalmi beágyazottságát középpontba állító - programatikus cikkéhez (Granovetter 1985) kapcsolják. De a fenti szerzõk, Burt és White a piaci struktúrákkal kapcsolatos elemzéseit vagy az igazgatósági átfedéseken alapuló összefonódások számos vizsgálatát is az "új gazdaságszociológia" integráns részének tekintik. S a gazdaságszociológián túlmenve, a network-, a strukturális és kontextuális elemzés felõl fontos impulzusok érkeztek a szervezet-, a politikai, sõt a történeti szociológia irányába is.

Végül röviden szólni kell az irányzat hazai hatásáról. A kapcsolathálózati elemzés - bár arról korántsem beszélhetünk, hogy ezt az elemzést a legbefolyásosabb paradigmák közt tarthatnánk számon - az elmúlt évtizedben több ponton is feltûnt a magyar szociológia színterén. Egyik lényeges alkalmazási területe a család, a rokonsági, illetve támogatási hálózatok; nem utolsósorban idevonatkozó kutatási eredményeket foglalt össze a kilencvenes évek elején megjelent tanulmánykötet (Utasi 1991, ehhez a területhez kapcsolódóan lásd továbbá Somlai 1992). Czakó Ágnes és Sik Endre munkáiban a hálózati megközelítés a gazdasági szervezetek informális tranzakcióinak, a viszonosságon alapuló munkacsere-viszonylatoknak elemzésekor kapott fontos szerepet (Czakó-Sik 1987; Sik 1988), s e kutatási vonulatban már a hálózati tõke fogalma is alkalmazásra került (s a fentiekhez hasonlóan, nagy hangsúllyal foglalkozik a munkaerõpiac önszervezõ hálózati formáival Gyekiczky 1994). A - különbözõ értelemben felfogott - hálózati erõforrásokat gazdasági input-tényezõként több szerzõ is bevezette. Böröcz József amerikai szerzõtársával nyolcvanas évekbeli vizsgálatunknak ilyen szempontú másodlagos elemzésére vállalkozott; eredményeik más oldalról erõsítették meg a network-tényezõknek a gazdasági sikerben, elért jövedelemszintben betöltött szerepét (Böröcz-Southworth 1995). Lengyel György és Tóth István János a vállalkozóvá válással kapcsolatban mutatott ki hasonló összefüggéseket (Lengyel-Tóth 1993). Szántó Zoltán a hálózatelemzés rétegzõdés- és struktúrakutatási implikációit kísérelte meg elméletileg továbbgondolni (Szántó 1991). E teljesség igénye nélküli szemle végén kell szólni Angelusz Róberttel végzett, már említett munkáinkról. Kulturális-interakciós rétegzõdésvizsgálatunk egyik alappillére a network- (illetve a kontextuális) megközelítés volt (lásd Angelusz-Tardos 1991a). Az irányzat hazai recepcióját kívántuk ösztönözni a nemzetközi network-irodalomból válogatott két readerünkkel (Szociológiai Figyelõ, 1988/2. és Angelusz-Tardos 1991 b).

Talán e rövid áttekintés is érzékeltetett bizonyos súlypontokat, másrészt kevésbé lefedett területeket a hazai kutatásban. Úgy tûnik, az irányzat mûvelõi - különbözõ státuspozíciók elérésének vizsgálatában - a hálózati erõforrások egyéni szintû megközelítésének juttatták eddig a legkomolyabb figyelmet. Amivel eddig viszonylag kevésbé foglalkoztak: a szervezetek, intézmények közti strukturális viszonyok, látens szervezõdések feltárása. S ha (Swedberg értékelésében például) a többszörös tagságból adódó átfedések, összefonódások vizsgálata az angolszász társadalomkutatásban már szinte elcsépeltté vált, a mi esetünkben ez a problémakör - s a sort hosszan lehetne folytatni - még igencsak fehér folt. A lassan kristályosodó új társadalmi-gazdasági viszonyok kétségkívül kínálnak figyelemre érdemes pontokat a megközelítés bõvülõ hazai táborának.

* A cikk a BKE "Új utak a közgazdasági, üzleti és társadalomtudományi képzésben" címmel megtartott jubileumi konferenciájának (1995. szeptember 28-30.) "Új paradigmák a szociológiában és a gazdaságpszichológiában" szekciójában elhangzott elõadáson alapul. A "social network"-megközelítés áttekintése több ponton épít az Angelusz Róberttal összeállított "Társadalmak rejtett hálózata" címû gyûjteményes kötetünk (Angelusz-Tardos 1991b) bevezetõ tanulmányára.
 

Hivatkozások
a kapcsolathálózati, strukturális és kontextuális elemzés nemzetközi és hazai irodalmából

Breiger, R. L. 1982. A Structural Analysis of Occupational Mobility. In: P. V. Marsden-Nan Lin (eds.) Social Structure and Network Analysis. Beverly Hills: Sage Publications

Burt, R. S. 1982. Toward a Structural Theory of Action: Network Models of Stratification, Perception and Action. N.Y.: Academic Press

- 1992. Structural Holes: The Social Structure of Competition. Cambridge: Harvard University Press

Coleman, J. S. 1990. Foundations of Social Theory Cambridge: Harvard University Press

Granovetter, M. S. 1974. Getting a Job. Study of Contacts and Careers. Cambridge: Harvard University Press

- 1985. Economic Action and Social Structure. The Problem of Embeddedness. American Journal of Sociology, 89, 485-510.

Lin, N. 1990. Social Resources and Social Mobility. In: R. L. Breiger (ed.) Social Mobility and Social Structure. Cambridge: Harvard University Press

Pappi, F. U. 1981. The Petite Bourgoisie and the New Middle Class. In: F. Bechhofer-B. Ellíot (eds.) The Petite Bourgoisie. London: Macmillan

Swedberg, R. 1995. New Economic Sociology. Conference Paper. (Second European Conference for Sociology, Budapest)

Wellman, B. 1991. Structural Analysis: From Method and Metaphor to Theory and Substance. In: B. Wellman-S. D. Berkowitz (eds.) Social Structures. A Network Approach. Cambridge: Cambridge University Press

White, H. C. 1992. ldentity and Control: A Siructural Theory of SocialAction. Princeton: Princeton University Press
 
 

Angelusz R.-Tardos R. 1991a. Hálózatok, stílusok, struktúrák. Budapest: ELTE-MKI

-- (eds.) 1991b. Társadalmak rejtett hálózata. Budapest: MKI

Böröcz J.-C. Southworth 1995. Kapcsolatok és jövedelem: Magyarország 1986-1987. Szociológiai Szemle, 2.

Czakó Á.-Sik E. 1987. Managers' Reciprocal Transactions. In: Lengyel Gy. (ed.) Education, Mobility and Networks of Leaders in a Planned Economy. Budapest: MKKE

Gyekiczky T 1994. Társadalmi hálózatok és a munkaerõpiac civil szervezõdései. Szociológiai Szemle, 4.

Lengyel Gy.-Tóth I. J. 1993. A vállalkozói hajlandóság terjedése. Szociológiai Szemle, 1.

Sik E. 1988. Az "örök" kaláka. Budapest: Gondolat

Somlai P 1992. Triádok, közvetítõk, koalíciók. Szociológiai Szemle, 4. Szántó Z. 1991. Struktúra és/vagy rétegzõdés. Replika, 2-3.

Utasi Á. (ed.) 1991. Társadalmi kapcsolatok. Budapest: Gondolat