Mannheim Károly társadalomtudósként nemcsak módszertani vagy elméleti találékonyságával hívja föl magára a figyelmet, hanem írásmûveinek fogalmi és fogalmazási bravúrokban, fordulatokban és csúsztatásokban gazdag megkomponálásával is. Saját korában legnagyobb port fölkavart könyve a Németországban írt Ideológia és utópia (1929) címû mû volt. Angolul elsõként ennek átdolgozott változata jelent meg Mannheim angliai emigrációja idején, 1936-ban.¹

Érdemes a két változat szövegét összevetni. Nem sugall-e az angol verzió teljesen más képet a tudásszociológiáról, mint a német? Az Ideológia és utópia német változata szintéziskísérletnek tekinthetõ. Mannheim három különálló, eltérõ szempontokat tartalmazó írást fûzött egybe, és így nyitott szövegszerkezetet hozott létre. Erre utal az a megjegyzése, hogy az esszégyûjtemény darabjai ugyanarról szólnak, csak más-más stílusban: a bevezetés relativisztikus értelmû, az azt követõ tanulmány az aktivisztikus politikai elemet hangsúlyozza, míg a záró esszé egy harmonikusabb szintézisre tesz kísérletet (Iu: 47). E fenti megjegyzésre támaszkodva, a három gondolkodási stílus felõl indulva és a mélyebb rétegek felé haladva kísérlem meg elemezni tudásszociológiáját. Mannheim Németországban kialakult tudásszociológiai módszerét és elméletét megértés- és értelmezéselméletként (interpretációelméletként) elemzem. Az interpretációelmélet volt ekkor a módszertanban, az eszmetörténeti és politikai gondolkodásbeli vizsgálódásokban számára az értelmezési keret. Az interpretációelmélet fõ jellegzetességei a következõk: Mannheim módszere pluralista, dinamikus és reflexív; a különbözõ történetileg, társadalmilag kialakult értelmezések egymás elleni kijátszását jelenti. Ilyen módszertanilag egymás ellen kijátszott értelmezési keretek voltak tudásszociológiájában a kultúrafilozófia, a társadalomontológia és a történetfilozófia.²

A tudásszociológiai elemzés tárgyai a léttel összefonódó gondolkodáson és a társadalmi-történeti egységeken belüli eltakart differenciák. Az Ideológia és utópia német változatában a szociológiai jelentésváltozások elemzése az egymásra tolódott jelentésrétegek látszólagos differenciálatlan egységbõl való kiemelését jelenti, és morfológiai rokonítását a történelmi-társadalmi történésben elfoglalt helyükkel. Az elemzés menete nem induktív, fontos szerepet játszanak benne a példák, a metaforák és az analógiák. Eredménye nem zárt rendszer, hanem egy struktúravízió, a lehetséges igazságok körvonalazása. A tudásszociológiai elemzés mégsem válik körkörössé, hiszen célja - melyet soha nem téveszt szem elõl - a világnézetek közti közvetítés.

Mannheim e közvetítési feladat "gyakorlati" megvalósítását három irányban is kijelölte: a tudomány nagyobb fokú interdiszciplinaritása, nyilvános értelmiségi platformok létrehozása és az értelmiségi személyes missziójának keresése felé. Nem a szintézis korának eljövetelét hirdette, kortársait leginkább az utópiákról való lemondástól féltette, s e félelme elégiába hajlott.

A németországi írások nyomán kialakuló Mannheim-kép eléggé eltér az Ideológia és utópia angol válozatának (1936) olvasásakor keletkezõ összbenyomástól. A különbség értelmezéséhez kulcsot adott két, 1930 és 1936 között született mû (Mannheim 1935; 1964: 246-307). Mannheim interpretációelméletének átalakulását ebben az idõszakban két tényezõ befolyásolta. Egyrészt az interpretációelmélet beolvasztása egy általános (tudás)szociológiai elméleti keretbe. A kultúrafilozófia, a társadalomontológia és a történetfilozófia sajátos módon kidolgozott szempontjainak összjátékát egységes szociológiaelméleti keret váltotta föl. Megerõsödött a szaktudományos igény, csökkent a metaforák, analógiák szerepe, de továbbra is megmaradt a látszólag nyitott szövegszerkezet. Mannheim értelmezési kerete ezzel elvesztette plurális kiindulását, reflexivitását. Már nem a differenciákat kutatta, hanem az integrációkat. Ennek az volt az egyik súlyos következménye, hogy a tudásszociológiai értelmezés elszakadt a megértéstõl. Interpretációelméletének megváltozására másrészt a fasizmus gyõzelmének és a közelgõ háború érzetének élménye hatott. Az 1929-ig kialakult megértés- és értelmezéselméletébõl ugyanis hiányzott egy kidolgozott hatalomelmélet, amely épp az akkori események értelmezéséhez elengedhetetlennek tûnt. Mannheim késõbb sem törekedett kifejezetten erre, de eredeti programjának részbeni átalakítása miatt szükségesnek tartom az ilyen irányú vizsgálódást.

Az általános szociológiaelméleti kereten belül az eredeti három szempont sajátosságai a következõképp változtak meg, és fordultak ezzel más irányba. Elõször is a megértés és értelmezés fent vázolt módszere a társadalmi determináló viszonyok vizsgálatába fordult át. A szellemi-létszerû valóság módszertani uralhatóságának tétele a társadalmi folyamat stratégiai tervezéssel történõ ellenõrizhetõségének, szabályozhatóságának tételévé alakult át. Másodszor a tudásszociológiai elméletnek és módszernek a társadalom szférájára és a politikai gondolkodás és a cselekvés területére történõ alkalmazását lehet összevetni. Míg az Ideológia és utópiában az egyéni, alkotó tett és döntés elõtt feltáruló, azokat befolyásoló, néhol kényszeritõ történeti-társadalmi lehetõségek kidolgozásmódját kutatta a politikai cselekvés területén, és a személyes felelõsség szerepére mutatott rá az egyéni döntésben, az átmeneti korszak írásaiban a gondolkodás és cselekvés egy harmadik szintjét (amely magasabb rendû egységet hoz létre a kettõ között), a kollektív stratégiai tervezést, valamint a kettõ között közvetítõ mechanizmusok (principia media) kívánatos átstruktúrálását elemezte. Az Ideológia és utópia korszakában a "szabadon lebegõ" értelmiség lehetõségét tárta fel ebbõl a szempontból, a késõbbi korszakban a liberális társadalomszervezõdésnek a társadalmi elit által befolyásolható szféráját elemezte részletesen és az átmeneti autoriter diktatúra szükségességére mutatott rá. Szabaddá tette ezzel a hatalom káros beavatkozásai elõtt az utat. Változatlanul hangsúlyozta a tudásszociológiai elmélet és módszer többirányú felhasználhatóságát: a szaktudományokban, a nyilvános vitákban és az interdiszciplinaritás megteremtésében a tudományon belül. Harmadszor, össze kell vetni a két korszakban Mannheim történelem- és értékfelfogását. Az Ideológia és utópia megírása körül a történelmi változás hármas dinamikáját dolgozta ki, melyen belül a dialektikus szellemi változások és a mélyben rejlõ, mentalitásbeli alakulások, értékhalmozódások egybejátszását kutatta. A haladás gondolata ekkor nem volt központi téma. Gondolkodásának végsõ centruma talán az utópia volt, mint a történelemre vetett pillantás, amely a jövõre is irányul, és az igazi aktivitás, a valódi élettartalmak megõrzésének záloga. Késõbbi írásaiban a felvilágosodás észfogalmának újfajta rehabilitációjával annak kiszélesítésére törekszik. Ez a vállalkozás kétes értékû maradt, mert a történelmi, tapasztalati tények kérdésessé teszik, valóban lehetséges-e a racionalizáció fogalmának oly mértékû kitágítása, amely bekebelezi az irracionális szférát is. A korábbi, egyszerre több irányból induló, reflexív elemzés "túlhajtásáról" van szó a fenti pontokon. Az eredeti tudásszociológia inkább ingamozgásnak, útonlevésnek tekinthetõ, a késõbbi - egy túlhajszolt, a racionális illuzórikus képét elérni vágyó, de arra képtelen vállalkozásnak.
 

I. Az Ideológia és utópia német kiadása (1929)

Az Ideológia és utópia hasonló címû elsõ fejezete bevezetõ az utána következõ két tanulmányhoz. Kiindulópontja a gondolkodás és általában az élet korabeli válsághelyzete. A gondolkodás esetében ez annyit jelent, hogy annak minden elemét ideologikusként vagy utópikusként, egyszóval "hamisként" élik meg a résztvevõk (Iu: 53).³ Hogyan lehetséges mégis megismerés? Ehhez két dologra van szükségünk. Egyrészt, hogy ne csak mások gondolkodásában leplezzük le az ideologikus és utópikus elemeket, de a fenti módon önmagunkkal szemben is kíméletlenek legyünk. Másrészt, hogy a gondolkodás- és az életbeli elemek közti összefüggéseket megértsük és értelmezzük (Iu: 50). Ezt nyújthatja a tudásszociológia, mint kialakulófélben lévõ tudományág: "a gondolkodást az összefüggések teljessége felõl szemlélni sohasem öncél, hanem egy állandóan új alakot öltõ, eleven organon, egy változásban lévõ szövedék" (Iu: 49, sk) lesz az eredmény. Mannheim nem kételkedik, hogy ezen az úton a "valódi" megismerés elérhetõ lesz egyszer, de saját elmélkedéseit csak e megoldás megelõlegezéseinek tekinti, s megfelelõ közlésformának a többféle társadalomtudományos területet összefogó esszéformát (Iu: 51, sk) és a szaktudományos alapvetést tartja.

E bevezetõ rész mondanivalója két pont körül kristályosodik ki: 1. a gondolati tartalmak funkcionalizálásában és az ideológia fogalmában; és 2. az ebbõl adódó ismeretelméleti problematika - relativizmus és relacionizmus - körül, végsõ soron a valóság megragadásában. E fejtegetések azért tekinthetõk relativisztikus stílusúnak, mert a tudásszociológiai megértés és értelmezés módszertanát mutatják be, amely még nyitva hagyja a kaput a relativista megoldás elõtt is. Erre reflektálva Mannheim bevezeti ugyan a relacionizmust, de ez csak idõleges megoldásnak tekinthetõ (a további fejezetek fényében), a különbözõ oldalról érkezõ ismeretelméleti támadások ellen emelt bástyának.

Az Ideológia és utópia elsõ fejezetének módszertani fejtegetései szorosan kapcsolódnak Mannheim kultúra- és történetszociológiai írásaihoz. Mannheim az általa recipiált különféle filozófiai és szociológiai irányzatokat, szaktudományos eredményeket - nézõpontját állandóan váltogatva - megpróbálta kijátszani egymás ellen. Ezt jelenti pluralizmusa. Három ideáltipikus nézõpontot épített így ki: a "tiszta" szociológiát, amelyben Simmel módszeréhez, a "példázáshoz" kapcsolódik és annak "szisztematizálására" tesz kísérletet Husserl segítségével; az általános szociológiát (Max Weber); és a történetfilozófiai szociológiát, amelyben a lukácsi drámaelméletet⁴, a mûvészettörténeti stíluselemzést, a 19. századi történetfilozófiát és Marxot próbálta hasznosítani.

Kultúraszociológiai írásaiban a "funkcionalizálás" módszerét a következõképpen határozta meg⁵: a kettõs módszerrel történõ, az élet és a megismerés totalitásával való összefonódottság vizsgálata. A funkcionalizálást késõbb olyan beállítódásként és a szisztematizálás olyan módszereként írja le, amely egy köztes szférát, az egyszerre értelemteli (szellemi) és létszerû összefonódottságokat vizsgálja. E köztes tér közelebbi meghatározásához felhasználja a társadalmi térbeni "helyzet" és "elhelyezkedés" metaforáit (generációs összefüggés), és a társadalmi folyamat konstitutív elvét, a konkurenciát. Az Ideológia és utópiában e köztes tér jellemzésére szolgál az ideológia totális fogalma (szembeállítva az ideológia partikuláris fogalmával). Az ideológia totális fogalma az egész világnézettel áll kapcsolatban, egy olyan szinttel, ahol az élmények, az értelmezések és a szellemi tartalmak összefonódnak; s amelynek struktúrájába és morfológiai szerkezetének mélyébe az értelmezõ behatolhat (Iu: 54, skk). Ez a szint morfológiailag rokonítható a kollektív szubjektumnak, az ideológia hordozójának társadalmi térben elfoglalt konkrét helyzetével, szituációjával. Az Ideológia és utópia annyiban hoz újat a korábbi kultúra- és történetszociológiai elmélkedésekhez képest, hogy bár továbbra is a fenomenológiai, a történet- és életfilozófiai megközelítés összekapcsolása a cél, de a fenomenológiában fontos szerepet betöltõ pragmatikus mindennapok sztereotipizáló beállítódása mellé a cselekvés lép, pontosabban a politikai cselekvés releváns kategóriává válik. Az ideológia értelme ugyanis épp az, hogy a realitás valódi megragadása csak a politikai gyakorlat lehet (Iu: 56-59).

Az ideológia fogalmának kiterjesztése a fenti értelemben a tudásszociológia. A gondolkodás létszerû összefüggéseinek vizsgálata azonban többféle ismeretelméleti koncepcióval is összekapcsolódhat. Mannheim a maga felfogását az ún. relacionizmushoz sorolja, amely számot vet azzal, hogy az ismeretelmélet is beágyazott a történelmi-társadalmi változás folyamatába. A relacionizmus "az értelemteli elemek egymásra vonatkoztatottságát és egy meghatározott rendszerben gyökerezõ értelemszerûségét jelenti" (Iu: 77). E kutatási irány összefonódik a valóság egyfajta metafizikai értelmezésével is. Mannheim nem egy új metafizikát akar alkotni, hanem a metafizikai gondolkodási struktúra módszertanilag értékes részét megmenteni (Mannheim 19804: 53). A metafizikai látásmód teszi a "kívülrõl" induló, fenomenológiai eredetû funkcionális beállítódást elméletileg reflektált értelmezéssé. Az interpretáció szintjébe "felülrõl" mindenkor belejátszik a metafizikai-ontológiai szint. Ezt a szintet élik meg a mindennapok résztvevõi reálisként ("ens reallisimum") (Iu: 78-83).

Így jut el a dinamikus relacionizmus fogalmához és az objektivitással szemben radikálisan nyugtalan kutatás vágyához. "A gondolkodás reális erõk által hordozott, önmagát állandóan kérdésessé tevõ és önmaga javítására törõ folyamat" (Iu: 92). Ezen a ponton merül föl az Ideológia és utópiában a totalitás fogalma. A totalitás a világnézeti totalitást jelöli, amely egészében kötõdik a történelmi lét valamely fokához. Nemcsak gondolkodási akarások, gondolkodási stílusok harcolnak egymás ellen, hanem bennük, a részekben az egész is ott van: világok harca világok ellen. A totalitás a mindenkori nézõponttal összefüggésben szerepel. Eszerint a totalitás "nem relatíve önmagába zárt, nyugalomba hajló kép a világról, hanem a partikuláris nézeteket felvevõ és mindig újból és újból szétrobbantó, az egészre irányuló intenció", "a nézõpont maximális kiterjesztése" (Iu: 92, skk). A bevezetõ rész záró szavai arra utalnak, hogy talán lehetséges a felvetett problémák leküzdése a nézõpont fokozatos kiszélesítésével a totalitás irányába és egyidejû elmélyítésével a cselekvés szintje felé.

Tudásszociológiai elméletét Mannheim fokozatosan a politikai szférára, a politikai gondolkodás történetére kezdte alkalmazni.⁶ Az Ideológia és utópia második fejezetében arra kérdez rá, hogy miért épp a politika nem vált tudománnyá. Majd másképp is felteszi a kérdést: "Létezik-e tudás a folyamatban, a változásban lévõrõl, az alkotó tettrõl?" (Iu: 97)⁷ Válaszadásának elsõ lépésében felvázol egy "szféraelméletet" (Sphärentheorie) a társadalmi folyamatról, részben Max Weber nyomán. A társadalmi folyamat alapvetõen két részre tagolódik: a már racionalizált területekre, ahol csupán reprodukció folyik - ide tartoznak az elméleti, racionális módon uralt, továbbá a konvenció, a hagyomány és a szokás által szabályozott szférák -; valamint az irracionális játéktérre, az alkotó tett birodalmára. A történelmi folyamatban az a tendencia válik láthatóvá, hogy a racionálisan alakítható területek bõvülnek, míg az irracionális játéktér beszûkül. E szféraelmélet alapján határozza meg Mannheim a cselekvés fogalmát: a cselekvés csak az irracionális játéktérben lehetséges, ahol a nem szabályozott helyzetek személyes döntésre adnak lehetõséget, bár ez kényszert is jelenthet (Iu: 99, sk).⁸ Mannheim az irracionális játéktérben tartja szerencsésnek megvizsgálni az elmélet-gyakorlat összefonódottságának problémáját. De elõször is: mely szférákat ítélt Mannheim a maga korában irracionálisnak? Elsõként a gazdaságot, amely a szabad konkurencia irracionális állapotából még nem jutott el a tervgazdaságig, másodszor a társadalmi szerkezetet, amely osztályszerûen tagolódik, és a benne releváns hatalmi kompetenciákat irracionális harcban lehet csak elérni, harmadszor a legbensõbb, társadalmon túli egyéni és kollektív élményvilágot (Iu: 100). Az irracionális szférát a következõ sajátosságok jellemzik: nem tartalmaz szilárd tárgyiságokat, az együttes hatást létrehozó különbözõ erõk konstellációja állandóan változik, és a gondolkodó maga is résztvevõje. Ezért Mannheim az elméleti, fogalmi gondolkodástól eltérõen e szférában gondolkodási akarásokról, gondolkodási stílusokról beszél, melyek behatolnak a gondolkodás egész logikai struktúrájába (Iu: 101). Az Ideológia és utópia egyik alfejezetében elemzi a 19. és 20. századi politikai gondolkodás történetét gondolkodási stílusokban. Öt ideáltípust különít el: 1. a bürokratikus konzervativizmust, 2. a konzervatív historizmust, 3. a liberális-demokratikus polgári gondolkodást, 4. a szocialista-kommunista koncepciót és 5. a fasizmust (Iu: 96). Az elmélet-gyakorlat léthezkötöttségének, léttel összefonódottságának tételét igyekszik ily módon alátámasztani: miközben elemzésében állandóan váltogatja gondolkodási pozícióját, azt reméli, hogy az elért eredménnyel segítheti a politikai cselekvõt személyes döntésében.⁹

Akárcsak a totalitás, a szintézis is csak relatív értelemben képzelhetõ el Mannheim számára. Nem a Hegelhez vagy a 19. századi historizmushoz való visszatérés útjait keresi, hanem egy önmagára állandóan reflektáló, saját történeti-társadalmi helyzetének tudatában lévõ gondolkodási álláspont lehetõségeire hívja fel a figyelmet (Iu: 130, skk). Az ilyen szintézis hordozója nem lehet valamely konkrét társadalmi osztály, réteg vagy csoport. "Ellenkezõleg, olyan politikai »magatartásról« (Haltung) van szó, amely a történelem progresszív elõrehaladását oly módon segíti elõ, hogy a felhalmozott kultúrjavak és társadalmi energiák lehetõség szerint fennmaradjanak" (Iu: 134). E magatartást a történelmi itt és mosttal szemben sajátos ébrenlét jellemzi. Állandóan kísérletezõ, önmagában társadalmi érzékenységet kifejlesztõ, a dinamikus egészre irányuló magatartásról van szó. E "magatartásnak", mint szellemi kategóriának potenciálisan a "szabadon lebegõ értelmiség" felel meg (Alfred Weber kifejezését használja Mannheim). De e virtuális csoport nem abszolút értelemben hordozója a szintézisnek, mert csak annyit mondhatunk róla, hogy egyrészt megvannak a nyelvi-intellektuális eszközei az idõleges szintézis megalkotására: ez a "mûveltségi kultúra" (Bildungskultur) (Iu: 135, skk). Másrészt társadalmi értelemben lehetõsége nyílik rá, hogy "megélje" a többszörös társadalmi kötöttség-kötetlenség különbözõ fokozatait, hiszen származása, neveltetése és életútja révén sorozatban érik az ilyen társadalmi élmények.

A politikai tudás sajátos tudástípust képvisel. Mannheim saját korának tudományfogalmát túl szûknek érezte, olyan tudomány lehetõségét kereste, amely a különféle tudástípusokat összefonódottságukban képes szemügyre venni. Így az ún. tudomány elõtti tudástípusok is részei lehetnek egy szélesebb értelemben vett tudományos módszertannak (Iu: 144, sk). Mannheim annak alapján bírálja a különbözõ egyoldalú pozitivista vagy szellemtörténeti megközelítéseket, de korának más irányú szociológiai elméleteit, módszereit is, hogy léteznek olyan releváns igazságok, amelyek csak személyes beállítódás révén, egy bizonyos közösség számára vagy meghatározott akarati impulzusokból megközelíthetõk. Önismeretre is csak a világgal való szembenézésben, mások megismerésében, valamint a cselekvésekkel és akarásokkal való összefonódottságban tehetünk szert (Iu: 146, skk).¹⁰

Az Ideológia és utópia utolsó, "Az utópikus tudat" címû fejezetét azért lehet a harmonikus, szintetizáló gondolkodási stílussal jellemezni, mert abban Mannheim megkísérli az ideológiát és az utópiát a valósággal, a léttel szemben mint alapjelenségeket meghatározni. E történelem- és társadalomontológiai tételek képezhetik az alapját az ideológiák és utópiák elemzésének, amely megpróbálja egyesíteni az immanens-nem-immanens, térbeli és idõbeli, társadalmi és történelmi, fenomenológiai és történetfilozófiai, alaktani és transzformációs analízist. A töredékes szintetizáló gondolkodás uralja a fejezet azon részét is, ahol Mannheim a totalitás kategóriájának segítségével még egyszer összefoglalja a számára releváns társadalomtudományi irányzatokat és mellettük a részben tõlük függetlenül is létezõ intellektuális lehetõségeket.

A fejezet középsõ része annyiban tekinthetõ szintézisszerûnek, amennyiben Mannheimnél az utópiát végsõ kategóriának tekintjük.¹¹ Az utópia fogalmában ugyanis egyszerre válik konstitutivvá egy pragmatikus-cselekvési és egy történelmi, idõben dinamikusan változó elem. A konstitutív valójában konstruktívat, a (történelmi) megoldásra irányulót jelent, szemben az ideológiai destrukcióval, amely inkább csak romboló és csírájában tartalmazza a fenti elemet.

Mannheim lényegi különbségtétele a két központi fogalom viszonyára vonatkozóan a lét, léttranszcendencia (Iu: 170). Az ideológiákat és utópiákat olyan szellemi jelenségeknek tekinti, amelyek a léttel inkongruensek. E két tudatfajta, midõn az átélésbe, a gondolkodásba és a cselekvésbe is belejátszik, olyan faktorokhoz igazodik, amelyek a létbeli elemet mint megvalósultat nem tartalmazzák (Iu: 169). Az ideológia és utópia közti eltérés elsõ lépésben a következõképp adható meg: A valóságtranszcendens tudat akkor utópikus, ha a cselekvésbe való átmenetben az épp fennálló valóságrendet egészében vagy részleteiben szétrobbantja (nemcsak megkérdõjelezi, mint az ideológia). Az ideológia esetében arról van szó, hogy a valóságidegen, léttranszcendens faktorokhoz igazodás párosulhat a fennálló életrend egyszerû megvalósításával, reprodukálásával (Iu: 169). Az ideológiák olyan "léttranszcendens elképzelések, amelyek de facto soha nem jutnak el a bennük foglalt tartalmak megvalósításáig" (Iu: 171). Hogy valamely képzetet ideológiának vagy utópiának tekintünk, az attól függ, hogy a "létvalóság" mely fokára helyezzük a mércét, azaz milyen korban, mely valóságszintrõl szemléljük a szellemi térképet. Ha a saját gondolkodási fokunkon lehetõ legadekvátabb, ilyen értelemben "helyes" utópiát szeretnénk megtalálni, akkor a tudásszociológiai analízis segítségével az egyes partikuláris álláspontokból (standort) adódó egyoldalúságokat ki kell játszanunk egymás ellen. (A "standom"-ot álláspontként fordítottam, megkülönböztetve a "standpunkt"-tól, amely leginkább a "nézõpont"-tal adható vissza. A "standort" egyszerre jelenti az Ideológia és utópia német változatában a társadalmi térben és a szellemi térképen elfoglalt helyet, míg a másik kifejezés csak ez utóbbit jelenti). Csak ezután juthatunk el olyan óvatos megoldáshoz, amely túllép az eddig láthatóvá vált egyoldalúságokon. Így lehetséges a valóság dinamikus jellegét figyelembe venni (Iu: 174).

Az Ideológia és utópiában Mannheim leszögezi: a lét általában a filozófia tárgya. Egyértelmûen meghatározható azonban az is, ami történetileg és szociológiailag "valóságnak" számít. "Az ember elsõdlegesen a történelemben és a társadalomban élõ lény, ezért az õt körülvevõ lét soha nem a lét általában, hanem mindig a társadalmi lét egy konkrét történeti alakja" (Iu: 170). Szociológiailag a "létrend" három különbözõ aspektusa ragadható meg, amelyek a képzõdmények három ideáltipikus szintjét is képviselik. Legvilágosabban a társadalmi lét gazdasági-hatalmi szövedéke írható le. Továbbá a társadalmi léthez tartozik az emberi együttlét összes olyan formája (szeretet, társasság, harc stb.), amelyeket a fenti strukturális formák lehetõvé tesznek. Mannheim speciális területe a harmadik szint: az átélés és a gondolkodás összes formája, amely az adott életrendnek megfelel: létrehozásában, fenntartásában vagy szétrobbantásában közremûködik. Az átélés- és gondolkodásmódoknak három fõ fajtája van: 1. az "adekvát", létkongruens, relatíve ritka elképzelések (csak a szociológiailag teljesen világos tudat lehetne ilyen); 2. az ideológiák és 3. az utópiák (Iu: 170, sk).

Mannheim saját fogalmait "cum fundamento in re" fogalmaknak nevezi, amelyek a tiszta szemléletesség és a konstruktivitás között állnak: nem csupán gondolatkísérletek, a konstrukció alapjai a valóságban vannak. Pontosabban: ezek a fogalmak a valóságban benne lévõ struktúráló momentumokat rekonstruálják. A konstrukció így nem válik filozófiai spekulációvá, hanem az empíria elõfeltétele lesz, biztosítva rekonstruálásának lehetõségét (Iu: 176). Hogy mely léttranszcendens elképzelések számítanak ideológiának vagy utópiának, csak a történelmi valóság alakulása döntheti el utólag (Iu: 178). Ily módon a materiális evidenciák a relativizmus legyõzését szolgálhatják, és segíthetnek annak a kérdésnek az eldöntésében is, hogy mit kell tennünk.

A tanulmány legvégén, tehát igen hangsúlyos helyen beszél az értelmiségi rétegrõl mint az utópikus tudat és a hozzá kapcsolódó világlátás letéteményesérõl. E kijelentések tartalmukkal és stílusukkal még inkább megerõsítik azt (ami egyébként a könyv többi részében is megnyilvánul), hogy Mannheim számára a tudásszociológia programja a kultúraszociológiától a történetfilozófiai megalapozású szociológián át több volt, mint egyszerû szaktudományos program: sajátos értelmiségi magatartás, misszió megidézése a megértés, értelmezés és továbbadás hozzá kapcsolódó módszertani és elméleti leírásával. Ilyen értelemben a tudásszociológia nemcsak a tudomány interdiszciplinaritására apellál, hanem az értelmiség egyes tagjainak lelkiismeretére, felelõsségérzetére is.¹² Az értelmiségi réteg Mannheim szerint saját korában négy út közül választhat: a kommunista-szocialista párt radikális szárnyához csatlakozást; a tudomány nevében elkövetett destruálást (Max Weber); a múltba menekülést; vagy a történelmi folyamat végleges feladását és ezzel az elmagányosodást (Kierkegaard) (Iu: 222, skk). Végül Mannheim választása: talán lehetséges a tudásszociológiai konstellációelemzésben feltárni a jelen jövõre irányuló kötöttségeit és esélyeit, ily módon elõsegítve a választás és a döntés szabadságát. A destruálás, az ideológia teljes hiánya az összesség önismeretét támogatja, ám az utópianélküliség a legnagyobb paradoxon, az emberi akarat gyengeségére utal: az utópia feladása a történelemakarás, a történelemre vetett pillantás elvesztését jelenti (Iu: 224, skk).
 

II. Tudomány és tudás
1. Tudásszociológia

Mannheim Károly Tudásszociológia (1931) címû cikke is kivételes helyet foglal el a szerzõ mûvei közt, akárcsak az Ideológia és utópia. Míg az utóbbit legpontosabban esszéisztikus szintéziskísérletként és kordiagnózisként lehet meghatározni, az elõbbi a tudományos szakcikk, a diszciplináris alapvetés kategóriájába tartozik. A Tudásszociológia szócikk leginkább abban tér el az eddig idézett Mannheim-mûvektõl, hogy bár fogalmai, metaforái, nyelve végsõ soron rokon azokéival, a szerkesztésmód nem az esszé mûfaji normáihoz, hanem a szaktudományos cikk követelményeihez igazodik. A különbség tehát elõször is nem magukban a fogalmakban, az egyes szavakban érhetõ tetten, hanem összekapcsolásukban, összeszerkesztésükben, használatukban. E mûfaji különbség jelentõsége abban áll, hogy a szaktudományos, analitikus szerkesztés azt sugallja: a "tudásszociológia" csakis és kizárólag a szaktudományon belül teljesedhet ki, bár gyökerei tényleg tudományelõttiek, következményei pedig bizonyos súllyal bírnak az ismeretelmélet, az ontológia és a politikai gyakorlat számára is. És mégis: bár a mûfaji szerkesztésmód "tudományosságot" oktrojál az olvasóra, a szövegben megcsillan Mannheim korábbi énje is, elõbukkannak olyan megfogalmazások, amelyek tartalmukkal és formájukkal egyaránt széttörik az analitikus szerkezeteket és tudományon kívüli instanciák felé fordulnak.¹³

A Tudásszociológia szócikk az alábbi okból kerülhetett tehát az angol változat utolsó fejezeteként késõbb másodszor nyilvánosságra: a szaktudományos stílus uralkodik benne - a fenti módon némi esszéizmussal fûszerezve -, és ez megfelelt Mannheim angliai emigrációja idején kialakuló álláspontjának. Sõt Mannheim így alakíttatta (alakította) át az Ideológia és utópia eredeti szövegét is, és hasonló szellemben írt hozzájuk bevezetõt. A Tudásszociológia szócikk tehát az Ember és társadalom az átépítés korszakában (1935) címû mû mellett az angol változat egyik elõképe volt.¹⁴

A tudásszociológia bemutatása a cikkben eltér az Ideológia és utópiából kiolvasható fogalomszerkezettõl néhány tartalmi ponton is, ezek elõsegítik a tudásszociológia általános szociológiai elméletté alakulását. Mannheim nem az értelemidegen és értelemszerû, genetikus értelmezõ elemek differenciáiról, heterogenitásáról beszél már, hanem explicit módon egy hármas struktúra képét rajzolja fel: a totálisan értelemreleváns és a totálisan értelemirreleváns között középen helyezkedik el a tudásszociológiai módszer és elmélet, a differenciált egységben éld valós elemek egységét új szinten, a tudomány szintjén teljesíti ki (Iu: 244).

A legújabb kutatási területek megnevezésénél az aktivitás és a gondolkodás missziója mint "útonlevés" bemutatása nem változott hangsúlyaiban, viszont a létszerû összefonódottságok elemzésének célkitûzése igen: már nem csupán az a megértési és megismerési vágy vezeti Mannheimet, hogy kordiagnózisával, tudáselemzésével segítséget, eszközt nyújtson a cselekvési szférában lévõknek,¹⁵ hanem hogy a tudásszociológiai elmélet és módszer érvényességigényét "magasabb" szintre emelje, kvázi etikailag kötelezõ erejûvé tegye a kitüntetett történeti-szociológiai helyzetû cselekvõk számára: a gondolkodásba belenyúló történeti-szociológiai aktivisztikus elemet az ellenõrizhetõség szférájába lehet és kell emelni (Iu: 203, sk).

Hogy a cikk tudományosság-stratégiája gyõzött-e, vagy az újonnan elõbukkanó ellenõrizhetõség, középút, egység iránti "felsõbb" vágy esszéisztikus sejtetése, vagy talán a harmadik, az Ideológia és utópiához szorosabban kötõdõ kifejezésmód, amely leginkább a tanulmány vége felé érhetõ tetten, és a megértés- és értelmezéselméletet kínálja fel keretként? Mannheim szövegszerkesztése nyitott, lehetõségeket világít meg a maguk történeti-társadalmi beágyazottságában, ezeket kínálja fel olvasójának. Mindez a szöveggel kapcsolatos hagyományos koherenciaigény felmondását jelenti a szerzõ részérõl (Iu: 266, sk).
 

2. Az átépítés korszaka

Az Ember és társadalom az átépítés korszakában címû tanulmánygyûjtemény a Tudásszociológia szócikkben felvázolt szaktudományos és értelmiségi program kifejtésének kezdeti lépéseit viszi tovább. A németországi és angliai korszak közti átmenet idején keletkeztek Mannheimnek ezek az írásai. Közülük elsõsorban a könyv utolsó, legterjedelmesebb tanulmánya a legkidolgozottabb; a tudásszociológia átalakított változata itt érhetõ leginkább tetten.¹⁶

Mannheim vizsgálatának tárgya már nem annyira a múlt tendenciáinak végeredményként tekintett jelen konstellációja, hanem általában véve a jelen társadalom értelmezése. Általános elméleti keretében azt kutatja, hogyan "nyúlnak" bele a társadalmi-politikai szerkezetek a kultúrába, s e közvetítõ szerkezeteket (principia media) továbbra is folyamatos alakulásukban vizsgálja, mindig azzal a céllal, hogy a jövõ számára milyen lehetõségeket tartogatnak; változás viszont, hogy már nem a potenciális cselekvési, gondolkodási, beállítódási köröket keresi, hanem olyan általános, univerzális-emberi, erkölcsi elveket, amelyek beépülhetnek a kollektív cselekvéstervekbe és hozzájárulhatnak a nagyobb szabályozhatósághoz, ellenõrizhetõséghez a társadalmi rendben (Mu: 4, sk). Ezzel függ össze az is, hogy Mannheim átalakított elmélete azért lesz mindennek ellenére kétesebb értékû és hasznú a valódi politikai felelõsségérzettel rendelkezõ egyéni és kollektív cselekvõk számára, mert nem biztosítja be elméletét a hatalom rosszindulatú beavatkozásaival szemben, amelyek kihasználhatnak egy ilyen elméletet. Bár reflektál erre a hiányra, csupán a veszélyekre hívja fel a figyelmet: ami felszíni stratégia, nem épül bele az elméletelõtti, személyes beállítódásba, frázis marad.

Mannheim továbbra sem csak a szaktudományhoz apellál, beszél a nyilvános szféráról és a tudományos interdiszciplinaritásról is, mint korábban: a valóságban nyilvánvalóvá váló interdependenciákon és az általuk gerjesztett irracionális válságon csak azok a szaktudományok juthatnak túl, amelyek beépítik saját tárgyukba és módszereikbe a szociológiai funkcionalizáló megközelítést (Mu: 8).

A társadalom racionális és irracionális játékterének, a benne ható tényezõknek más szerepe van Mannheim gondolat-összefüggéseiben: a kérdés már nem úgy hangzik, lehetséges-e tudás az irracionális személyes tett politikai terérõl, hanem hogy 1. az ipari társadalom mely szituációiban valószínûek racionális, illetve irracionális cselekvések, és 2. mely speciális szituációk növelik a társadalmi egyensúly esélyét azzal, hogy növelik a kollektív felelõsségérzetet az emberiség egészének sorsa iránt (Mu: 19-27).

Az intellektuális elitcsoportok feladata volt mindig a kulturális eredmények társadalmi életbe való beágyazása: politikailag, igazgatásilag, ismeretgyûjtés és mûvészi-vallási kifejezési formában stb. "A kulturális élet minden területén az elitek mint kiscsoportok funkciója a szellemi és lelki erõk elsõdleges alakítása, a kollektív extra- és introverzió irányítása; õk hordozzák az alkotás és a hagyományozás kezdeményezõ erejét" (Mu: 63). Az elitek a társadalomban egyszerre látnak el szervezõi, integráló feladatokat, ápolják és továbbalakítják a hagyományokat, valamint új alkotásokkal gazdagítják. A társadalom eltömegesedése azonban valódi liberális demokrácia helyett "negatív liberalizmust", "negatív demokráciát" hozott létre: a társadalmi elitek demokratikus kibontatkozását valaha segítõ folyamatok destruktívakká váltak, az ellentétükbe csaptak át: az elitcsoportok növekvõ száma csökkenti a belõlük kiinduló alakítóerõ intenzitását; egységük felbomlott; szelekciós elveik szétzilálódtak és összetételük is túl heterogénné vált (Mu: 63, sk). A re-barbarizáció (Spengler) odáig jutott, hogy a negatív szelekció olyan csoportokat juttat hatalomra, amelyek társadalmilag kialakult ösztönstruktúrájukat és önuralmukat tekintve a legvisszamaradottabbak, a legprimitívebbek (Mu: 73).

Nemcsak az elitek összetétele, szelekciója változott meg gyökeresen, hanem a nyilvánossághoz fûzõdõ viszonyuk is: az értelmiség proletarizálódása, a közvélemény szolgálójává válása a szellemi szféra túlzott leértékelõdését vonta maga után. Az eltömegesedett demokráciák átlagembertömegeit pedig társadalmilag elõzetesen determinált ösztönstruktúrájukból következõen csakis diktatórikus eszközökkel lehet társadalmi rendbe szervezni (Mu: 73). A liberális társadalomszervezõdés hiányossága nem a nagy számból adódik, hanem a tömegösszefüggés szervezetlenségébõl. Mannheim a liberális társadalomszetvezõdés és az elitek fent vázolt problémájára az átmeneti tervezéses autoriter diktatúra szükségességével felel. Az ilyen állam- és társadalomszervezõdés alapvetõ liberális jellegzetessége azonban megmarad: a kritika helyét is terveznie kell (Mu: 87). Nem kerülhetõ el a kulturális szféra életébe való hatalmi beavatkozás, a kulturális folyamatok tervezése, hiszen az arisztokratikus szervezõdésû elit nem képes már a társadalmi rend fenntartására sem, nemhogy alkotó továbbfejlesztésére: "egyszóval nem kellene bevárnunk, míg a félrecsúszott fejlõdési tendenciák olyan csoportokat juttatnak hatalomra, amelyek tetvezésen az egyoldalú, önös érdekeiket szolgáló erõszakon alapuló hatalmat értik" (Mu: 91). Mannheim a kötet itt következõ részében határozza meg legpontosabban a tervezés fogalmát: a tervezés "tudatos beavatkozás a társadalomapparátus hibaforrásaiba az élet szövedéke és az egész társadalmi mechanizmus ismerete alapján, nem a szimptómák orvoslása, hanem a helyes átcsatolási pontokon való beavatkozás a távolabbi következmények világos tudásának birtokában" (Mu: 91). A tervezés fogalmának ilyen meghatározása végsõ soron mélyszerkezetében rokonítható a tudás szociológiájának korábbi megfogalmazásaival, ami történt, az az egyes szerkezeti elemek és az egész keret hangsúlyaiban való eltolása. "Nem mond tehát ellent a demokratikus társadalom szabadelvû sajátosságának, ha azt állítjuk, hogy a szabad, alkotó kezdeményezés szférája és az intézményes szövedék jól kidolgozott összekapcsolásának létezik egy optimuma" (Mu: 91).

A kötet utolsó tanulmánya általános társadalomelméleti keretbe helyezi az elõzõ fejezetek kulturális válságból kiinduló társadalomtörténeti és politikatudományi fejtegetéseit, amelyek a felvilágosodáshoz és a liberalizmushoz kötõdõ érték- és fejlõdéskoncepcióba ágyazódnak. A gondolkodás harmadik fokának, a tervezésnek - amely a találás és a feltalálás után következik (az utóbbit vélte Mannheim kora sajátjának) -, újszerû cselekvésforma felel meg: Mannheim e cselekvésformát a mindennapi gyakorlatokhoz, a nõk (nem pejoratív értelmû) praktikáihoz és az angolszász cselekvésközpontú nyelvezethez hasonlítja. E gondolkodás- és cselekvésforma legfõbb alaktani sajátossága, hogy a valóság többdimenziós szerkezetéhez igazodik, és a részek integrálásának irányába hat. A tervezés fokán ugyanakkor nem halványul el teljesen az elõzõ két gondolkodásforma sem (Mu: 110, skk). A kettõs gondolkodási struktúrát (a megértést és értelmezést), amely Mannheim korábbi írásaira volt jellemzõ, itt egy harmadik váltja fel: a stratégiai beavatkozás tervezése és az ehhez szükséges társadalmi közvetítõ mechanizmusok (principia media) elemzése. Mannheim épp azt tekintette saját, átmenetiként érzékelt kora egyik fõ sajátosságának, hogy már nem alakulnak ki új szerkezetek, hanem a meglévõk differenciálódnak, kombinálódnak, és remélhetõleg az új gondolkodás- és cselekvésforma segítségével integrálódnak is (Mu: 130, skk). A társadalmi közvetítõ mechanizmusok terminus látszólag új fogalom Mannheim írásaiban. Olyan általános társadalmi alakító mechanizmusok konkrétan felbukkanó formáit érti rajtuk, amelyek a helyi, lokális konstellációból és az egyszeri történeti fejlõdésvonalak integrálódásából adódnak. Ezzel Mannheim az Ideológia és utópia "Az utópikus tudat" címû fejezetének különbözõ kettõsségeket (pl. alakulás és struktúraváltozás) egyesíteni kívánó nyelvezetét követi, de új terminológiát fejleszt ki, amely nem a német historizmusból merít, hanem az angol társadalomtudományokból (J. St. Mill, M. Ginsberg) (Mu: 130).

Ezzel a stratégiával Mannheim arra akarta alkalmassá tenni társadalomelméletét, hogy az angolszász tudományos világban is befogadják, ahol fõként a fenomenológiai fogalmakkal kevésbé talált volna meghallgatásra. Gondot okozott volna a hegeliánus filozófiai fogalomtár elfogadtatása is az angliai társadalomtudományokban. Volt Mannheimben egy átlagosnál nagyobb vágy egymástól idegen szellemi áramlatok összekapcsolására, önmaga megértetésére, a bensõségesség (olvasmány- és írás)élményének megteremtésére, és erre az elsõdleges eszköz az õ szakmájában a nyelvteremtés volt.

Szembetûnõ az is, hogy a változást, szerkezeti elemzést sokféleképp megfogalmazó hol hegeliánus, hol fenomenológiai, szociológiába átfordított terminológia egységesebb, kevésbé differenciált megfogalmazás felé halad: a társadalmi szövedék interdependens részeit összekötõ közvetítõ mechanizmusokat (principia media) - korábban a léttel összefonódó gondolkodás struktúrái - és a struktúrák együttes változását - korábban az utópikus tudat transzformációja kell tudományos vizsgálat tárgyává tenni. Ezek csakis a (történeti) szituációelemzés nyomán válnak láthatóvá (Mu: 139). A struktúra- és szituációelemzés továbbra sem egyenlõ a rendszerelemzéssel: a struktúrák az életben magában létezõ építõkövekbõl alakulnak (Mu: 201). Mannheim a tervezés fogalmával már nem a megértés és értelmezés elméletét és módszertanát akarta megalapozni: a tervezés a racionalizáló gondolkodás hatókörének kiszélesítését jelenti, a felvilágosodás ész-fogalmának újszerû rehabilitálását az életszövedék segítségével (Mu: 121). De ez mégis csak az egyik, bár legoptimálisabb lehetõségként rajzolódik ki tanulmányából: érzékelhetõ a félelem az értékek és a környezõ világ végsõ pusztulásától, a háborútól mint másik lehetõségtõl; és halványan megjelenik a fokozatos, szerves, egyéni erkölcsi mentalitásváltozás lehetõsége és szükségessége is (Mu: 161, sk). Mégis, tanulmánya befejezõ részében Mannheim bevonja vizsgálódásába a pragmatizmus, a behaviourizmus és a pszichoanalízis társadalmasulás-tanításának fõ vonalait, épp azért, hogy e mentalitásváltozás/váltás mikéntjére választ keressen. A pragmatizmus cselekvést és gondolkodást közvetlenül összekapcsoló kiindulását elismeréssel üdvözli Mannheim, de kritizálja is, mert csak a mindennapok szférájára mint cselekvésfolyamra összpontosít, ahol a gondolkodás az itt-ott tátongó üres lyukakba "ugrik be". Mannheim kimutatja, hogy a tervezés fokán már nincs szó individuális teljesítményekrõl, hanem csak csoport-összetartozásokról (Mu: 170, sk). A behaviourizmus, a tömegtársadalom tipikus termékeként a sokaság átlagosan kiszámítható cselekvés-beidegzõdéseit kutatja. Ez esetben természetesen csak a tárgyiságokra való külsõleges reagálás formái ragadhatók meg és taníthatók be. Végsõ soron a fasizmus is alkalmaz ilyen manipulációs technikákat. (De félreértés ne essék: Mannheim leszögezi, nem azt mondta, hogy a behaviourizmus fasizmus volna.) (Mu: 179, skk.) Végül röviden megemlíti a pszichoanalízis mélystruktúrákra irányuló, megértõ megközelítését is, amely valóban alapját képezheti egy mentalitásváltozásnak. Kritizálja viszont a pszichoanalízist mint a liberális-individuális kor tipikus termékét: az individuum túlzott figyelembevételét és a környezeti hatások sematizálását. Csak a társadalom interdependenciáinak elemzésével összekötve válhat a pszichoanalízis a tervezett erkölcsi átalakítás alapjává (Mu: 190, skk).

Mannheim más írásaihoz hasonlóan ismét a nyitott lehetõségeket vázolja fel. Az egész embert elhanyagoló, de szabályozó erõben hatékonyabb külsõleges technikákat kell alkalmazni a tervezés gondolkodási és cselekvési fokának mihamarabbi eléréséhez, mielõtt a társadalom végleg atomjaira hull szét? Vagy az egész ember átalakításán kellene munkálkodni, minõségi tudással rendelkezõ elitcsoportokat képezni, amelyek a céltudatosságot és a széles látókört nem mindennapi alkalmazkodó- és cselekvõképességgel tudják összekapcsolni? (Mu: 196).

Mannheim tanulmánya végsõ soron ismét diagnózis, vázlatos program, felhívás marad, ráadásul még több kérdést hagy nyitva, mint elõzõ frásaiban. Lehetséges lenne még racionálisabban és reflexívebben, ugyanakkor kevésbé absztraktan gondolkodni? Hogyan biztosítható be a tervezés elképzelése a hatalom manipulációival szemben? Miért szakította el Mannheim a tervezés fokát a megértés és értelmezés sajátosságaitól, amelyek jelentõségükben szinte semmivé válnak? Hogyan lehetséges így az életfolyamatok alkotó "integrálása" a társadalmi szövedékbe?
 

III. Az Ideológia és utópia angol kiadása (1936)

Végül az Ideológia és utópia címû mû 1936-os angol változatának szövegét vetem össze az eredeti német 1929-es kiadáséval. Az Ideológia és utópia angol változata több részt foglal magába: Louis Wirth rövid felvezetését, Mannheim 1936 körül írt "A probléma elõzetes megközelítése" címû írását, az eredeti szöveg átalakított és kiegészített változatát, és a "Tudásszociológia" szócikk fordítását. Ezt a gondolat- és szövegkomplexumot, valamint a hozzá kapcsolódó élményösszefüggést indokolt összevetni az Ideológia és utópia eredeti három fejezete mellett azzal a több szöveget felölelõ gondolat- és élményösszefüggéssel is, amely Mannheim érettebb németországi szociológiai korszakában jött létre, és amely szoros kapcsolatban van korábbi kultúra- és történetszociológiai kutatásaival.

A Mannheim elméleti rendszerezésében és szövegszerkesztési stílusában körülbelül 1930 és 1935 között bekövetkezett eltolódások nem okoztak radikális eltérést az Ideológia és utópia angol változatában: a szöveg lényegi szerkezete a németországi szociológiai korszakot idézi, az elméleti eltolódások és szövegszerkesztési stílusváltások mégis átszínezik az olvasmányélményt.

A mögöttes élménystruktúrák további alakulását is figyelembe kell venni az Ideológia és utópia angol változatának értelmezésekor. A fasizmus okozta sokkélmény a háború kitörésével fölerõsödött. Mannheim emigrációba kényszerült, új kihívásokkal kellett szembenéznie Angliában. Az angliai szakmai környezet, közönség megtapasztalása is fontos tényezõ lehet, a találkozás az angol nyelvvel pedig döntõ az elméleti gondolkodás és a stilizálás szempontjából. Nem elhanyagolható szempontok Mannheim szakmai karrierje és az angol kiadás fordítási, kiadási körülményei sem. A Mannheimrõl szóló szekundér irodalomban a Kettler-Meja-Stehr szerzõhármas részletes vizsgálat tárgyává tette a német és az angol változat közti különbségeket. Elõször is a kötet keletkezési, fordítási körülményeit rekonstruálták a Mannheim-Wirth levelezésbõl (1933-1936) és az interjúkból. Már Németországban, 1930 körül fölmerült az Ideológia és utópia angolra fordításának gondolata. Louis Wirth amerikai szociológus szorgalmazta ezt a munkát, és õ javasolta a Tudásszociológia szócikk felvételét a kötetbe. Mannheim kérésére Wirth külön elõszót írt az amerikai közönséghez. Mannheim elégedett volt ezzel a bevezetéssel, Wirth értetlenségére mégis hozzáfogott egy újabb bevezetõ megírásához, alapvetõen az angliai élmények hatására. Mannheim és Wirth levelezésében is olvashatunk arról, hogy Mannheim az Edward Shils által fordított és Louis Wirth által ellenõrzött szövegen számos átalakítást tett (Kettler-Meja~tehr 1989: 129-132).¹⁷

A két szöveg elemzése során elõször is sorra veszem a terjedelmesebb bõvítéseket: Louis Wirth felvezetését, Mannheim bevezetõjét, és fel kell idéznünk a Tudásszociológia szócikk jelentését is. A további összehasonlítás folyamán összekapcsolok három elemzési szempontot: vizsgálom az átmeneti korszakban bekövetkezett elméleti, stílusbeli eltolódások hatását, a háborús és emigrációs angliai tapasztalatok nyomait és az angol nyelvi kifejezés sajátosságaiból adódó eltéréseket.
 

1. Az Ideológia és utópia kibõvített angol változata

A kötet elejére került Louis Wirth rövid bevezetõje, amely a tudásszociológiát az angolszász, elsõsorban észak-amerikai olvasó szempontjából igyekszik értelmezni, de lényeges új szempontokat nem tartalmaz. Louis Wirth bevezetésének érdeme és hiányossága egyben, hogy megemlíti: Mannheim tudásszociológiája tartalmaz ugyan a pragmatizmus és szociálpszichológia angolszász vonalával rokonítható elemeket, de másrészt Kant, Marx és Max Weber elméletének az angolszász világban ritkán recipiált részleteire épül (Ia: XVIII). Wirth lényegében két rokon tendenciát mutat fel. Ezek egyike az lenne, hogy Mannheim tudásszociológiája és a pragmatista irányzatok is általában a "cselekvésfolyamra" helyezik a hangsúlyt (Ia: XIX, sk). Figyelmen kívül hagyja, hogy Mannheimnél ez csak részlete a tudásszociológiai közelítésnek, és a történeti-társadalmi dinamikában épp hangsúlyossá váló, a szellemi szférában is nyomot hagyó élménybeli centrumok vizsgálata az általános, filozófiainak nevezhettõ keret, nem a "cselekvésfolyam" általában. A Wirth által említett másik közös pont az volna, hogy a tudásszociológia és a pragmatizmus sem iktatja ki vizsgálódásaiból az értékeket és célokat (ugyanabban az értelemben) (Ia: XIX). Szerencsésebbek Wirthnek azok a megfogalmazásai, amelyek a mannheimi tudásszociológiát a tõle kölcsönzött, az övét követõ terminológiával mutatják be (Ia: XX-XXX).¹⁸ Mannheim bevezetése másképp közelít ehhez a feladathoz. Nem explicit hasonlóságokat és különbségeket akar megnevezni, hanem a megértés mélyrétegeire szeretne hatni, azokra a szintekre, amelyek a nyelv- és fogalomhasználattal állnak kapcsolatban. Explicit, egyértelmû terminológiai változtatások helyett inkább összekeveri az átmeneti korszak elméleti, stílusbeli eltolódásait az eredeti németországi törekvéseire emlékeztetõ terminológiával, továbbá olyan hangsúlyozással, amelyek véleménye szerint az angol szakmai és laikus nyilvánossá értelmezési sajátosságai lehetnek, és ezért aggat önmagára ritkán címkéket.¹⁹

Az Ideológia és utópia angol változatának bevezetõ szavaival (ide átkerült az eredeti bevezetõ eleje is) (Ia: 55) az átmeneti korszak alapállásának eltolódásait idézi: már nem annyira a modern kort megrázó kulturális krízis megértése és értelmezése a cél, hanem az ilyen értelmezés kollektív önkritikára és társadalmi ellenõrzésre való felhasználása. A társadalomtudományok jelentõsége a társadalmi folyamatba való szabályozó beavatkozások szükségességével párhuzamosan nõ (Ia: 1, sk). Ezt a felütést Wirth "cselekvésfolyamra" utaló, kevésbé szerencsés megfogalmazásának módosítása követi: a gondolkodás szociológiájának tárgya nem a "cselekvésfolyam", hanem a cselekvés és gondolkodás összekapcsolása, elválaszthatatlansága. Mannheim világossá teszi a pragmatizmussal vont elnagyolt párhuzamot: a tudásszociológia nem az egyének cselekvését vizsgálja, és nem csak a cselekvést, hanem a kollektív cselekvésgondolkodásbeli összefonódásokat (Ia: 2, sk). A bevezetés további részeiben Mannheim részletesen bemutatja - nyilvánvalóan az angol olvasóra tekintettel, korábbi szociológiai munkásságát megismertetendõ - a (tudás)szociológiai beállítódás és módszer fokozatos kialakulását a történelmi, társadalmi, kulturális folyamatban. Megemlíti a fõ szellemi irányzatokat, a szaktudományos fejlõdést, végül a vallási eredetû kollektív mentalitásváltásokat, amelyek együtt a gondolkodás szociológiai megközelítéséhez vezettek (Ia: 5-35). Ez voltaképpen visszatekintés a korábbi kultúra-, történet- és gondolkodásszociológiai megközelítésre, új szempontokat nem tartalmaz (Ia: 20, skk). Az átmeneti korszak elméleti, stílusbeli eltolódásaira utal, hogy ez a kultúrkritikai kiindulás a szaktudományos, ismeretelméleti és értelmiségi programon túl a felvilágosodás újfajta rehabilitációjával is összekapcsolódik: "Az élet mint a belsõ egyensúly megteremtése az a lényegi, új elem, amit a modern embernek az individualizálódás fokán mindig újra el kell érnie, ki kell küszködnie, ha a felvilágosodás racionalizmusának alapján akar maradni" (Ia: 35). A bevezetés utolsó részét a tudásszociológiának elsõsorban a németországi korszakot idézõ összefoglalása alkotja. A tudásszociológiát elsõsorban mint megértés- és értelmezéselméleteket mutatja be, amelynek meghatározott elõfeltételei és következményei vannak a mindennapi élet beállítódásaiban, a politikai cselekvésben és az ismeretelméletben. Az átmeneti korszak jellegzetességei itt csak abban mutatkoznak meg, hogy Mannheim már nem funkcionalizálásról, totális ideológiáról, utópiáról, történelemfolyamatról beszél, hanem szituáció- és struktúraelemzésrõl. A szituációelemzésben olyan fogalmakat kell használni, amelyek a mindennapi életgyakorlat gondolkodási modelljét követik, ún. értelemre orientált fogalmak. A szituációértelmezés kiindulópontja az értelemre irányuló akarás, és ahhoz, hogy szociológusok legyünk, részt kell venni a társadalmi folyamatban (Ia: 46, sk). Csak a kvalitatív elemek bevonásával érhetõ el a valódi objektivitás (Ia: 48). A strukturális, szociológiai elemzés lényege pedig abban áll, hogy a világot nem szubjektum és objektum elválasztásának kettõsségével nézi, hanem a világot mint a szubjektum élményeit meghatározó szövedéket teszi problémává (Ia: 47). Mannheim németországi szociológiai korszakát idézi az is, ahogyan a tudásszociológia lehetõségeit és határait leírja és kívánatos szövegszerkesztési módját meghatározza. A tudásszociológia mint elmélet három irányba hathat: a modern gondolkodás kollektív-tudattalan motívumainak feltárása irányában, jelentheti a szellemtörténet megújítását a történelmi-társadalmi változások feldolgozásával, és az ismeretelmélet megújítását is ((a: 50, skk). A bemutatás stílusáról továbbra is azt állítja: az esszéisztikus-kísérletezõ megközelítés lehet a legmegfelelõbb az újonnan felbukkanó problémák elméleti, módszertani kifejtésére, mert az esszéizmus mélyebb és szélesebb látást biztosít, nem takarja el az ellentmondásokat, sót szándékosan nyitott szövegstruktúrára törekszik.

Ilyen nyitott szövegstruktúrát sikerült Mannheimnek létrehoznia az Ideológia és utópia német változatában a relativista, az aktivista-utópista és a harmonikus-szintetizáló stílusok együttes alkalmazása révén.

A harmadik jelentõsebb kiegészítés az angol változatban a már bemutatott Tudásszociológia szócikk felvétele volt. A cikk csökkenti, de nem szünteti meg ezt az ambivalenciát, amely tehát a két korszak közti elméleti, stílusbeli váltások felemás érvényre jutásából származik.
 

2. Az Ideológia és utópia angol változatának szövegelemzése
2.1. A tudásszociológia mint általános elméleti keret

Elsõ hipotézisem: Mannheim az eredeti megértés- és értelmezéselméletet egy általános (tudás)szociológiai elméleti, módszertani keretbe integrálja.²⁰ Már az átmeneti korszakban megváltozott hangsúlyaiban a terminológia: Mannheim ott struktúra- és szituációelemzésrõl beszél; relatív szintézis helyett pedig integrációról. Az értelmiségi szellemi-erkölcsi magatartás megalapozása helyett a tervezés gondolkodási és cselekvési fokáról és a közvetítõ mechanizmusok (principia media) integrálásáról a társadalmi folyamatok szabályozhatósága és ellenõrizhetõsége céljából. Már nem a történelem- és társadalomontológia szolgált elméleti megalapozásul, és így elillantak az explicit hivatkozások a kultúrafilozófiára, a történelemfilozófiára, a hermeneutikára, a fenomenológiára és az egzisztencializmusra. Az Ideológia és utópia angol szövegében is megjelennek ezeknek az eltolódásoknak a nyomai.

Legszembetûnõbb a társadalmi-történelmi valóságszint eltárgyiasító szemlélete. A német "lét" helyett az angolban "valóság" "realitás" vagy "szituáció" szerepel, eltakarva a lét differenciáltabb megfogalmazásait, amelyek a szöveg változatlanul hagyott eredeti tartalmi momentumaiból talán kiolvashatók volnának.²¹ A német szociológiai korszakban részletesebben kidolgozott és metaforikusan is kifejezett fogalmak helyett - mint már az átmeneti korszakban is eltárgyiasítóbbak szerepelnek: a "társadalmi térbeli helyzet" metaforája helyett "társadalmi pozíció", a "térbeni elhelyezkedés" helyett "társadalmi szituáció", "társadalmi tér" helyett "társadalom" vagy "társadalmi rend".²² A német "álláspont" helyett is gyakran "pozíció" szerepel, bár másféle értelmû fordítások is léteznek, ezekre késõbb térek ki.²³ A német "léthelyzet" helyett pedig az angolban néhol "létszituáció", máshol "társadalmi szituáció" szerepel.²⁴

Az általános, eltárgyiasító szociológiai szemlélettel leegyszerûsített fogalomstruktúra párosul. A német differenciált, sokszínû, tág jelentéskörrel, filozófiai és metafizikai háttérrel rendelkezõ megfogalmazások helyett a világos, áttekinthetõ fogalomszerkezet megteremtése a szembetûnõ cél. A német változatban a szociológiai jelentésváltozások elemzése az egymásra tolódott jelentésrétegek látszólagos differenciálatlan egységbõl való kiemelését, láthatóvá tételét jelentette, és morfológiai rokonítását a történelmi-társadalmi történésben elfoglalt helyekkel. Az angolban szerepel ugyan hasonló jelentésû kifejtés, de a szociológiai jelentéselemzés helyett csak a szociológiai elemzés kifejezés van, és ebben a kontextusban többször elmarad az utalás a fogalmak jelentésbeli változására is.²⁵ Továbbá: megértés helyett is néhol elemzés szerepel, bár természetesen az angol fordítás szövegében is elõfordul a megértés fogalma, de kevesebbszer.²⁶ Az egyszerûsítésre példa, hogy az "együttesen konstituáló" helyett "befolyásoló" áll, de itt is találunk példát a hû fordításra is.²⁷ Általában sokkal gyakrabban fordul elõ a szociológiai megközelítéssel kapcsolatban az elemzés fogalma, mint a megértés vagy az értelmezés.²⁸ A német szociológiai szerkezet finomabb differenciálását felváltó világos stílusra példa: "mind a társadalomtest szerkezete, mind a hozzátartozó szellemi összefüggés a társadalmi feszültségek irányában differenciálódik" (Ia: 63)/"a társadalom szerkezete és a neki megfelelõ szellemi (intellektuális) forma a társadalmi osztályokhoz fûzõdõ viszonyban variálódik" (Ia: 68).

Az eltárgyiasító, általános szociológiai szemlélethez és a leegyszerûsítõ, metaforák nélküli fogalomszerkezethez a szaktudományos kifejezés nyomai társulnak. A német változat egyik alfejezetének címe "Az ideológia fogalmának expanziójával létrejövõ új dialektikus helyzet" helyett az angolban "Az átmenet az ideológia elmélete és a tudásszociológia között" szerepel. Ebben a kifejezésben sok minden benne rejlik: a németben nincs szó elméletrõl, az angolban viszont nem szerepel a "fogalom" kifejezés (amely a németben elõzõleg a fogalmak jelentésváltozására utalt); a németben nincs szó a tudásszociológiáról, mint általános elméleti keretrõl, szó van viszont a dialektikus változásról, aminek az angolban nyoma sincs. A szaktudományosságot idézi az is, hogy az angol szövegben sokszor a német "tudás"(szociológia) helyett "tudomány" szerepel.²⁹ Továbbá a "kutatás megtisztítása helyett" a "kutatás megvilágosítása (vagy fel?) és elõrehaladása" áll (Iu: 80/Ia: 90); "empíria" helyett a legtöbb helyen "empirikus tudás" vagy "empirikus adatok".³⁰ A Mannheim németországi szociológiai megközelítésére leginkább ráillõ megfogalmazás, a "szociológiai diagnosztika" (soziologische Zeitdiagnostik) helyett az angol változatba egy szaktudományosabban hangzó kifejezés került: "egy olyan diszciplína, amely egy korszak kultúrájának szociológiai diagnosztizálási technikáját bocsátja rendelkezésünkre".³¹ Az angol szövegbõl tehát hiányoznak a szemléletes metaforák, viszont túlterhelt olyan kifejezésekkel, mint tudomány, tudományos kutatás, tudományos specializáció, megfigyelés, magyarázat, diszciplináris keret, adatok stb.³²

A társadalom eltárgyiasítását idézõ alapfogalmak használata mellett szembeötlõ több speciális, Mannheimre jellemzõ szemléletes erejû kifejezés szinte teljes hiánya: kevesebbszer fordul elõ a "kritika" fogalma, a "beállítódás"; a fogalmak szerkezeti felbomlása és eltolódása helyett merevebb kifejezések szerepelnek, amelyek kevésbé képesek kifejezni a mozgásban-levõséget; a Heideggert idézõ itt-lét (Dasein) nyomtalanul eltûnik, az "élet", "életrend" helyett gyakran szerepel "társadalom", "társadalomrend"; az "átélés", "élmény" helyett csupán a "tapasztalat", az "alakzat" (Gestalt) helyett "forma".³³ Ez utóbbi különbség azt is jelenti, hogy elmosódik a német változatban jelentós alak- és struktúraváltozás egybelátása, a struktúra víziója. A relatív szintetizálás vagy totalizálós szinonimáit is hiába kutatjuk az angol szövegben, többször is integrálás vagy sematizálás, rendszerezés szerepel, ami szintén az átmeneti korszakot idézi.³⁴ Az angol szakirodalommal, illetve az angol olvasóközönséggel való találkozás nyomát mutatja a szövegben az, hogy Mannheim kiegészíti a eredeti szöveget a (szociál)pszichológiai magyarázatok, az egyén szerepének pontosításával, anélkül azonban, hogy új tartalmi elemekkel gyarapítaná (Iu: 56, 61, 64, 75/Ia: 58 sk, 66, 69, 83). Külön utal arra is, hogy az ideológia fogalmának története Marx koránál régebbre nyúlik vissza (Iu: 53/Ia: 55).
 

2.2. A tudásszociológia funkcionalizáló megközelítése és a tervezés fogalma

A tudásszociológia módszertana az átmeneti korszak írásaiban hangsúlyaiban változott meg. A gondolkodás léttel összefonódott fogalma helyett az interdependens, kollektív meghatározottságú viszonyok elemzésére tevõdött a hangsúly a gondolkodás és cselekvés élesebb elválasztásával és további, már említett következményekkel. Az Ideológia és utópia angol változatában nem szerepel az interdependencia fogalma, így a kollektív momentum kizárólagos hangsúlyozása sem (mert túl nagy ellentmondásba került volna az eredeti szöveggel), hanem a funkcionalizálás módszere helyett a determináltsági viszonyok (távolról sem kizárólagos, mindenesetre domináns) felmutatása szerepel. Ezzel Mannheim angol szövege a korábbi differenciált szintelmélet helyett merevebb alap-felépítmény elgondolást közvetít, amelyet csak erõsít az elõzõ alfejezetben említett eltárgyiasító általános szociológiai szemlélet.

Elõször is, a német "tudat" (Bewusstsein) fogalmának különbözõ átfordításait értelmezem ebbõl a szempontból. Az a tény, hogy Mannheim a német "tudatot" (Bewusstsein) túlnyomórészt az angol "szellemmel", illene "ésszel", "értelemmel" (mind) helyettesítette be, az átmeneti korszak "magasabb szintû" egységet létrehozni hivatott gondolkodási és cselekvési stratégiafogalmát idézi fel. Ezenkívül: A angolszász filozófiai környezetbe ily módon "beágyazott" német "tudat" (Bewusstsein) végsõ soron eltérõ jelentésre tesz szert és eltérõ társadalomfilozófiai konnotációkat hív elõ. A félreértés veszélye így ugrásszerûen megnõ, még akkor is, ha Mannheim "A probléma elõzetes megközelítése" címû részben nagy teret szentel annak, hogy tudásszociológiáját a pragmatista megközelítéssel szemben mutassa be. Mannheim szellemi valóságokra vonatkozó élet- és történetfilozófiai eredetû szintelmélete, amely a differenciákat dolgozta ki, nem fordítható át szinte áthidalhatatlan nehézség, veszteség vagy félreértés nélkül az angol nyelvbe.³⁵ Az összképet csak bonyolítja, hogy az angol szövegben felbukkan a "tudat" megfogalmazás is (consciousness), fõként akkor, ha általában a tudatról van szó, vagy a tudatstruktúra történeti változásáról, de nem kifejezetten valamely csoport tudatáról. Ez utóbbi esetben a "szellem", "ész", "értelem" (mind) szerepel, amelynek kiegészítõ variánsai is vannak: a "mentalitás" (mentality), vagy az "(élet)szemlélet" (outlook).³⁶ Az értelem, mentalitás, (élet)szemlélet fogalmai konnotációikban közelebb állnak a német totális ideológia világnézetekkel, világakarásokkal összefüggõ fogalmához. A "szellem" (mind) angolszász filozófiából származó konnotációi pedig az átmeneti korszak "tervezés" (Planung) fogalmával rokoníthatók, mivel mindkettõ a szellemi-gondolkodásbeli, valamint az élet- és értékelésbeli diszpozíciók elválaszthatóságához kapcsolódik.

Az Ember és társadalom az átépítés korszakában címû tanulmánygyûjtemény nyomán felidézett tervezésfogalom két fontos dimenzióval jár együtt. Egyrészt a már említett cselekvés- és gondolkodásbeli struktúraváltás "legmagasabb", harmadik fokának számit a történeti fejlõdésen belül. Ezen a szinten már nem összefonódottságokról van szó (ez a második szint sajátossága), hanem a gondolkodás és cselekvés élesebb elválasztásáról (mint a második fokon), és a kollektív oldal nyomatékosításáról, valamint a köztük zajló közvetítõ mechanizmusok (principia media) erõteljesebb hangsúlyozásáról. Másrészt a felbomlott társadalmi rend katasztrófamentes helyreállítása, ellenõrzése és szabályozása csak hatalmi beavatkozással - amit a tervezési stratégia sugall - oldható meg átmenetileg. A tervezés fogalma a hatalom manipulációs technikáival szembeni védtelenséget is jelenti.

Az Ideológia és utópia angol változatában a "szellem", "értelem", "ész" (mind) fogalmainak használatán túl más jelek is utalnak a tudásszociológia ilyen értelmû eltolódására. A német változatban domináns szemléletmódot az egyszerre értelemszerû és létszerû összefonódottságok felõli kutatást (differenciált kontinuum) - a cselekvések, értékelések és a gondolkodás szférájának merevebb különválasztása, dichotóm szerkezet váltja fel. Elõször is, az eredetiben csak elvétve szerepelnek az "érték", "értékelés" fogalmai.³⁷ Ez az elválasztás jelenik meg a - már az átmeneti korszakban is így értelmezett - "álláspont" (Standort) angol átfordításában is: az angol szövegben ritkábban szerepel "pozícióként", leggyakrabban a "gondolkodási és társadalmi pozíció" szókapcsolattal értelmezi át a szöveg az eredetit.³⁸

E merevebb fogalomalkotáshoz kapcsolódik a már említett determinációs/meghatározottsági viszonyok erõteljesebb hangsúlyozása. Ezek a megfogalmazások azonban nem kizárólagosak, és a szöveg eredeti értelmét hívebben visszaadó kifejezésekkel keverednek.³⁹ Néhol az angol változat is megtartja az eredeti különbséget a "verbunden-gebunden" között a "bound to-bound up" szókapcsolatok formájában (megkötött-összefonódott).

A kollektív-szubjektív, alap-felépítmény, gondolkodás-cselekvés elválasztások, amelyek erõsen átszínezik az angol változatot, párhuzamba állíthatók egy másik fogalomátfordítással, a legszembetûnõbbek egyikével. Az eredeti német változat "(világ)akarás" fogalmának megfelelõjeként az angolban többnyire az "érdek" (interest) és a "szándék" (purpose) szerepel azokban az esetekben, amikor a gondolkodásbeli nézetekhez és társadalmi helyzetekhez kapcsolódó az angolban szubjektívnek tekintett - motívumokra történik utalás. Figyelemre méltó eltérés ezzel szemben, hogy "Az utópikus tudat" címû fejezet végén, ahol a világ történelmileg kialakult értékstruktúrájának alkotó továbbvitelérõl van szó, "will" (akarat) olvasható az angol változatban is. Emellett az angol szövegben az eredeti "(világ)akarás" hívebb fordítása is megtalálható: "intention" (intenció) formájában.⁴⁰

Összefoglalva: a "Bewusstsein", "Gebundenheit", "Standort", "Wollen" angol átfordításai az Ideológia és utópia 1936-os változatának igen szembetûng elváltoztatásai a szaktudományos, általános szociológiaelméleti keret és stílus mellett.⁴¹
 

2.3. A tudásszociológia mint társadalom- és értelmiségelmélet

Ebben az alfejezetben elsõsorban az Ideológia és utópia német, illetve angol változatának középsõ fejezeteit és az Emóer és társadalom az átépítés korszakában címû tanulmánygyûjtemény "Racionális és irracionális elemek társadalmunkban", valamint "A kultúra válságának szociológiai okai" címû részét hasonlítom össze. A fõ szerkezeti vonal, amely mindezekben a tanulmányokban benne rejlik, a tudásszociológia alkalmazása a társadalom (szféra)elméletére és a politikai gondolkodásra, illetve cselekvésre. Az Ideológia és utópia jelentõs módosulásainak egyikeként (ami már az átmeneti korszak tanulmányaiban is megjelent) ebben a középsõ fejezetben hangsúlyosabban van jelen a politika tudományának és a szaktudományos megközelítésnek az összekapcsolása.⁴²

Az Ideológia és utópiában Mannheim a léttel összefonódó gondolkodás speciális, saját korában központi problémává váló területének tekintette a politika szféráját, amelyben különösen nyilvánvaló gondolkodás és cselekvés, elmélet és gyakorlat összefonódottsága. Azt kívánta bebizonyítani, hogy lehetséges speciális tudás az irracionális szférának errõl a részérõl is, és ennek a legvégsõ, elérhetõ határig történõ racionalizálása, alkotó tendenciákkal való összekapcsolása a "szabadon lebegõ értelmiség" potenciális tagjainak missziójává válhat. Továbbá segítheti a "magasabb" értelemben vett, interdiszciplináris kutatásokat magába építõ politikatudományt, valamint a nyilvános platformgondolkodást a politikában, végsõ soron a morális felelõsség magasabb formáját is. Ennek fényében elemezte a politikai gondolkodás történetileg kialakult stílusváltozatait összefüggésben a dinamikusan változó társadalmi álláspontokkal, amelyek egybelátásából (Zusammenschau) relatív szintézis hozható létre.

Az Ideológia és utópia angol változatában is felfedezhetõk az átmeneti korszak társadalom- és értelmiségelméleti hangsúlyeltolódásai. Elõször is Mannheim egy ebbõl a szempontból kiemelt jelentõségû bekezdésben az átmeneti korszak értelmében egészíti ki az irracionális szféráról szóló eredeti szöveget (Iu: 100/Ia: 115, sk). Ezen túl a kor kulturális, gondolkodásbeli és társadalmi válságának élesebb megfogalmazásai kerültek az angol szövegbe (In: 60, 62/Ia: 64, sk, 66). Szegényíti viszont a szöveg és a válságos kor bemutatásának szemléletességét, hogy az angolban általában (nem mindenütt) "konfliktus" szerepel a német "harc" és más rokonértelmû fokozatai helyett is.⁴³ Zavaró körülmény továbbá, hogy az angol szövegben a kollektív összekapcsolódások fölerõsödésére utal az, hogy a német "réteg", "csoport" megfelelõjeként gyakran "osztály" szerepel, de ez szintén csak tendenciájában igaz. Félreértést okozhat, illetve az átmeneti korszak elméleti eltolódásának következménye is lehet, hogy az Ideológia és utópia német változatának emfatikus politikai cselekvésfogalma (amelyet az átmeneti korszakban a tervezéshez kapcsolódó társadalmi folyamatokba való szabályozó beavatkozás váltott fel), az angol szövegben mint "cselekvés" (action) és "magatartás" (conduct) is elõfordul.⁴⁴

Ebben a tekintetben az angol változat egyik leglényegesebb és legszembetûnõbb változtatása a politika tudományos diszciplínaként való felidézése.⁴⁵ Ehhez kapcsolódik, hogy a németben a nyilvános politizálás mindenfajta formájára utaló "politikus" kifejezés helyett az angolban "politikai vezetõ" szerepel, és a nyilvános "akaratképzés" helyett "politikai pedagógia", illetve "nevelés".⁴⁶ Az értelmiségi elit felelõsségének erõteljesebb hangsúlyozására is több, apróbb változtatásból lehet következtetni,⁴⁷ és mindezzel szorosan összefügg az elõzõ alfejezetben említett tény- és értékítéletek elválasztása is. Az angol változat félrevezetõ átültetései közé tartozik, hogy a "szabadon lebegõ értelmiség" német kifejezést a "kötöttségtõl mentes értelmiség" formulájával fordították nyilvánvalóan tévesen. Az értelmiség - a német változatból kiolvasható értelemben - nem mentes a társadalmi kötöttségektõl. Részben az teszi alkalmassá a "közvetítõi" szellemi feladat ellátására, hogy tagjai a legkülönfélébb társadalmi csoportokból származnak, más oldalról pedig a közös mûveltségbeli hagyomány és gondolkodásbeli nyitottság biztosít számukra ilyen esélyeket, nem azért, mert mentesek lennének a kötöttségektõl.⁴⁸ Az angol változat olvasása közben felidézõdik az átmeneti korszak hangsúlyaiban más "társadalmi elit" fogalma, amelyet a dolgozat második részében elemeztem részletesen.
 

2.4. A tudásszociológia érték- és fejlõdéskoncepciójának változása

Mannheim tudásszociológiájának elméleti és módszertani kidolgozásában kezdettõl fogva periferiális, mindazonáltal semmiképp sem elhanyagolható, bár kevésbé részletezett téma az erkölcsi fejlõdés és általában a történeti dinamika. Az Ideológia és utópia német változatának utolsó "Az utópikus tudat" címû fejezetét (és a mögötte álló "Historizmus" címû tanulmányt) az átmeneti korszak "Racionális és irracionális elemek társadalmunkban" címû tanulmányával, valamint az Ideológia és utópia angol változatának teljes szövegével érdemes összevetni.

Németországi szociológiai korszakában Mannheimre a történelmi dinamika háromirányú kifejtése volt jellemzõ: a racionálisan értelmezhetõ haladás, az egyszerre szellemi és létszerû szféra dialektikus változásai, és a hallgatólagosan a társadalmi "tudattalanban" bekövetkezett, csak szemléletes alakváltozásként meghatározható értékhalmozódás, amelyek egymáshoz kapcsolódtak. Ezt az összefonódást Mannheim elméletileg az Ideológia és utópia középsõ, a politikáról szóló fejezetében pontosította a politikai tett és felelõsség kialakulásának és kialakításának együttes kifejtésével. A politikai gondolkodás, cselekvés, felelõsség szférájába egyfelõl a racionalizálódás folyamatai szólnak bele a szellemi változások dialektikáján keresztül, másfelõl pedig a kreatív személyes jellegzetességek. Ezt a felfogást egészíti ki "Az utópikus tudat" fejezet (a "Historizmus"-hoz is kapcsolódva) német változatában a szemléletes alakváltozás, illetve struktúraváltás (transzformáció) egybelátása a strukturális mozgás víziószerû képében.

Határozott hangsúlyeltolódás következett be ebben a látásmódban az átmeneti korszak idején. Mint korábban kifejtettem, Mannheim ott a felvilágosodás egyenes vonalú fejlõdésfogalmát vetíti rá az eredetileg léttel összefonódott szellemi szféra mozgásszférájára (a stratégiai tervezés foka) és az erkölcsi alakváltozásra (a kollektív tervezés erkölcsi foka).

Az Ideológia és utópia angol változatán nyomot hagytak az átmeneti korszak elméleti eltolódásai e tekintetben is. A német változat sokszínû, differenciált fogalomhasználata az angol fordításban világosabb szerkezetûvé, a fogalmak metaforikus-történetfilozófiai tartalma híján némileg ellentmondásossá, legfõképp azonban semlegessé válik. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a németországi szociológiai korszaknak a historizmus bizonyos átértelmezésébõl származó történelemképe elvész az angol változatban, az átfogó szociológiaelméleti keretben voltaképp irrelevánssá is válik. A német "történelem", "történés", "eseményfolyam", "alakulás", "mozgásforma", "alakváltozás" stb. kifejezései többé-kevésbé következetlenül az angolban semleges értelemmel feltöltve "történelmi fejlõdésként", "történelmi változásként" szerepelnek.⁴⁹ A német változat "történelmi folyamat" fogalma a köztes, egyszerre szellemi és létszerû szféra dialektikus mozgásformájára utalt, nem volt szerencsés az angolban "történelmi fejlõdés"-ként lefordítani. Fõként akkor, ha néhol a "szemléletes alakváltozás"-t, a "kulturális változás"-t is "fejlõdés"-sel helyettesítették be.

"Az utópikus tudat" címû fejezetben, amely eredetileg leginkább összpontosított erre a témára, Mannheim az angol változatban a fentiek következtében a historizmus átfordított, semlegesített változatára kényszerül,⁵⁰ és ezzel lemond a németországi szociológiai korszak egyik fõ alkotóelemérõl, az Ernst Troeltsch és Alfred Weber⁵¹ nyomán kidolgozott történetfilozófiai szemléletmódról.

Az említett eltolódások észrevehetõk az Ideológia és utópiához írt angol nyelvû bevezetõben a lefordított szövegben, és a szövegbeli változtatásokon is. Az angol változat nem hasonult teljesen az átmeneti korszakban keletkezett két mû szövegéhez, de az ottani elváltozások átszínezik az olvasmányélményt. A szöveg fenti értelmû, részbeni átdolgozása hozzájárult a korábbi, három külön gondolkodási stílusban megszületett fejezet egymáshoz közelítéséhez. Mégsem jött létre zárt elmélet és szövegszerkezet, csak egy másfajta ambivalencia. Az eredeti német változatból származó gondolkodási stíluselemek keverednek az átmeneti idõszakból hozottakkal. Az eredmény heterogén, ellentmondásos szöveg, amely csak a felszínen tûnik elsõ látásra egységesnek.
 

Jegyzetek

* A cikk részben egy hosszabb tanulmány összefoglalása, melyhez a német és az angol változat szövegének különbségeit elemzõ részletes mellékletet készítettem.

1. Karl Mannheim: Ideologie und Utopie, Bonn, 1929.

Karl Mannheim: Wissenssoziologie. In: Handwörterbuch der Soziologie. Stuttgart, 1931.

Karl Mannheim: Ideology and Utopia. An Introduction to the Sociology of Knowledge, (ford. Louis Wirth és Edward Shils), London, New York, 1936.

Karl Mannheim: Ideologie und Utopie, 3. kieg. kiad., Frankfurt a. M., 1952. (a két angol nyelvû fejezetet fordította Prof. Dr. Heinz Maus).

Jelen összevetés alapjául szolgáló kiadások:

Karl Mannheim: Ideologie und Utopie, Verlag G. Schulte-Bulmke, Frankfurt a. M., 1978 (6. kiadás; a 4. kiadás [1965] változatlan újrakiadása, amely a 3. kibõvített kiadást kiegészíti Karl Mannheim összes mûveinek jegyzékével és egy 1952-tõl 1965-ig terjedg bibliográfiával). A továbbiakban Iu rövidítéssel hivatkozunk a mûre.

Karl Mannheim: Ideology and Utopia. An Introduction to the Sociology of Knowledge (ford. Louis Wirth és Edward Shils), A Harvest/HBJ Book Harcourt Brace Jovanovich, Publishers, San Diego, New York, London, 1975. A továbbiakban Ia rövidítéssel hivatkozunk a mûre.

2. Lásd a Wissenssoziologie címû kötetben (Mannheim 1964) Historismus (246-307); Das Problem einer Soziologie des Wissens (308-387); Ideologische und soziologische Interpretation der geistigen Gebilde (388-407); Das konservative Denken (408-508); Das Problem der Generationen (509-565); Die Bedeutung der Konkurrenz im Gebiete des Geistigen (566-613); továbbá Über die Eigenart kultursoziologischer Erkenntnis (Mannheim 1980d: 33-154); Eine soziologische Theorie der Kultur und ihrer Erkennbarkeit (Konjunktives und kommunikatives Denken) (Mannheim 1980d: 155-322).

3. A következõ néhány oldalon az Ideológia és utópia német változatát, és vele összefüggésben Mannheim más, abban az idõben született írását, valamint más szerzõk a fenti szövegekkel szoros kapcsolatba hozható szövegeit részletesebben vizsgáló, hosszabb tanulmányomból idézek fel néhány, a további részek megértéséhez fontos részletet.

4. A szekunderirodalomban a legpontosabb értelmezés A. P. Simondsé. Mannheim szerinte a kommunikáció látszattá válása ellenében hozta létre tudásszociológiáját. Nem intenció és hagyomány interdependenciáit kutatta, hanem egy hermeneutikai elméletet dolgozott ki németországi korszakában, amelyet meghatározott interszubjektív érvényességigényekkel kötött össze. Kommunikáció úgy lehetséges, hogy a másik szubjektumot történeti-társadalmi kontextusában értjük meg. A megértés sajátosságai Mannheimnél: történeti és önreflexív. Vö. Simonds 1978: fõként 78-97.

5. A "funkció" értelmére Mannheim kultúra- és tudásszociológiájában a Kettler-Meja-Stehr szerzõhármas mutatott rá. A funkció németül függvényt (is) jelent, a matematikából származó kifejezés. Mannheim arra használja, hogy hangsúlyozza a társadalmi és a szellemi valóság közötti logikai összefüggéseket. Mannheim nem az eszmék funkcióját vizsgálja a társadalomban, hanem az eszmék egyik meghatározó tulajdonságának tartja, hogy a társadalom "függvényei", funkciói. (Vö. D. Kettler-V Meja-N. Stehr: "Karl Mannheims frühe kultursoziologische Arbeiten". In: Mannheim 19804: 16).

6. Vö. elsõsorban Mannheim Károly: A konservativizmus. Die Bedeutung der Konkurrenz im Gebiete der Geistigen. In: Mannheim 1964: 569. Mannheim nem tekintette a tudásszociológia tárgyának a természettudományos gondolkodást. Korábbi tanulmányaiból differenciáltabb kép rajzolódik ki. Eszerint a természettudományos gondolkodás is interpretatív jellegû, a kategóriái is értelemteltek a teljesen értelemidegen természethez képest(!), de kauzális-magyarázó jellegûek. Mannheim emellett a társadalom- és természettudományok heterogenitását hangsúlyozta. Az Ideológia és utópiában a tudásszociológiát olyan diszciplínaként határozza meg, amely a természettudományos eszményhez közelít. Mannheim tudáseszménye mégsem a hagyományos természettudományos eszményt célozta, hanem egy "újabb", homogénabb tudáselméletet hozott létre. Errõl bõvebben a tanulmány II. részében írok. Az átmeneti karszakában a természettudományos gondolkodás alapvetõen (környezet)romboló jellegére hívta fel a figyelmet. Vö. Eine soziologische Theorie der Kultur... In: Mannheim 19804: 168, 176-178; Das Problem einer Soziologie der Wissens. In: Mannheim 1964: 309; Ideologische und soziologische Interpretation...In: Mannheim 1964: 390; 1935: 101, sk, 128. sk.

7. A. P. Simonds az Ideológia és utópia megírása körüli években egy gondolkodásbeli eltolódást állapít meg Mannheim tudásszociológiájában az eszmetörténet tudásszociológiai vizsgálatától a társadalomelmélet felé, amely a mindennapi élet cselekvését állítja a középpontba (vö. Simonds 1978: 84). Colín Loader ezzel szemben Mannheim tudásszociológiáját, egész életmûvét az eszmetörténethez való jelentós hozzájárulásként értelmezi (vö. Loader 1985: 9).

8. Vö. L. A. Scaff 1989. A Mannheim-szakirodalomban legpregnánsabban Colin Loader képviseli azt a nézetet, hogy Mannheim az Ideológia és utópia megírásának idejére elfogadta Max Weber tudományelméletét és politikai szociológiáját értelmezési keretként. Vö. C. Loader 1985: fõként 121-124.

9. Ez az értelmezés részben eltér a Kettler-Meja-Stehr szerzõhármas alaptézisétõl, amely szerint Mannheim tudásszociológiájával a liberális politika filozófiai (újra)alapozására vállalkozott. Szerintük az Ideológia és utópiában Mannheim egy speciális politikai tudás lehetõségét dolgozta ki. Pontosabban ez szerintük ambiciózus programja (egy ontológiai megalapozású, a társadalmi praxissal állandóan kapcsolatban álló tudás), amely szembeállítható Mannheim kevésbé ambiciózus megoldásával, a politika tudománnyá alakításával.

10. A. P. Simonds Mannheim interpretációelméletét kifejtve rámutat: Mannheim tudásszociológiája egy még szélesebb, morálfilozófiai keretbe helyezhetõ (vö. Simonds 1978: 115-120).

11. Ideológia és utópia Mannheim elõzõ tanulmányában egy lábjegyzetben utal rá, hogy az utópia-fejezetben alkalmazott ideológia fogalom szemben a bevezetésben alkalmazottal értékelõ (Iu: 110, 108-as jegyzet). Colín Loader könyvében hangsúlyozza, hogy a szakirodalom Mannheim explicit kijelentéseivel ellentétben nem az utópiát, hanem az ideológiát tekintette központi fogalomnak (vö. Loader 1985: 95).

12. A társadalomelmélet mai irodalmából Jürgen Habermas kommunikatív cselekvéselméleti és etikai programja kapcsolható Mannheim megértés- és értelmezéselméletéhez. Habermas elméletében kerüli az utópia fogalmát, helyette a racionalitás kategóriájának kitágított változatát határozza meg (racionalizált életvilág, kommunikatív racionalitás). Habermas elméletének explicit utópia-ellenességére Seyla Benhabib hívta fel a figyelmet. Ez segít megvilágítani a Mannheim és Habermas elmélete közti eltéréseket (vö. Habermas 1985; Benhabib 1992).

13. Vö. Coser 1986. Ebben az intézményesülésben kulcsszerepe volt Robert K. Merton tudományszociológiájának (vö. Merton 1976). A "tudásszociológia" további karrierje többek között a tudományszociológián belül folytatódott (vö. Fehér 1985; 1968).

14. A. P. Simonds - mint az I. részben említettem - a tudásszociológiát interpretatív módszernek és elméletnek tekinti, amely hermeneutikai és interszubjektív érvényességigénnyel lép fel. Itt az utóbbi érdemel figyelmet. Simonds szerint Mannheim interpretációelmélete szemben áll a elméleti étvényesség sztenderdizálásával (tudomány) és a politikai vagy társadalmi kritika hagyományos formájával (marxizmus). A "tudás" fogalmát ezekkel szemben a lehetõ legszélesebb értelemben használja (vö. Simonds 1978: elsõsorban 20-24). Mannheim nem adja fel a tudomány hagyományos interszubjektív érvényességigényét, csak nem a tudomány sztenderdizált normájának, hanem a társadalmi élet folyamatában kitermelt normának tekinti (Simonds: 112-114). A tudományt mint gyakorlatot a második világháború utáni tudományelmélet többféle irányban is kidolgozta (Th. Kuhn, St. Toulmin, I. Lakatos, P Feyerabend). Részben innen került a tudományszociológiába (vö. Meja-Stehr 1984).

15. Die Bedeutung der Konkurrenz.. (In: Mannheim 1964: 613; Iu: 51.)

16. Colin Loader "átmeneti idõszaknak" tekinti a Mannheim németországi korszakának késõbbi és angliai emigrációja kezdetén keletkezett mûveit átfogó idõintervallumot (1930-1936) (Loader 1985: 12S). A szakirodalomban általában az 1933-as évet Mannheim elméleti "pálfordulásához" kötik. Például a Kettler-Meja-Stehr szerzõhármas az Ideológia és utópiabeli újfajta praktikus-politikai tudás ambiciózus programjával az azt követõ mûveiben kifejtett semleges tudományosságot állítja szembe (Kettler-Meja-Stehr 1989: 129,. skk). Loader ezzel szemben egyaránt hangsúlyozza a kontinuus és diszkontinuus elemeket. Szerinte Mannheimnek ebben a korszakban keletkezett mûvei szerkezeti hasonlóságokat mutatnak a korábbiakkal, elméleti álláspontja viszont megváltozott: a társadalmi folyamatok értelmezésében a konkurencia-elvföl az ellenõrzés szükségessége felé fordult (1985: 135). A továbbiakban Mannheim 1935-ben megjelent, Mensch und Gesellschaft címû munkáját veszem részletesen szemügyre (Mu rövidítéssel jelölve a mûvet).

17. Vö. Letter from Mannheim to Louis Wirth to Chicago. 1936. febr. 15. Appendix 3. In: Woldring 1986. Simonds a következõ megjegyést füzi Kettlerékhez: Az Ideológia és utópia angol változata került a második világháború után a szociológia szakmai közönségéhez, és Mannheim szakmai reputációja ezen a változaton alapul, holott jelentõs különbségek vannak benne a német eredetihez képest. Más nyelvekre (pl. francia) is angolból fordították le gyakran a mûvet. A Mannheim-szakirodalomban a legtudatosabban Simonds néz szembe ezzel a ténnyel (vö. Simonds 1978: fõként 15, skk).

18. David Kettler rekonstruálta az Ideológia és utópia angol változata körüli amerikai szociológiai szakmai vitát. Mannheim amerikai szociológiai "kanonizálása" indította erre, gyors besorolása a "holt hagyományokba". Eredményei a következõk: 1. Az amerikai szociológia szakmai jellegébõl következõen más típusú vitastratégiákat eredményezett a németországi kulturális, szakmai és nem-szakmai nyilvánosságot egybeolvasztó vitastratégiákkal szemben. 2. Mannheim maga is megpróbálta befolyásolnia vita menetét az angliai és amerikai szakmai olvasóközönség figyelembevételével, az Ideológia és utópia szövegének átdolgozásával, és más adaptációs stratégiákkal is. 3. A recepció vizsgálatának harmadik szempontja Louis Wirth ténykedése. Wirth megpróbált közvetíteni az intézményesülõ amerikai szociológia széttartó fejlõdési irányai között. Mannheim tudásszociológiáját azonban inkább csak programnak vélte, és nem sikerült konszenzust elérnie a vitákban. Kettler konklúziói: Az Ideológia és utópia amerikai szakmai fogadtatása (gyors "holt hagyománnyá" nyilvánítása) nem annyira az amerikai szociológia filozófia- vagy elméletellenességével magyarázható, hiszen a körülötte zajló viták elméletiek voltak. Az amerikai szociológiai szakma a Kuhn értelmében vett "normáltudomány" felé haladt akkor, emiatt hajlamos volt a tudományos teljesítményeket sebtében vagy a "holt hagyományok", vagy a "tudományos hozzájárulások" osztályába sorolni. Kelttet fõ megállapítása az, hogy az amerikai szociológia- és politikaelmélet nem vetett számot a liberalizmus válságával az intézményesülés idõszakában. Így Mannheim politikai párbeszédet ösztönzõ tudásszociológiáját sem megfelelõen értékelte (vö. Kettler 1994: 279-303).

19. Mannheimnek az angliai olvasóközönségrõl alkotott képe 1936. február 15-én Wirthez írott levelébõl jól rekonstruálható: Mannheim hiányolta az angol társadalomtudományokban a történeti látásmódot; és az olyan "empíriát", amely nem felsorolást, mérést és leírást jelent. Õ "másfajta" empíriát alkalmaz, de szeretné elkerülni, hogy az angol olvasóközönség "túl absztraktnak" találja a könyvét, és továbbra is kitart írásainak esszéisztikus jellege mellett. Letter from Mannheim to Louis Wirth to Chicago: 1936. febr. 15. Appendix 3. In: Woldring 1986.

20. A Kettler-Meja-Stehr szerzõhármas kiindulási tézise szerint az eltérések elsõsorban a terminusok megváltozásából adódnak: A német poszthegeliánus fogalomtár átültetése az angolszász posztutilitarista, illetve pragmatista nyelvezetbe teljesen megváltoztatta a fogalmak értelmét. A tény- és értékítéletek világos szétválaszthatóságát sugallják, és így az ideológiákat teljes mértékben elemezhetõ "kompozitumoknak" tüntetik föl. A szerzõk itt arra utalnak, hogy Mannheim a német változatban az ideológiák harcában (melynek hordozói az értelmiségiek) a megfelelõ liberális politikai megoldást kereste, miután kimutatta, hogy az ideológiák olyan ontológiai megalapozású társadalmi tudást tartalmazhatnak, amelyekkel adekvátan megragadhatók a problematikus politikai-társadalmi helyzetek. Pontosabban ezt tekintik Mannheim ambiciózus programjának, amely mellett szerintük azt a szerényebb alternatívát is lehetségesnek tartotta, hogy e feladatok ellátásban egy speciális diszciplína (a politikai szociológia) is képes megtenni a kezdeti lépéseket. Az eredetiben az ideológiák nem maradéktalanul elemezhetõ tudásszerkezetekként jelentek meg, hanem olyan speciális társadalmi-politikai tudásként, amelyben szétválaszthatatlanul összefonódnak az irracionális és racionális (tudományos módszerekkel elemezhetõ) elemek. Az angol változatban szerintük csaknem nyilvánvalóvá válik egy ilyen politikatudomány lehetségessége. Az ideológiák tehát ahelyett, hogy maguk is a politikai tudás kivívására alkalmas eszközök lennének, áldozatul esnek egy magasabb rendû tudományos (politikai-szociológiai) tudás elemzõ zsarnokságának, ami társadalmi elitek különbözõ társadalmi-technológiai manipulációinak szolgálatába állítja õket. A német változatban a fenti értelemben véve többféle elgondolás szándékos ambivalenciáját feltételezik, az angolban pedig eltolódást a tudományos diszciplína-felfogás felé. Az étvetés menetében szerintük már-már úgy tûnik, hogy az értelmiségiek uralmi tudással rendelkeznek. De valójában ezt csak sugallja a szöveg, hiszen az eredeti tartalmi momentumok egy része változatlan - állítják. Szövegszerûen nem támasztható alá, hogy Mannheim a liberális politika megújításának filozófiai (újra)alapozására törekedett volna. Mint az Ideológia és utópia német eredetijének elemzésével bemutattam, Mannheim programja egy történeti lehetõségre vonatkozott. Részben olyan módszertani elgondolásokra, amelyekkel a különbözõ gondolkodási pozíciók eredményei összekapcsolhatók, illetve egy olyan utópiára, mely a különbözõ társadalmi pozíciók közti közvetítés lehetõségét fogalmazta meg az értelmiség lehetséges szerepérõl, a platform-politikáról, és egy még nem létezõ, a meglévõ diszciplináris tagoltságba nem beilleszthetõ politikatudományra (vö. Kettler-Meja-Stehr 1989: 132-135).

21. A dolgozat fõszövegében többnyire magyarul nevezem meg a különbségeket, a jegyzetekben adom meg pontos lelõhelyüket a német és az angol szövegben, valamint utalok további elõfordulásaikra is. A zárójelben megadott elsõ szám a német kiadásból (Iu), a második az angol változatból (Ia) származik. Itt: Sein/state of reality (169/192), Sein/situation (172/195), Seinswirklichheit/reality (179/196), ugyanott további példák.

22. Például Konkrete Lage im sozialen Raum/position in his social milieu (54/56); Lagerung/social situation (55/58), uo. skk és (114/131, sk), (134, skk/153, skk), (1-54/176); im sozialen Raume/in society (134/153), uo. skk és (186, skk/213, skk); im sozialen Raume/in the social order (135/154), (139/159).

23. Például 5tandort/position (71/78, sk), uo. skk.

24. Például Seinslage/social situation (54/56); Seinslage/life-situation (54/56), uo. skk.

25. A német változatban részletesebben kifejtett bekezdés helyett az angolban egy leegyszerûsített bemutatás szerepel (53/55), és uo. skk további példák.

26. Például Verstehen/analysing the social condition (54/56).

27. Például Mitkonstituierende Bedeutung/influence (54/56).

28. Például jener viel radikaleren Destruktion/the more thoroughgoing and devasting critical analysis (60/64), einer soziologischen Kritik/thoroughgoing sociological analysis (70j77); der ursprünglich frei ansetzende .../Forschen-out conclusion as a result of this analysis (80/90); hasonló példák: (82/98); (87/100); (93/107).

29. Például rein wissenssoziologischen Gehalt/the scientific sociological content (71/78); Wissen-science (143, skk/164, skk), (149/170), -in academic institutions (152/173).

30. Például Empirie/empirical knowledge (80/90), Empirie/empirical dala (89/101) többször; Empirie/empirical research (90/103), (91/101), uo. skk.

31. Például (82/93), uo. skk.

32. További szaktudományos színezetû kifejezések is szerepelnek még ehelyütt, például (88, sk/101), (89/101); Grundlagen/the general canons of explanation (89/101); in Gestalt einer wissenstheoretischen Aphorismus/in the guire of a scientific proposition (89/102); Grundlagen/fundamental propositions (92/105).

33. Például Aufgelockertsein/uncertainty (76/84); diese sozial aufgelockerte Situation/this socially disorganized intellectual situation (76/84); eine geschlichtliche, sich verschiebende Kulisse/on historically determined and continuously developing structure (76/8S); verschiebt sich das Sein/when the social situation changes (77/85); Dasein/Sosein (80/81); Dieses Gleiten des Begriffs~Chis instability in the definition of concepts (86/88); dieses suchende Gleitenlassen der Begriffsbedeutung/such a conceptual elasticity (87/99); diese Einstellung,'this point of view (89/101); hat sich die Lage verschoben/the situation has changed (80/102); Lebensordnung/socialorder (170, skk/194, skk); Gestalt/form (170/183), (181/207), (181/208), (191/220), (193/223), (198/22s), (200/231) stb.; hitelesebb értelmezések: Gestalten/configurations (182/209), (184/211), és: dass wir die testalt haben als die Elemente und wir die Elemente eigentlich erst von der testalt her erfassen/the whole (testalt) is prior to the paris and ihat our first understanding of the paris come through the whole (183/210). Például Erleben/experience (170/191) skk, és még számos helyen. Az egyetlen német kifejezés, amely németül, dõlt bettûvel szerepel az angol változat egész szövegében a Weltanschaunung (világnézet) fogalma. A szöveg egészére az jellemzõ, hogy eltörli a német eredeti esszéisztikus, szemléletes jellegét azzal is, hogy szinte mind megszünteti az eredeti dõlt betûs kiemeléseket.

34. Például Strukturzusammenhanges/structural integration (122/140); Auflockerung/disintegration (143/142); Übersicht/schematic system (152/173), (157/180); Zusammenschau/synthesis (142/164); Zusammenhünge/structure (118/136); Zusammenhang/framework (118/136).

35. Például Bewusstsein/mind (54/56), (70/77), (130/150), (169/192), (171/194), (183/210).

36. Például Bewusstsein/consciousness (64/70); Bewusstsein/mentality (117/122), (136/156), (169/192), (182/208), (171/195), (179/206) stb.; Bewusstsein/outlook (82/93), (144/165), (181/207).

37. Például im Werden des Alltags/the expressions of every day life and even the main changes in the eveluation of different spheres of reality (65/71); Bezugsebene/scale of values (65/71); hasonló példa részletesebben kifejtve (75/83); des Parteilichen und Vitalen/evaluation (88/100); Evidenzen/value (147/166).

38. Például Standom/the position and the point of view (66/72); ein Standom/one position of view and interpretation (68/74); nicht an einen Standom gebunden/is not linked exclusively with any single intellectual and social position (6976); den eigenen Denkstandort/his own position (70/77) stb.

39. Például Jene historisch konkrete Schicht/a certain historically determined social statum (55/57); Soziale Gebundenheit/social hasis (70/77); "Seinsgebundenheit"/"situational determination" (Seinsgebundenheit) (71/78); faktische Standortsgebundenheit/concrete position in life of the thinker (Standortsgebundenheit des Denkens) (71/78, sk); eines jeden Standortsgebundenen Wissens/of all those forms of knowledge which were dependent upon the subjective standpoint and the social situation of the knower (71j79), uo. több példa; Der Nachweis der These, dass Erkennen Belest politisch und sozial gebunden isi/the political and social determinants of knowledge (102/117); gebunden/determined (103/123); gebunden/conditioned (104/12S); der soziale Seinsgebundenheit/is integrally bound up with social life (104/12S) gebunden/related (121/139), uo. további példák.

40. Például Willensimpulsen/interests (101/116, sk), (103/118), (149/170); willens-, machtund interessengebundene Kollektivkräfte/collective forces expensive of group-purposes, -power and-interests (107/124); Wollen/interest (134/153), (146/167); Wollungen/ purposes (136/156), 148/169), (149/170); Wollungen/interests (136/167), (146/167) stb.

41. Wollen/will (224/261, sk); willens/intentional (53/55).

42. Ez a tény már a fejezet címében és alcímeiben is szembetûnõ: Ist Politik als Wissenschaft möglich? (Das Problem der Theorie und Praxis)/The Prospects of scientifis politics: The relationship between Social Theory and Political Praxis 1. Why is Chere no science politics? (95/109).

43. Például des lebendigen Kampfes/of the political contlict (107/122); hasonló példák (130/149),(138/158).

44. Például Schicht/group (180, sk/206, sk); sozialen Schichten/social classes (181/207), (185/212),(201/232).

45. Például das politische Handeln/political action (107/123), (110/126), (110/127), (111/129); Handeln/conduct (108/136), (119/143), (143/164), (159/181).

46. Például ebben a fejezetben: Wissen/scientific knowledge (96/110), (101/116); Forschung/scientific research (96/110); das Problem der Syntheselsynthesis of the various perspectives as a problem of political sociology (128/147); Politische Soziologie als Wissen/Political sociology as the science which (130/149).

47. Például Politiker/political leader (97/111), (128/148), (129/148); politische Willensbildung/political education (129/148), uo. további példák (77/86), (78/87).

48. Például túlnyomórészt: freischwebend/unattached (124/143), (135-138/155-158); helyenként: freischwebend/to a large degree unattached (136/156), freischwebend/ socially uprooted and loosely integrated (123/142) (In: 140, 132).

49. Például Geschichte/development (57/61), (180/206), (184/211); Sein/development (57/61), Bewegung,iprocess (63/68); Werden der Alltagssprache/language of everyday life (65j71); dadurch geraten wir in ein neves Stadium/we are entering upon a new epoch in social and intellectual development (68r15); Geschehen/process (71í78); Historismus/historical/sociological approach (74/81); Bewegungsform/historical development (75, sk/84); Werden/development (79/89); Entwicklung/historical and intellectual development (79/89); das Wachsende, das Neue/new elements in historical development (112/129); des Geschichtlichen/to the historical rationalization (126/144); im historischen Geschehen/in social historical reality (130/149); Strom/development (164/187); Gestaltwandel/change (182/208); im Geschichtlichenlin historical development (184/211); Schicksale/course of development (190/218); Kultur/cultural development (195/225); Geschichtsraum/society (214/249); der geschichtsphilosophisch/sozialen Gliedes des Zeitgeschehens/with the faith in utopias as collective ends of human strivings (218/254).

50. Mannheim a historizmus szemléltetéséhez kibõvíti a német változatban is idézett Goethe-analógiát (202/234).

51. Ernst Troeltsch és Alfred Weber nem a historizmus megújítóiként szerepelnek az angol változatban, hanem mint demokraták! (217/253).
 

Irodalomjegyzék

Adorno, Theodor W. 1972. Das Bewußtsein der Wissenssoziologie. In: Kurt Lenk (Hrsg). Ideologie. Ideologiekritik und Wissenssoziologie. Darmstadt und Neuwied: Luchterhand 314-326.

Bendl Júlia 1994. Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig. Budapest: Scientia Humana

Benhabib, Seyla 1992. Kritik, Norm und Utopie. Frankfurt a. M.: Fischer

Bertalan László (szerk.) 1987. Magyarázat, megértés és elõrejelzés. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont

Bloor, David 1973. Wittgenstein and Mannheim on the Sociology of Mathematics. Studies in the History and Philosophy of Science, (4) 2, 173-191.

Coser, Lewis A. 1986. Tudásszociológia. Janus, õsz, 1-10.

Douglas, Mary 1981. Klassifikationsgitter und Gruppe. In: Ritual, Tabu und Körpersymbolik. Frankfurt a. M.: Suhrkamp, 79-98.

Fehér Márta 1985. Naturalizált versus szocializált episztemológia. Filozófai Figyelõ, 3, 9-23.

- 1986. A tudásszociológia mint tudományelmélet. Janus, õsz, 45-59. Filozófiai hermeneutika 1990. Budapest: FTK

Gabel, Joseph 1970. Sociologie de 1'aliénation. Paris: Presses Universitaires de France

Gábor Éva 1977. Adalékok a fiatal Mannheim Károly portréjához. In: A magyar filozófiai gondolkodás a századelõn. Budapest: Kossuth, 440-472.

- 1983. Mannheim Károly a két világháború között. In: A magyar filozófiai gondolkodás a két világháború között. Budapest: Kossuth, 82-111.

Greven, Michael, Th. 1994. Mannheim Károly és a demokrácia problémája a "tömegtársadalom" korszakában". Politikatudományi Szemle, 2, 39-53.

Habermas, Jürgen 1985. A kommunikatív cselekvés elmélete, I-II. (részletek) Filozófiai Figyelõ és Szociológiai Figyelõ, különszám

- 1994a. A társadalomtudományok logikája. Budapest: Atlantisz

-1994b. Válogatott tanulmányok. Budapest: Atlantisz

Hanák Tibor 1993. Az elfelejtett reneszánsz. A magyar filozófiai gondolkodás a század elsõ felében. Budapest: Göncöl

Hernádi Miklós 1984. A fenomenológia a társadalomtudományban. (Vál.) Budapest: Gondolat

Iggers, Georg, G. 1988. A német historizmus. Budapest: Gondolat

Jonas, Friedrich 1980. Geschichte der Soziologie, B 1-2. Opladen: Westdeutscher Verlag Kaem, Michael-Bemard 5. Phillips-Robert S. Cohen (Eds.) 1990. Georg Simmel and Contemporary Sociology. Dordrecht, Boston, London: Kluwer Academic Publishers

Karácsony András 1995. Bevezetés a tudásszociológiába. Budapest: Osiris-Századvég

Karádi Éva 1980. A Vasárnapi Kör világnézete. In: A Vasárnapi Kör. Dokumentumok. (Szerk.: Karádi Éva-Vezér Erzsébet) Budapest: Gondolat, 24-41.

- 1986. Der "Sonntagskreis" und die Weimarer Kultur. In: Wechselwirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik. Marburg: Marburg, 526-534.

- 1993. Adalékok a világnézeti paradigmaváltások történetéhez. In: Lehetséges-e egyáltalán?Márkus Györgynek-tanítványai. Budapest: Atlantisz, 241-261.

Kettler, David 1967. Marxismus und Kultur. Neuwied und Berlin: Luchterhand

- 1967. Sociology of Knowledge and Moral Philosophy: The Place of Traditional Problems in the Formabon of Mannheim's Thought. Political Science Quarterly, 3, 399-426.

- 1990. Kart Mannheim und die Entmutigung der Intelligenz. Zeitschrift für Soziologie, 2, 117-130.

- 1994. That typically German Kind of Sociology which Verges towards Philosophy: The Dispute about Ideology and Utopia in the United States. Sociological Theory, 3, 279-303.

Kettler, David-Volker Meja-Nico Stehr 1989. Politisches Wissen. Studien zu Karl Mannheim. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

Kiss Endre-Nyíri J. Kristóf (szerk.) 1977. A magyar filozófiai gondolkodás a századelõn. Budapest: Kossuth

König, René 1987. Soziologie in Deutschland. Wien: Carl Hanser Verlag Köpeczi Béla 1965.Az egzisztencializmus. (Vál.) Budapest: Gondolat

Kuhn, Thomas, S. 1976. Die Struktur wissenschaftlicher Revolutionen. Zweite revidierte und um das Postskriptum von 1969 ergänzte Auflage. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

Lenk Kurt (Hrsg.) 1972. Ideologie. Ideologiekritik und Wissenssoziologie. Darmstadt und Neuwied: Luchterhand

Lietzmann, Hans, J. 1994. Politikai tervezés és társadalmi kockázata. Politikatudományi Szemle, 2, 25-39.

Loader, Colin 1985. The Intellectual Development of Karl Mannheim. Culture, Politics and Planing. Cambridge: Cambridge University Press

- 1993. Karl Mannheim, Alfred Weber und die Intelligenz. Elõadás a "Kart Mannheim und seine Zeitgenossen" címû konferencián. Budapest, okt. 14-

16. Longhurst, Brian 1989. Karl Mannheim and the Contemporary Sociology of Knowledge. London: The Macmillan Press LTD

Lukács György 1978.A modern dráma fejlõdésének története. Budapest: MagvetfS - 1971a Osztálytudat. In: Történelem és osztálytudat. Budapest: Magvetõ, 270-319.

- 19716 Az eldologiasodás és a proletariátus tudata. In: Történelem és osztálytudat. Budapest: Magvetõ, 319-510.

- 1975. A regény elmélete. In: A heidelbergi mûvészetfilozófia és esztétika. A regény elmélete. Budapest: Magvetõ, 479-593.

Mannheim, Karl 1935. Mensch und Gesellschaft im Zeitalter des Umbaus. Leiden: A. W. Sijthoff's Ustgever Smmatschappij W. V.

- 1951. Diagnose unserer Zeit. Gedanken eines Soziologen. Zürich, Wien, Konstanz: Europa Verlag

- 1964. Wissenssoziologie. Auswahl aus dem Werk. Szerk.: Kurt H. Wolff. Berlin und Neuwied: Luchterhand

- 1970. Freiheit und geplante Demokratie. Köln und Opladen: Westdeutscher Verlag - 1978. Ideologie und Utopie. Frankfurt a. M.: Verlag G. Schulte-Bulmke

- 1980a Lélek és kultúra. In: Karádi-Vezér (Szerk.) 1980, 186-201.

- 1980b Ernst Bloch: Geist der Utopie. In: Karádi-Vezér (Szerk.) 1980, 298-302.

- 1980c Lukács György: A regény elmélete. In: Karádi-Vezér (Szerk.) 1980, 323-327.

- 1980d Strukturen des Denkens. Szerk.: David Kettler-Volker Meja-Nico Stehr. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

- 1984. Konservativismus. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

- 1985. Ideology and Utopia, An Introduction to the Sociology of Knowledge. San Diego, New York, London: A Harvest/HBJ Book

-1994. A konzervativizmus. Budapest: Cserépfalvi

Meja, Volker-Nico Stehr (Hrsg.) 1982. Der Streit um die Wissenssoziologie. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

Meja, Volker-Nico Stehr (Eds.) 1984. Society and Knowledge. Contemporary Perspectives in the Sociology of Knowledge. New Brunswick (U.S.A.), London (U.K): Transaction Books

Merton, Robert, 1976. Válogatás Robert K. Merton tudásszociológiai és tudományszociológiai írásaiból. Budapest: Szociológiai Füzetek, 12.

Némedi Dénes 1990. Adalékok a nyilvánosságfogalom kritikájához. Logosz. Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, 113-131.

-1990. Mit kezdjünk Habermassal? Replika, 2, 113-131.

Papp Zsolt 1980.A válság filozófiájától a "konszenzus"szociológiájáig. Budapest: Kossuth

Pels, Dick 1993. Missionary Sociology between Left and Right: A Critical Introduction to Mannheim Theory, Culture and Society, 10, 45-68.

Pethõ Sándor 1993. Norma és kivétel. Carl Schmitt útja a totális állam felé. Budapest: MTA Filozófiai Intézete

Popper, Karl 1989. A historicizmus nyomorúsága. Budapest: Akadémiai Kiadó Poszter György 1988. Filozófa és mûfajelmélet. Budapest: Gondolat

Remmling, Gunter W. 1975. The Sociology of Karl Mannheim: With a Bibliographical Guide to the Sociology of Knowledge, Ideological Analysis, and Social Planning. London: Routledge & Kegand Paul

Scaff, Lawrence A. 1989. Fleeing the Iron Cage: Culture, Politics, and Modernity in the Thought of Max Weber. Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press

Scheler, Max 1982a Die positivische Geschichtsphilosophie des Wissens und die Aufgaben einer Soziologie der Erkenntnis. In: Meja-Stehr (Hrsg.) 1982, 578. - 1982b In: Meja-Stehr (Hrsg.) 1982, 68-128.

Schiwelbusch, Wolfgang 1994. Az írástudók alkonya. Budapest: Akadémiai Kiadó Schmitt, Carl 1992. Politikai teológia. Budapest: ELTE TEMPUS

Simmel, Georg 1973. Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Szerk.: Somlai Péter. Budapest: Gondolat

- 1983. Schriften zur Soziologie. Eine Auswahl. Szerk.: Heinz Jürgen Dahme-Otthein Rammstedt. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

- 1992. Soziologie. Untersuchungen über die Formen der Vergesellschaftung. In: Otthein Raummstedt (Hrsg.): Georg Símmel. Gesamtausgabe. 11. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

Simonds, A. P 1978. Kart Mannheim's Sociology of Knowledge. Oxford: Clarendon Press

Srubar I. (Hrsg). 1988. Exil. Wissenschaft. Identität. Die Emigration deutscher Sozialwissenschaftler, 1933-1945. Frankfurt a. M.: Suhrkamp

Tönnies, Ferdinand 1983. Közösség és társadalom. Budapest: Gondolat

Troeltsch, Ernst 1924. Der Historismus und seine Überwindung. Fünf Vortrage. Berlin: Pan Verlag Rolf Heise

Weber, Alfred 1927. Ideen zu Staats- und Kultursoziologie. Verlag G. Braun in Karlsruhe

Weber, Max 1970. Állam, politika, tudomány. Budapest: KJK

- 1982. A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Vallásszociológiai írások. Budapest: Gondolat

- 1987. Gazdaság és társadalom. A megértõ szociológia alapvonalai. Budapest: KJK - 1989. A politika mint hivatás. Budapest: Medvetánc Füzetek

- 1992. Gazdaság és társadalom. A megértõ szociológia alapvonalai, I/2. Budapest: KJK Wechselwirkungen. Ungarisehe Avantgarde in der Weimarer Republik. Marburg: Jonas Verlag

Wessely Anna 1983. A történelmi és a szociológiai megismerés Simmelnél Filozófiai Figyelõ, 1-2, 62-84.

- 1986a A tudásszociológia mint interpretációelmélet Janus, õsz, 11-36.

- 19866 Georg Simmel kultúraelméletéral. Filozófiai Figyelõ, 3-4, 143-168.

- 1990. On Karl Mannheim's Sociology of Knowledge. In: Zeichen, Denken, Praxis. Österreichúch-Ungarische Dokumente zur Semiotik und Philosophie. Wien, Budapest: ÖGS/ISSS, 403-416.

Winch, Peter 1988. A társadalomtudomány eszméje és viszonya a filozófiához. Budapest: Akadémiai Kiadó

Wirth, Louis 1985. Preface. In: Mannheim 1985, X-XXX.

Wissenssoziologie 1980. Kölner Zeitschrift für Soziologie, Sonderheft. Opladen: Westdeutscher Verlag.

Woldring, Henk E. S. 1986. Karl Mannheim. The Development of his Thought: Philosophy, Sociology and Social Ethics, With a Detailed Bibliography. Assen/Maastricht, The Netherlands: Van Gorcum

Wolff, Kurt H. 1968. Versuch zu einer Wissenssoziologie. Berlín und Neuwied: Luchterhand - 1994. Kart Mannheim and Surrender-and-catch: An essay in Autobiographical history of Ideas. Canadian Journal of Sociology, (19) 3, 371-377.

Ziffus, Sigrid 1988. Kart Mannheim und der Moot-Kreis. Ein wenig beachteter Aspekt seines Wirkens im englischen Exil. In: Ilja Srubar (Hrsg). Fxil, Wissenschaft, Identitás. Die Emigration deutscher Sozialwissenschaftler 1933-1945. Frankfurt a. M.: Suhrkamp