Bevezetõ áttekintés

A jugoszláv lakosok külföldre távozása már három évtizede tart. Ennek elsõ hulláma, illetve a fejlett tõkés országokban való ideiglenes munkavállalás 1965 után kezdõdött, a társadalmi-gazdasági reformfolyamat megindulását követõen. Az állam a határok megnyitásával, új gazdasági és rendszerbeli intézkedésekkel kívánta megoldani az agrárlakosság túlnépesedésének, a munkanélküliségnek és a szakképzetlen munkaerõnek a problémáját. Már a hetvenes években számos külföldön dolgozó vendégmunkás áldozatává vált a kapitalista országokban mutatkozó energetikai és gazdasági válságnak. A nyolcvanas évek elejére a szakképzett munkaerõ és a szakemberek elvándorlása a jellemzõ. Az áramlás iránya a nyugat- és közép-európai országok (NSZK, Ausztria és Franciaország). A nyolcvanas évek végéig ennek az elvándorlásnak anyagi okai voltak, tehát gazdasági migrációról volt szó. Most, a kilencvenes években változnak a távozás motívumai: politikai és pszichológiai okai is vannak, a háború és a katonai mozgósítás veszélye, az erõszakos kiköltöztetések új dimenziót adnak a jugoszlávok kivándorlásának. A távozás tömeges méretû, fiatal szakemberek, egész családok mennek el azokba az országokba, amelyek hajlandóak menekültként vagy politikai, illetve gazdasági bevándorlóként befogadni õket (Kanada, Ausztrália, Németország, Magyarország stb.). Munkámban rámutatok a gazdasági migráció jellemzõire, dimenzióira, a távozás motívumaira, az új környezetbe való beilleszkedés mértékére. Kutatásomat a jövõben az emigránsokkal (elsõsorban fiatal szakemberek) és a kilencvenes években a Jugoszláv SZK-ba visszatértekkel folytatott interjúk és ankétlapok feldolgozásával folytatom.

Ha migráción egyének, családok, illetve nagyobb csoportok addigi tartózkodási helyének bármiféle elhagyása és más helyen való tartós letelepülése értendõ, akkor leszögezhetjük, hogy a jugoszláv¹ lakosság külföldre költözése három évtizede folyamatos.

A jugoszlávok tömeges külföldi munkavállalása szociális, gazdasági, morális, politikai és kulturális okokkal magyarázható. A nagymértékû migráció számos, eddig tisztázatlan kérdést vet fel: melyek a szülõföld elhagyásának okai és motívumai? Milyen következményei vannak a munkaképes korú lakosság elköltözésének? Milyen lehetõségek vannak az új környezetbe való asszimilálódásra? Az emigránsok mennyire hajlamosak életmódváltoztatásra az új környezetben? Milyen ellenhatása van a tömeges távozásnak és esetleges visszatérésnek?

A második világháború után Jugoszláviából átlagos mértékben távoztak azok, akik nem értettek egyet az új, kommunista rezsimmel. Akik a szülõföld elhagyása mellett döntöttek, többségükben az országhatárokon belül változtattak helyet. A természetes népszaporulat az egyes, különösen a gazdaságilag fejletlen területeken túlnépesedést - fõképp mezõgazdasági túlnépesedést - eredményezett. Az ország gazdasági állapota, a technológiai fejlettség foka miatt nem volt mód a munkahely iránti intenzív igény kielégítésére. A munkanélküliséget növelte a mezõgazdaság leépítése, amikor a társadalmi termékszerkezetben és a nemzeti jövedelemben jelentõsen nõtt a gyáripari termelés. Valóságos népvándorlás indult a falvakból a városokba, a mezõgazdaságból más tevékenységi ágazatokba, a fejletlen déli vidékekrõl a fejlettebb északi területekre. Ezt alátámasztja a mezõgazdasági lakosság csökkenése az össznépességen belül: 1938-ban 75 százalékot jegyeztek fel, 1948-ban 67,2, 1971-ben 38,2, 1981-ben 19,9, 1988-ban pedig 16,3 százalékot. Elsõsorban Szlovéniába, Horvátországba és a Vajdaságba költöztek át a legtömegesebben más területekrõl. 1961-ben kezdõdött a lakosság folyamatos külföldre távozása, azóta egyre nõ a hivatalos elnevezés szerint ideiglenesen külföldön munkát vállalók száma.

Kezdetben a lakosság gazdasági migrációja nem lelt társadalmi támogatásra, az akkori politikusok elõszeretettel minõsítették érdekes jelenségnek egy szocialista ország társadalmi fejlõdésében. A szervezetlen és spontán kivándorlás megengedett, de váratlan volt. A pártdokumentumokban késõbb a munkaerõ más országoknak való "átengedésérõl" beszélnek, amelyet az indokol, hogy elhárítsák a túlnépesedés és a munkaerõfelesleg kedvezõtlen következményeit. 1965 óta a gazdasági migráció szervezetten folyik, mégpedig az aktív lakosság mind tömegesebb távozása miatt, de abból a feltételezésbõl kiindulva is, hogy ezzel helyreállítják a kedvezõtlen gazdasági folyamatokat, szabályozzák a demográfiai nyomást, az országnak pedig haszna származhat a visszatérõk devizájából. Az elsõ migrációs hullám tehát közvetlenül az 1965-ös gazdasági reform bevezetése után indult meg. Az új gazdaságpolitika meghirdetett célja a gazdálkodás intenzívebbé tétele, a foglalkoztatottak improduktív munkájának megszüntetése, az állami tervek befolyásának csökkentése volt, többek között a piaci mércék bevezetése, valamint a hitel- és pénzügyi rendszer reformja révén. A nyugat-európai országok viszont éppen ebben az idõszakban értek el viszonylag magas gazdasági fellendülést, s nagy volt a kereslet a szakképzetlen, betanított és olcsó munkaerõ iránt. A reformerõk elképzelése szerint a szakképzetlenek, munkanélküliek távozásával csökken a mezõgazdasági túlnépesedés, javul a munka minõsége és a külföldrõl visszatérõ munkások révén enyhülnek az egyes régiók között a gazdasági fejlõdés tekintetében mutatkozó aránytalanságok.
 

A gazdasági emigráció dimenziói

Hivatalos statisztikai adatok az emigránsok számáról, a külföldre távozás nyomon követésérõl csak az 1971-es népszámlálás után jelennek meg². Egyes becslések szerint az 1964-es évben mintegy 100 ezer honpolgárunk volt külföldön (Vinski 1976). Az 1971-es összeíráskor 750 ezer emigránst tartottak számon, s ez 1973-ban már elérte az 1,1 milliót (Stanovnistvo... 1984: 141). Az 1973-as úgynevezett "elsõ olajsokk" jelentós változást idéz elõ a nyugat-európai országok gazdasági életében. Már a hetvenes évek közepén és végén bekövetkezik a recesszió idõszaka, ami munkanélküliséghez vezet azokban a kapitalista országokban, amelyek eddig külföldi munkaerõt alkalmaztak. Ennek következtében az ideiglenesen külföldön dolgozók egy része visszatér hazájába.

Az 1981-es népszámlálás adatai szerint 874 966-an dolgoztak külföldön³. E számadat a külföldön munkát vállalók családtagjait is magában foglalja.⁴ A tömeges külföldre távozás a hatvanas években elõször a legfejlettebb köztársaságokban - Szlovéniában és Horvátországban - kezdõdött, majd a többi köztársaságban, legkésõbb pedig Koszovó-Metohijában. Egyes adatok szerint 1968 és 1979 között a külföldón tartózkodók legnagyobb hányada Szerbiából távozott, mintegy egyharmada Szlovéniából és egytizede Koszovóból (Stanovistvo... 1984). Ezzel szemben a hetvenes években a fejlettebb köztársaságokban kisebb volt a visszatérõk aránya. Koszovóban a hatvanas évekhez viszonyítva tovább nõtt az emigránsok száma (mintegy a tízszeresére). A külföldi munkavállalás dinamikáját illusztrálja az az adat, amely szerint Szerbia területét 1970-ben két és félszer többen hagyták el, mint az elõzõ évben. Az 1971-es, 1981-es és 1991es adatokból az úgynevezett kis Jugoszláviára (Szerbia és Crna Gora) vonatkozó adatokat vetjük egybe. A külföldön tartózkodók száma mérsékelten, de folyamatosan növekszik, kivéve a legfejlettebb részt, a Vajdaságot, ahol 1991-ig a külföldi munkavállalók száma 33 957-re csökkent.

A kilencvenes években a háború közelsége és a háborús veszélyeztetettség következtében a volt Jugoszláv SZSZK területén a migráció nagymértékben megváltoztatta a lakosság nemzetiségi és szociális összetételét. A lakosság veszélyeztetettsége miatt tömeges és gyors menekültáradat indult meg az országon belül és külföldre is. Az egész népeket és etnikai csoportokat sújtó tragédiák miatt számtalan család kényszerült elhagyni szülõföldjét - talán mindörökre. A jugoszláv lakosság legújabb migrációjának alakulásáról még nincsenek teljes képet adó, feldolgozott adatok. Az azonban tény, hogy az életkorra, nemre és iskolai végzettségre való tekintet nélkül a kivándorlás mellett döntöttek mindazok, akiknek nem volt más esélyük a túlélésre.
 

A külföldi munkavállalás motívumai

A jugoszláv lakosok három évtizede tartó emigrációjának motívumai sokfélék, és az egyes idõszakokban részben változtak.

1) Mindenekelõtt meg kell említeni a hatvanas évek Jugoszláviájának - mint a keleti tömbhöz nem tartozó el nem kötelezett és rendhagyó szocialista országnak - földrajzi-politikai nyitottságát.

2) Fontos tényezõként hatott a külföldre távozókra a szegénység, tehát a létfenntartási gondok és a munkanélküliség.

3) A szakemberek külföldre távozását - az "agyelszívás" jelenségét - ösztönözte tudásuk, tehetségük kihasználatlansága, a tudományos kutatás kedvezõtlen helyzete az elégtelen befektetés miatt, az újítások, találmányok esetében az anyagi megbecsülés hiánya stb.

4) A szûk szociális-kulturális élet- és fejlõdési tér lehetetlenné tette a korszerûbb életmód kialakítását, a munka és tudás piacának hiánya miatt nem volt lehetõség választásra az újabb alternatívák között.

5) A politikai emigránsok a kilencvenes évek elején jelentek meg, általában arra hivatkozva, hogy alapvetõ polgári jogaikat érzik veszélyeztetve az adott néphez, nemzethez tartozásuk következtében. Természetesen a bolsevik szocializmus bukása után az egész társadalom változásokon megy át, a hatalmi rendszerváltás, a még nem bejáratódott többpártrendszer stb. politikai versengéshez, leszámolásokhoz vezet.

6) Végül nem feledkezhetünk meg a pszichológiai tényezõkrõl sem, a háborútól, a mozgósításoktól való félelemrõl, továbbá a gazdasági zárlat okozta nyomasztó helyzetrõl, amelynek következtében Szerbia gazdasága sokáig nem fog talpra állni. Mindez a kilátástalanság, a tehetetlenség érzését váltja ki az emberek többségébõl, különösen a fiatal szakemberekbõl, akik a legkönnyebben távoznak hazájukból.⁵ Ha az okok, amelyek miatt az egyén elhagyja az országot - az úgynevezett push-hatás -, harmonizálnak azokkal az indokokkal, amelyek miatt érdemes másik országba távozni - az úgynevezett pull-hatás -, akkor nyilvánvaló, hogy az emigrációnak nincs akadálya. Ha az egyén hazájában munkanélküli, és jó állásra és kereseti lehetõségre kap ajánlatot külföldön, nagy valószínûséggel a távozás mellett fog dönteni. Az a fiatal szakember, aki nem hisz abban, hogy gyorsan rendezõdik a gazdasági és politikai helyzet a Balkánon, elhagyja a világnak ezt a részét, még mielõtt családot alapított volna, illetve megkísérelné tudása kamatoztatását ott, ahol nem látja munkája gyümölcsét.

A Szerbiát elhagyó emigránsok kevés kivételtõl eltekintve európai országot választottak. 92 százalékuk Németországba, Ausztriába és Franciaországba vándorolt ki, s mindössze 7,2 százalékuk Európán kívüli országba. Ez nem mondható el viszont a Crna Gora-fiakról és a macedónokról, akik mindig szívesen mentek ki rokonaikhoz és ismerõseikhez Ausztráliába és Amerikába: Ami az európai országokat illeti, az elsõ helyen Németország áll (a hazájukat elhagyók közül Szerbiából 49,3 százalék, Boszniából és Hercegovinából 70, Horvátországból 70,1, Szlovéniából 62,2 százalék ide távozott) (Scara 1972: 14). A jugoszlávok számát tekintve a második helyzet - hagyományosan - Ausztria foglalja el, majd Franciaország, Svédország és Svájc következik a sorban; a távolabbi földrészek országai közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada vezet. Érdemes megemlíteni, hogy legújabban, amikor az európai országokat elárasztották a menekültek és vendégmunkások, az emigránsok nemigen válogatnak, oda mennek, ahol befogadják õket: Kanadába, Új-Zélandra, vagy épp Dél-Amerikába.
 

A szerbiai gazdasági emigránsok

Az emigránsok lényeges tulajdonságai közül kiválasztjuk a legjellemzõbbeket. A migrációs hullám kezdetén (a hatvanas és hetvenes években) a kivándorlók adott jellemzõk függvényében - életkor, nem, iskolai végzettség - maguk döntötték el, hogy külföldön vállalnak munkát, tehát mi kínáltuk az általában szakképzetlen vagy szakképzett munkaerõtöbbletet. Ma viszont az, hogy kivándorol-e, a befogadó ország igényeitõl függ. Ma meghatározott szakképesítéssel rendelkezõ fiatal szakembereket keresnek, tehát tartós munkavállalásra éppen a tehetséges fiataloknak van esélyük. Azok, akik nem felelnek meg ezeknek a követelményiknek, menekült státuszt kérnek, s várják a megfelelõ pillanatot, hogy visszatérhessenek hazájukba.

Az emigránsok nembeli megoszlását tekintve, jellemzõ az, hogy elõször a férfi távozik, esetleg késõbb követi a feleség és a család, amikor ehhez megteremtõdnek a megélhetési feltételek. Érdekes, hogy Koszovóból - olyan hagyományosan patriarchális közösségbõl, amelyben a nõ viszonylag zárt családi közösségben él - 1971-ben az emigránsok 95,3 százaléka férfi volt. A nyolcvanas években Szerbiát több nõ hagyta el, mert a feleségek követik férjeiket, vagy pedig egyedül távoznak (kivételt képez ismét Koszovó tartomány).

1. táblázat
A családjukkal külföldön tartózkodó vendégmunkások száma

		Jugoszlávia	Crna Gora	Szerbia	Vajdaság	Koszovó- Metohija
ideiglenesen külföldön dolgozók	1971 1981 1991	207 316 239 756 .....	7829 9781 12 988	199 487 229 975 ......	60 545 48 078 33 957	24 361 28 965 .....
családjukkal együtt	1971 1981 1991	33 123 87 533 ....	3228 9062 10 778	29 895 78 471 ......	9948 17 513 13 565	1139 10 469 .....

Forrás: Jugoszlávia statisztikai évkönyve. Szövetségi Statisztikai Hivatal. Beográd 1994. 56. old.

Ami az életkort illeti, már említettük a fiatalok elõnyét, amelyet szociológiai aspektusból nem kell külön megindokolni. Az új környezet szempontjából elõnyt jelent a fiatalság, az újdonságok iránti fogékonyság, a kockázatok vállalásának készsége, valamint az, hogy nem terheli õket a gyermekeltartás felelõssége.

Szerbiában, sõt egész Jugoszláviában a gazdasági migráció fõképp a fiatalokat érintette, ami az alábbi, Szerbiára vonatkozó 1971-es adatból is kitûnik: az ideiglenes munkavállalás céljából külföldön tartózkodók háromnegyede 40 év alatti. Különösen nagy a 20 és 24 év közötti fiatalok aránya (a Szerbiából kivándoroltak közel egynegyede) (Scara 1972: 14). Az európai országoknak az újonnan érkezettek iránti restrikciós politikája következtében megnõ a bevándorlók átlagéletkora. Ma, amikor ismét a fiatalok kelnek a legkönnyebben útra, megfigyelhetjük, hogy a külföldön élõ idõsebbek velük együtt megpróbálják elodáznia visszatérés idõpontját, mert semmiképp sem felelnek meg számukra a hazánkban uralkodó gazdasági és politikai körülmények.

2. táblázat
Az 1965 óta külföldön dolgozók tartózkodási ideje

	Szerbia		Szerbia tartományok nélkül		Vajdaság		Koszovó-Metohija
	fõ	százalék	fõ	százalék	fõ	százalék	fõ	százalék
összesen	69 092	100,0	54 329	100,0	9472	100,0	5291	100,0
1 év	15 718	22,7	13 259	24,4	1415	14,9	1044	19,7
2-5 év	32 923	47,7	25 472	46,9	4511	47,6	2940	55,6
6-9 év	12 938	18,7	9857	18,1	2416	22,7	935	17,7
10 évnél több	7513	10,9	5741	10,6	1400	14,8	372	7,0

Forrás: A Szerb Köztársaság Statisztikai Hivatalának dokumentációs anyaga 1981-ból

Ami a külföldön dolgozók képzettségét jellemzi, ez többé nem a mi "kínálatunktól" függ, hanem fõképp a külföldieket tervszerûen befogadó országban mutatkozó "kereslettõl". Mint már említettem, az emigrációs hullám kezdetén szakképzetlen munkaerõt kínáltunk fel, amely Közép-Európában talált elhelyezkedési lehetõséget. Ma elsõsorban a meghatározott profilú szakemberek iránt mutatkozik kereslet (informatikai szakemberek, mérnökök, újítók, programozók, mikrobiológusok, a tudományok doktorai, egészségügyi szakemberek, mûvészek stb.) - lehetõség szerint kezdõtõkével, illetve eltartási garanciával. Az 1971-es adatokat elemezve azt mondhatom, hogy a külföldre távozók - az alacsonyabb szakképzettségükre vonatkozó megállapítások ellenére - képzettebbek az itthon maradottakhoz képest. A Szerbiából kivándoroltak mindössze kilenc százalékának nincs befejezett iskolai végzettsége (ezek 45 százaléka elkezdte, de nem fejezte be az általános iskolát). Ezzel szemben 21 százalék középiskolai végzettségû, két százalékuk magas szintû szakképzettséggel, illetve egyetemi végzettséggel rendelkezik (Scara 1972: 17). 1981-ben a kivándorlók átlagos képesítése már magasabb szintû, ugyanakkor az egész lakosság is iskolázottabb. Koszovót hagyja el a legkevesebb felsõfokú képzettségû szakember, ami érthetõ, hiszen otthon is kevesen vannak.

A külföldön élõk gazdasági státuszukat tekintve három csoportba sorolhatók: aktívak, járandósággal rendelkezõk és eltartottak. A külföldi munkavállalók teljesítménye, színvonala nagyon magas, hiszen fõleg a szakismerettel rendelkezó munkaképes korúak emigráltak. 1971-ben a vendégmunkások 86,3 százaléka volt aktív, munkaképes. A többiek: eltartott személyek, gyermekek, diákok, egyetemi hallgatók, háziasszonyok, munkaképtelenek (a Szerbiát elhagyók) (Scara 1972: 21). A külföldre távozók foglalkozás szerinti összetételét tekintve hosszú évekig a földmûvesek álltak az elsõ helyen. Az utóbbi néhány évben ezek az adatok módosultak, mert kizárólag a befogadó ország számára szükséges szakemberek kaphatnak ideiglenes munkavállalási engedélyt, a menekültek nem.

Érdekes téma az értelmiségnek a kilencvenes évekre jellemzõ elvándorlása a volt szocialista országokból. A változások korát élõ egykori szocialista országoknak különösen sok gondot okoz, hogy a gazdasági és politikai nyomás miatt eltávoznak a nagy nehézségek árán iskolázott szakemberek. Az elsõ helyen Oroszország, közvetlenül mögötte pedig Jugoszlávia áll. Sajnos nem szakembercserérõl vagy ideiglenes munkavállalásról van szó, hanem általában az ország elhagyása után hosszabb tartamú külföldi tartózkodásról. Természetesen a kárvallott országok veszteségként könyvelik el az iskoláztatás költségeit, viszont azok az országok, amelyek a szakemberek kész tudását felhasználják, kiváltságos helyzetben vannak. A nyugati országok munkaerõpiacán 1991-ben (a jugoszláv háború kezdete) egyedül Jugoszláviából mintegy 435 ezer személy jelent meg. Az egyesült Németországban a munkát keresõk számát tekintve talán csak a lengyelek elõzik meg õket (Grecié 1993).

Szerbiában az 1993-as hiperinfláció után sokan aggódni kezdtek a szakemberek külföldre távozása miatt. A Nemzetközi Politikai Gazdasági Intézet adatokat tett közzé a fiatal tehetségek kivándorlásáról.⁶ Jugoszláviát 1990 és 1993 között 719 magiszter és tudományok doktora hagyta el, ami az ez idõ alatt külföldre távozók 67 százaléka. Egyébként a jugoszláviai háború kezdetén mintegy 200 ezer fiatal szakember hagyta el az országot, akik a katonai kötelezettség, illetve a háborús veszély és etnikai tisztogatás elél menekültek el, vagy pedig egyszerûen azért, mert itthon nem látták biztosítottnak az egzisztenciájukat. Az oklevelet szerzett fiatalok közül sokan itthon maradtak, de a nemzetközi gazdasági zárlat, a termelés pangása miatt áttérnek a kereskedelmi és szolgáltató ágazatba, sõt illegális munkával, feketézéssel is foglalkoznak a túlélés érdekében.
 

A gazdasági migráció hatásai

A jugoszláv lakosok gazdasági migrációja - az eddigi kibontakozási formájában - többrendbeli kárt okozott a társadalomnak és a gazdaságnak. A munkaerõelvándorlás negatív következményeit taglalva elõször is megállapítható, hogy a kivándorlás nagy aránya feltétlenül károsan befolyásolta az ország normális demográfiai és gazdasági fejlõdését. Beszédes adat 1971-bõl, hogy Szerbia minden tizenkilencedik aktív lakosa elhagyta lakóhelyét, illetve minden száz foglalkoztatott közül nyolc. Az emigrációs területek nem a legfejletlenebb országrészek voltak. A statisztikai elemzések arra is rámutatnak, hogy nem a legsûrûbben lakott és legnehezebb életkörülményekkel jellemezhetõ területekrõl költöztek el. Kivándorlásra ösztönzött a munkanélküliség, a szociális-anyagi helyzettel való elégedetlenség, de nem mindig ez a tényezõ volt a döntõ. A fenti állításokat alátámasztja, hogy Szerbia területén a legnagyobb mértékû kivándorlás a Vajdaságban volt, amely a legfejlettebb, északi része a köztársaságnak. A Vajdaságon belül a külföldre távozás tekintetében a legintenzívebb régió Dél-Bánát, amely viszonylag fejletlen, és Észak-Bácska, amely viszont gazdasági és kulturális szempontból is a legfejlettebb.

"Szûkebb Szerbia községeinek felében - azokban, amelyek a fejletlen területekrõl szóló köztársasági törvény szerint anyagi támogatást és ösztönzést kapnak - a lakóhelyüket elhagyók aránya 32 százalékkal alacsonyabb, mint a fejlettebb régiókban. Az olyan kifejezetten fejletlen községekben, mint például Sjenica, Bujanovar, Razanj, Bela Palanka, a kivándorlás nem éri el az 1 százalékot" (Scara 1972: 27).

Azokban a községekben, ahol magas az emigráció aránya, a lakosságot érzékenyen érinti a fiatal férfi munkaerõ távozása; 86 községben - Szerbia községeinek felében - 1961 és 1971 között lényegesen csökkent a lakosság: A demográfiai torzulás megfigyelhetõ a lakosság vitalitásának, a termékenység fokának csökkenésében, továbbá abban, hogy kevesebb a házasságkötés és több a válás. A külföldön tartózkodók gyermekei rokonok vagy idõsebb emberek felügyelete alatt nõnek fel, ennek következtében újból növekszik a fiatalkorú bûnözés.

Különösen kedvezõtlen jelenség az, hogy az ideiglenesen külföldön munkát vállalók képesítésének, szakképzettségének struktúrája jobb, mint az otthoni foglalkoztatottaké. Mára ez a kép még rosszabb, mivel a befogadó országokban nincs többé igény a szakképzetlen munkaerõre. A munkaerõelvándorlás okozta közvetlen károk közül az egyik legjellegzetesebb az, amelyet a munkaerõnek az országból való eltávozása okoz, hogy az egész társadalom számára anyagi veszteséget jelentenek a kivándorolt szakemberek képzésére fordított eszközük, hiszen tudásukat más országokban kamatoztatják, vagyis ezek az országok beruházás nélkül jutnak képzett szakemberekhez. Ugyanakkor az emberi és pénzbeli veszteséget elszenvedd országban romlik a gazdasági fejlõdés üteme és minõsége, így az az ország, ahonnan nagy számban emigrálnak, nagyban függ a külföldi tõkebefektetéstõl, amelyet az elvesztett munkaerõ pótlására fordítanak. A termelékenység csökkenésével kisebb lesz a munkaerõ-versengés is, mivel az eltávozott jó munkaerõ helyét az alacsonyabb képzettségû munkanélküliek foglalják el. Egyébként a gyors életmódváltoztatás - például a kivándorlás esetében - hatással van az emberek személyes és családi életére. Amikor megöregszenek, kifáradnak, viszonylag alacsony nyugdíjjal térnek vissza külföldrõl. Természetesen vannak sikeres, fiatal, vállalkozó szellemû emberek, akik nem kívánnak aktív éveik alatt mindvégig külföldön dolgozni. Arra törekszenek, hogy hazájukba visszatérve tõkéjüket ingatlanok építésébe vagy valamilyen új vállalkozásba fektessék. Ez a tõke jól jönne, de a kilencvenes években senki sem akar befektetni a háború által veszélyeztetett területeken, hanem külföldön marad mindaddig, amíg otthon nem rendezõdik a helyzet. A nemhivatalos adatok arról vallanak, hogy állampolgáraink befektettek Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Cipruson és Magyarországon, mert - s ez a szerzõk szubjektív megítélése - így biztonságban látják felhalmozott tõkéjüket.
 

Integrálódás az új környezetbe

Ha azoknak a külföldön élõknek a helyzetét és magatartását vizsgáljuk, akik idõvel vissza kívánnak térni hazájukba, egymásnak ellentmondó nézetekkel találkozhatunk. Egyesek szerint õk annak az országnak a munkásosztályához tartoznak, ahol dolgoznak, míg mások szerint a vendégmunkások a saját nemzeti munkásosztályuk részét képezik. Szerintem az igazság valahol a két tézis között van. Tehát, ha valaki térben és idõben távol kerül a saját valamikori munkakörnyezetétõl, mind kevésbé kötõdik azokhoz az élet- és munkaszokásokhoz, amelyeket elhagyott. Ha könnyebben át akarják hidalni a beilleszkedés folyamatát, arra kell törekedniük, hogy mind jobban azonosuljanak az új felfogásokkal, élet- és munkaszokásokkal. Hogy megvalósítsák külföldre távozásuk céljait, a legracionálisabb életvitelre törekszenek, maximálisan igyekeznek saját képességeikhez mérten dolgozni és pénzt keresni. Csaknem elkerülhetetlenül bekapcsolódnak a munkaadó ország szakszervezeti mozgalmába. Természetesen a befogadó országban élõ hazai és a külföldrõl érkezett munkavállalók közötti különbségek - kulturális, ideológiai, értékbeli és történelmi-generációs eltérések - szembeötlõek (Tank 1972). Ezzel összefüggésben a hazai és "jövevény" munkavállalók közötti kommunikációs nehézségeknek nemcsak nyelvi okai vannak (ezek viszonylag könnyen áthidalhatók); nem kisebb gondot okoznak az életfelfogásbeli különbségek, a más értékrendszerhez való alkalmazkodás. A bevándorlók legtöbbször faluról vagy kulturálisan és gazdaságilag fejletlen környezetbõl származnak. Természetesen a vendégmunkások többsége a külföldön tartózkodást csak ideiglenesnek tekinti, és nem tesz különösebb erõfeszítéseket az új szociális és kulturális szokások elsajátítására. Végsõ soron a gazdasági okok miatt külföldre távozók a munkaadó országban több hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve, mert nem fogadják el õket az ottani munkásosztály szerves részeként. Sõt az idegenek és a hazaiak a munkaerõpiacon konkurenciát jelentenek egymásnak. Az ellentétek kiélezõdnek, amikor a helybeli dolgozók sztrájkolni akarnak, s erre a külföldieket nem tudják rávenni, akik így potenciális sztrájktörõk lehetnek. Az idegen arra is hajlandó, hogy rosszabb munkakörülmények között dolgozzon, a kényszerûség mellett azért is, mert ezt otthon megszokta, ha egyáltalán volt munkaviszonya. Az alacsonyabb szakképzettséget igénylõ munkának - ha ráadásul hiányos nyelvismerettel is párosul - természetesen alacsonyabb a bére, s a munkaadók nemigen méltányolják a külföldi bérmunkás igyekezetét.

A beilleszkedési nehézségek miatt a külföldiek helybeli kollegáiktól elkülönülve élnek. Egyes városnegyedek a tömeges bevándorlás nyomán török, lengyel, illetve jugoszláv kerületekké válnak; klubok, iskolák nyílnak a vendégmunkások gyermekeinek. A munka- és lakáskörülmények a bevándorló anyagi helyzetétõl függenek. Mivel általában kezdõtõke nélkül érkeznek, egymás megsegítésére vannak utalva. Lakóhelyi és kulturális elszigetelõdésük elõbb-utóbb gettósodóshoz vezet. Igyekeznek megõrizni a nemzeti és kulturális identitásukat.

Másrészt viszont kialakul egy viszonylag sikeres kulturális és szociális kommunikáció is a hazai és külföldi munkások között. Erre elsõsorban a fiatal, jól képzett szakembereknek van esélyük, korszerû életszemléletük révén és mert nagyobb a készségük a változásokhoz való alkalmazkodásra. A kulturális téren fejlett csoportok tudatosan elfogadják az új magatartási elveket, és csak a legszükségesebb otthoni szokásaikat õrzik meg. Az ünnepekre hazaérkezõ ideiglenes külföldi munkavállalók körében végzett felmérések rámutatnak arra, hogy a munkások az új környezetben nagyon fegyelmezetten dolgoznak, tudatában vannak a saját osztálybeli, szociális helyzetüknek, és kevesebbet lázonganak, mint itthon. A magasabb szakképzettségûek és a városi környezetbõl származók könnyebben elfogadják az új körülményeket, de távol tartják magukat a befogadó ország politikai és intézményes életétõl. Gazdasági kényszerbõl vállaltak külföldön munkát, tehát az elhelyezkedésen kívül más kiváltságokat nem igényelnek. Ha valamire, akkor általában a magasabb jövedelemre, a jobb munka- és lakáskörülményekre vágynak. Az idegenek konfliktusba kerülhetnek a hatalommal és az állami bürokráciával, fõképp a tartózkodási engedély és a munkavállalási engedély meghosszabbítása során. A konfliktus meglehetõsen ritka jelenség, mert a bevándorlók tudatában vannak annak, hogy ha a helyi munkásokkal azonos jogokat és feltételeket követelnek, ezzel veszélyeztetik ott tartózkodásukat. A konformisták egy másik, kisebb csoportja, akik bármiféle munkafeltételekkel beérték, boldogok, hogy egyáltalán van munkájuk és jövedelmük, és ezzel tudomásul vették, hogy sorsuk a munkaadójuk kezében van. A vendégmunkások legnagyobb része a harmadik magatartási csoportba tartozik: õk a csüggedésre hajlamosak. Mélységesen elégedetlenek helyzetükkel, mégis megadták magukat, s nem reménykednek abban, hogy státuszuk valaha is megváltozik. Meggyõzõdésük szerint csakis azért vannak ott, mert mint idegenek rá vannak kényszerítve, hogy mindent elfogadjanak az adott országban. Ha elégedetlenségük kritikus szakaszba jut, munkaadót változtatnak, vagy a hazatérést latolgatják. A falusi környezetbõl származó idõsebb személyek hajlamosak erre a csüggedt magatartásra.

Mint a fentiekbõl kiderül, a kivándorlás sokféle elembõl összetevõdõ hatással van a személyes, családi és társadalmi életre. Feltesszük a magától értetõdõ kérdést: mikor leszünk képesek arra, hogy rendezzük Jugoszlávia gazdasági, szociális körülményeit, legalább olyan mértékben, hogy megfelelõ munka- és elhelyezkedési feltételeket teremtsünk, és az otthoni életfeltételek elviselhetõbbek legyenek. Hogy fiatal szakemberek ne kényszerüljenek - esetleg örökre elhagyni hazájukat.
 

Jegyzetek

1. Jugoszlávia földrajzi-politikai fogalmán ebben a tanulmányban az 1945-1991 között fennállt Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság területe értendõ. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnevezés alatt a mostani "kis" Jugoszláviát értjük, Szerbia és Crna Gora szövetségét jelöli.

2. A jugoszláv lakosság statisztikai összeírását majdnem minden tíz évben elvégezték: 1921, 1931, 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991 (a legutóbbi már nem teljes). 1971-tõl a statisztikai adatok között található a következõ kategória: "ideiglenesen külföldön munkát vállaló jugoszláv polgárok száma".

3. JSÉ 1986: 466. Egyébként 1981-ben Jugoszlávia lakosainak száma 22 424 711 fõ volt.

4. Még a hivatalos adatok hitelessége is vitatható, ugyanis az 1971-ben külföldûn tartózkodók 31 százalékát nem regisztrálták az 1981-es összeíráskor. 6k nem jöttek haza, de nem jelentkeztek be jugoszláv állampolgároknak sem. Egy részük elhunyt, mások új állampolgárságot vettek fel, de vannak "eltûntek" is.

5. A legújabb indítékokat a külföldre távozáskor fõleg interjúk alapján regisztráljuk, de ezeknek az adatoknak a feldolgozása és közreadása nehézségekbe ütközik, hiszen a jelenlegi politikai helyzet Jugoszláviában fölöttébb zavaros.

6. A nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó intézmény kérdõívet juttatott el a tudományos intézetekhez, egyetemekhez, iskolákhoz. 1994 januárjában a felkért intézmények 38 százaléka küldi el adatait. Mégis, azt állítják, hogy 1993-ban (hiperinflációs év) 600 híres szakember elhagyta az országot. Az Ekonomska politika 1994. november 7-ei száma szerint a "Mihajlo Pupin" belgrádi intézetet 86 magas szinten képzett szakember hagyta el, az "Energo-projekt"-tõl 50-en távoztak, a zemini Fizikai Intézetbõl 40-en. A Szövetségi Honvédelmi Minisztériumból 40-en mentek el, a belgrádi Orvosi Karról pedig 16 doktor. A jó hírnek örvendõ belgrádi Elektromérnöki Karról majdnem egy egész egyetemista évfolyam "eltûnt", ahol egyébként megszokták, hogy a végzõsök 25 százaléka a diploma megszerzése után rögtön külföldre megy. Hihetetlen nagy azoknak a középiskolásoknak a száma, akik külföldön folytatják tanulmányaikat, már középiskolai szinten, hogy könnyebben folytathassák az egyetemi tanulmányaikat, vagy munkát vállaljanak ott. Így például, két év alatt a belgrádi V. gimnáziumból és matematikai-mûszaki középiskolából 172 diák távozott külföldre. Észak-Bácskában a magyar ajkú középiskolások többnyire Magyarországon próbálkoznak tanulmányaik folytatásával.
 

Hivatkozások

Grecié, Vladimír 1993. Mass migration from Eastern Europe: a Challenge to the West? In: The new Geography of European Migratiorrs. London-New York, 13S-1S 1.

JSÉ 1986. Jugoszláv Statisztikai Évkönyv 1986. Beograd: Szövetségi Statisztikai Intézet

Mihic, Z. 1994. Seoba mozgova (Agy-elfolyás). Ekonomska politika, november 7, 15-16. Petrovic, Ruza 1973. Demograjski razvitak Vojvodine (Vajdaság demográfiai fejlõdése). Novi Sad: Centar za politicke studije i drustveno politicko obrazovanje

Stanovnistvo... 1984. Stanovnistvo i domacinstva SR Srbije prema popisu 1981. (5zerbia lakossága és háztartásai az 1981-es összeírás alapján). Beográd: Szerb Köztársaság Statisztikai Intézete, Demográfiai Kutató Központ

Skara, Ljubica 1972. Ekonomska emigracija stanovnistva kao negatívan fenomen drustvenog i privrednog razvoja Srbije (A lakosság gazdasági emigrációja mint Szerbia társadalmi-gazdasági fejlõdésének negatív jelensége). Beograd: Sociologija, (XIV) 1, 5-33.

Tanic, Zivan 1972. Ekonomske emigracije: klasno odredjenje i svest (Gazdasági emigráció mint osztálymeghatározó és tudat). Beograd: Sociologija, (XIV) 3, 441-461 oldal.

Vajdaság 1987. Vajdaság SZAT Statisztikai évkönyve, 1986. Novi Sad: ~rtományi Statisztikai Intézet

Vinski, I. 1976. Zaposlenost Jugoslovena a inpzemstvu (A jugoszlávok munkavállalása külföldön). Zagreb: Ekonomski pregled , 11-12.