Halmos Károly
10 ÉVES A HAJNAL ISTVÁN KÖR
(Visszatekintés és beszámoló a jubileumi konferenciáról)


1995. augusztus 22-23-a között Salgótarjánban, a Kör és a Nógrád Megyei Levéltár rendezésében került sor a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület kettõs tematikájú, 10. jubileumi konferenciájára. Ez volt az elsõ összejövetel, amelyik már nem a tavaly õsszel leköszönt alapító elnökség (Bácskai Vera, Benda Gyula) égisze alatt zajlott le. Az elsõ, a többiektõl eltérõ visszatekintõ jellegû szekció¹ fölmérte a hazai társadalomtörténet helyzetét, áttekintette perspektíváit és elemezte a szomszédos tudományágakhoz fûzõdõ viszonyát.

Mint ismert, a Hajnal István Kör a társadalomtörténészek számos korábbi öndefiníciós kísérlete után, a hagyományos köz-, illetve gazdaságtörténészi intézményektõl való elhatárolódás eredményeként jött létre. (Hasonló szakadásra sem a szociológiában, sem a néprajzban nem került sor.) A gyakorlatilag minden évben megrendezett konferenciák anyaga csak részben jelent meg,² érdemes tehát a kívülállók számára is fölidézni, hogy prominens társadalomtörténészek szerint mi volt a szecesszió hozadéka.

Kövér György szerint a társadalomtörténet annak idején többek között a szemléleti újítás igényével lépett föl, ám megmaradt a "tudományos történetírásnál" és az úgynevezett "lingvisztikai (nyelvi, nyelvészeti) fordulatot" már nem hajtotta végre. Kifejezetten pesszimista képet vázolt föl elõadásában Benda Gyula, aki az eredményeket a kitûzött célokhoz mérte, és ebbõl arra kellett jutnia, hogy a társadalomtörténet képtelen volt teljesíteni ígéreteit. Ennek utána meglepõ volt Gyáni Gábor várostörténetre kiterjedõ áttekintése, amelybõl az derült ki, hogy ez a kutatási irány kifejezett sikereket ért el az elmúlt évtizedben, és ez meglehetõsen nagy részben a Kör tagjai tevékenységének köszönhetõ.³

Fejõs Zoltán értékelése szerint az antropológia, pontosabban az antropológiai szemlélet tulajdonképpen nem hatotta át a társadalomtörténetet, pedig tizenvalahány évvel ezelõtt egy konferencia antropológiai szekciója volt az elsõ alkalom, amikor a társadalomtörténet mai "kemény magja" együtt lépett a nyilvánosság elé. Kósa László a néprajz dilemmái felõl közelítette meg a kérdést, hangsúlyozván, hogy a néprajz a történetírás része volt, mielõtt önálló tudományként intézményesült, és nem zárta ki, hogy ismét közelíteni fog a történetíráshoz, jelesül a társadalomtörténethez. Brandt Julianna elõadása következetesen elkülönítette az egyháztörténetet a vallás(ok) és vallási mozgalmak társadalomtörténeti tárgyalásától, és ezáltal világossá tette, hogy a történetírásnak még akkor is nagy adósságai volnának e téren, ha az egyháztörténeti munkálatok sokkal elõbbre haladottak volnának, mint amiként valójában állnak.

A vita során Spira György fogalmazott meg a többi résztvevõétõl markánsan különbözõ álláspontot, melyben a történetírás egységét hangsúlyozta egyrészt a "tudományos" címkével föllépõ irányzatokkal, másrészt a nyelvészeti fordulat igényével szemben.

A második szekció⁴ elõadásai a hagyományos világ ipara és társadalma közötti kapcsolatot a földolgozható források és az alkalmazható megközelítések különbözõ lehetõségeinek tükrében mutatták be. Spira György és Glósz József a klasszikus földolgozás módszerénél maradt, Õrsi Julianna elõadása az anyakönyvek leíró jellegû, föltevésmentes földolgozásán alapult, az elõadók legnagyobbik hányada azonban kvantitatív megközelítést alkalmazott. Pozsgai Péter a népszámlálási adatok szinte mikrofilológiai vizsgálatára építve törekedett lokális rekonstrukcióra, Gajáry István az adóösszeírások alapján értékelte újra a vizsgált város topográfiáját, Faragó Tamás makrostatisztikai adatok alapján vázolta a magyarországi céhek sajátosságait.

A harmadik szekció⁵ egyrészt nagy tematikus változatosságot mutatott, másrészt jól érzékeltette, hogy mekkora ürességet hagyott a megboldogult munkásmozgalom-történet maga után. E szekcióban is jelentõs súlyt képviseltek a kvantitatív elemzések (Polyák Andrea, Nagy Mariann, Pogány Ágnes). A Polyák Andrea elõadásáról kialakult vita nyilvánvalóvá tette, hogy további komoly kutatásokat igényel a nagyvárosba áramló, szolgáló jellegû munkákat vállaló, tehát a szó eredeti értelmében véve proletár, de már a városi életlehetõségeket kihasználva lassan individualizálódó népességnek akár csak a leírására alkalmas, a történeti hitelesség követelményének megfelelõ terminológia kidolgozása is. Bódy Zsombor elõadása azért volt különösen figyelemre méltó, mert nem egy fogalmilag adottnak tekintett társadalmi csoport tagságát kívánta rekonstruálni, hanem azt követte nyomon, hogy miként, milyen ütközések során megy végbe a csoportképzõdés egy többé-kevésbé hasonló léthelyzetben lévõ rétegben. Szabó László néprajzi alapozású tanulmánya adalék volt a rurális világon belüli ipari tevékenység definiálódásának és bezáródásának tanulmányozásához.

A Kör közgyûlésének döntése alapján a választmány 1996. õszi ülése véglegesíti a következõ évi konferencia témáját.


Jegyzetek

1. A társadalomtörténet helyzete hazánkban (szekcióvezetõ: Benda Gyula); Milyenek vagyunk (Kövér György); A társadalomtörténet helyzete és perspektívái (Benda Gyula); Teljesítmény és kutatási irányok mai várostörténet-írásunkban (Gyáni Gábor); Antropológia és társadalomtörténet (Fejõs Zoltán); Történeti néprajz és társadalomtörténet (Kósa László); Vallás és társadalom a mai magyar történetírásban (Julianna Brandt).

2. Az eddig megjelent kötetek közül az elsõ témája a helyzetfölmérés volt, a másodiké a források és módszerek áttekintése, harmadiké a társadalmi konfliktusok, a negyediké a kisváros, az ötödiké a paraszti ellenállás. Ezenkívül megjelent egy kötet Bácskai Vera leköszönt elnök tiszteletére.

3. Az optimista megközelítésre alapot nyújthatott a magyar várostörténeti kutatások nemzetközi elismerését jelzõ, néhány nap eltéréssel Budapesten megrendezett II. Európai Várostörténeti Konferencia is.

4. Ipari társadalom az iparosítás elõtt (szekcióvezetõ: Faragó Tamás); Céhek és kézmûvesek Magyarországon a 17-19. században a számok tükrében (Faragó Tamás); Óbuda iparos társadalma a 18. század végén (Gajáry István); Iparosok házassági szokásai az Alföldön az anyakönyvek tükrében (Õrsi Julianna); Zsellérek és töredéktelkes jobbágyok a munkaerõ- és árupiacon a 19. század elsõ felében (Glósz József, írásban benyújtva); A Klauzál-féle céhreform születése és fogadtatása Pest-Budán (Spira György); Torna mezõváros iparosai a 19. század közepén (Pozsgai Péter).

5. Munka és munkaerõ egy iparosodó társadalomban (szekcióvezetõ: Tomka Béla); A Pestre bevándorló szakképzetlen munkaerõ összetétele a 19. század második felében A magántisztviselõ réteg kialakulása 1890-1930 között (Bódy Zsombor); A munkaerõ-koncentráció a magyar iparban a 20. század elején (Nagy Mariann); Háztartások jövedelemszerkezete a két világháború közötti Magyarországon (Pogány Ágnes); A bélapátfalvi kõedénygyár hatása a környék lakosságára (Csiffáry Gergely); Az Elsõ Dunagõzhajózási Társaság (DGT) munkakultúrája a vállalat Pécs környéki bányavidékén a 19. század utolsó harmadától a II. világháború végéig (Huszár Zoltán); Munkások és munkaadók konfliktusai a kéményseprõiparban (Szulovszky János); Munkaidõ-szabadidõ a mulató Budapesten (Forrai Judit); Iparpolitika és tanoncoktatás a két világháború között (Nagy Péter Tibor); A falusi és mezõvárosi kisiparosság házasodási szempontjai, s a nõk szerepe az iparos társadalom bezáródásában (Szabó László).