Saád József
A PEREMVIDÉK KÖZELKÉPBEN
A Német Szociológiai Társaság közép-kelet-európai szekciójánakmunkásságáról (1993-1995)


A Német Szociológiai Társaság (NSZT) 1990. október 9-12 között, a Majna menti Frankfurtban tartott - rendszerváltás utáni elsõ, a Társaság megalakulása óta huszonötödik - kongresszusán a hamburgi Anton Sterbling vezetésével kis ad hoc csoport alakult, s ebben a Kelet-Európa-kutatásra szakosodott szociológusok ismertették munkáikat. Ez volt az európai államszocializmusokkal foglalkozó nyugatnémet társadalomkutatók elsõ együttes fellépése a németországi szociológus szakma egészének nyilvánossága elõtt. A kis csoport, mindjárt ezen a kongresszuson, az NSZT kelet- és közép-kelet-európai munkacsoportjává alakult, elsõsorban azzal a céllal, hogy segítse a volt NDK szociológusainak és szociológiájának integrálódását az egyesített Németország szakmai közösségeibe. A munkacsoport ezen túlmenõen a németországi Közép- és Kelet-Európa-kutatás koordinálását, a régióban folyó "létezõ szocializmus"-értelmezések és átmenetkutatások áttekintését és a regionális szakmai kapcsolatépítést is feladatának tekintette és tekinti. Megalakulása óta élénk szakmai közéletet él, két-három év alatt a posztkommunista tranzitológia eredményes és ígéretes regionális kutatóközpontjává szervezõdött. Elismertségét mutatja, hogy 1994-tõl az NSZT vezetõsége jóváhagyta a csoport szakosztállyá alakulását. A szakosztály vezetõje Balla Bálint, a berlini TU (Technische Universität) Szociológiai Intézetének professzora. Munkájukat 1995-ig két kiadványban dokumentálták: az elsõben az 1993. szeptemberi lipcsei konferenciájuk anyagait gyûjtötték egybe és a "Kultursoziologie" címû folyóirat különszámaként adták közre, a második 1994 tavaszán, a tutzingi politikai akadémián tartott konferenciájuk referátumait tartalmazza.

A következõkben a két könyv - s egyben a szakosztály - bemutatásakor nem törekszem teljességre. A témák, témakörök címleírása és rövid tartalmi összegzése mellett egy-egy tanulmány, kutatási gondolatmenet és beállítódás részletesebb ismertetésével a szakosztályban formálódó - s talán a hasonló magyarországi kutatások, kutatói irányultságok számára is hasznosítható - szemléletmód sajátosságairól és a tematikai érdeklõdés hangsúlyairól számolnék be. A kiadványok, természetesen, nem képviselik a Kelet-Európával foglalkozó németországi szociológiai, történetszociológiai kutatások összes jelentõs mûvét és mûvelõjét. Az egyes publikációk bibliográfiai jegyzékébõl viszont errõl is kaphatunk - a további tájékozódást szolgáló támpontokat, ezért hasznosnak tartottam a gyakran hivatkozott és címük alapján figyelmet érdemlõ munkák közlését (lásd a mellékelt válogatott bibliográfiát).


I.

A lipcsei konferencia referátumait Balla Bálint és Wolfgang Geiger szerkesztésében közreadó kötetet (Balla-Geiger 1994). Johannes Weiß, kasseli szociológus professzor, tézisei vezetik be a létezõ (létezett) szocializmusokról és a szociológiáról.¹ Téziseit Weiß annak a kérdésnek kapcsán fogalmazta meg, hogy mennyiben járultak hozzá a társadalomtudományok - köztük a szociológia - az európai államszocializmusok társadalmainak és politikai rendszereinek megértéséhez. A kérdés az utóbbi években természetszerûleg Magyarországon is többféle formában felvetõdött, és a válaszkísérletekben a társadalomtudományok - tudománytól elvárható - diagnosztikai és elõrejelzési képessége, bizony többnyire meglehetõsen könnyûnek találtatott (Lipset-Bence 1994).

Johannes Weiß téziseibõl is az derül ki, hogy az ilyesfajta számvetés nyomán a szakma identitástudatát Németországban sem az önelégültség veszélyezteti. Nem maga a kérdés, nem is a kritikus önvizsgálat készsége, inkább a kérdésfelvetések szokatlansága s a megfogalmazás minden kertelést mellõzõ nyersesége miatt érdemes hosszabban idõznünk a kasseli professzor fejtegetéseinél, amelyek - éppen mivel az országmegosztottság sajátosan helyi problematikájába ágyazottakra visszavezethetõen - korántsem helyi érdekûek.

Weiß szerint nem lehet azt mondani, hogy a társadalomtudományok ódzkodása a létezõ szocializmusok rendszereiben észlelhetõ tények tárgyilagos és kritikus problematizálásától és a végkifejlet látható jeleivel szembeni feltûnõ vakság és mellébeszélés a használható társadalomelméleti alapvetések hiányára volna visszavezethetõ. Kiindulási alapul szolgáló nagy elméletek, konceptualizálható társadalomtani fogalomkészletek voltak (Weiß itt T. Parsons, R. Dahrendorf, H. Arendt nevét említi). Magában a szociológus szakmában azonban valahogy nem volt ildomos, gyanúsan "antikommunistának" számított, ha valaki ezeknek az elméleteknek a szocialista rendszerekre is vonatkoztatható mondanivalójával komolyan foglalkozott. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a szakma tágabb köreinek és befolyásos csoportosulásainak beállítódásait túlságosan eluralták bizonyos - elõfeltevésekbõl szinte észrevétlenül elõítéletté merevedett - tételek, hallgatólagos meggyõzõdések, maguktól értetõdõ megállapítások.

Ilyen meggyõzõdés volt, hogy a szocializmus - hiányosságaival, ellentmondásaival, riasztó vonásaival együtt is - a jó: a piacgazdaságok társadalmainak bármely változatánál alapvetõen jobb társadalmi rendszer. Óvakodni kell tehát attól, hogy a rossz oldalon megfogalmazott kritika a jó bírálatában túlságosan messzire menjen. Weiß ezt az elfogultságot egyfajta agitációs célzatú - inkább az ideológiai hitvallás, mint a tudományos kutatás világába utalható - gondolatmenetre vezeti vissza. Eszerint egyedül a szocializmus az a társadalmi rendszer, amely a fasizmussal és a kapitalizmussal szemben egyaránt tényleges alternatívát, markáns gondolati ellenkonstrukciót képvisel. A szocializmus így a nyugati - s különösen a német - szociológiának (is) valóságos gyengéje lett: médium, amely a (német) fasizmussal szembeni határozott elutasítást és a "tõkés-polgári" rendtõl való határozott distanciálódást is segítette. Német földön a szocializmus mint médium vonzásának tradicionálisan nagy jelentõsége van az elidegenedett modern világgal szembeni ellenérzések és a késõkapitalizmus "sivatagából és rideg otthontalanságából" (Ernst Bloch) való elvágyódások megfogalmazásaiban.

Téziseiben Weiß kitüntetett szerepet tulajdonít az értelmiségi hatalomvágynak. A szocializmus-kommunizmus a tervezett társadalom eddigi egyetlen létezõ formája: a megvalósult utópia volt, amely egyúttal egy régi társadalomtudósi álom: a szellemi-politikai vezetés valóra válásának ígéretét is magában hordozta. Összeomlásával egy vágykép is szertefoszlott. Mi mással lenne magyarázható az a - társadalomtudományi értelmiség széles köreit eluraló - rosszkedv és zavarodottság, ami a szocialista rendszerek szétesése nyomán támadt? Mintha sokan úgy vélnék, hogy többé lehetetlen a nyugati világ társadalmait meggyõzõ bírálatban részesíteni.

A szocializmust ezek szerint nem annyira a létezése, inkább az összeomlása diszkreditálta. Vele együtt egy fontos gondolati vonatkozási keret is összeomlott. Az orientációs zavarodottság akkor érthetõ igazán, ha meggondoljuk, hogy a szocializmus nemcsak mint - igaz: nyugtalanító - realitás, hanem mint tudomány is kimúlt.

A szocializmus iránti elfogultság sajátosan német motiváltságában Weiß szerint komoly szerepe van annak a - német társadalomkutatói és értelmiségi körökben meglehetõsen közkeletû - averziónak, ami a nemzeti szempontot s az államegyesítés gondolatát övezi. Az ország kettéosztottsága ennek az averziónak a jegyében - ha nem is igazságos büntetésként, mint Günther Grass véli - legalábbis szerencsés megoldásként tételezõdött. Az NDK a német földön létrehozott antinacionális ("internacionalista") mintaállamot testesítette meg. Létjogosultságának Nyugaton és Keleten is komoly bázisa volt, s itt is, ott is nem kevesen voltak (vannak), akik az egyesítés új realitását nagyon vonakodva vették (veszik) tudomásul.

Téziseinek második - a következtetéseket tartalmazó - részében a kasseli professzor a társadalomkutatói szemléleti beidegzõdöttségek és érvelési módok átgondolását: a szociológia mint szakma megerõsítését tartja a legfontosabbnak. A szakma identitásválsága - sugallja - nem azonos a szakma válságával, amit - természetesen - nem a kortársak ilyen-olyan melléfogásai és tévképzetei minõsítenek, hanem erõs várunk: a nagy elõdök mûve fémjelez. A ma szociológusa tökéletesen megfelel feladatának, ha komolyan veszi és következetesen érvényesíti a tudományág klasszikusainak felismeréseit. Figyelnie kell(ene) például a társadalomkutatás - Max Weber hangsúlyozta - értékkötöttségére s ennek következményére: arra, hogy különös gonddal foglalkozzék azokkal a tényekkel és magyarázatlehetõségekkel, amelyek politikai és más meggyõ- zõdéseivel nehezen összeegyeztethetõk.

A bevezetõ téziseket követõ fejezetek a munkacsoport - lipcsei konferencián kialakított - kutatási programjának megfelelõen tagolódnak. Ez a program, a közép-kelet-európai átmenet (átalakulás) problematikájára összpontosítva, öt kutatási súlypontot s egyben átfogó tématerületet foglal magában.

1. Elméletalkotás, társadalomelméleti megközelítések. A változások ténye: az, hogy a kelet-európai rendszerek változásai még csak nem is közelítenek a lehetségesnek vélt kimenetelekhez, mindenekelõtt az elméletalkotás állította kihívást illetõen. Ezzel kapcsolatban egyfelõl a közkeletû koncepcionális keretek, fogalomkörök kritikájának, a Kelet-Európára értelmezhetõ struktúra- és folyamatkutatások újraértelmezésének igénye merült fel, másfelõl megfogalmazódott az új utakon járó elméleti megközelítések kimunkálásának, az új elméleti orientációk kialakításának követelménye. Az elõbbi igénynek Anton Strebling (Hamburg) modernizációelméletekrõl írt kritikai elemzése tesz eleget a témakör hatalmas irodalmát átfogó tanulmányában.²

Az utóbbi követelményt a katasztrófaszociológiai megközelítés - egyúttal új szociológiai szakágazat - terén jártas Lars Clausen (Kiel) tanulmánya,³ illetve a saját elméletén dolgozó Balla Bálint munkája⁴ tartja szem elõtt. Clausen a szovjetológiában (is) kulcsfogalomként használatos stabilitás és konszenzus kritikai újraértelmezését végzi el. Balla Bálint az egyénorientált mikroszociológia felõl közelítve a makroszociológiai összefüggések megértéséhez, egy szûkösségproblematikára összpontosított cselekvéselméleti modell alapjainak felvázolásával keres magyarázatot a szovjet típusú államszocializmusok felfutására és hanyatlására.

2. Elmélet és empíria összekapcsolása. Összehasonlító átmenetkutatás. Jóllehet az elõzõ fejezetben kapott helyet, inkább ide sorolható Roswitha Breckner (Berlin) tanulmánya.⁵ Breckner az elméleti szociológiát is foglalkoztató témakör, az idegenség (G. Simmel, A. Schütz) társadalomlélektani összetevõit kutatja. A kötetben közzétett írása munkaközi jelentés, amelyben a szociológusnõ - fõként romániai bevándoroltak körében végzett - életútelemzései során szerzett módszertani tapasztalatait ismerteti. Ugyancsak munkaközi beszámoló Helmuth Fehr (Potsdam) összehasonlító elemzése az átmenet lehetõségével szembesült kelet-közép-európai létezõ szocializmusok politikai aktorairól.⁶ Az összehasonlítás idõben 1989-1990-re, térben Lengyelországra, Csehszlovákiára és Magyarországra terjedt ki. Fehr végkövetkeztetése: "A divatos nyugati elemzési koncepciók... empirikus összehasonlító elemzésekre alkalmazása során felvetõdik a dilemma: a modellek és fogalmi konstrukciók annyira rátelepednek a vizsgálandó tárgykörre, hogy többnyire nem világos, mirõl is van szó tulajdonképpen: a kelet-európai átmeneti társadalmak politikai aktoraira és intézményi keretfeltételeire vonatkozó nyilatkozatokról vagy inkább elméleti modellekbõl a kutatási területre kívülrõl rávitt tételezésekrõl." (60. o.) Ingrid Oswald (Berlin) a szentpétervári körzetben végbemenõ társadalmi átstrukturálódás feltárására vállalkozó kutatásait ismerteti.⁷

3. Nemzettudat, nemzetállam, nemzeti kisebbségek. Ezt a kiemelten fontosnak tartott témakört a kötetben három tanulmány képviseli. Justin Stagl (Salzburg) Bronislaw Malinowski tudósi habitusának formálódását, az ifjúkori szellemi hatások - filozófiai és lélektani iskolák - sokféleségét kutatva,⁸ a századelõ dunai monarchiáját jellemzõ (ma különösen értékelhetõ) toleráns szellemiségét is méltatja. Karlheinz Mack (Bécs) nagyvonalú összegzésében⁹ a nemzeti problematika mint konfliktushordozó tényezõ szerepét s egyúttal a térség tizenkét nemzeti-kisebbségi feszültséggócát tekinti át. Karlheinz Messelken (Hamburg) a nemzetté válás kelet-európai anomáliáit elemzõ tanulmányában¹⁰ arra a - kissé megalapozatlannak tûnõ - megállapításra jut, hogy a térségben erõs és erõsödõben van a nemzeteket átfogó történeti-kulturális identitástudat, s ez a technikai civilizációból következõ transznacionális kapcsolatrendszer erõsödésével együtt a nemzetek feletti integráció erõsödésének kedvez a térségben.

4. Társadalom- és kultúrtörténeti megközelítések, a szociológia és a történeti kutatások összekapcsolása. Az - elsõsorban nemzeti problematikára összpontosító - történetszociológiai irányultságot fõként lipcsei kultúrszociológusok: a lipcsei egyetem kultúrtudományi intézetének munkatársai képviselik a kötetben. Wolgang Geiger (Lipcse) tanulmánya¹¹ a régiót átfogó kultúr- és társadalomtörténeti kutatás metodológiai kérdéseivel foglalkozik. Lutz-Dieter Behrendt (Lipcse) a volt Szovjetunión belüli nemzeti konfliktusok - a csaknem kétszáz vegyes etnikumú feszültséggóc - társadalomtörténeti hátterének elemzéséhez négy vizsgálati szempontot vázol fel: 1. a szovjet nemzetiségpolitika; 2. az 1917 elõtti történeti-kulturális (nyelvi, vallási, technikai, civilizációs stb.) különbözõségek; 3. a peresztrojkához, majd a rendszerváltozáshoz vezetõ ellentmondások; 4. a bûnözéssel összefonódó nacionalista és szélsõséges beállítottságú csoportok s a legkülönfélébb külsõ erõk befolyása.¹² Ensgert Kalbe (Lipcse) a nemzetté válás dél-európai (elsõsorban balkáni) változatainak társadalomtörténeti vonatkozásait kutatva, az egyes országokban és országokról készült kiterjedt német és angol nyelvû irodalom alapján három kérdéskört vázol fel: 1. a térségben formálódó nemzeti identitás és a nemzetfogalom népenként különbözõ hangsúlyai és sajátosságai; 2. a balkáni elmaradottság legfontosabb társadalomtörténeti összetevõi; 3. a gyorsított nemzetté válás és társadalmi fejlõdés esélyei és korlátai a kései államformálódás történelmi körülményei közepette.¹³ A lipcsei kultúrszociológusok körében kapott helyet Szira Tamás (Budapest) igényét és terjedelmét tekintve egyaránt szerénynek mondható tanulmánya (inkább jegyzete) a magyarországi piacgazdasági átmenet társadalmi problémáiról.¹⁴

5. A kelet-közép-európai társadalomkutatás és szociológia eredményei és átalakulása. A közép-kelet-európai szekció munkatársai - ezt az egyes tanulmányokhoz tartozó bõséges irodalom is tanúsítja - szívesen, esetenként a részletekbe menõ figyelemmel, fordulnak a térség egyes országaiban folyó társadalomkutatásokhoz. Ezzel az irányultsággal kapcsolatos a szociológia - országonként sajátos változatokat képviselõ - intézményesülése iránti kitüntetett érdeklõdés. Zdzislaw Krasnodebski (Varsó) a nemzetközi tekintélyû lengyel szociológia rendszerváltás utáni provincializálódásáról és jellegvesztésérõl számol be.¹⁵ Andrei Roth (Kolozsvár) a román szociológiáról írva, a diszciplínát a rendszerváltás óta erõsen eluraló etnocentrista irányultságokra hívja fel a figyelmet.¹⁶ Tamás Pál (Budapest) a magyarországi szociológia intézményesülési folyamatát, pontosabban: e folyamat töredezettségét, áttekintõ tanulmányában¹⁷ kordokumentumokra - az akadémia szociológiai bizottságának hetvenes évekbeli vitaanyagaira - is hagyatkozva, a diszciplína (Magyarország mellett egész Kelet-Európára jellemzõ) alapsajátosságáról, az elmélet hiányáról ír. A tanulmány érdeme, hogy ezt a hiányosságot, a szellemi élet és a kultúrpolitika összefüggéseibe ágyazva, érdekes kortörténeti leírás keretében elemiz. A kötetet Ilja Srubar a fordulatokban ugyancsak gazdag múltú cseh és szlovák szociológia s meglehetõsen problematikus jelenét bemutató tanulmánya zárja.¹⁸ Hasonlóan a többi beszámolóhoz, Srubar is meglehetõsen borúlátóan ítéli meg a szociológia helyzetét, szakmai közösségének irányultságait és felelõsségtudatát. Különösen aggasztónak találja az átalakulásban észlelhetõ problémák, például a mind nyilvánvalóbban fenyegetõ anómia iránti feltûnõ érzéketlenséget, s ezzel párhuzamosan a szembeötlõ hajlamot a Nyugatról importált - s a térségben nyilvánvalóan alkalmatlan vagy csak fenntartásokkal alkalmazható - szociológiai tételezések és megközelítésmódok kritikátlan elfogadására.

A kelet-közép-európai szociológus szekció tagjai - ezt talán a vázlatos áttekintés is érzékelteti - nagy igényû vállalkozásba fogtak. Programjuk magán viseli a pár évvel ezelõtti ambiciózus programok, a "csodálatos év" körüli eufórikus idõszak - nálunk is oly ismerõs - szakmai nekibuzdulásainak szellemiségét. Vállalkozásukban azonban ma már elsõsorban nem ez, sokkal inkább az a - könyvszemlében nehezen érzékelhetõ - következetes építkezés és regionális integrálóképesség a megkapó, amellyel programjukat végrehajtják. Ezt a céltudatos, összefogott, részletekre figyelõ munkát dokumentálják az elsõ közös kötetüket követõ - éves konferenciáikhoz kapcsolódó - gyûjteményes munkáik, tematikus válogatásaik is.


II.

Az 1994 tavaszán összehívott tutzingi konferenciára invitáló körlevelükben a rendezõk - a lipcsei program talán leghangsúlyosabban felvetett kérdéskörének megvitatása mellett döntve - "a történet (történelem) szociológiájához és a szociológia történetéhez" hozzászóló referátumokat vártak. A konferencia eredményét tartalmazó kiadvány (Balla-Sterbling 1995) két részre tagolódik: elsõ felében a történetszociológiával, a Kelet-Európa kutatás interdiszciplináris problematikájával kapcsolatos konceptuális és módszertani fejtegetések, illetve esettanulmányok olvashatók, második felében - a szovjet politikai viccet mint a szociális önreflexió sajátos kifejezõdését, a rendszerváltás magyarországi ellenzéki és tiltakozó mozgalmait elemzõ tanulmányokat s egy lengyel ökonomikus bázismozgalmat bemutató rövid írást¹⁹ leszámítva - a térség utóbbi évtizedekbeli társadalomkutatásának történetével foglalkozó referátumok kaptak helyet.

A szerzõi kör az elõzõ konferencián részvevõkhöz képest új nevekkel - fõként nem német nyelvterületrõl való referensekkel - egészült ki, a kötet jellegadó tanulmányait azonban változatlanul a lipcsei programalkotó szociológusok írták. Esetenként nemcsak a kutatói beállítottságok, a témák között is szembetûnõ a folytonosság, a két kiadvány - egy koncepciózus tudományos program részeként - tartalmilag is egymásra épül.

A kötet élére Balla Bálint írása²⁰ került. Balla szûkösségszociológiai elméletalapozó kutatásaiból vett elemzést tett közzé. Tanulmánya a társas cselekvés mint szûkösségleküzdés ideáltípusainak kimunkáltabb változatát és elméletének kultúratipológiai részleteit tartalmazza. Részletesebben az archaikus szûkösségkultúrát taglalja, összefüggéseket keresve az õsi, statikus kultúrák és a szovjetrendszer létezõ szocializmusa képviselte modern kultúratípusok között.

Tematikailag néhány ponton érintkezik Karlheinz Messelken tanulmánya Balla Bálintéval.²¹ A hamburgi professzor a klasszikus evolúciós és az újabb strukturalista-funkcionalista társadalomszemléleti alapok és elméletek szellemében (azok ötvözésével) készülõ nagyobb tanulmányának téziseit teszi közzé. Az evolúciós elméletek szokásos három fázisú korszakolása nyomán alkotott fejlõdési sémáját - a szerszámhasználat kezdeteitõl a városi kultúrák kialakulásáig tartó archaikumot, a tömegdemokráciák forradalmi kialakulásától kezdõdõ s a mai posztindusztriális, jóléti állami, fényûzésre hajló, tömegcivilizációkat is magába foglaló neoikumot és a kettõ közé esõ mesoikumot - alapul véve, azokat a formális és funkcionális hasonlóságokat ismerteti, amelyek az archaikum társadalmait és a neoikum tömegdemokráciáit - az utóbbiak körében jelesül a szovjet rendszerû társadalmakat - összekapcsolják.

Britta Böhme az összehasonlító Kelet-Európa-kutatás során adódó nehézségeket s az ezekbõl következõ módszertani megfontolásokat a nemzettéválás témakörében és Ukrajna példáján mutatja be.²² A lipcsei kultúrtörténeti-kultúrszociológiai iskolához tartozó fiatal szociológusnõ Ukrajna nemzetté válásának kelet-európai kontextusba helyezett problematikáját kutatva, professzorának, Wolfgang Geigernek - a lipcsei konferenciaanyagot tartalmazó kiadványban közzétett - módszertani téziseit alkalmazza. A nemzetté válással, nemzeti identitással, önálló államisággal kapcsolatos értékítéletek - írja tanulmányát záró megállapításaiban - természetszerûen különböznek aszerint, hogy az érintett országon (népcsoporton, nemzeten) belüli szempontokat jelenítenek meg, vagy a nacionalizmus - olykor meglehetõsen differenciálatlan - kategóriájának alkalmazására hajlamos nyugati nézõpontból fogalmazódnak meg.

Roswitha Breckner a személyes történelem kutatása során szerzett tapasztalatainak közlését folytatva, egyetlen eset - egy romániai bevándorolt asszonnyal készített életútinterjú - ismertetésén és kommentálásán keresztül mutatja be az oral history-módszer lehetõségeit és a kvalitatív társadalom- kutatásban rejlõ lehetõségeket.²³

A legközvetlenebbül a modernizáció társadalomelméletével foglalkozó Anton Sterbling tanulmánya2²⁴ kapcsolódik a kiadvány témájához. A történelem szociológiai "hasznával" foglalkozó tanulmányát ezért részletesebben ismertetném.

Sterbling arra a kérdésre keres választ, hogy a történeti szempontoknak van-e többletértéke, kitüntetett jelentõsége a kelet-európai társadalmak szerkezetének és változásainak megértésében. Tanulmánya elején ezt az alapkérdést további két - a történettudomány és a szociológia közötti kapcsolat problema- tikájának elevenébe vágó - kérdésre bontja: 1. Vannak-e a kelet-európai társadalmaknak specifikus - esetleg a térség egészére általánosítható - történeti körülményeik? Alapjaiban véve is sajátos-e történetük annyira, hogy beható ismerete nem mellõzhetõ e társadalmak mai szerkezeti, fejlõdési problémáinak megértésekor? 2. Vajon a történet(ek) sajátosságairól kialakított kollektív történeti tudatnak van-e jelentõs hatása a politikai életre s - a döntési mechanizmusokon keresztül - a társadalmak strukturális alakulására?

A történelem ebben a régióban - s itt Strebling Kelet-Európát kutató kollegáját: Richard Wagnert idézi - "varázsfogalom". A régió szociológiai kutatásában (is) indokolt a történeti tényezõk és szempontok fokozott (a szociológiában szokásosnál mindenesetre fokozottabb) figyelembevétele. Ez a kutatót olyan problémákkal szembesíti, amelyek nem egyszerûen kutatásstratégiai és metodikai természetûek, sokkal inkább "a szociológiai gondolkodás elméleti alapkérdéseit érintik" (84. o.). A társadalom - mint értékintegrált rendszer - szokványos fogalma eszmetörténetileg nyilvánvalóan "a polgári társadalom körével" van összekötve, s mint ilyen a kelet- és délkelet-európai térség társadalmi-történeti kontextusában nehezen értelmezhetõ. Félrevezetõ lenne, írja Sterbling, ha a régió társadalmi képzõdményeinek és viszonyainak szociológiai elemzése "minden körülményeskedést mellõzve, egy történetileg teljesen reflektálatlan társadalomfogalomból indulna ki. Igaz ugyan, hogy ez a felfogás, amely a társadalmat viszonylag stabil, szisztematikusan rendezett, értékintegrált egységként értelmezi, heurisztikailag sok vonatkozásban messzemenõen ésszerûnek tûnik. Ennek a koncepciónak a szociológiai gondolkodásban mindenesetre szilárd pozíciója van, s bizonyára Kelet-Európa szociológiai kutatásában is haszonnal alkalmazható. Ugyanakkor azonban a dél- és délkelet-európai társadalmak szerkezeti és fejlõdésproblémáinak elemzése során nem mondhatunk le egy történetiséget tekintve körvonalazottabb és kifejtettebb társadalomfogalomról" (86. o.).

Ennek kialakítása során Sterbling szerint a soknemzetiségû birodalmak szétesésének következtében végbement kiválásos ("szecessziós") nemzetállami fejlõdés, a bekebelezhetõség tudatában élés, az irredenta, a határok és területek veszélyeztetettségének tudata nem hagyható figyelmen kívül. Hasonlóképpen indokolt mérlegelni a keresztény európai kultúrkörhöz tartozással, a nyugati modernizációs mintával kapcsolatos ambivalenciák (a Kelet-Nyugat dilemma) és gyámság-komplexusok sokféleségét és a regionális helyzettudat bizonytalanságait is. Mindehhez az utóbbi évtizedekben hozzáadódott egy újabb - történetivé vált - tényezõcsoport: a "kommunista örökség" sokféle hatása, amely a szovjetizáltság és a tömbintegráltság mértékének, a tervgazdaság változásainak függvényében különbözõképpen hagyott nyomot a térségben.

Tanulmánya végkövetkeztetéseiben Sterbling markánsan megfogalmazza Kelet-Európa szociológiai kutatásának történeti szempontokra utaltságát: "a fejlõdési és strukturális problémák szociológiai elemzése során az egyes kelet-dél-kelet-európai társadalmak sajátos történetét kétféle értelemben kell figyelembe venni: a történeti folyamattal közvetlenül összefüggõ valóságos strukturális és modernizációs problémák szempontjából, és az ezzel összefüggõ történelmi kollektív tudat szempontjából, amelynek jelentõs és messzemenõ hatása van a politikai kultúrára és a politikai döntési mechanizmusokra. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy a szociológia és a történettudomány közötti interdiszciplináris kooperáció nemcsak célszerû, hanem egyenesen mellõzhetetlen is. Pontosan úgy, ahogy Ernst Topitsch a kanti formula (a gondolatok tartalom nélkül üresek, a nézetek fogalmak nélkül vakok) nyomán arra a megállapításra jutott, hogy "a történelem szociológia nélkül vak, a szociológia történelem híján üres" (95-96.o.).

A kiadvány (jobbára) szociológiatörténettel foglalkozó részében Alla Csernih (Oroszország) a korai orosz és szovjet szociológia történetérõl írt tanulmányt tett közzé. Csernih, a korszak társadalomtörténetének és társadalomtanainak kutatója (a tárgykörben - társszerzõvel írt - könyve a Suhrkamp kiadónál is megjelent) a húszas évekbeli szovjet szociológia felszámolását állította írásának középpontjába.²⁵ Írása ugyanakkor arról is tájékoztat, hogy az oktatási népbiztosságnak (NARKOMPROS) volt mit felszámolnia: jóllehet a szociológia a századforduló akadémiai tudósközösségeiben "nemkívánatos" tudománynak számított, a kilencvenes évektõl - s ezt Alla Csernih a publikációk számának gyors növekedésével is bizonyítja - a diszciplína divatba jött Oroszországban. Az 1922-ben beindított kultúrpolitikai offenzíva 1928-ig két szakaszban szüntette meg - helyettesítette a hivatalos és kizárólagos ideológiává tett történelmi materializmussal - a szociológiát: a kampány sokakat (a legismertebbek közül például a Leninnel vitába keveredett Pitirim Sorokint is) emigrációba kényszerített.

Jaroslav Stritecky a cseh szociológiának a kommunista fordulatot követõ negyven éve történetét: 1949-ben véghezvitt felszámolását, hatvanas évekbeli újjáéledését, a "prágai tavaszt" követõ - a szociológusokkal szemben különösen kíméletlen - tisztogatásokat és a diszciplína marxista-leninista szellemû átalakítását ismerteti.²⁶ A tanulmány hatalmas tárgyi tudást sejtet, tárgyilagos és nagyvonalú áttekintési készségrõl tanúskodik, s rengeteg - számunkra márcsak a természetszerûen adódó összehasonlítás miatt is fontos és érdekes - ismeretet közöl. Mintaszerûen jó tudomány- és kortörténeti elemzés. Ha készülne a volt szocialista országok szociológiáját bemutató antológia, abban Stritecky tanulmányának (ennek vagy a szerzõ valamelyik más munkájának) helyet kellene kapnia.

Talán a múlttal szembesülés és múlt-feldolgozás általánosan erõs - a magyarországinál erõsebbnek tûnõ - készségével kapcsolatos, vagy inkább a szakma belsõ ügyeivel, közösségi és történeti identitástudatával, a szakmaegyesítés aktuális problematikájával függ össze: mindenesetre az NDK szociológiájának szisztematikus történeti feldolgozása és dokumentálása Németországban évek óta napirenden van. Sokirányú munka ez, amely összegezõ tanulmányoktól kezdve (pl. Rainer M. Lepsius tanulmányai) antológiákon keresztül az 1951-1991 között az NDK-ban készült társadalomtudományi disszertációk és habilitációs tanulmányok tartalmi elemzéséig sokféle témakört és módszert átfog. Vera Sparschuch (Berlin, Humboldt Egyetem) szociológusokkal, társadalomkutatókkal készített intejúk alapján próbálja rekonstruálni a szociológus szakma NDK-beli történetét és átfogóbb eszme- és tudománytörténeti beágyazottságát. A kiadványban közzétett tanulmányában²⁷ ennek a munkának módszertani vonatkozásait: a tényfeltárás korlátait, az "elbeszélt történelemmel" természetszerûen együtt járó historizálás kárát és hasznát is taglalja.

Végül, mindkét kiadvány értékeinek összegezéseképpen, mint a leginkább figyelmet érdemlõ sajátosságot, a megalapozatlan tételezésekkel, magyarázó sémákkal szembeni tartózkodást emelném ki. Ez a beállítódás hajlamos arra, hogy a "mi ez? mi volt ez?" természetes reflexét elõnyben részesítse az absztrakciók alkalmazásának ugyancsak reflexszerûvé vált kutatói készségével szemben, s a történeti tények, térségen belüli területi és kulturális differenciáltságok iránti érdeklõdéstõl kezdve a nyelvtudást (a kelet-európai nyelvek tudását) és a helyismeretet becsben tartó forrásfeltárásig sok mindenben nyomon követhetõ. Amit emellett még kiemelnénk, az a nem túl népes szociológus-szekció mindkét kötetben érzékelhetõ készsége a folyamatos és összehangolt munkára. Az 1993-as elhatározások a következõ évben még érvényesek, az 1994-es konferenciaanyag (s az azóta is évrõl évre megtartott konferenciák anyaga) a program megvalósításába illeszkedik. Már az eddigi dokumentációkban is kirajzolódnak a sajátos témakörök, kutatói mûhelyek, iskolák (generációs együttmûködések) és az eredetileg elgondolt regionális integráló funkció következetes erõsítése új németországi és kelet-európai képzési-kutatási helyek, munkatársak bekapcsolásával. Mondhatnánk, hogy mindez természetes, a mûködõ és jól dokumentált szekciótevékenység a szakma professzionalizáltságát jelzi csupán. Mindazonáltal ma Magyarországról talán éppen ezért érdemes rá a továbbiakban is figyelni.


Jegyzetek

1. Der real exisierende Sozializmus und die Soziologie. Einige Beobachtungen und Schlufolgerungen.

<2./a> Modernisierungstheorie und die Entwicklungsproblematik Osteuropas. Eine kritische Betrachtung. 6-19.

3. Das Ende der Pax Sovietica in katastrophensoziologischer Perspektive. 20-26.

4. Der Fall der Sowjetsystems. Zu einer makrogesellschaftlichen Analyse auf handlungstheoretischer Basis. 27-36.

5. "Ich war immer froh ein Entwurzelter zu sein." Aspekte einer biographischen Migrationsforschung am Beispiel einer Ost-West-Wanderung. 37-50.

6. Probleme der vergleichenden Analyse politischer Akteure in Ost-Mitteleuropa. 51-62.

7. Urbanität und Migration. Transformationsprozesse in Ruland. 63-70.

8. War Malinowski Österreicher? Zur Geschichte von Nationen und Wissenschaft in der Donaumonarchie. 71-82.

9. Nationalismus - Nationalitaten - Minderheiten. Strukturelle Ursachen und Wirkungen für die politischen Prozesse in den Reformstaaten. 83-95.

10. Verspatungen im Proze der Nationbildung. Zur Situation in Osteuropa. 96-111.

11. Soziologische Ansatze zur vergleichenden Sozial- und Kulturgeschicte Ost-Ostmittel- und Südosteuropas. Disziplinare und methodologische Aspekte. 112-122.

12. Sozialhistorische Hintergründe nationaler Konflikte auf dem Territorium der ehemaligen Sowjetunion. 123-133.

13. Sozialhistorische Aspekte der Nationwerdung in Südosteuropa. 134-152.

14. Gesellschaftliche Probleme des Aufbaus einer Marktwirtschaft. 153-158.

15. Polnische Soziologie nach 1989. 159-163.

16. Die gegenwartige Lage der Soziologie in Rumanien. 164-172.

17. The melting Snowman: Theses on the Lack of Theories in Hungarian Sociology. 173-179.

18. Zur Lage der Soziologie in der Tschechischen und Slowakischen Republik nach der Wende 1989. 181-188.

19. Ingrid Oswald Zum sozialen Gedachtnis. Der sowjetische politische Witz. 205-222; Szabó Máté Vom Regimewechsel zum Regierungswechsel. Politischer Protest in Ungarn. 223-252; Stephan Beetz Soziologisches Portrait einer ökumenischen Basisgruppe im Kontext der Veranderungen in Osteuropa. 253-258.

20. Handlungstheoretische Soziologie aus geschichtlicher Perspektive. Zu einem Verstehen des Sowjetsystems. 11-39.

21. Strukturahnlichkeiten zwischen Archaik und Moderne. Evolutionstheorie gegen den Strich gebürstet. 41-79.

22. Methodologische Überlegungen zur vergleichenden Osteuropaforschung. Zur Nationwerdung der Ukraine. 101-120.

23. "Ich bin geboren so in diese Jahre..." Anmerkungen zur Frage: Wozu brauchen Biographen Geschichte? 121-148.

24. Zum Verhältnis von Soziologie und Geschichte in der Osteuropaforschung. 81-99.

25. Eine andere Macht - ein anderes Wissen. Das Schicksal der Soziologie in Sowjetruland in den 20-er Jahren. 151-167.

26. Die tschechische Soziologie der Nachkriegszeit. Wendepunkte und Wiederkehren 1949-1966-1989. 169-189.

27. Soziologiegeschichte aus der Akteursperspektive - ostdeutsche Soziologinnen und Soziologen im Interview. 191-204.


Válogatott bibliográfia

Ackerman, B. 1993. Ein neuer Anfang für Europa. Nach dem utopischen Zeitalter. Berlin

Adler, F.-R. Rolf 1991. Sozialwissenschaftliche Forschung als "Modernisierungs-Ferment" des Realsozialismus - eine gescheiterte Illusion? BISS public, 4.

Albrecht, R. 1989. Fremd und doch vertraut. Skizzen zur politischen Kultur des Witzes gestern und heute. Münster

Balla, B. 1987. Ungarn zwischen Ost und West. Reform, Krise, Kulturelle Erneuerung. Geschichte und Gegewart, 4.

- 1991. Das Sowjetsystem an seinen Grenzen. In: S. Bonk (Hrsg.) Ideen zu einer integralen Anthropologie. München

- 1991. Mitteleuropa aus der Sicht des ungarischen Dauerdillemas "zwischen Ost und West". Ungarn-Jahrbuch Zeitschrift für die Kunde Ungarns und verwandte Gebiete. Band 18. Jg. 1990. München

- 1994. Zu einer handlungstheoretischen Analyse vom Aufstieg und Niedergang des Sowjetsystems. Sociologia internationalis. (32. Band) Heft 1.

Balla Bálint-Anton Sterbling (Hrsg.) 1995. Soziologie und Geschichte - Geschichte der Soziologie. Beitrage zur Osteuropaforschung. Hamburg: Kramer

Balla Bálint-Wolfgang Geiger (Hrsg.) 1994. Zu einer Soziologie des Postkommunismus. Kritik, Theorie, Methodologie. Kultursoziologie. Sonderband

Bayer J.-R. Deppe (Hrsg.) 1993. Der Schock der Freiheit. Ungarn auf dem Weg zur Demokratie. Frankfurt am Main

Beck, H.-U. Becker 1994. Socialwissenschaften im neuen Osteuropa. Bonn-Berlin

Behrend, L.-D. 1993. Osteuropa als kulturhistorische Region. Kultursoziologie, 1.

Berliner Geschichtswerkstatt e. V. (Hrsg.) 1994. Alltagskultur, Subjektivität und Geschichte: zur Theorie und Praxis von Alltagsgeschichte. Münster

Best, O. 1993. Volk ohne Witz. Über ein deutsches Defizit. Frankfurt am Main

Beyme, Kalus von 1994. Systemwechsel in Osteuropa. Frankfurt am Main

Böhme, G. 1990. Lebensgestalt und Zeitgeschichte. Bios, 3. Jg.

Brose, H.-B. Hildenbrand, B. (Hrsg.) 1987. Vom Ende des Individuums zur Individualität ohne Ende. Opladen. (Ebben: H. Alois Biographie und Lebenslauf.)

Clausen, L. 1993. Krasser sozialer Wandel. Opladen

Crome, E.-J. Franzke (Hrsg.) 1993. Nation und Nationalismus. Aspekte der Annäherung an das Phänomen des Nationalen nach dem Ende des Ost-West Konflikts. Berlin

Crome, E. 1991. Zur Annäherung an die Probleme Osteuropas im europaischen Kontezt. Initial, 5.

Deppe, R.-H. Dubiel-U. Rõdel (Hrsg.) 1991. Demokratischer Umbruch in Osteuropa. Frankfurt am Main

Eisenstadt, Samuel N. 1987. European Civilizations in a Comparative Perspective. Oxford

Eliten im Transformationsproze Osteuropas. Soziale Welt. Sonderband. 1994.

Ermacora, F.-Ch. Pan 1993. Grundrechte der europäischen Volksgruppen. Ethnos. Bd. 42. Wien

Flick, U.-E. Kardorff-H. Keupp-L. Rosenstiel-S.Wolff (Hrsg.) 1991. Handbuch qualitativer Sozialforschung. München. (Ebben: Fischer-W. Rosenthal Zur subjektiven Aneignung von Gesellschaft.)

Gellner, E. 1991. Nationalismus und Moderne. Berlin

Geyer, D. (Hrsg.) 1991. Die Umwertung der sowjetischen Geschichte. Göttingen

Giesen, B. (Hrsg.) 1991. Nationale und kulturelle Identität. Studien zur Entwicklung des kollektiven Bewutseins in der Neuzeit. Frankfurt

Glatzer, W. (Hrsg.) 1991. Die Modernisierung modernen Gesellschaften. Band Sektionen. Opladen (Ebben: Balla B. Die Krise Ost- und Ostmitteleuropas aus der Sicht des Nationalen.)

Hahn, A.-V. Knapp 1987. Selbstthematisierung und Selbstzeugnis: Bekenntnis und Geständnis. Frankfurt am Main

Hahn, A. 1993. Identität und Nation in Europa. Berliner Journal für Soziologie. Band 3. Berlin

Halbach, U. 1992. Das sowjetische Vielvölkerimperium. Nationalitätenpolitik und nationale Frage. Mannheim

Hausmann, G.-A. Kappeler (Hrsg.) 1993. Ukraine: Gegenwart und Geschichte eines neuen Staates. Baden-Baden

Herlth, A.-P. Strohmeier (Hrsg.) 1989. Lebenslauf und Familienenwicklung. Mikroanalyse des Wandels familialer Lebensformen. Opladen

Heuberger, V.-O. Kolar-A. Suppan-E. Vislonzil 1994. Nationen, Nationalitaten und Minderheiten. Probleme des Nationalismus in Jugoslawien, Ungarn, Rumänien, der Tschechoslowakie, Bulgarien, Polen, der Ukraine, Italien und Österreich 1945-1990. Schriftenreihe des Österreichischen Ost- und Südosteuropa-Instituts. Bd.22. Wien-München

Hirdt, W. (Hrsg.) 1991. Europas Weg in der Moderne. Bonn

Hösch, E. 1993. Die Entstehung des Nationalstaats in Südosteuropa. Südosteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsforschung, 42. Jg. München

Kalbe, E. 1992. Osteuropa in Tradition und Wandel. Kultursoziologie, 1.

- 1993. Südosteuropa als kulturhistorische Region. In: Kultursoziologie, 1.

Kalina, J. 1980. Nichts zu lachen. Politik und andere Witze aus den Ländern der real existierenden Sozialismus zwischen Zweitem und Drittem Weltkrieg. München-Berlin

Kultursoziologie. Leipzig, (Jg. 2.) Heft 1. 1003. (Ebben: Balla B. Postkommunismus; A. Sterbling A. Die Vorzüge des modernisierungstheoretischen Ansatzes in der Untersuchung des Strukturwandels ost- und südosteuropaischer Gesellschaften.)

Lengyel Zsolt K. 1993. Auf der Suche nach dem Kompromi. Ursprünge und Gestalten des frühen Transsilvanismus 1918-1928. München

Lepsius, M. R. 1990. Interessen, Ideen und Institutionen. (Ebben: Modernisierungspolitik als Institutionenbildung Kriterien institutioneller Differenzierung.) Opladen

- 1990. Zur Lage der Soziologie an den Universitäten der DDR. Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, 42. Jg. Opladen

- 1991. Zur Entwicklung der Soziologie in den Bundesländern. Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, 43. Jg. Opladen

Lipp, W. (Hrsg.) 1987. Kulturtypen, Kulturcharaktere. Berlin (Ebben: Balla B. Kultur als Daseinssphäre von Knappheitsbewaltigung.)

Lipset, Seymour Martin-Bence György 1994. Elõrelátás és meglepetés. Szovjetológia a szovjet rendszer alkonyán. Századvég, 1, 23-56.

Lothar, P. 1991. Dogma oder Wissenschaft? Marxistisch-leninistische Soziologie und staatssozialistisches System in der DDR. Frankfurt am Main: IMSF

Lötsch, M. 1991. Konturen einer Theorie der Sozialstruktur. Berliner Journal für Soziologie, (Band 1) Heft 2. Berlin

Maier, F. 1990. Quo vadis Europa? Mythos, Begriff, Idee. Bamberg

Matthes Joachim (Hrsg.) 1992. Zwischen den Kulturen? Die Sozialwissenschaften vor dem Problem des Kulturvergleichs. Soziale Welt, Sonderband

Meyer, H. (Hrsg.) 1990. Intelligenz, Wissenschaft und Forschung in der DDR. Berlin

Michnik, A. 1992. Der lange Abschied vom Kommunismus. Reinbeck

Mittelstra, J. 1989. Wohin geht die Sprache? Wirklichkeit - Kommunikation Kompetenz. Essen

Mühler, K.-R. Wippler 1993. Die Vorgeschichte der Wende in der DDR. Versuch einer Erklärung. Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, (45. Jg.) 4.

Münkler, H. 1991. Europa als politische Idee. Ideengeschichtliche Facetten des Europabegriffs und deren aktuelle Bedeutung. Leviathan, 4.

Nassehi, A.-G. Weber 1990. Zu einer Theorie biographischer Indentität. Epistemologische und systemtheoretische Argumente. Bois, 3. Jg.

Offe, Claus 1991. Dilemma der Gleichzeitigkeit. Demokratisierung und Marktwirtschaft in Osteuropa. Merkur Zeitschrift für europäisches Denken, 45. Jg. Stuttgart

Opp, K. D. 1991. DDR '89. Zu den Ursachen einer spontanen Revolution. Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, (43. Jg.) 2.

Plake, K.-W. Schulz (Hrsg.) 1993. Entillusionierung als Programm. Beiträge zur Soziologie S.N. Eisenstadts. Weinheim

Rosenthal, G. 1995. Erlebte und erzählte Lebensgeschichte. Frankfurt am Main-New York: Campus

Rupnik, Jacques 1990. Eisschrank und Fegefeuer. Das Ende des Kommunismus und das Wiedererwachen der Nationalismen. Transit. Europaische Revue, Heft. 1. Frakfurt am Main

Schieder, T. 1991. Nationalismus und Nationalstaat. Studien zum nationalen Problem im modernen Europa. Göttingen

Schlüter, C.-L. Clausen (Hrsg.) 1990. Renaissance der Gemeinschaft? Berlin (Ebben: Balla B. Das Dreistadiendenken, ein Grundmuster von Sozialtheorien und seine Elemente bei Tönnies.)

Simon, D.-V. Sparschuh 1992. Der Nachla der DDR-Soziologie - bloes Archivmaterial oder soziologisches Forschungsfeld? Discussion paper des WZB

Sklair, L. 1991. Sociology of the Global System. Baltimore

Soziologie und empirische Sozialforschung in der DDR. Eine kritische Bilanz 1992. Berliner Journal für Soziologie, (Band 2) Heft 3-4. Berlin (Ebben: Meier, K. Wissenschaftlerbiographien in der Wendezeit; E. Hoerning Wissenschaft als Beruf; Wissenschaft als Dienstleistung Korreferat.)

Srubar, I. 1991. War der reale Sozialismus modern? Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, 3.

Sterbling, A. 1991. Demokratisierungsprobleme in Südosteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsforschung, 40. Jg.

- 1991. Modernisierung und soziologisches Denken. Analysen und Betrachtungen. Hamburg

- 1993. Überlegungen zum "Wiedererwachen der Geschichte". Südosteuropa. Zietschrift für Gegenwartsforschung, 42. Jg. München

- 1993. Von den Schwierigkeiten des Denkens ohne Verbot. Vom intellektuellen Aufbruch und den nahezu unvermeidbaren geistigen Konfusionen in Osteuropa. Neue Literatur. Zeitschrift für Querverbindungen. Bukarest

- 1993. Zeitgeist und Widerspruch: Soziologische Reflexionen über Gesinnung und Verantwortung. Hamburg

- 1993. Strukturfragen und Modernisierungsprobleme südosteuropaischer Gesellschaften. Hamburg

- Überlegungen zur Schlüsselbedeutung der Intelligenz in Südosteuropa. Südosteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsforschung, 42. Jg. München

Sundhaussen, H. 1993. Experiment Jugoslawien. Von der Staatsgründung bis zum Staatsverfall. Mannheim-Leipzig-Wien-Zürich

Suppan, A.-W. Heuberger 1991. Perspektiven des Nationalismus in Mittel-, Ost- und Südosteuropa. Österreichische Osthefte, (33) 2.

Tenbruck, F. H. 1989. Gesellschaftsgeschichte oder Weltgeschichte? Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, 41. Jg. Opladen

Troebst, S. 1993. Aufgaben und Ziele vergleichender historischer Forschung zur ethnischen Struktur und zu den Nationalismen Osteuropas. Drei Überlegungen. Südosteuropa-Mitteilungen, (33) 2.