Belinszki Eszter
A MUNKA NEMESÍT?
Elméleti magyarázatok a nõk munkaerõpiaci helyzetérõl
A nõi "témák" ma Magyarországon nem örvendenek túlzott népszerûségnek - a szociológusok körében sem. Hogy milyen mélyebb gyökerei vannak az érzéketlenségnek, egy átfogó önreflexiós vizsgálat bizonyára választ adna erre a kérdésre is. A tudatlanság azonban kétségkívül alapvetõ tényezõ itt. Kevesen veszik tudomásul, hogy a nemek társadalmi szerepével foglalkozó tudományok, a nõtudományok, nemek tudománya, vagy ahogy éppen a women's studies, gender studies, Frauen- vagy Geschlechterforschung stb. fogalmakat magyarra fordítjuk, az utóbbi két évtizedben ugrásszerû fejlõdésnek indultak. A nyolcvanas években a kutatók még a "gettósodás" veszélyétõl tartottak, attól, hogy a nõtudományok szeparálódnak a tudományos közéletben, ma viszont Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a "bevett" tudományok közé tartoznak, részei az egyetemi oktatásnak, a tudományos diskurzusnak. Az empirikus kutatások széles spektruma pedig megalapozott teoretikus bázisra támaszkodik.
Az utóbbi években nálunk is több fontos elemzés jelent meg a nõk munkaerõpiaci helyzetérõl, iskolázottságáról.1 Az eredményeket látva levonhatjuk a következtetést, hogy - bármennyire szeretnénk is az ellenkezõjét elhitetni magunkkal - a mi társadalmunk sem haladta meg a nemi esélyegyenlõtlenség problémáját. Ha ez így van, vajon a társadalomtudósok miért tekintik még mindig marginálisnak ezt a kérdéskört? Hiszen a nõk és férfiak aránya a népességben csaknem azonos.
Ennek a cikknek a célja nem az, hogy újabb adatokat szolgáltasson. A fent említett vizsgálatokra hagyatkozva, és ezeket ismertnek véve, a nõk keresõtevékenységével foglalkozó elméleti magyarázatok egy csoportját mutatom be. Úgy gondolom, ezek ismerete fontos a további kutatások megtervezésénél.
Elsõként a nõi keresõtevékenység jellemzõit foglalom röviden össze. A hangsúly itt nem az empirikus alátámasztáson van - akit ez érdekel, az irodalomjegyzékben megadott források közül válogathat. A cél az egyes fogalmak megismertetése: a felvillantandó problémakörök azok, amelyekkel az elméletek foglalkoznak.
Ezután a neoklasszikus közgazdaságtan nõi munkára vonatkozó megállapításait veszem sorra. Majd a cikk második részében igyekszem egy elmélettörténeti áttekintésben bemutatni, milyen alapvetõ hangsúlyeltolódások történtek a nõtudományokban a kezdetektõl, a hetvenes évek elejétõl napjainkig, hol tart ma az elméletalkotás, és ennek milyen implikációi vannak az empirikus kutatásokra nézve.
Amit a nõi munkáról tudni kell, de...
Az ipari társadalom kialakulása alapvetõ változást hozott a nõi munka történetében. A nemek közötti munkamegosztás korábban is létezett ugyan, és fizikailag is elkülönültek egymástól a munkaterületek (a nõk a ház körüli tevékenységeket végezték, a férfiak gyakrabban tartózkodtak a házon kívül), a preindusztriális társadalomban a család mint termelõegység mûködésében a nõk éppúgy részt vettek, mint a férfiak, a bérmunka elterjedésével azonban a "fogyasztó család" már elsõsorban a reprodukciós feladatok elvégzésére szakosodott. A nõ "helye" a polgári ideológia szerint a magánszférába került: az otthon nyugalmát kell biztosítania. A kenyérkeresés férfimunka. Korábban a nemhez tartozás egyike volt a társadalmat strukturáló kiváltságoknak és különbségeknek, az újkorban azonban központi jelentõséget nyert azáltal, hogy az egyén életlehetõségeit lényegesen befolyásoló munkaerõpiaci pozíció meghatározásában döntõ szerepet kapott (Scott-Tilly 1992).
Persze a nõk sohasem szorultak ki teljesen a munkaerõpiacról. Az alsóbb néprétegekben nem is engedhették meg maguknak a családok, hogy lemondjanak egy további keresetrõl. A nõi keresõtevékenység azonban ezzel "nem megszokott" státuszt nyert. A rendkívüliség akkor is megmaradt, amikor a polgárlányok tömegesen áramlottak a munkaerõpiacra, hogy a házasságig munkát keressenek.
A második világháború óta a fejlett ipari országokban folyamatosan emelkedik a munkaviszonyban lévõ nõk aránya a keresõ népességben, a gyermekszülés és -nevelés miatti munkamegszakítás mind rövidebb ideig tart.
A szocialista rendszer ideológiai és foglalkoztatáspolitikai céloktól vezérelve sikeresen kiterjesztette a teljes foglalkoztatást a nõi lakosságra is. (Elgondolkodtató, milyen áron.) A rendszerváltás után csökkent a nõi munkavállalók aránya, s a nõk visszavezetése a háztartásba politikai programokban is helyet kapott.
Meglepõ módon Európa két felében, 40 év gyökeresen különbözõ gazdasági-társadalmi berendezkedése ellenére, a nõk helyzete a foglalkoztatás terén nagyon hasonló. A következõkben a kulcsfogalmakat foglalom össze:
Szegregáció: elkülönülés. A nõk és a férfiak különbözõ foglalkozási csoportokban, gazdasági ágazatokban (horizontális szegregáció) és különbözõ beosztásokban (vertikális szegregáció) dolgoznak. Alacsony az olyan típusú munkahelyek aránya, ahol a két nem azonos munkakört és azonos pozíciót tölt be. A feminizált foglalkozások általában alacsony jövedelemmel járnak, a munkakörülmények kedvezõtlenek, a fluktuáció nagy, az elõrelépési lehetõség szûk. A munkaadó nem törekszik a dolgozó megtartására, nem fektet pénzt a munkahelyi képzésbe. Minél feljebb haladunk a hierarchikus létrán, annál kevesebb nõt találunk. Az egyébként nõtöbbségû munkakörökben is férfiak látják el a vezetõ feladatokat. A férfiak nagyobb eséllyel futnak be karriert nõtipikus foglalkozásokban, ugyanakkor a nõk számára nemük egyértelmû hátrányt jelent a maszkulin munkaterületeken.
Keresetkülönbségek. A fejlett ipari országokban a nõk a férfiak bérének 60-70 százalékát kapják.2 Ennek oka részint a szegregáció. A feminizált munkakörökben a keresetek egyértelmûen alacsonyabbak. Továbbá jelentõsek az életkori kohorsz szerinti eltérések: a nõi munkavállalók korösszetétele eltér a férfiakétól. A munkaviszonyban eltöltött idõ átlagosan szintén kevesebb a nõknél. A keresetkülönbségek 1/3-át azonban egyértelmûen a nemi diszkriminációra lehet visszavezetni.
Iskolázottságbeli különbségek. A második világháború után a nõk iskolai végzettsége alatta maradt a férfiakénak, de mára a helyzet megfordult, a lányok átlagosan több iskolai osztályt végeznek el, s jobb eredménnyel. Eltérés mutatkozik azonban a végzettség szerkezetében: a fiúk nagyobb arányban vesznek részt a szakképzésben, a lányok ezzel szemben az általános mûveltséget nyújtó iskolákban vannak többségben. A szakmát tanulók köre lényegesen kevesebb foglalkozásra korlátozódik, mint a fiúknál.
Munkanélküliség. A nõket a munkanélküliség nagyobb mértékben sújtja, mint a férfiakat. Ennek oka kereshetõ a már említett szegregációban, az iskolázottságbeli különbségekben. A nõk elõtt kevesebb álláskeresési lehetõség nyílik meg. (Például kevésbé valószínû, hogy az egész család lakóhelyet változtat, ha a nõ így jobb szakmai esélyekhez jut, ha viszont a férfi karrierjérõl van szó, ez az általános.) A nõk körében gyakoribb a hosszú távú munkanélküliség. Itt még a statisztikák torzításával is számolhatunk, sok nõ ugyanis, megunva az évek óta tartó reménytelen próbálkozást, háziasszonnyá "minõsíti át" magát.
Kettõs teher. Bár a nõk az elmúlt évtizedekben mind nagyobb arányban folytatnak keresõtevékenységet, a férfiak "térhódítása" a házi munka terén nem zajlott hasonló ütemben. A dolgozó nõre tehát nagymértékben hárulnak még reprodukciós feladatok is. Innen a kettõs teher elnevezés. Nemcsak a családi munkamegosztás, de a társadalom egyéb területei sem alkalmazkodtak megfelelõ mértékben a megnövekedett nõi munkavállalás tényéhez (üzletek, hivatalok nyitvatartása, szolgáltatások elérhetõsége, gyermekintézmények hiánya).
Változás a nõk munkaorientációjában. Az elmúlt évtizedek társadalmi változásai - Nyugat-Európában és Észak-Amerikában nem utolsósorban a nõmozgalmak tevékenységének hatására - jelentõs hatással voltak a nõk fizetett munkához való viszonyára: a többség élete számottevõ részében meg akarja õrizni foglalkoztatotti státuszát, és a férfiakéval azonos keresetet és lehetõségeket várnak el. A keresõtevékenységet és a családot, anyaszerepet össze kívánják egyeztetni; ezért a családi munkamegosztásban a férfiak aktívabb részvételét szorgalmazzák.
Ezek tehát azok az empirikusan megfigyelhetõ jelenségek, amelyekre magyarázatot várhatunk az elméletektõl.
A neoklasszikusok
A klasszikus közgazdaságtan szerint a gazdasági döntéseket racionális, tökéletesen informált individuumok hozzák, akik tisztában vannak - egyébként tranzitív - preferenciáikkal, optimalizálni igyekeznek költség-haszon különbségüket és képesek arra, hogy kalkulációkat készítsenek a jövõbeni eredményekre vonatkozóan. Ha ezek az egyének szabadpiaci viszonyok között tevékenykednek, közösségüket Pareto-optimális egyensúlyi helyzetbe hozzák. Ha valamely - például állami piacon - korlátok vannak, mûködése kevésbé lesz hatékony, és az elosztás kevésbé lesz "igazságos".
A munkapiacon az egyensúlyi foglalkoztatottságot és bért a munkakeresleti, illetve -kínálati függvények helyzete határozza meg. A munkakínálat - az egyén oldaláról - azt mutatja, bizonyos bérszínvonal mellett milyen mennyiségû munka jelenik meg a piacon. Ez általában a bér növekedésével nõ. A munkakereslet ábrázolja a munkaadók vásárlási szándékát, amely általában a bér emelkedésével csökken. A két görbe metszéspontjában van az adott piacon optimális foglalkoztatottsági szint és bér. Ha valamelyik oldalon változás következik be, máshová kerül az egyensúlyi pont is: például demográfiai okokból hirtelen megnõ a potenciális munkavállalók száma, akik alacsonyabb fizetésért is hajlandók ugyanannyi munkát elvégezni, vagyis a kínálati görbe jobbra tolódik, várhatóan emelkedni fog a foglalkoztatás szintje (hacsak nem rugalmatlan a keresleti függvény), esetleg csökkeni fog a bér.
A klasszikus elmélet szerint tehát azokban a foglalkozásokban lesznek a bérek magasak, ahol a munkakereslet nagy, vagy a kínálat kicsi.
Nézzük, hogyan illeszthetõ ebbe az alapmodellbe a nõi keresõtevékenység. A neoklasszikus elmélet a nõk hátrányos munkaerõpiaci pozícióját három okra vezeti vissza:
a) kevesebb beruházás az emberi tõkébe,
b) a statisztikai diszkrimináció,
c) ízlésbeli diszkrimináció.
a) Miután a legtöbb szakmában bizonyos elõzetes tudásra van szükség, az embereknek dönteniük kell arról, milyen irányba kívánják bõvíteni ismereteiket. Az emberi tõke elmélet szerint az egyének életük során nemcsak anyagi, hanem tudásbeli "javakat" is felhalmoznak, amelyeknek a hozadéka, mint például a magasan kvalifikált állással járó magasabb fizetés, növeli a jövedelmet. Ennek megfelelõen a tanulás beruházás az emberi tõkébe, vannak költségei, mint a tandíj, a tanszerek ára, a tanuláshoz kapcsolódó esetleges egyéb kiadások (albérlet, közlekedés stb), illetve a keresõtevékenység felfüggesztése miatt elszalasztott jövedelem. A haszon a várhatóan megnövekedõ életkereset. Mint minden más beruházásnál, itt is addig érdemes befektetni, amíg egy újabb egységnyi jelenlegi ráfordítás (határköltség) értéke meg nem egyezik a belõle adódó jövõbeni bevétel jelenlegi értékével (határhaszon). A beruházás nagyságát döntõen befolyásolja az egyén jelenlegi és jövõbeni hasznosságának diszkont rátája. (Hány mai verebet ér a holnapi túzok?)
Az emberi tõke gyûjtésére a neoklasszikus elmélet három lehetõséget különböztet meg:
- általános képzés tanintézményekben,
- általános képzés munkahelyen (on-the-job),
- vállalatspecifikus képzés munkahelyen.
A nõk és férfiak között a foglalkoztatási szerkezetben meglevõ, illetve a kereseti különbségeket az elmélet elsõsorban azzal magyarázza, hogy a nõk, életük során esetleg többször is, megszakítják keresõtevékenységüket. Ezért rövidebb idõ áll rendelkezésükre, hogy a befektetésbõl származó hasznot, a magasabb munkabért begyûjtsék, rövidebb idõ alatt kellene a befektetésnek megtérülnie. Továbbá nem áll módjukban akkora mennyiségû munkahelyi tapasztalatot felhalmozni, mint folyamatosan dolgozó férfi kollégáiknak.
Tehát a nõk fõként olyan foglalkozásokat fognak választani, amelyek nem igényelnek magas képzettséget, különösen nem igényelnek csak munkavégzés közben megszerezhetõ tapasztalatot, és a szükséges ismeretek nem avulnak el rövid idõ alatt, amikor éppen nem gyakorolják a tevékenységet (England 1992:52; Willms-Herget 1985:48). A munkaadóknak sem érdekük a nõi dolgozókat továbbképezni, a túl rövid munkaviszony miatt valószínûleg nem térülne meg a befektetésük.
Az elmélet szerint nõket olyan állásokban lehetne találni, ahol a kezdõfizetés valamivel magasabb, hiszen nem kell fizetni a "beletanulási költséget", de idõvel nem is emelkedik a kereset olyan meredeken, mint a jelentõs emberi tõke beruházást igénylõ szakmákban. Az Egyesült Államokban készült empirikus vizsgálatok azonban nem támasztják alá ezt a feltételezést: a nõk kezdõfizetése alatta marad a férfiakénak, holott az általános képzettségi szintjük (iskolában töltött évek száma) inkább magasabb (England 1992:52).
Az emberi tõke elértéktelenedését illetõen, azoknak a nõknek, akik férfiak által dominált foglalkozásokban dolgoznak, a munkaviszony megszakításával nagyobb bércsökkenést kellene elszenvedniük, mint azoknak, akik "kevésbé korrodálódó" ismereteket igénylõ "nõi" szakmákban dolgoznak. Az adatok azonban ezt a feltételezést sem igazolják (England 1992:52).
Munkaerõpiaci különbségek magyarázhatók valós vagy vélt termelékenység-különbségekkel is. Becker szerint, miután az egyének korlátozott energiákkal rendelkeznek (energia-budget), a nõk a tradicionálisan feladatkörükbe tartozó házimunkák elvégzése mellett kevesebb energiát képesek fordítani keresõ munkájukra, ezért kevésbé termelékenyek.3 Az energiabefektetésre vonatkozó felmérések nem erõsítik meg ezt (England 1992:27). Sõt, nyilvánvaló ellenpélda is akad: az ápolónõ.
b) A klasszikus közgazdászok alapfeltevését, hogy a gazdasági szereplõk tökéletesen informáltak, cáfolja a mindennapi tapasztalat. A neoklasszikus elmélet bevonta elemzési körébe az információ megszerzését, mint piaci tevékenységet, és ennek költség-haszon vonzatát. Ha a munkaadónak a potenciális munkavállalók egyéni teljesítményére vonatkozóan hiányos ismeretei vannak, s a pontos felmérés lehetetlen vagy túl költséges lenne, de könnyedén megkülönböztethetõk a jelentkezõk bizonyos tulajdonságok alapján, amelyekhez hozzá lehet rendelni átlagos teljesítményértékeket, a munkaadó racionálisan ezen ismérv(ek) alapján diszkriminál. Ilyen statisztikai diszkriminációnak tekinthetõ az, ha például a vállalat a munkaerõ-felvételnél azokat részesíti elõnyben, akik neves iskolában végeztek, mert az õ teljesítményük átlagosan magasabb, bár elõfordulhat, hogy adott jelentkezõk között ez fordítva van. Ha a túlfizetett munkaerõ okozta veszteség a vállalat számára még mindig alacsonyabb, mint egy teszteljárás költsége, akkor döntéseit az iskolák hírneve alapján fogja meghozni.
A "szerzett jellemzõk" mellett veleszületett tulajdonságok is képezhetik statisztikai diszkrimináció alapját: a nõk esetében tény a magas kilépési arány. Ha a vállalat számára nagy költséget okoz egyes dolgozóinak elvesztése, akkor inkább férfiakat fog alkalmazni.
Az átlagos teljesítményeltérések mellett a teljesítményszórásban mutatkozó különbségek is statisztikai diszkriminációhoz vezetnek, annál inkább, minél jobban kockázatkerülõ egy cég. Egyelõre egyetlen vizsgálat sem jutott azonban arra az eredményre, hogy a nõk produktivitása nagyobb szórást mutat, mint a férfiaké (England 1992:59).
A statisztikai diszkrimináció a neoklasszikusok szerint tartósan képes fennmaradni a munkaerõpiacon, mert az összes piaci szereplõ figyelembe veszi döntéseiben, s huzamosabb ideig tart, míg a teljesítmény esetleges megváltozásának ténye gyökeret ver a köztudatban. Ráadásul sok esetben visszacsatolási hatás is érvényesül: a nõket magas kilépési arányuk miatt elsõsorban alacsony fizetésû, alacsony képzettséget és rövid betanítást igénylõ, bárki által betölthetõ állásokba veszik fel. Ezekben az állásokban nemtõl függetlenül nagyon magas a fluktuáció. Miután azonban a nõk fõként ilyen munkákat kapnak, a népesség egészét tekintve valóban sokkal gyakrabban hagyják ott munkahelyüket, mint a férfiak. A kör bezárult. (Osterloh-Oberholzer 1994:7.)
c) A diszkrimináció alapulhat ízlésbeli különbségeken: itt nem a teljesítmény eltérõ megítélése szolgáltat alapot a megkülönböztetésre, csak arról van szó, hogy a gazdasági szereplõk egy részének anyagi többletköltséget nem okoz ugyan, mégis hasznosságveszteséget jelent, ha bizonyos embercsoporttal kerül kapcsolatba, s ezt elkerülendõ hajlandó magasabb árat fizetni. Ízlésbeli diszkrimináció megnyilvánulhat
- a fogyasztó,
- a munkatársak,
- a munkáltató részérõl.
A fogyasztók részérõl megnyilvánuló diszkrimináció csak a személyes kontaktussal járó, fõként szolgáltatói tevékenységek esetén fordul elõ, a termelõ- ágazatokban az ellenõrzés túl bonyolult.
A vállalat dolgozói nem mindig tudnak elég nagy befolyást gyakorolni a vezetésre, hogy érvényesíthessék megkülönböztetõ preferenciáikat.
A diszkrimináló munkaadó profitja egy részével "fizet". Feltéve például, hogy férfi munkavállalóinak a határtermék-bevétellel megegyezõ bért fizet, ezzel szemben a nõknek kevesebbet, a nem diszkrimináló konkurens cégek valamivel magasabb, de az MRP-nél alacsonyabb fizetést fognak felajánlani a nõknek, akik, ha racionálisan döntenek, elhagyják a diszkrimináló vállalatot. Ez kénytelen lesz magasabb költségû férfimunkaerõt foglalkoztatni, vetélytársai viszont az alacsonyabb termelési ráfordítások miatt nagyobb profitra tesznek szert.
A monopóliumok esetében kialakulhat hosszú távon is diszkrimináció: a monopolhelyzetben lévõ munkaadó fizethet alacsonyabb bért a nõknek, ha munkakínálati függvényük a férfiaké alatt helyezkedik el (hajlandóak alacsonyabb bérért elvégezni a munkát). Minél rugalmatlanabb a munkakínálat, annál alacsonyabb lehet ez a bér.4 Ilyenkor nincsenek versenytársak, akik "elcsábítanák" az olcsó munkaerõt.
A neoklasszikus elõrejelzések szerint tehát rohamosan kellene csökkenniük a két nem közötti foglalkozásbeli különbségeknek. Hogy ez a folyamat mégsem olyan gyors, arra
d) az implicit szerzõdések, illetve
e) hatékony bérek megléte nyújt magyarázatot.
d) Az implicit szerzõdés egyik fajtája a vállalatspecifikus emberi tõkébe való beruházás. A munkavállaló magára vállalja a képzés költségeinek egy részét, úgy, hogy kezdetben munkabére alacsonyabb, cserébe a késõbbi magasabb keresetért. A munkaadó fizeti az oktatás másik felét. A dolgozó termelékenysége az adott vállalatnál megnõ, ugyan kevesebb pénzt kap, mint a határtermékbevétele - ez a különbség a vállalat haszna a befektetésbõl -, de még mindig többet, mint más cégeknél kapna, ahol nem értékelik az õ speciális emberi tõkéjét. Mindkét félnek érdeke, hogy a munkavállaló tartósan a vállalat alkalmazásában maradjon, egyébként nem térül meg a befektetés. A szerzõdés azért marad "rejtett", nem foglalják írásba, mert így nincs tranzakciós költség.5
A nõk valóságos - és ezért a jövõben is feltételezett - magasabb kilépési aránya és a megszakított keresõtevékenység miatt nem vesznek részt ezekben a tartós munkaviszonyra épülõ szerzõdésekben. Miután az ilyen megállapodások éppen a piaci viszonyok kizárását célozzák, a diszkrimináció ellen ható kompetitív erõk csak a céghez való belépés pillanatáig mûködnek. Hosszú távú egyezségekrõl lévén szó, konzerválják az aktuális megkülönböztetést.
e) A hatékony bérek elméletében a dolgozó viselkedése endogén, a bérek által befolyásolható változó. A munkaadó magasabb profithoz juthat, ha a piacnál többet fizet dolgozójának, mert így az jobban motivált, teljesítménye megnõ, s a bevétel is nagyobb lesz.
A hatékony bérek elmélete arra kínál magyarázatot, miért nem csökkennek a bérek, ha a munkanélküliek között vannak olyanok, akik alacsonyabb bérért is hajlandóak lennének dolgozni. Indokolja továbbá az azonos szakmákban különbözõ cégeknél kialakuló keresetkülönbséget, ahol az emberi tõke nem okolható az eltérésért.
A férfiak és nõk közötti különbségek magyarázatára kevés lehetõség kínálkozik ezeken a modelleken belül. Az alapvetõ ok a nõk magas kilépési aránya, ezért nem törekszenek a munkaadók õket magasabb bérekkel maradásra bírni. Tehát a statisztikai diszkrimináció egy formájáról van szó. Emellett úgy tûnik, a gyakori munkahelyelhagyás kevésbé nemspecifikus, inkább a betöltött állások sajátos jellemzõivel van összefüggésben (alacsony fizetés, alacsony képzettségi igény). Figyelmet érdemel azonban, hogy egyes vizsgálatok szerint a nõk kilépési aránya érzékenyebb a bérükre, mint a férfiaké (England 1992:88).
A neoklasszikus közgazdasági elmélet látszólag "nemtelen" egyének viselkedését vizsgálja. Magyarázataiban azonban mégis a biológiai különbségek által legitimált eltérõ társadalmi feladatokból vezeti le a nõk munkaerõpiaci korlátozott cselekvési terét, mint racionális döntések eredményét. Implicit feltételezései, hogy
- a nõk csak férjhezmenetelükig dolgoznak, tehát életükben a munkavállalás átmeneti;
- a nõk a férfiaktól anyagilag mindenképpen függõ helyzetben vannak; mindez biológiai funkciójuk eredménye, ami azután a házimunkára predesztinálja õket;
- ezért kevesen vannak a munkaerõpiacon, teljesítményük kevésbé magas, tehát jogosan kapnak alacsonyabb bért (Maier 1993:555).
Becker a házaspárt kétszereplõs cégnek tekinti, ahol a munkamegosztásban a nõ, anticipálva az alacsonyabb nõi fizetést, a munkaerõpiacon a reprodukciós feladatok ellátását veszi magára, nem végez keresõtevékenységet, vagy csak keveset, nem ruház be az emberi tõkéjébe. Ezért alacsonyabb bért kapna, még inkább visszavonul tehát a háztartásba. A férfiak által dominált piacon a racionális individuum saját hasznának maximalizálására törekszik (egoista), ezzel szemben a családban, a nõ cselekvési terén a közös jólét megteremtése a cél, esetleg a saját haszonról való lemondás árán is (altruista) (Becker 1981).
A válások növekvõ számát tekintve, a nõknek egyre kevésbé éri meg, ha a házimunkára "szakosodnak". Ugyanis a férfiak, akik munkájukért általánosan felhasználható pénzt kapnak, a piacon bármikor vásárolhatnak háztartási (és szexuális) szolgáltatásokat, addig is, míg újra nem házasodnak, a nõk viszont kénytelenek kilépni az élettérbõl, amelyben állítólag hivatottak és alkalmasak létezni, hogy létfenntartásukat biztosítsák. A társadalmi konstrukció miatt nekik lényegesen hosszabb ideig tart egy újabb eltartót "szerzõdtetni".
Racionális lenne tehát a nõk részérõl, ha többet igyekeznének emberi tõkéjükbe beruházni. A társadalmi korlátok miatt azonban ez vagy lehetetlen, vagy jóval költségesebb, mint a férfiaknak: hiányzó gyermekintézmények, az üzletek és hivatalok nyitvatartási ideje, egyes háztartási tevékenységek idõbeni rugalmatlansága, a nõi munka megdrágítása a család számára a férfi adókedvezményének elvesztésével. Illetve a munkaviszony megszakítását feltételezõ várakozások miatt a nõk alacsonyabb fizetésû állásokban kénytelenek összeszedni a specifikus szakmai ismereteket.
A közgazdaságtan igyekszik elemzési körébõl kizárni a normák, szokások, irracionális cselekvések vizsgálatát. Figyelmen kívül hagyja tehát, hogy az ideális esetben egyenlõ felek között jól mûködõ családi munkamegosztásban a gyakorlatban sokszor a férfitõl függ az erõforrásokkal való ellátottság, s ez aszimmetrikus hatalombirtokláshoz vezet, ami további, nem piaci akadályokat gördít a nõk racionális beruházási döntései elé.
További kérdés, hogy az emberi tõkébe való befektetést mennyire kontrollálja az egyén, s mennyire befolyásolják szocializációs mechanizmusok (Osterloh-Oberholzer 1994:56; Beland 1992:464).
A nõk és férfiak közötti munkaerõpiaci különbségeket kizárólag az emberi tõkében rejlõ különbségekre visszavezetni már csak azért is kérdéses, mert a kereseti különbségek alig felét lehet így megmagyarázni (England 1992:27; Osterloh-Oberholzer 1994:6).
A megszakított keresõtevékenységre épülõ magyarázat nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy azok a nõk, akik alacsony szakképzettségûek, fõként fizikai munkát végeznek (ismereteik nem avulnak gyorsan el), s anyagi helyzetük miatt csak nagyon rövid idõre, a szüléskor szüneteltetik a munkát, lényegesen kevesebbet keresnek, mint a hasonló képzettséget igénylõ és hasonló nehézségi fokú feladatokat ellátó férfiak (Witz 1993:292).
Mint látható, a neoklasszikus elmélet nem tud kielégítõ magyarázatot adni arra, miért vannak a nõk általában hátrányos munkaerõpiaci pozícióban. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy önmagában használhatatlan lenne. Nem vonom kétségbe, hogy a közgazdasági döntési helyzetek modellezésében kifejezetten alkalmas a valóság leírására. "Imperialista hajlamai" miatt azonban a racionális döntések elméletét fedezéknek használva igyekszik kiterjeszteni befolyását azokra a tudományokra is, amelyek a társadalom és az egyén életének egyéb eseményeit más szempontok szerint vizsgálják.6 Ezért tartom fontosnak felhívni a figyelmet arra, hogy állításai sok esetben empirikusan nem igazolhatóak, a saját maga által felállított kiinduló feltevések korlátain belül is ellentmondásra jut. Végül: egy kritikus társadalomtudomány nem engedheti meg magának, hogy reflexió nélkül elfogadja ezeket az alapfeltevéseket.
Nõtudomány kezdõknek
A nemek társadalmi jelentõségével fogalkozó kutatások, a neoklasszikus elmélettel szemben, a nõk keresõtevékenységre vonatkozó döntéseit nem mint az "univerzális" maszkulin racionalitástól elhajló, "deviáns" képzõdményt vették szemügyre, hanem mint a két nem közötti különbségek manifesztációját helyezik az elemzés középpontjába. Ebben a rövid elmélettörténeti áttekintésben azt szeretném bemutatni, hogyan tolódott el a hangsúly a két nem közötti különbségek tematizálásától a társadalmi alá-fölérendeltség, mint következmény módszeres bemutatásáig.
Elõször a differencia-elméletek egy Németországban kidolgozott változatáról lesz szó, a nõi munkavagyon elméletérõl (Theorie des weiblichen Arbeitsvermögens), amely az utóbbi évtizedekben gyorsan utat talált a populáris magyarázatokhoz. Ezt követõen rátérek a hierarchia-elméletre. Végül egy rövid kitérõben azt igyekszem bemutatni, hogyan mûködhet ez együtt olyan bevett szociológiai elemzési keretekkel, mint a szegmentált piacok elmélete.
Differencia-elméletek: a nõi munkaképesség elmélete
A differencia-elmélet a nõk által végzett munka lényegi másságát állítja a középpontba. A nõi munkaképesség (weibliches Arbeitsvermögen) elméletének kidolgozása Elisabeth Beck-Gernsheim (1976; 1980) és Ilona Ostner (1990) nevéhez fûzõdik.
A kiindulópontot a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején németországi kutatások szolgáltatták - ezek voltak az elsõ olyan vizsgálatok az NSZK-ban, amelyek a nõk munkapiaci helyzetét, a család és a munka összeegyeztethetõségének kérdését állították a középpontba (Ostner 1990:22). A kutatónõk úgy gondolták, sem a keresleti oldali magyarázatok (szegmentált munkaerõpiac), sem a kínálati oldali elégtelenségek (hiányos emberi tõke) nem nyújtanak kielégítõ indoklást.
Elsõ lépésként a házimunka és a keresõtevékenység közötti lényeges különbségeket fogalmazták meg. Eszerint a házimunka, "alltägliche Sorge für immer wiederkehrende leibliche Bedürfnisse"7 (Ostner 1990:26), olyan átlátható szociális kontextusban zajlik, melyhez a munkát végzõ is szorosan kötõdik, személyes viszony fûzi hozzá, éppen ezért személyesen érdekelt a tevékenység minél tökéletesebb elvégzésében. Nincs éles határvonal a szabad- és a munkaidõ között, mint ahogy az otthon és a munkahely térbelileg is egybeesik. A házimunkát végzõ másfajta idõvel szembesül: például a beteg ember felgyógyulásának ideje nem határozható meg elõre, nem kalkulálható bele az idõbeosztásba, mint ahogy a gyerekkel kapcsolatos tevékenységek egy része sem. A házimunka nagy személyes beleérzõképességet, érzékenységet igényel, "Herz und Gedanken für den Nächsten haben"8 (Beck-Gernsheim 1976:38), természet- és testközeli, a munkát végzõtõl saját személyisége háttérbe állítását követeli meg A házimunkával kapcsolatos tudás mindig szituációhoz kötött, nem absztrakt (Ostner 1990:29, 32).
Ezzel szemben a keresõtevékenység egyedi feladatokra specializált, piaci közvetítéssel történik, törvényszerû velejárója a konkurrnciaharc. A munkához a dolgozót nem fûzi spontán személyes viszony, absztrakt szükségleteket kell kielégítenie. Célstruktúrája kettõs: részt venni a társadalmi feladatmegoldásban és biztosítani az egyéni egzisztenciát. Önmagában azonban csak közvetett módon járul hozzá a szükségletkielégítéshez. Az elvégzéséhez szükséges tudás elvont, kevéssé szituációhoz kötött. A munkaidõt éles határ választja el a szabadidõtõl. A keresõtevékenységre a lineáris idõ jellemzõ. A távolságtartás itt követelmény, "funkcionális-speciális" hozzáállást igényel (Ostner 1990:32).
"Berufsarbeit erfordert immer schon eine gewiáe Portion Herz- und Gedankenlosigkeit - weil ansonsten die Mittellosigkeit droht"9 (Beck-Gernsheim 1976:34).
E két különbözõ tevékenységi kör eltérõ viszonyt alakít ki a munkához, speciális stratégiát, attitûdöt,
"munkaképességet". Miután a házimunkát fõként nõk végzik, a személyes viszonyon alapul a nõi, a versenyszellemen a férfi munkaképesség:
"...eine grundlegende gesellschaftliche Arbeitsteilung zwischen Berufsarbeit und familiärer Hausarbeit, zwischen primär männlichem und primär weiblichem Arbeitsbereich besteht und daß darauf bezogen eine qualitative Verschiedenheit zwischen männlichem und weiblichem Arbeitsvermögen sich entwickelt hat"10 (Beck-Gernsheim 1976:10).
A kutatónõk szerint ez a munkához való nem-specifikus hozzáállás a magyarázata annak, miért találunk bizonyos foglalkozásokban fõként nõket. Feltételezték továbbá, hogy a nõket a sajátos beállítottság miatt versenyhátrány éri, érdekeiket nem képesek a konkurenciaharcban érvényesíteni, mert az altruista családi kapcsolatokhoz "vannak szokva" (Ostner 1990:32).
Beck-Gernsheim két ponton látja a társadalmi problémák forrását: egyrészt túl merevek a határok az egyes területek között, túlságosan erõs az egyik vagy másik nemhez kötöttség. Másrészrõl világosan megfigyelhetõ a keresõtevékenység dominanciája: teljes embert követel (esetleg "másfelet"), akinek nem feladata még a reprodukciós szükségletekrõl is gondoskodni:
"Die Berufsarbeit ist die Hauptsache und alles andere nur Störfaktor. Das ist der Anspruch, mit dem der Berufstätige alltäglich konfrontiert ist. Praktisch ausgeblendet ist alles/soll alles sein, was mit Alltagsarbeit zu tun hat"11 (Beck-Gernsheim 1980:57).
"Die Aufgabe der Frau besteht wesentlich darin, alle Energien des Mannes für die Berufsarbeit freizusetzen"12 (Beck-Gernsheim 1980: 64., idézi Cynthia Fuchs Epsteint).
"So kann man sagen, die geschlechtsspezifische Arbeitsteilung in der Familie ist die grundlegende Voraussetzung, damit Berufsarbeit in ihrer gegenwärtigen Form - (...) - überhaupt funktionieren kann"13 (Beck-Gernsheim 1980: 69).
A munkaerõpiacon is tevékeny nõ ezért van kitéve kettõs terhelésnek, különösen ha nemcsak magáról, hanem férjérõl és gyermekeirõl is gondoskodnia kell (Beck-Gernsheim 1980:132).
Ostner és Beck-Gernsheim érvelése szintén kínálati oldalú. Biológiai alapúnak kevésbé tekinthetõ: elméletileg nem vonják kétségbe, hogy ha férfi végez huzamosabb ideig házimunkát, õ is rendelkezhet "nõi munkaképességgel".
Bár ez az elmélet kétségkívül impozánsan hangzik, különösen azért, mert a tradicionálisan nõk által végzett tevékenységek felértékelésére nagy hangsúlyt fektet, nem szabad azonban elsiklanunk komoly hiányosságai felett:
Hiányzik a történeti összefüggés. Figyelmen kívül marad, hogy a "tipikus nõi foglalkozások" az ipari forradalom óta is tartalmukat tekintve változtak, egyes férfifoglalkozások elnõiesedtek, és fordítva. Nemzetközi összehasonlításban sincs egyértelmû megfelelés a fõként nõk által végzett tevékenységek között.
A társadalmi kontextusba helyezés szintén nagyon hiányos. A foglalkozásválasztást az iskolai és szakmai szocializáció jelentõsen befolyásolja, egyoldalú lenne egy pusztán reprodukció-orientált hozzáállásról beszélni. Sok nõ illúzióvesztõ tapasztalatai eredményeként húzódik vissza a háztartásba.
A házimunka és a keresõtevékenység fogalma erõsen leegyszerûsített és sztereotipikus.
A kutatónõk homogenizált, az uralkodó normával összhangban álló "nõi feladatkört" rögzítenek. Különbözõ társadalmi csoportok eltérõ stratégiái, s éppen e nemi sztereotípiához való viszonyulásuk azonban teljességgel figyelmen kívül maradnak (Wetterer 1992:19).
Az elméletben a munkahelyi és otthoni feladatok ellátásából adódó objektív kettõs terhelés szubjektívvá alakul, amennyiben különbözõ, egymással ellentétes beállítódások eredményezik. Azonos munkakörökben a nõk hátrányos helyzetét az eltérõ érdekérvényesítési képességbõl származtatják, s nem foglalkoznak a munkaadói diszkriminációval sem (Gottschall 1995:138).
Ugyanakkor e kritikai észrevételek ellenére nem lehet az elméletet az elavult teóriák múzeumába helyezni, mert bár egyfajta "nõi munkaképesség" léte erõsen kétséges, a társadalom sok szereplõjében élhet ez a fogalom, az érvelés "jó szándékú"
politikai megnyilatkozásokban gyakran felmerül, s befolyásolhatja a szereplõket döntéseikben (Osterloh-Oberholzer 1994:9).
Hierarchia-elmélet
A hierarchia-elmélet elsõ lényeges továbblépése a fentiekhez képest a nemek közötti különbség és a nemek közötti hierarchia fogalmainak analitikus elkülönítése egymástól. Az egyes tevékenységek nemhez kötése eszerint az alá-fölérendeltségi struktúra fenntartását szolgálta-szolgálja. A számtalan foglalkozástörténeti kutatás eredményei nyomán azt lehet megállapítani, hogy nem a munka tartalmának, hanem a vele járó társadalmi státusnak van döntõ befolyása arra, hogy nõk vagy férfiak végzik-e inkább.
Két fontos mechanizmus játszik szerepet a hierarchikus rendszer fenntartásában:
Egy ellenõrzõ mechanizmus, amely az egyes pozíciókhoz való hozzájutás lehetõségét kontrollálja. Ez mûködhet intézményi korlátozásokon keresztül, egyes pályák szociális bezáródása útján, egyes tevékenységi körök alárendelésével, leértékelésével.
Legalább ugyanilyen fontos azonban a szimbolikus szinten zajló utólagos legitimáció, az egyes munkák férfiasként, illetve nõiesként kódolása. Ebben jutnak a közvéleményt sikerrel befolyásoló eszközök, mint például a média, a tankönyvek (a tûzoltók mindig férfiak, az ápolónõk ellenben mindig nõk), a reklámok nagy szerephez.
Milyen implikációi vannak ennek az empirikus vizsgálatokra nézve?
Egyrészt elõtérbe került a történeti kontextus. A hierarchia-elmélet kétségkívül jelentõsen hozzájárult ahhoz, hogy a történeti kutatás újra felfedezte a foglalkozásbeli "nemváltások" elfelejtett történetét, s így ismételten felhívta a figyelmet arra, mennyire társadalmilag meghatározott, nem pedig a természettõl adott, milyen tevékenységek kötõdnek az egyik vagy másik nemhez.
Az aggregált statisztikai elemzések helyett a mikrotársadalmi környezetet részletekbe menõen vizsgáló esettanulmányok megszaporodtak. Módszertani szempontból ez az interjús és kvalitatív felmérések mind gyakoribb alkalmazását jelentette.
Központi jelentõséget kapott annak feltárása, milyen tapasztalatokkal szembesülnek a nõk a munkavégzés kapcsán, életútjuk során milyen stratégiákat alakítottak ki individuális céljaik elérése érdekében a társadalmi lehetõségek és elvárások megszabta játéktérben.
Az elmélet gyenge pontja, hogy könnyen a nõ állandóan reprodukálódó áldozati státusának differenciálatlan és egyoldalú túlhangsúlyozásába torkollhat. Nem fordít ugyanis elegendõ figyelmet azokra a folyamatokra, amelyek a fennálló hierarchiát reprodukálják (Wetterer 1992:24).
Egy kis kitérõ: a szegmentált piacok elmélete
A nemek közötti hierarchiával foglalkozó kutatók sok esetben sikerrel támaszkodhatnak azokra az eredményekre, amelyeket más marginális társadalmi helyzetû csoportokkal (például etnikai vagy faji kisebbségek) foglalkozó tudományterületeken dolgozó kollégáik értek el. Szemléletes példa erre a szegmentált piacok elmélete.
Az implicit szerzõdések és a hatékony bérek modellje egy külsõ és egy belsõ munkaerõpiac létrejöttét írja le, ahol a kompetitív erõk csak a vállalathoz való belépés pillanatáig mûködnek. A szegmentált piacok elmélete szintén abból indul ki, hogy a munkaerõpiac nem homogén, mind a munkaadók, mind a munkavállalók jellemzõi szerint tagolt. Léteznek a vállalaton és a szakmán belüli munkaerõpiacok, illetve olyan állások piaca, amelyeket bárki elvégezhet (Jedermanns-Arbeitsmarkt). Ezek eltérõek stabilitás, kvalifikációs igény, karrier és kereseti lehetõségek szerint.
A cégek igyekeznek minimalizálni a dolgozók betanítási költségeit, illetve viszonylag stabil gárdát kialakítani, ezért csak olyan munkavállalók képzésébe fektetnek be, akik várhatóan hosszú ideig megszakítás nélkül maradnak náluk. Azok a csoportok, amelyekrõl feltételezhetõ, hogy nem folyamatosan fognak dolgozni, csak az "akárki-piacán" fognak munkát találni (Willms-Herget 1985:56).
A duális munkaerõpiac elmélete szerint az elsõ szegmensben magas bérek, jó képzési lehetõségek, magas foglalkoztatási stabilitás, míg a másikban ezek hiánya jellemzõ (Barron-Norris 1976). Az ez utóbbiba kényszerülõ társadalmi csoportokra a következõ tulajdonságok jellemzõek:
- nem alkotnak egységes csoportot;
- munkaerejük nem nélkülözhetetlen a gazdaság számára;
- a társadalmi különbségek jól láthatók;
- gazdasági érdeklõdésük csekély;
- kevésbé érdekeltek a továbbképzésben;
- alacsony a szolidaritás a csoporton belül.
Nemek szerint ezek a tulajdonságok inkább a nõi munkavállalókat jellemzik - de legalábbis a társadalom feltételezi, hogy jellemzi õket (Witz 1993:293):
- a nõk szociális és etnikai dimenziók mentén megosztottak;
- a gazdaság ún. "tartalékhadseregként" kezeli õket;
- a szemmel látható biológiai különbségekre gazdasági viselkedésüket érintõ elvárások alapulnak;
- gazdasági érdeklõdésük csekély, hiszen a férj tartja el õket, csak másodlagos keresõk;
- nem dolgoznak folyamatosan, tehát nem érdekeltek a továbbképzésben sem;
- ami a csoportszolidaritást illeti, a nõi munkavállalók között például a szakszervezeti szervezettség foka alacsony.
A szegmensek mentén kialakul egy mag-periféria szerkezet, a stabil foglalkozási viszonyban lévõ törzsgárda szemben az alkalmi munkaerõvel. A mobilitási lehetõségeket alapvetõen meghatározza, hogy az egyén a kettõ közül melyikbe tartozik (England 1992:107). A munkaerõpiacra való belépéskor általában a statisztikai diszkrimináció alapján dõl el, ki hová tartozik: "Jeder Teilarbeitsmarkt hat seine typische soziodemographische Rekrutierungbasis"14 (Willms-Herget 1985:59).
A polarizációval marginalizáció is együtt jár, megerõsítve a visszacsatolási hatással:
"...Personen (bestätigen) dann die angewandten Stereotypen in ihren tatsächlichen Verhalten - und nicht zuletzt aufgrund der Arbeitsbedingungen..."15 (Willms-Herget 1985:57)
"...the practice of discrimination may be self-perpetuating through inculcating discriminatory habits and tastes and through providing a frame of conditions and tastes that make discrimination appear to be right course of action" (England 1992:111).16
A hatás generációk között is fennáll, az elvárásokat, stratégiákat, attitûdöt, habitust stb., amelyeket az egyén adott munkaerõpiaci pozíció betöltésével elsajátított, a családi szocializáció folyamán a fiatalabb nemzedékekben is kialakítja: az alacsony nõi keresetekre vonatkozó várakozásokat, amelyek azután a képzésre is hatással lesznek, az anyák gyakran saját tapasztalatból "tovább örökítik" lányaiknak. Ez a múltbeli diszkrimináció jelenbeli hatása (effects of past discrimination in the present) (England 1992:111).
Az elmélet strukturalista vonása, hogy a folyamatot interaktívnak tartja. Feltételezése szerint a tevékenységek nemek közötti viszonyba helyezése (gendering, Vergeschlechtlichung) részint az érdekeltek háta mögött zajlik, amennyiben a nemek alapján való osztályozás a hagyományokban adott, részint aktív közremûködésükkel reprodukálódik a társadalmi kapcsolatokban.
Csak haladóknak
Az utolsó rövid részben olyan, a kilencvenes években kidolgozott elméleti irányzatról lesz szó, amely megpróbál túllépni a hierarchia-elmélet csapdáján, és bár nem táplálkozik közvetlenül filozófiai forrásokból, félreismerhetetlenül magán visel vonásokat dekonstruktivista gondolatmenetekbõl. A következõkben fõként Angelika Wetterer (1992) munkájára támaszkodom.
A kulcsfogalom: a társadalmi konstrukció. A nemek közötti hierarchia nem természettõl fogva adott, hanem társadalmilag konstruált, s megjelenési formáiban az adott társadalom viszonyaihoz igazodik. Vannak azonban a rendszerbe beépített védekezõ mechanizmusok, amelyek éppen azt hivatottak meggátolni, hogy ez a hierarchia, mint a társadalom által létrehozott - tehát nem eredendõ, ebbõl következõen megváltoztatható - leleplezõdjön. Egyik módszere ennek az a "társadalmilag konstruált felejtés", amely megakadályozza, hogy az idõben és térben különbözõ társadalmaknak a miénktõl különbözõ nemi strukturája mint alternatív lehetõség gyökeret verjen a köztudatban.
Eddig a hierarchia-elmélet nyomvonalán járunk. Ám itt a továbblépés: nemcsak a hierarchikus struktúra, de maga a nemek közötti megkülönböztetés is társadalmi képzõdmény. A differenciálás mindig a következõ szabályok szerint történik:
1. A nem dichotóm változó, a nõi és férfi pólus mindig egymással szembeállítva kerül bemutatásra.
2. Minden ember egyértelmûen az egyik vagy a másik pólushoz rendelõdik. "Menet közben változtatni" igen nehézkes, nemcsak fiziológiailag, hanem a szociális kontextusban is (Wetterer 1992:30).
A feminista elméletek mérföldkövének számító sex (biológiai nem) - gender (társadalmi nem) fogalmi megkülönböztetés - amely kétségkívül lényeges és alapvetõ volt -, még azt feltételezi, hogy létezik bizonyos, a különbségtétel szempontjából meghatározó biológiai eredet. Ha azonban figyelmesen szemügyre vesszük a követelményrendszert, amelynek alapján az egyedek a "férfi", illetve a "nõ" kategóriába kerülnek, láthatjuk, hogy a szempontok nem "eleve adottak" vagy "természetesek", sokkal inkább ad hoc jellegûek. Jól tetten érhetõ a törekvés egy bipoláris, mindenáron egyértelmû klasszifikáció létrehozására.17
Azok az elméletek, amelyek a nemek közötti különbségtétel alapstruktúráját figyelmen kívül hagyják, célként legfeljebb a hierarchikus rendszer reformját tûzhetik maguk elé. Ha a differenciálást mint törekvést kritikusan szemléljük, és igyekszünk kikerülni a bipolaritás bûvkörébõl, a nemi különbség dekonstruálásával eljuthatunk az alá-fölérendeltségi viszonyok lebontásáig, hiszen a két nem közötti hierarchia elõállításához és fenntartásához elengedhetetlen feltétel, hogy a nemiség az adott társadalomban releváns klasszifikációs kritérium legyen.18
Ebben az elméleti keretben maga a nõi munkaképesség elmélete (Beck-Gersheim, Ostner) is szándékánál nagyobb mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kétnemûség mint kulturális konstrukció, mint "természetes" megerõsíttetik, hiszen valójában az a szándéka, hogy az ún. nõ-specifikus tulajdonságok magasabbra értékelésével a hierarchiát kikezdje.
Az empirikus kutatások feladata feltárni, milyen mechanizmusokkal reprodukáják magukat a hierarchikus struktúrák, szem elõtt tartva a "doing gender", a nemi tartalommal való megtöltés, a nõ-férfi dichotómia becsempészésének jelenségét. Az elemzések középpontjába a töréseket, az ellentmondásokat kell helyezni, s ezeket folyamatszerûségükben vizsgálni:
"...daß die Rekonstruktion von Prozessen der Vergeschlechtlichung auf allen Ebenen den konstruktiven Charakter des »doing gender« in den Mittelpunkt stellt; daß sie verdeutlicht, daß wir es in allen sozialen Prozessen - [...] - immer zugleich mit einer Re-Produktion jeweils vorgefundener Strukturierungen des Geschlechterverhältnisses zu tun haben und mit deren Neu-Produktion"19 (Wetterer 1992:33).
A legfontosabb elem a kutató számára, hogy ne essen a "nõies nõ - férfias férfi" elõfeltételezés csapdájába, és legyen tudatában a nemek közötti különbségek történetileg és társadalmilag meghatározott voltának.
Zárszó
A cikkben bemutatott elméleteket úgy válogattam össze, hogy a nõi keresõtevékenység lényegi felfogása egy-egy lépésben térjen el egymástól: a neoklasszikusok rejtett deficit-tézisétõl a nõi munkaképesség elméletét a különbségek egyenrangúságának hangsúlyozása választja el, ám egyik sem kérdez rá, honnan is jönnek és mit eredményeznek ezek a különbségek. A hierarchia-elmélet rámutat a nembeli specifikumok idõbeli és térbeli változékonyságára és társadalmi státust meghatározó szerepére. A dekonstruktív gondolatmenet pedig azt állítja, nemcsak a két nem közötti hierarchikus rendszer társadalmilag konstruált, de maga a nemek közti különbségtétel is nélkülözi a "természetes" eredetet.
Nem lehetett cél ilyen terjedelmû írásban az egyes irányzatok teljes körû és részletes bemutatása. Sok kérdés nyitva maradt, tág tere nyílik a kritikának. A legfontosabb számomra azonban a figyelemfelkeltés, kísérlet arra, hogy az olvasó ellenérzéseit leküzdje és gondolkodásra serkentsen. Hogy a kollegiális reakciók ne a "nõtémákban" kutatók külsejével (még gondolni sem merek rá! - szexuális szokásaival) foglalkozzanak. Természetesen a társadalomtudós számára elengedhetetlen, hogy rendszeresen szembenézzen azzal, milyen társadalmi relevanciája van a témának, amely kutatása középpontjában áll. De az nem gyümölcsözõ, ha a szakmai közvélemény csak arra kényszeríti, hogy munkájának létjogosultságát permanensen legitimálja.
Jegyzetek
1. A teljesség igénye nélkül: Frey 1993; 1995; 1996; Hrubos 1994; Koncz 1993; 1994; 1995; Nagy 1993; 1994; 1995; Tóth 1993; 1994; 1995a, 1995b.
2. Németországban a munkásnõk a munkások bérének körülbelül 73 százalékát kapják, az alkalmazottaknál 65 százalék (szolgáltatás nélkül) a megfelelõ hányad (Maier 1993:272). Az Egyesült Királyságban ez az arány 71 százalék és 62 százalék (Witz 1993:280), az Egyesült Államokban 68 százalék körül van fehér, 83 százalék körül színes bõrû munkavállalóknál (England 1992:24).
3. "A háztartási feladatok is nemi foglalkozási szegregációhoz vezetnek, mivel a házas nõk olyan foglalkozásokat és állásokat keresnek, amelyek kevesebb erõfeszítést kívánnak, hogy mérsékeljék a korlátozottabb energiakészletükkel szembeni igényeket" (Becker 1983:26, idézi Willms-Herget 1985:49). Ez a háztartási felelõsség indukál bizonyos nemi foglalkozásbeli szegregációt, mert a házas nõk inkább olyan foglalkozásokat és állásokat keresnek, amelyek kevésbé teljesítményigényesek, ezzel is csökkentve szûkös energiájuk iránti keresletet.
4. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nõk munkakínálata rugalmasabb a férfiakénál (Beland 1992).
5. Hasonlóan mûködnek a biztosítási modellek. Itt a kilépés, illetve felmondás és bércsökkentés ellen igyekeznek védekezni a szereplõk. A dolgozó hajlandó kezdetben MRP-jénél alacsonyabb bérért dolgozni, ha a késõbbiekben nem bocsátják el, illetve nem csökkentik a fizetését. A vállalat haszna az üzleten az MRP és a tényleges bérköltség különbözete, a dolgozóé a biztonság. A cég reputációjának megõrzése miatt tartja magát a megállapodáshoz akkor is, ha olcsóbb munkaerõt találna, a munkavállaló pedig nem hagyja ott az állását, mert akkor elvesztené az eddigi alacsonyabb bérrel "megváltott" elõnyeit.
6. Bár a neoklasszikus közgazdaságtan kritikája részben összefügg a racionális döntések elméletének kritikájával, ennek az írásnak nem célja ez utóbbi ismertetése. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy a feminista tudományelméletnek - ezen olyan irányzat értendõ, amelyik a "nemtelennek" hirdetett tudományfelfogással szemben tudatosan figyelembe veszi elemzéseinél a társadalmi kétnemûséget - jelentõs szerepe volt a rational-choice theorie hegemóoiájának kikezdésében. (Ajánlott irodalom e témában England 1989.)
7. "az állandóan visszatérõ testi szükségletekrõl való mindennapi gondoskodás"
8. "szeretettel és megértéssel forduljunk a másik felé"
9. "A keresõtevékenység mindig megkövetel egy adag szívtelenséget és figyelmetlenséget - mert egyébként az a veszély fenyeget, hogy kimerülnek erõforrásaink."
10. "...alapvetõ társadalmi munkamegosztás van a keresõtevékenység és a családi házimunka között, a férfi és a nõi munkaterületek között, és ennek alapján minõségi különbség alakult ki a férfi és a nõi munkaképesség között."
11. "A keresõ tevékenység a fõ dolog, minden más csak zavaró tényezõ. Ez az az igény, amivel a munkavállaló mindennap szembesül. Gyakorlatilag mindent ki kell kapcsolnia, és ki is kapcsol, ami a mindennapi feladatokhoz kötõdik."
12. "A nõ feladata lényegében abból áll, hogy a férfi energiáját a munkavégzésre felszabadítsa."
13. Így azt lehet mondani, hogy a nemek szerinti családi munkamegosztás az alapvetõ feltétele a keresõtevékenység jelenlegi formájának.
14. "Minden rész-munkaerõpiacnak megvan a maga saját jellemzõ szociodemográfiai rekrutációs bázisa."
15. "...a személyek valóságos viselkedésükben megerõsítik a sztereotípiákat - nem utolsósorban a munkafeltételeik miatt"
16. "...a diszkrimináció gyakorlata önfenntartó lehet azáltal, hogy diszkriminációs szokásokat és ízlést nevel az emberekbe, illetve feltételek és ízlések olyan keretét nyújtja, amely a diszkriminációt mint helyes cselekvést tünteti fel"
17. Egy példa, hogy pontosan lássuk, mirõl is van szó. Elterjedt nézet, hogy a gyermekszülésre való képesség az, ami a nõket nõvé teszi. Ez esetben azonban nem tekinthetõ nõnemûnek a leánygyermek a nemi érése elõtt (lehet, hogy nem véletlenül semleges nemû a német nyelvben a leány, das M„dchen?), a felnõtt nõk a változás idõszaka után, vagy azok a nõk, akik egészségügyi okokból nem tudnak gyermeket szülni. És hová sorolhatók a nem-változtatáson átesett férfiak? Vagy azok a nõk, akik fogamzásgátló eszközök alkalmazása során átmenetileg terméketlenek? Úgy gondolom, egy tudományos igényû beosztásnak ezeket az eseteket is kezelnie kellene, különösen, mert nem marginális jelenségekrõl van szó. Újabb biológiai kutatások szerint egy emberi szervezetben rendszerek több csoportja felelõs a biológiai nemként ismert jelenség meghatározásáért (kromoszóma, hormonrendszer stb.). Korántsem biztos, hogy ezek egybecsengenek. Ráadásul bizonyos fokig mûködésük mesterségesen befolyásolható is. A mélyebb elemzéseket a biológiai szakfolyóiratokra hagyva, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az egyértelmûség ez esetben mégsem egyértelmû.
18. Ez a dekonstuktivitás-fogalom nem azonos a filozófiában használttal, bár nem idegen tõle.
19. "...a »nemi összefüggésbe állítás« (Vergeschlechtlichung) folyamata rekonstrukciójának minden szinten a »doing gender« (kb. »a nem kialakítása«) konstruktív vonását kell a középpontba állítania, hogy érthetõvé tegye, minden társadalmi folyamatban (...) a nemi viszonyok már eleve meglévõ strukturálásának reprodukálásával és egyidejûleg újra-produkálásával van dolgunk."
Irodalomjegyzék
Barron, Richard David-Geoffry Michael Norris 1976. Sexual Divison and the Dual Labour Market. In: Diana Barker-Sheila Allen (eds.) Dependence and Exploitation in Work and Marriage. London/New York: Longman
Becker, Gary 1957. The Economics of Discrimination. Chicago: University of Chicago Press
-ÿ 1981. A Treatise on the Family. Cambridge, MA: Harvard University Press
-ÿ1983. The Allocation of Effort, Specific Human Capital, and Sexual Differences in Earnings and the Allocation of Time. Paper prepared for the Conference on Trends in Women's Work, Education and Family Building Chelwood Gate Sussex May 31-June 3. 1983.
Beck-Gernsheim, Elisabeth 1976. Der geschlechtsspezifische Arbeitsmarkt: Zur Ideologie und Realität von Frauenberufen. Frankfurt am Main: Aspekte
- 1980. Das halbierte Leben. Männerwelt Beruf, Frauenwelt Familie. Frankfurt am Main: Fischer Taschenbuch
Beland, Ulrike 1992. Gleichberechtigung von Frauen aus ökonomischer Sicht. Wirtschaftswissenschaftliches Studium, 9, 461-464.
England, Paula 1979. Women and Occupational Prestige: a Case of Vacuous Sex Equality. Sign, Winter
- 1989. A Feminist Critique of Rational Choice Theories: Implications for Sociology. The American Sociologist, 2.
- 1992. Comparable Worth Theories and Evidence. New York: Aldine de Gruyter
Frey Mária 1993. Nõk a munkaerõpiacon. Társadalmi Szemle, 3.
- 1995. A nõk munkaerõ-piaci esély-egyenlõtlenségeirõl. Munkaügyi Szemle, 12.
Galasi Péter 1996. Munkaerõpiaci mechanizmusok. Budapest: Aula
Gottschall, Karin 1995. Geschlechterverhältnis und Arbeitsmarktsegregation. In: Regina Becker-Schmidt-Gudrun Axeli Knapp (Hrsg.) Das Geschlechterverh„ltnis als Gegenstand der Sozialwissenschaften. Frankfurt am Main/New York: Campus
Hrubos Ildikó 1994. A nõk és férfiak iskolai végzettsége és szakképzettsége. In: Hadas Miklós (szerk.) Férfiuralom - Írások nõkrõl, férfiakról, feminizmusról. Budapest: Replika Kör
Kaluza, Hildegard 1991. Beschäftigungssituation von Frauen in Europa und Frauenpolitik der Europäischen Gemeinschaft. In: Beschäftigungsperspektiven von Frauen im EG-Binnenmarkt. Arbeitspapiere aus dem Arbeitskreis Sozialwissenschaftliche Arbeitsmarktforschung (SAMF)
Koncz Katalin 1993. Nõk a rendszerváltásban. Társadalmi Szemle, 12.
- 1994. A bõvülõ foglalkoztatás ára: a pályák elnõiesedése. Társadalmi Szemle, 8-9.
- 1995. A nõk társadalmi helyzete Magyarországon. Társadalmi Szemle, 3.
Maier Friederike 1991. Patriarchale Arbeitsmarktstrukturen. Das Phänomen geschlechtsspezifisch gespaltener Arbeitsmärkte in Ost und West. Feministische Studien, 1.
- 1993a Homo-Oeconomicus - Zur geschlechtsspezifischen Konstruktion der Wirtschaftswissenschaften. Prokla - Zeitschrift für kritische Sozialwissenschaften, 93. Münster: Westf„lisches Dampfboot
- 1993b Zwischen Arbeitsmarkt und Familie - Frauenarbeit in den alten Bundesländern. Gisela Helwig-Hildegard Maria Nickel (Hrsg.) Frauen in Deutschland, 1945-1992. Bonn
Nagy Beáta 1993. Nõk a vezetésben. Szociológiai Szemle, 3-4.
- 1994. Nõk keresõtevékenysége Budapesten a XX. század elsõ felében. In: Hadas Miklós (szerk.) Férfiuralom. Budapest: Replika Kör
- 1995. Nõk a gazdasági elitben: az üvegplafon. INFO-Társadalomtudomány, 32. ("Nõtudomány")
Osterloh, Margit-Karin Oberholzer 1994. Der geschlechtsspezifische Arbeitsmarkt: Ökonomische und soziologische Erkl„rungsans„tze. Aus politik und Zeitgeschichte, 6.
Ostner, Ilona 1990. Das Konzept des Weiblichen Arbeitsvermögens. In: Erklärungsans„tze zur geschlechtsspezifischen Strukturierung des Arbeitsmarktes. Arbeitspapiere aus dem Arbeitskreis Sozialwissenschaftliche Arbeitsmarktforschung (SAMF)
Phelps, Edmund 1972. The Statistical Theory of Racism and Sexism. American Economic Review, 64.
Rabe-Kleberg, Ursula 1992. Frauenarbeit - zur Segmentierung der Berufswelt. Bielefeld: Kleine Verlag
Rees, Teresa 1992. Women and the Labor Market. London: Routledge
Scott, Joan W.-Louise A. Tilly 1992. Nõi munka és család a XIX. századi Európában. In: Gyáni Gábor (szerk.) Változás és folytonosság. Tanulmányok Európa XIX. századi társadalmáról
Tong, Rosemarie 1989. Feminist Thought: A Comprehensive Introduction. London: Routledge
Tóth Olga 1993. No Envy, No Pity. In: Nanette Funk-Magda Mueller (eds.) Gender Politics and Post-Communism. Reflections from Eastern Europe and the Former Soviet Union. New York: Routledge
- 1994. A nõi életút Magyarországon. In: Hadas Miklós (szerk.) Férfiuralom. Budapest: Replika Kör
- 1995a Attitûdváltozások a nõi munkavállalás megítélésében. Szociológiai Szemle, 1.
- 1995b Hogyan egyeztethetõ össze a nõi munka a családi szerepekkel? INFO-Társadalomtudomány, 32 . ("Nõtudomány")
Wetterer, Angelika 1992. Theoretische Konzepte zur Analyse der Marginalität von Frauen in hochqualifizierten Berufen. In: Angelika Wetterer (Hrsg.) Profession und Geschlecht. Frankfurt am Main: Campus Verlag
Willms-Herget, Angelika 1985. Frauenarbeit: zur Integration der Frauen in den Arbeitsmarkt. Frankfurt am Main/New York: Campus
Witz Anne 1993. Women at Work. In: Diane Richardson-Victoria Robinson (eds.) Introducing Women's Studies. London: Macmillan