Szántó Zoltán
OSZTÁLY, OSZTÁLYTUDAT ÉS KOLLEKTÍV CSELEKVÉS
Hogyan értelmezi és bírálja Jon Elster Marx osztályelméletét?
Csontos László emlékének
Jon Elster (1982; 1985:318-397) meggyõzõ értelmezése szerint Marxot osztályelméletének megalkotása során az a szándék vezette, hogy magyarázatot adjon a kollektív cselekvés meghatározott típusainak elõfordulására, kialakulásának feltételeire és különbözõ formáira.
Az itt következõ fejtegetésekben megpróbálom összefoglalni, hogyan rekonstruálta Elster - szem elõtt tartva a modern empirikus és analitikus szaktudományok, valamint az analitikus filozófia egyes eredményeit - Marx társadalmi osztályokkal és osztályharccal kapcsolatos elképzeléseit (1., 3., 4.). Emellett bemutatom azt is (2., 5.), hogy milyen szempontból bírálta és fejlesztette tovább Elster a társadalmi osztály és kollektív cselekvés (osztálycselekvés) marxi gyökerekbõl táplálkozó koncepcióját.
1. A társadalmi osztály fogalma
Elster szerint az osztályfogalom jelentésének meghatározásakor a következõ - a marxi tradícióval összeegyeztethetõ - alapelveket kell szem elõtt tartani:
- az osztályokat oly módon kell definiálni, hogy tagjaik - legalábbis potenciálisan - kollektív cselekvõk1 legyenek;
- a közös érdek (osztályérdek) az osztály tagjainak a gazdasági helyzetébõl fakad;
- az osztályfogalmat minden esetben relációs terminusokban definiáljuk;
- s végül, az osztályfogalom definíciós jegyei közé az tartozik, amit az osztály tagjainak - bizonyos értelemben - tenniük kell (vagy kellene), nem pedig az, amit valójában tesznek2.
Amint azt már az alapelvek elõzetes áttekintése is sejteti, Elster az osztályfogalom definiálásakor - valamint az osztálytudat és az osztálycselekvés magyarázata során - a módszertani individualizmus (Elster 1985:5-8) talaján áll. A marxi osztályelmélettel szemben felvethetõ kritikai észrevételek közül Elster szerint az egyik legfontosabb éppen a szóban forgó módszertani elv figyelmen kívül hagyása. Annak ellenére, hogy Marx különbözõ írásaiban egyértelmûen felfedezhetõk a módszertani individualizmusra utaló jelek, az semmiképpen nem állítható, hogy osztályelméletében következetes és szigorú érvényesítésére törekedett volna. Ehelyett társadalom- és történelemszemléletét a - hegeli gyökerekbõl táplálkozó - holisztikus-funkcionalista és objektív teleologikus érvelési módok túlsúlya hatja át (Elster 1982)3.
Elster értelmezési kísérlete metodológiai szempontból a marxi osztálykoncepció individuális cselekvések szintjén történõ megalapozása és kiegészítése4. E feladat elvégzésének termékeny eszközeirõl - a modern társadalomtudományok egyik jelentõs irányzata szerint - a racionális döntések és játékok normatív elmélete gondoskodik.
A marxi osztályfogalom rekonstrukciója során mindenekelõtt azzal a problémával találkozunk, hogy Marx egyik munkájában sem definiálta szabatosan, hogy mit ért társadalmi osztályon. Elster szerint ennek ellenére Marx különbözõ írásaiból rekonstruálható, hogy milyen jelentéssel ruházta fel a szóban forgó terminust. Marx mintegy tizenöt társadalmi kollektívum elnevezésére használta az osztályfogalmat. Szerinte osztályok:
- az ázsiai termelési módban a bürokraták és a teokraták;
- a rabszolgatartó társadalomban a rabszolgák, a patríciusok és a plebejusok;
- a feudalizmusban a földesurak, a jobbágyok, a céhmesterek és a mesterlegények;
- a modern kapitalizmusban pedig az ipari tõkések, a pénztõkések, a földesurak, a parasztok, a kistõkések és a bérmunkások.
A feladat tehát olyan definíció megalkotása, amely összeegyeztethetõ az iménti felsorolással, valamint a fogalom fent ismertetett alapelveivel. Elster mielõtt megalkotná a társadalmi osztály általános definícióját, áttekinti azokat a korábbi kísérleteket, amelyek az osztályfogalmat a tulajdonviszonyok (Dahrendorf), a kizsákmányolás (Ste Croix, Wright), a piaci magatartás (Weber, Roemer) és a hatalom (Dahrendorf) terminusaiban definiálták. Rámutatva a fenti kísérletek egyoldalúságára, arra a következtetésre jut, hogy komplex - az imént felsorolt álláspontok termékeny összetevõit szintetizáló - meghatározásra van szükség. Ennek alapja - a korábban kifejtett alapelvekkel összhangban - a termelési feltételek által meghatározott gazdasági viselkedésben ("endowment-necessiated behaviour") ragadható meg. Mindezek fényében az osztályfogalom általános definíciója - ami Elster szerint extenzionális és elméleti szempontból egyaránt kielégítõ - így fest: társadalmi osztály az emberek olyan csoportja, amely tagjainak, ha a birtokukban lévõ termelési feltételek optimális felhasználására törekszenek, akkor azonos típusú tevékenységekbe kell bekapcsolódniuk. ("A class is a group of people who by virtue of what they possess are compelled to engage in the same actvities if they want to make the best use of their endowments.") (Elster 1985:331).
A termelési feltételek elemei: a dologi és eszmei javak - a tárgyi és emberi tõke különbözõ formái (tõkejavak, szakképzettség stb.), valamint a bourdieu-i értelemben vett kulturális tõke. A tevékenységek körébe pedig mindenekelõtt a munkaerõ eladása és vétele, a munkavégzés, a pénztõke kölcsönzése és kölcsönbe vétele, a föld bérbeadása és bérlése, valamint a részvénytársaságok irányításával összefüggõ rendelkezések kiadása és végrehajtása sorolható.
Az osztályfogalom fenti definíciója statikus, nem esik szó benne az idõrõl. Az osztályszerkezet azonban Elster szerint több az így meghatározott osztályok összességénél, mivel az osztályokat és a közöttük kialakuló áramlásokat - az osztálymobilitási folyamatokat - egyaránt magában foglalja. Az osztályszerkezet dinamikájáról az osztályok közötti mobilitási folyamatok gondoskodnak. Az osztálymobilitás kétféleképpen értelmezhetõ: egyrészt megváltozhatnak az egyes egyének birtokában lévõ termelési feltételek; másrészt - adott termelési feltételek mellett - megváltozhat az egyének optimalizáló magatartása. Utóbbira akkor kerül sor, ha megváltoznak a többiek termelési feltételei, a technológiai lehetõségek vagy a keresleti-kínálati viszonyok.
Végül felmerül a kérdés: miféle relációkat értelmezhetünk a különbözõ társadalmi osztályok (illetve tagjaik) között? Elster válasza szerint ezek az interakció relációi. A marxi osztályelmélet szerint az efféle relációk két alapvetõ típusa a kapitalizmusban az értéktöbblet kiaknázása és a hatalomgyakorlás.
2. Az osztálytudat5
A társadalmi osztályok marxi elmélete szerint az egyazon osztályhoz tartozó társadalmi szereplõk - az imént tárgyaltakon túl - más közös jellemzõkkel is rendelkeznek, továbbá összehangolt cselekvésre törekszenek. Az társadalmi osztályok reálisak abban az értelemben, hogy bizonyos feltételek esetén kollektív cselekvõvé "kristályosodnak". E feltételek közé tartozik az osztálytudat. Az osztálytudat jelentésének megvilágításához a következõ Marxtól származó gondolatsort hívhatjuk segítségül:
"A parcellás parasztok óriási tömeget alkotnak, amelynek tagjai azonos helyzetben élnek, de anélkül, hogy sokrétû kapcsolatba lépnének egymással. Termelési módjuk elszigeteli õket egymástól ahelyett, hogy kölcsönös érintkezésbe hozná õket. Az elszigetelõdést elõsegítik Franciaország rossz közlekedési eszközei és a parasztok szegénysége. Termelésük mezeje, a parcella, megmûvelésében nem engedi meg a munkamegosztást, a tudomány alkalmazását, nem engedi meg tehát a fejlõdés sokrétûségét, a képességek különbözõségét, a társadalmi viszonyok gazdagságát. Minden egyes parasztcsalád majdnem teljesen kielégíti önmagát, közvetlenül maga termeli fogyasztásának legnagyobb részét, és ennélfogva az élete fenntartásához szükséges anyagot inkább a természettel való cserében, semmint a társadalommal való érintkezésben nyeri. A parcella, a paraszt meg a család; mellette egy másik parcella, egy másik paraszt meg egy másik család. Egy kupac belõlük egy falu, egy kupac falu pedig egy département. Ily módon a francia nemzet nagy tömege egynemû mennyiségek egyszerû összeadásából képzõdik, ahogy például egy zsák krumpli egy krumpliszsákot képez. Amennyiben millió és millió család olyan gazdasági létfeltételek között él, amelyek életmódjukat, érdekeiket és mûveltségüket más osztályokétól megkülönböztetik és azokkal ellenségesen szembeállítják - annyiban osztályt képeznek. Amennyiben a parcellás parasztok között csak helyi összefüggés van, és érdekeik azonossága nem teremt közöttük közösséget, nemzeti kapcsolatot és politikai szervezetet - annyiban nem képeznek osztályt" (MEM 8:186-187).
Elster szerint az idézett passzus alapján az osztálytudat definíciója és magyarázata egyaránt rekonstruálható, annak ellenére, hogy maga a terminus nem fordul elõ a szövegben. Az osztálytudat fogalmának meghatározására a "közösség", a "társadalmi kötelék" és a "politikai szervezet" terminusaiban kerül sor. Ezek segítségével egyúttal különbséget tehetünk a - hegeli nyelvezet jegyeit magán viselõ - "magában való osztály" (Klasse an sich) és "magáért való osztály" (Klasse für sich) fogalma között. Az utóbbit magasabb fokú szervezettség és tudatosság, valamint politikai jellegû szervezetek kialakítása jellemzi.
Mielõtt Elster rátérne a "magáért való osztály" fogalmára, megvizsgálja a Marxnál több ízben elõforduló "egy másik osztállyal szemben már osztály" fordulat értelmét, valamint az osztályon belüli szolidaritás és kooperáció kérdéskörét.
Valamely társadalmi osztály létezése és jelentõsége az esetek nagy részében eleinte egy másik - általában ellenséges - osztály tagjaiban tudatosul. Ez a jelenség, az ún. negatív osztálytudat, többnyire megelõzi a valódi osztálytudat kialakulását. A munkásosztály tagjai például az osztályukhoz tartozás tudatára ébredhetnek, amikor azt észlelik, hogy a tõkések - akiket õk már ellenséges osztálynak tartanak - szintén egységes osztály tagjaiként veszik tekintetbe õket. Ez a stádium a "magában való osztály" - "magáért való osztály" fejlõdési sor egy lehetséges közbeesõ fázisa. Ilyen értelemben állítja Marx az angol munkásosztályról azt, hogy "a tõkével szemben már osztály, de önmaga számára még nem az" (MEM 4a:172).
Az osztályon belüli szolidaritás és kooperáció logikájának megvilágításához Elster a játékelmélet eszköztárát használja (Elster 1982:466-472). A probléma illusztrálásához vegyük a munkásosztály kollektív cselekvés során tanúsított magatartását. A munkásosztály tagjai közös vagy osztályéredekük realizálására törekedve egy többszereplõs Fogoly Dilemmája szituációban (a továbbiakban FD-szituáció) találják magukat. Egy sztrájk esetén például minden racionális dolgozó domináns stratégiája az ún. "potyautas" alternatíva. Ez a vizsgált esetben azt a lehetõséget jelenti, hogy az egyén a többi dolgozó által kiharcolt elõnyökbõl a sztrájkban való részvétel nélkül részesüljön. Az egyes dolgozó számára nincs racionális indoka a sztrájkhoz történõ csatlakozásnak, mivel akkor is részesedhet az akció révén realizált közjószágból (például az általános béremelésbõl), ha nem vesz részt az akcióban, s munkaadói ráadásul magasan megfizethetik a sztrájk ideje alatt. Abban az esetben viszont, ha egyedül vagy csupán néhány társával folytatna sztrájkot, a kollektív cselekvés kudarcán túl még külön büntetésekben (pl. elbocsátás) is részesülne. Hogyan vehetõk rá mégis a munkásosztály tagjai a kooperatív magatartásra, ami megakadályozhatja az FD-típusú csapdaszituációk kialakulását? A munkásosztály kooperációjának megértésében Elster a preferencia-szerkezetek megváltozásán nyugvó magyarázatot tartja elfogadhatónak. Ekkor - nagyjából - az történik, hogy a cselekvési alternatívákat az egyes játékosok másképpen rangsorolják: preferencia-rendezésükben az általános kooperáció kerül az elsõ helyre (Biztosítás Játék). Ez azt jelenti, hogy az egyes munkások kooperatív magatartása létrejön, ha az érdekeltek biztosítva látják, hogy a többiek szintén kooperatív módon fognak viselkedni. Az effajta szituációkban a kollektív cselekvéshez egyébként nélkülözhetetlen szelektív ösztönzõket az osztálytudat sajátos formája, a szolidaritás helyettesíti. Ennek kialakulásához viszont az osztály tagjai közötti folyamatos interakció során létrejövõ kölcsönös bizalomra, valamint megfelelõ mennyiségû és minõségû információra van szükség.
Az eddig kifejtettekbõl már szinte automatikusan adódik az osztálytudat fogalmának Elster-féle meghatározása: az osztálytudat egy társadalmi osztály képessége arra, hogy kollektív cselekvõként viselkedjen. Operacionalizálva ez a közös- vagy osztályérdek realizálásakor felmerülõ potyautas-probléma kiküszöbölésének képességét jelenti (Elster 1985:347).
A társadalmi osztályok tagjainak egyéni érdeke konfliktusba kerül az osztály mint egész érdekével. Ezt a problémát Marx a következõképpen fogalmazta meg a Kommunista Kiáltványban: "A proletároknak ... osztállyá és ezáltal politikai párttá szervezõdését minduntalan szétrobbantja a munkások egymás közötti konkurrenciája" (MEM 4b:450).
Befejezésül bemutatom a társadalmi osztályok közös és osztályérdekének egyik lehetséges fogalmi elhatárolását (Bertalan é.n.) Ehhez mindenekelõtt vegyük szemügyre Marx alábbi sorait:
"...minden olyan mozgalom, amelyben a munkásosztály mint osztály lép szembe az uralkodó osztályokkal, és külsõ nyomással kényszeríteni igyekszik õket, politikai mozgalom. Pl. az a kísérlet, hogy egy-egy gyárban vagy akár egy-egy szakmában sztrájkokkal stb. az egyes tõkésektõl kényszerítsék ki a munkaidõ valamely korlátozását, tisztára gazdasági mozgalom; ezzel szemben az a mozgalom, hogy nyolcórás stb. törvényt kényszerítsenek ki, politikai mozgalom. S ily módon a munkások elszigetelt gazdasági mozgalmaiból mindenütt politikai mozgalom sarjad ki, vagyis az osztály mozgalma azért, hogy érdekeit általános formában érvényesítse, olyan formában, amelynek általános, társadalmilag kényszerítõ ereje van" (MEM 33:322).
A szöveg alapján az érdekek két típusát (közös, illetve osztályérdek) az alábbi három szempont alapján határolhatjuk el egymástól:
- a politikai küzdelem során közel azonos szocioökonómiai helyzetben lévõ egyének mekkora köre férhet hozzá a harc eredményeképpen realizált közjószághoz? Itt két alapeset lehetséges: az azonos szocioökonómiai helyzetû egyének mindegyike, vagy csak egy része jut hozzá a realizált kollektív elõnyökhöz;
- milyen formában történik annak kinyilatkoztatása, hogy a kérdéses társadalmi osztály követeléseinek eleget fognak tenni? Itt is két alapvetõ lehetõség van: a vizsgált követelések tartalmát foglalhatják különös vagy egyedi szerzõdésekbe, vagy általános, az állam által garantált törvényekbe;
- hogy szerzõdések vagy törvények megalkotására kerül-e sor, az nagymértékben attól függ, hogy a harc színtere a polgári vagy a politikai társadalom. A polgári társadalom a magánszférák területe, azaz elsõsorban a munkahelyet, a családot, a rokoni és ismerõsi kapcsolathálókat stb. öleli fel. Ezzel szemben a politikai társadalom az állam hatalmi gépezetét, a politikai pártokat, szakszervezeteket stb. jelenti. A társadalmi osztályok közötti harc általában akkor zárul szerzõdésekkel, ha a szemben álló felek a polgári társadalomhoz tartoznak. Új törvények viszont többnyire akkor születnek, ha a küzdelem súlypontja már áthelyezõdött a politikai társadalomra. A harc célja az elõbbi esetben általában anyagi elõnyök realizálása, az utóbbiban viszont inkább politikai befolyás szerzése.
Mindezek alapján a társadalmi osztályok közös érdekérõl akkor beszélhetünk, ha a küzdelem színtere a polgári társadalom, a harc különös vagy egyedi szerzõdésekkel zárul, és a realizált közjószág fogyasztóinak köre szûkebb azok körénél, akik a küzdelem kezdetén azonos vagy hasonló szocioökonómiai helyzetben voltak. Osztályérdek realizálását célzó kísérletek viszont azok, amelyekben a szemben álló felek a politikai társadalomhoz tartoznak, a harc törvényekkel zárul, és a küzdelem során realizált közjószág fogyasztóinak köre nagyjából megegyezik az azonos vagy hasonló szocioökonómiai helyzetû egyének körével.
3. A kollektív cselekvés feltételei
Ezek után vegyük szemügyre azokat a szükséges (vagy kizáró) feltételeket, amelyek - Elster (1985:349-358) és a kollektív cselekvés elméletével foglalkozó kutatók (Hardin 1982; Csontos 1985-86:63-72) szerint - elõmozdítják (vagy megnehezítik) a sikeres kollektív cselekvés kialakulását.
A kollektív cselekvés kognitív feltételei: ez - hozzávetõleg - azt jelenti, hogy a közös érdeke realizálására törekvõ csoport (vagy szervezet) tagjainak tisztában kell lenniük azoknak az oksági összefüggéseknek a természetével, amelyek helyzetüket meghatározzák. Max Weber a következõ módon fogalmazta meg ezt a problémát:
"Az, hogy az osztályhoz tartozók »tömegcselekvésébõl« milyen mértékben születik »közösségi cselekvés«, esetleg »társulás«, függ általános - fõleg intellektuális jellegû - kulturális feltételektõl, továbbá a kialakult ellentétek élességétõl, többek között különösen attól, hogy mennyire világos az »osztályhelyzet« okai és következményei közötti összefüggés" (Weber 1967:244).
Az effajta ok-okozati kapcsolatok felismerését megnehezíti, hogy az osztályok közötti relációk többnyire "face-to-face" jellegûek, ezzel szemben osztálykonfliktus keletkezhet akkor is, ha a résztvevõk nem állnak közvetlen interakcióban egymással. A dolgozók és a vállalat tulajdonosa közötti érdekellentétet például elhomályosíthatja a menedzserek osztályának kialakulása. Az efféle rejtett összefüggések kifürkészéséhez a munkásoknak tanulásra, tapasztalatokra és/vagy vezetõkre van szüksége.
A csoportnagyság: a kollektív cselekvés klasszikus elmélete szerint minél nagyobb egy csoport, annál nagyobb a valószínûsége a "potyautas"-probléma jelentkezésének, a csoport annál kevésbé képes önmaga számára kollektív elõnyöket biztosítani. Mancur Olson (1965) szerint például a nagyméretû ("látens") csoportok csak szelektív ösztönzõk (büntetések és/vagy jutalmak) alkalmazása révén képesek ellátni magukat közjavakkal. A kisméretû ("privilegizált") csoportok viszont képesek lehetnek közös érdekük realizálására a csoporttagok racionális és önkéntes cselekvésére hagyatkozva. Minél kisebb ugyanis egy csoport, annál valószínûbb, hogy lesz egy vagy néhány olyan tagja, akiknek a közjószág elõteremtésébõl származó egyéni bevétele meghaladja a közjószág realizálásának összköltségét.
A csoporttagok közötti kommunikáció: a csoport tagjait egymáshoz fûzõ hírközlési hálózatok hiánya vagy szétmállása megakadályozhatja, a kommunikáció lehetõsége viszont elõmozdíthatja a kollektív cselekvés kialakulását. E feltétel fontosságával - úgy tûnik - már Marx is tisztában volt. Erre következtethetünk A német ideológia alábbi részletébõl:
"A konkurrencia elszigeteli egymással szemben az egyéneket - nem csupán a burzsoákat, de még inkább a proletárokat -, noha együvé hozza õket. Ezért hosszú idõbe telik, amíg ezek az egyének egyesülhetnek, nem beszélve arról, hogy ehhez az egyesüléshez - ha nem csupán helyi jellegû - a szükséges eszközöket, a nagy iparvárosokat és az olcsó és gyors közlekedést a nagyiparnak elõbb ki kell építenie, s ezért minden szervezett hatalmat, amely ezekkel az elszigetelt és az elszigeteltséget napról napra újratermelõ viszonyok között élõ egyénekkel szemben áll, csak hosszú harcok után lehet legyõzni" (MEM 3:63).
Az effajta izoláció tehát a kollektív tudat és az összehangolt cselekvés kialakulásának egyaránt akadálya lehet. A földrajzi távolság és elszigeteltség mérséklõdhet a közlekedési és hírközlési eszközök fejlõdésével.6 Ilyen értelemben állítja Marx, hogy "egy viszonylag gyéren benépesült országnak, ha közlekedési eszközei fejlettek, sûrûbb a népessége, mint egy jobban benépesültnek, amelynek fejletlenebbek a közlekedési eszközei" (MEM 23:331).
A csoport stabilitása: ha a csoporttagok cserélõdése meghalad valamilyen - általában nehezen meghatározható - küszöbértéket, akkor valószínûleg nem számíthatunk sikeres kollektív cselekvésre. A túlságosan kismértékû mobilitás következtében a társadalmi korlátok abszolútnak, áthághatatlannak tûnnek, és megváltoztatásuk az érdekeltek számára elképzelhetetlenné válik. A túlzott mértékû mobilitás viszont az állandósuló kollektív cselekvõk kialakulását gátolja. Az alávetett helyzetû osztályok kollektív cselekvését akadályozhatják továbbá azok a felfelé irányuló osztályok közötti mobilitási folyamatok, amelyek során ezek az osztályok éppen legtehetségesebb tagjaikat (potenciális vezetõiket) veszíthetik el. Erre utal Marx következõ megállapítása: "minél inkább képes egy uralkodó osztály arra, hogy az elnyomott osztályok legjelentékenyebb embereit befogadja magába, annál szilárdabb és veszélyesebb az uralma" (MEM 25:572).
A csoport kulturális heterogenitása: a belsõ - etnikai, vallási stb. gyökerû - érdekellentétekkel terhes csoportok esetén szintén valószínûbb a kollektív cselekvés kudarca. Az efféle csoportok gyakran esnek áldozatául az "oszd meg és uralkodj!" típusú politikai praktikáknak. A következõket olvashatjuk Marx egyik levelében ezzel kapcsolatban:
"Az egyszerû [angol] munkás gyûlöli az ír munkást mint konkurrensét, aki lenyomja az életszínvonalat. Vele szemben az uralkodó nemzet tagjának érzi magát, és éppen ezáltal a maga arisztokratáinak és tõkéseinek eszközévé válik Írországgal szemben, ezzel pedig megszilárdítja uralmukat saját maga felett. Vallási, társadalmi és nemzeti elõítéletekkel viseltetik az ír munkással szemben. Körülbelül úgy viszonylik hozzá, mint a poor whites [szegény fehérek] a négerekhez az Amerikai Unió egykori rabszolgatartó államaiban. Az ír kamatostul megfizet neki a maga módján. Az angol munkást az Írország feletti angol uralom bûnrészesének és egyszersmind ostoba eszközének tekinti. Ezt az antagonizmust mesterségesen éberen tartják és fokozzák a sajtó, a templomi szószék, a vicclapok útján, röviden, minden eszközzel, amely az uralkodó osztályok rendelkezésére áll. Ez az ellentét a titka annak, hogy szervezettsége ellenére, miért tehetetlen az angol munkásosztály. Ez a titka annak, hogy miért tudja a tõkésosztály a hatalmat megtartani. A tõkések ennek teljesen tudatában is vannak" (MEM 32:655).
Végül: a politikai vezetõk kollektív cselekvésben betöltött szerepe. Elster szerint hatékony vezetésre, az egyének motivációjától függetlenül, minden esetben szükség van a kollektív cselekvés koordinálásához. A vezetésnek mindenekelõtt azokról az információkról kell gondoskodnia, amelyek elengedhetetlenek a kollektív cselekvéshez szükséges "gyanakvásmentes" légkör kialakulásához. A vezetõk feladatai közé tartozik a szelektív ösztönzõkrõl való gondoskodás, a potyautasok megbüntetése, a tagok közötti kommunikációs csatornák kialakítása és "karbantartása".
4. Az osztálykonfliktusok típusai
A következõkben vázlatosan ismertetem a társadalmi osztályok közötti konfliktusok különbözõ típusait: a nyílt osztályharcot, a látens osztályharcot és a társadalmi konfliktust. Elster ezeket Marx elemzései alapján határolta el egymástól (Elster 1985:371-397).
A nyílt osztályharc osztályjellegû kollektív cselekvõk közötti játékszituáció. Két vagy több osztály között egyaránt kialakulhat. A kétosztályos eseteken belül további két altípus van: (i) két kizsákmányoló osztály közötti, illetve (ii) egy kizsákmányoló és egy kizsákmányolt osztály közötti nyílt osztályharc. Az elsõ esetben a küzdelem tárgya az osztályok között felosztásra váró nyereség. Így az effajta helyzetek egy tiszta konfliktusos - azaz állandó összegû - játékként modellezhetõk. A második esetben az osztályharc közvetlenül befolyásolja az osztályok között felosztásra kerülõ nyeremény nagyságát, ezért itt változó összegû játékkal van dolgunk. Az elsõ altípusba a földbirtokosok és tõkések közötti, vagy az ipari és pénztõkések közötti konfliktusok tartoznak. Illusztrációképpen vegyük a következõ idézetet:
"A tõkés a munkások közvetlen kizsákmányolója, a többletmunka közvetlen nemcsak elsajátítója, hanem megteremtõje. Minthogy azonban (az ipari tõkés számára) ez csak a termelési folyamat révén és ebben történhet, ezért õ maga funkcionáriusa ennek a termelésnek, igazgatója. A landlord ezzel szemben a földtulajdonban (az abszolút járadék számára) és a talajfajták természetes különbözõségében (különbözeti járadék) olyan jogcímmel bír, amely módot ad arra, hogy zsebre dugja egy részét ennek a többletmunkának vagy a többletértéknek, amelynek igazgatásához és megteremtéséhez nem járul hozzá semmivel. Összeütközések esetében ezért a tõkés úgy tekinti õt, mint puszta burjánt, szibarita kinövést, élõsködõ gyomot a tõkés termelésen, mint irhájába csimpaszkodó tetvet" (MEM 26/II:297).
Marx az ipari és pénztõkések közötti konfliktust is hasonlóképpen jellemezte. A kizsákmányoló és a kizsákmányolt osztályok közötti harc paradigmatikus esete Marxnál az ipari tõkések és a proletárok között zajló osztályharc.
Elster továbbá részletesen bemutatja a nyílt osztályharc azon típusváltozatait, amelyekben a kollektív cselekvõk között különbözõ koalíciók és szövetségek kialakítására kerül sor. Az Angliára és Franciaországra vonatkozó idevágó marxi elemzések - Elster szerint - a modern koalícióelmélet fontos elmélettörténeti elõzményei, annak ellenére, hogy Marxot holisztikus-funkcionalista közelítésmódja nagymértékben gátolta abban, hogy világosan megkülönböztesse egymástól a modern politikaelméletben módszeresen tárgyalt "Oszd meg és uralkodj!" illetve a "Nevetõ harmadik" típusú szituációkat. Az imént említett fejtegetésekben egyaránt találhatunk empirikus-történeti példákat a tõkések és a munkások földesurak elleni, a földesurak és a munkások tõkések elleni, valamint a tõkések és a földesurak munkások elleni koalíciójára. Ennek érzékeltetésére vegyük a témában született számtalan marxi elemzések egyikét, melyben a munkások és a tõkések szövetkeznek egymással a földesurak ellen:
"A gyári munkások - fõleg 1838 óta - a tízórás törvényt gazdasági jelszavukká tették, ahogyan a chartát politikai jelszavukká. Maguknak a gyárosoknak egy része, nevezetesen az, amely gyárüzemét az 1833-as törvénynek megfelelõen szabályozta, elárasztotta a parlamentet emlékiratokkal a »csalárd testvérekrõl«, akik nagyobb szemtelenségük vagy szerencsésebb helyi körülményeik folytán megszeghették a törvényt és tisztességtelenül »konkurrálnak« velük. Azonfelül bármily szívesen engedte volna szabadjára régi rablási vágyát az egyes gyáros, a gyárososztály hangadói és politikai vezetõi megváltozott magatartást és megváltozott hangot írtak elõ a munkásokkal szemben. Megkezdték a gabonatörvények eltörlésére irányuló hadjáratot, és a gyõzelemhez szükségük volt a munkások segítségére! Ezért megígérték, hogy a Free Trade ezeréves birodalmában nemcsak a cipót kétszerezik meg, hanem a tízórás törvényt is elfogadják" (MEM 23:263).
Elster látens osztályharcnak nevezi azokat a viselkedési módokat, amelyek a nyílt osztályharc kialakulásának megelõzését célozzák a kollektív cselekvés feltételeinek manipulálása révén. Ezekben az esetekben a küzdelemben részt vevõ egyik fél már rendelkezik osztálytudattal, s mint kollektív cselekvõ arra törekszik, hogy az ellenséges osztály (vagy osztályok) kollektív tudatának létrejöttét megakadályozza. Ily módon a látens osztályharc összefüggésben áll a "negatív osztálytudattal". Társadalmi konfliktusnak pedig azokat az eseteket tekinti, melyekben nem-osztály típusú kollektív aktorok érdekei ütköznek egymással. Erre a különbözõ vallási, etnikai, nyelvi stb. konfliktusok hozhatók fel példaként.
5. A kollektív cselekvés racionalitása
A következõkben áttérek a kollektív cselekvés mikroszintû - azaz individuális döntések és cselekvések szintjén történõ - megalapozásának problematikájára (Elster 1985:358-371). Álláspontját Elster itt már Marxtól teljesen függetlenül, pontosabban a marxi koncepciót bírálva és kiegészítve fejti ki. Gondolatmenete a kollektív cselekvés játékelméleti értelmezésén nyugszik. Itt a következõ kérdések merülnek fel: mekkora nyereménnyel (haszonnal) és veszteséggel (költséggel) kell számolnia a racionális egyénnek, ha részt vesz a kollektív cselekvésben, vagy ha nem vesz részt? Mi motiválja a kollektív cselekvésben való részvételre az egyéni cselekvõt, illetve mi tartja távol tõle?
Az alapvetõ probléma, amivel bármely - tagjai közös érdekének érvényesítésére törekvõ - társadalmi csoport, osztály vagy szervezet szembe találja magát, a már korábban is említett FD-típusú szituációból származik (Hardin 1982:25-31; Csontos 1985-86:39-45). Ez olyan kvázi n-személyes, változó összegû játék, amely két szereplõ (A és B) között zajlik. Az A szereplõ individuális döntéshozó, a mindenkori "Én", a B pedig kollektív döntéshozó, "Mindenki más". Jelölje A1 és B1 az A és B szereplõ "egoista" stratégiáját, A2 és B2 pedig A és B "kooperatív" stratégiáját. Az elõbbi - a vizsgált szituációban - a kollektív cselekvéstõl való tartózkodást, az utóbbi a részvételt jelenti. A játék nyereménymátrixa - ahol az elsõ érték az A, a második pedig a B játékos nyereményeit, illetve veszteségeit reprezentálja - a következõ:
A P,Q,R és S állapotok a mindenkori "Én" szempontjából a következõ stratégiakombinációkat jelentik:
P - A1B1: általános egoizmus, ahol mindenki az "egoista" stratégiát választja;
Q - A1B2: a "potyautas" alternatíva, ahol az "Én" az "egoista", "Mindenki más" pedig a "kooperatív" stratégiát választja;
R - A2B1: cinikusan szólva a "balek", patetikusan fogalmazva a "mártír" alternatívája, ahol az "Én" a "kooperatív", "Mindenki más" a "dezertõr" stratégiát választja;
S - A2B2: általános kooperáció, ahol mindenki a "kooperatív" stratégiát választja.
Hogyan rangsorolja mármost preferenciái alapján a racionális egyén a fenti alternatívákat? Az FD szituációban a sorrend: Q>S>P>R. Mi jellemzi az effajta helyzeteket? A játékban az "egoista" stratégia domináns, azaz minden egyes játékos számára ez a legjobb választás - függetlenül a többi játékos döntésétõl. A játék megoldása így az általános egoizmus lesz, ami ugyan egyensúlyi helyzet7, de nem Pareto-optimum, mert létezik a játéknak olyan kimenetele (az általános kooperáció), amely mindkét játékos számára nagyobb nyereményt kínál. Az egyéni szintû racionalitás kollektíve szuboptimális helyzetet eredményez. Ennek alapvetõ oka, hogy a domináns stratégia választása a változó összegû játékokban csak az egyéni optimum elérését szavatolja.
A kollektív cselekvéssel összefüggõ nyeremények és veszteségek a várható hasznosság terminusaiban ragadhatók meg. Ez elsõsorban a cselekvés sikerének (vagy kudarcának) valószínûségére vonatkozó egyéni becsléstõl és kockázatvállalási hajlandóságtól függ. Elster nyomán azzal az egyszerûsítõ feltevéssel élünk, hogy a szóban forgó hasznosságok kizárólag anyagi természetû nyereményekbõl, illetve veszteségekbõl származnak.
Mindezek alapján Elster a kollektív cselekvéssel kapcsolatos hasznossági kalkulációt a következõ három változó segítségével ragadja meg:
- a kooperációból fakadó nyereség: b-a, ahol b az egyén nyereménye akkor, ha mindenki, és a az egyén nyereménye akkor, ha senki sem kapcsolódik be a kollektív cselekvésbe;
- a "potyautas" nyereség: c-b, ahol c az egyén nyereménye akkor, ha rajta kívül mindenki más bekapcsolódik a kollektív cselekvésbe.;
- az egyoldalú lépésbõl fakadó veszteség: a-e, ahol e az egyén vesztesége akkor, ha egyedül (vagy csak néhány társával) kapcsolódik be a kollektív cselekvésbe (megtorlás és/vagy a sikertelen kollektív cselekvés költségei).
A kollektív cselekvés valószínûsége az elsõ változó értékével egyenesen, míg a második és harmadik változó értékével fordítottan arányos. Megállapítható továbbá, hogy a kollektív cselekvéshez való csatlakozás - a "potyautas", nyereség miatt - individuálisan ingadozó, és - az egyoldalúságból fakadó veszteség miatt - individuálisan megvalósíthatatlan.
A kifejtettek alapján a kollektív cselekvés szükségszerûen kudarcba fullad. Ez azonban csak akkor következik be, ha (i) a játékot egyszer játsszák, (ii) a játékosokat kizárólag a nyereménymátrix motiválja, és (iii) a játékosok racionálisan és önkéntesen cselekszenek. Ellenkezõ esetben viszont - tehát amennyiben a játékot többször játsszák, a játékosokat a nyereménymátrix mellett más tényezõk is motiválják (például szelektív ösztönzõk), és/vagy cselekvésük nem teljesen racionális - van remény a kollektív cselekvés kialakulására. Az interakciók ismétlõdése során például az érdekelteknek lehetõségük nyílik arra, hogy kölcsönösen figyelemmel kísérjék egymás viselkedését, s az így szerzett információk alapján megváltoztassák korábbi magatartásukat. Az effajta "externáliák" arra motiválhatják az egyes cselekvõket, hogy elõnyben részesítsék a kooperációt abban az esetben, ha a többi résztvevõtõl hasonló viselkedés várható (a kooperációra vonatkozó feltételes preferencia). Ez pedig a Biztosítás Játékra jellemzõ preferencia-sorrendet eredményez, ahol is az általános kooperáció kerül az elsõ helyre, megelõzve a potyautas-kimenetelt.
Marx szerint a munkafolyamatbeli kooperáció fogékonnyá teszi a munkásosztály tagjait az osztálycselekvéshez nélkülözhetelen kooperációra. Weber a racionális közösségi cselekvés létrejöttét kognitív és kulturális feltételektõl tette függõvé. Elképzelhetõ-e azonban olyan szituáció, amelyben a kooperáció feltétel nélkül is kialakulhat? Elster két ilyen esetrõl tesz említést: (i) az etikai megfontolásokon nyugvó és/vagy normákhoz igazodó ("értékracionális") cselekvések8; továbbá (ii) azok az esetek, amelyekben a résztvevõknek valamilyen közvetlen haszna származik a kooperációból.
Jegyzetek
1. Ez az elmélet modern változata szerint (Olson 1965) - durván - azt jelenti, hogy a vizsgált csoport tagjai valamilyen közös érdekük ("osztályérdek") realizálására törekszenek, ami közjószág az adott csoport (vagy legalábbis annak egy része) számára. És mivel a realizált közjószág fogyasztásából senkit sem lehet (vagy nem akarnak) kizárni, ezért a racionális csoporttag domináns stratégiája az ún. "potyautas"-alternatíva lesz, ami a közjószágnak a realizálás költségeihez való hozzájárulás nélküli fogyasztását jelenti.
2. Ez a fogalom sajátos normatív jellegére, pontosabban ideáltípus voltára utal. A kollektív cselekvés problematikáját a racionális döntések és játékok normatív elmélete segítségével sikerült érthetõvé tenni (Olson 1965; Hardin 1982).
3. Elster objektív teleológiának nevezi azokat a - funkcionalisták által elõszeretettel "elemzett" - társadalmi folyamatokat, amelyek látszólag valamilyen cél elérésére irányulnak, cselekvõ szubjektumok nélkül. A szubjektív teleológia (célkövetõ cselekvést jelent, céltudatos cselekvõkkel.
4. E kérdéshez lásd még Przeworski 1987:92-97.
5. Lásd még Orthmayr 1990.
6. A kollektív cselekvés kommunikációs (és egyéb) feltételeinek esettanulmányos vizsgálatához lásd Pál 1991.
7. Azaz egyik játékos sem tud egyoldalú lépéssel javítani saját helyzetén.
8. Elster késõbbi munkáiban - igaz, többnyire az osztályproblematikától függetlenül, de arra is alkalmazható módon - egyre részletesebben foglalkozik a társadalmi normák (kooperációs normák) és a nem önzõ indítékok kollektív cselekvésben játszott szerepével (Elster 1989:186-214). A társadalom fogaskerekeiben írja a következõket: "Azok a feltételek, amelyek mellett az emberek önérdekbõl együttmûködnek, meglehetõsen szigorúak. ... Ezért én azt gondolom, hogy a legtöbb kooperáció nem önzõ indítéknak köszönhetõ. Rendszerint egyszerre több indíték is hat, egymást erõsítve" (Elster 1995:136-137).
Hivatkozások
Bertalan László é.n. A társadalmi osztályok és rétegek kutatásának elméleti és módszertani problémái. Elõadásjegyzetek. Budapest
Csontos László 1985-86. A közjavak problémája és a kollektív cselekvés elmélete. Kézirat. Budapest
Elster, J. 1982. Marxism, Functionalism and Game Theory. The Case for Methodological Individualism. Theory and Society, 3.
- 1985. Making Sense of Marx. Cambridge: Cambridge University Press
- 1989. The Cement of Society. A Study of Social Order. Cambridge: Cambridge University Press
- 1995. A társadalom fogaskerekei. Magyarázó mechanizmusok a társadalomtudományokban. Budapest: Századvég-Osiris
Hardin, R. 1982. Collective Action. Baltimore: Johns Hopkins University Press
@IRODUJ = MEM 3. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 3. kötet. Budapest: Kossuth K. 1962. [K. Marx-F. Engels: A német ideológia]
MEM 4a Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 4. kötet. Budapest: Kossuth K. [K. Marx: A filozófia nyomorúsága]
@IRODUJ = MEM 4b Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 4. kötet. Budapest: Kossuth K. [K. Marx-F. Engels: A Kommunista Párt kiáltványa]
MEM 8. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 8. kötet. Budapest: Kossuth K. [K. Marx: Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája ]
MEM 23. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 23. kötet. Budapest: Kossuth K. [K. Marx: A tõke. I. könyv]
MEM 25. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 25. kötet. Budapest: Kossuth K. [K. Marx: A tõke. III. könyv]
@IRODUJ = MEM 26/II. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 26/II. kötet. Budapest: Kossuth K. [K. Marx: Értéktöbblet-elméletek. II. rész]
MEM 32. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 32. kötet, Budapest: Kossuth K. [Marx levele Sigfried Meyerhez és August Vogthoz, 1870. április 9.].
MEM 33. Karl Marx és Friedrich Engels Mûvei, 33. kötet, Bp: Kossuth K. [Marx levele Friedrich Boltéhoz, 1871. november 23.].
Olson, M. Jr. 1965. The Logic of Collective Action. Public Goods and the Theory of Groups. Cambridge, MA: Harvard University Press. (Részletek magyarul, in: Mancur Olson Jr. A kollektív cselekvés logikája. Szociológiai Füzetek 29. Budapest 1982.)
Orthmayr Imre. 1990. Osztálytudat és kollektív cselekvés. Világosság, 11.
Pál Gabriella. 1991. "Ne szavazz, csináld magad!" Gondolatok a taxisblokádról. Szociológiai Szemle
Przeworski, A. 1987. Capitalism and Social Democracy. Cambridge: Cambridge University Press
Weber, M. 1967. Gazdaság és társadalom. Válogatott tanulmányok. Budapest: KJK