Vedres Balázs
"ÖKONOKRATA" MENEDZSER-ELIT - AZ ÁTALAKULÁS NYERTESEI?
Az elit továbbélésének elméleteitõl az átalakulás elmélete felé^*


1. Bevezetés

Magyarországon és a volt államszocialista országokban az átmenet elõtt a tulajdonszerzés nem volt járható út a vezetõ pozíciókhoz. A felsõoktatás vált a felfelé mobilitás legfõbb csatornájává és így a tudástõke a legfontosabb erõforrássá. Az értelmiség definíciója Konrád György és Szelényi Iván könyvében, amely a racionális redisztribúció értelmiségét írja le, ennek megfelelõen a tudás monopóliumához kötõdik: értelmiségi az, aki tudásával legitimálja jogát a hatalomra (Konrád-Szelényi 1989). A politikai átmenettel a tulajdonossá válás elõtti akadályok megszûntek, a magántulajdonon alapuló gazdaság kialakulása azonban a vártnál lassúbb folyamat. A posztkommunista Magyarországon is kiemelt szerepe van az értelmiségnek. Szelényi Iván a posztkommunista menedzser-kapitalizmus elméletében az értelmiséget domináns osztálynak nevezi. Érvelése szerint még nem alakult ki tulajdonos osztály, a tulajdonos polgárság egyelõre a középosztály része, az átmenet gazdaságában nem a tulajdon, hanem a szaktudáson alapuló rendelkezési hatalom a gazdasági elit fõ ismérve. Szelényi a posztkommunista társadalom szerkezetét a különféle tõkefajtákkal való rendelkezés dimenziói mentén vázolja fel, amelyek közül a kulturális tõke birtoklása a meghatározó. Ebben a társadalommodellben a legtöbb konvertálható erõforrással a menedzserelit és a politokrácia rendelkezik (Szelényi 1995).

Dolgozatomban a gazdasági rendszer változásának társadalmi hatásait vizsgálom a vállalati elit átalakulásának bemutatásán keresztül. A posztszocialista átmenet elméletei a változások kezdetének gyorsasága (vagy a felfokozott várakozások) miatt túlságosan is a folytonosságokra összpontosítanak. Ennek az "optikai csalódásnak" a következménye, hogy mindegyik elmélet az elit továbbélésérõl szól. Dolgozatomban a folytonosságok helyett a fokozatos társadalmi változás mellett érvelek, és a változások egyik lehetséges irányát próbálom kimutatni. Kiinduló feltételezésem az, hogy a képzettség továbbra is fontos, a tudástõke különbözõ fajtái azonban átértékelõdtek: a piac térnyerése felértékelte a közgazdász végzettséget a mérnökivel szemben, aminek az anyagi sikerességben és az elit szerkezetében is megfigyelhetõ hatása van. Feltételezéseimet a tõkeelmélet szociológiai irányzata, a társadalmi és kulturális tõkék elméletei alapján fogalmazom meg, ez a megközelítés összeköti a makroszintû intézményi változásokat az egyéni mobilitással, illetve magyarázatot adhat arra, hogy a korai vizsgálatok miért nem tapasztalták az elit cserélõdését.

A piaci átalakulás mint intézményi változás bemutatása messzire vezetne, dolgozatomban csak azt vizsgálom meg, hogy a folyamat 1988 és 1993 között milyen következményekkel járt a gazdasági elitre nézve. A gazdasági eliten azokat a személyeket értem, akik tartós befolyással rendelkeznek nagy horderejû gazdasági döntések meghozatalánál. Mivel dolgozatom másodelemzésen alapul, a primer felmérés pozicionális elitdefinícióját használom, amellett, hogy számomra elméletileg is ez a fogalom az adekvát (Takács 1996). A vállalati elit átalakulását elemzem, és nem a teljes gazdasági elitét (amelybe a gazdaságpolitika és az állami vagyonkezelés intézményeinek vezetõi is beletartoznak). A vállalati elõmenetel, illetve vezetõkiválasztás azok a mechanizmusok, amelyek a makroszintû változásokat az egyéni mobilitással egyértelmûen összekötik. A vállalatok valószínûleg gyorsabban reagálnak a gazdasági átalakulás változó kihívásaira, feltehetõen sokkal inkább "piaci" módon viselkednek a vezetõ kiválasztásakor, mint az állami intézmények, tehát az értékesebb erõforrásokkal rendelkezõ menedzsereket elõnyben részesítik az ilyen erõforrásokkal nem rendelkezõkhöz képest.

A következõkben röviden utalok a mérnökök és közgazdászok korábbi helyére a vállalatvezetõk között, majd a tõkeelméleti megközelítésekre térek ki, és a gazdasági rendszer változása és az elit mobilitása közötti kapcsolat fontosabb elméleteit veszem sorra. Ezután, ezekre az elméletekre reflektálva a piaci átalakulás társadalmi hatásának egy lehetséges elméleti modelljét igyekszem vázolni. Feltételezéseimet két, 1993-ban végzett elitfelmérés adatai alapján ellenõrzöm.


2. Mérnökök és közgazdászok a tervgazdaság és az átmenet vállalatvezetõi között

A korai tervgazdaságban a vezetõk kiválasztásának legfontosabb szempontjai a lojalitás és a származás voltak. A kései tervgazdaságban a képzettség szerepe felértékelõdött, a kiválasztás legfontosabb formális kritériumává vált. A gazdasági vezetõk két legfontosabb szakmai csoportja a mérnököké és a közgazdászoké lett, az ilyen végzettséggel rendelkezõknek a kétötöde vezetõ pozícióban volt a nyolcvanas években (Lengyel 1994).

Bernáth János a gazdaság állami és vállalati vezetõire vonatkozó 1979-es, majd 1981-ben és 1983-ban megismételt vizsgálat alapján a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk növekvõ arányát figyelte meg. 1979-ben 77,6 százalék, 1981-ben 81,7, 1983-ban pedig már 86,1 százalék volt a felsõfokú végzettségûek aránya. A közgazdászok aránya 1979-ben 14,0, 1981-ben 15,3 százalék volt, a mérnököké pedig 24,7 százalék, illetve 28 (Bernáth 1987). 1990-re a vállalati elitben már csak 5 százaléknak nem volt felsõfokú végzettsége. A mérnökök aránya 64 százalék volt, a közgazdászoké 22. 1993-ban a vezetõknek szintén csak mintegy 5 százaléka nem rendelkezett felsõfokú végzettséggel, a mérnökök aránya 41, a közgazdászoké pedig 30 százalék (Bartha 1995).

Kemény István és Solt Ottília egy a gazdasági vezetõkre vonatkozó 1969-70-ben végzett felmérés alapján a gazdasági és mûszaki vezetõi posztok értékelésének változását figyelte meg. Az új gazdasági mechanizmus elõtt a fõmérnök volt a második ember a vállalatnál az igazgató után, a hierarchiában harmadik fõkönyvelõnek pusztán adminisztratív feladatai voltak. Az új gazdaságirányítási rendszer hozta magával a gazdasági igazgatói posztot, amely szintén igazgatóhelyettesi rangot jelentett. Ennek ellenére a gazdaságossági szemlélet, a közgazdászok háttérbe szorultak a vállalatoknál, amelyeknek változatlanul a bürokratikus koordinációhoz kellett alkalmazkodniuk, törekvésük nem a költség- minimalizálás, hanem a kapacitások feltétlen kihasználása volt. A termelési szemlélet maradt az uralkodó a gazdaságossági szemlélettel szemben (Kemény-Solt 1992).

Egy a mérnökökrõl 1994-ben készült átfogó elemzés a mûszaki értelmiség helyzetének egyértelmû romlását mutatta ki. Az okok a gazdasági átmenetben rejlenek: a legtöbb vállalatnál visszafogják a kutatási és fejlesztési kiadásokat, ami a mûszaki szakemberek elõrejutási lehetõségeit szûkíti. A külföldrõl érkezõ tõke keveset ruház az iparba, ha beruház, az új technológiát "otthonról" hozza, a szakemberekkel együtt (Geleji 1994).

A közgazdasági és mûszaki végzettség értékének változása tehát régóta tartó folyamat. Dolgozatomban azt szeretném bemutatni, hogy a piaci átmenet felértékelte a közgazdasági végzettséget, és az 1993-ban tapasztalható különbségek nem csak egy addig is meglévõ, évtizedekkel korábban megindult folyamat eredményei.


3. Piaci átmenet és elitmobilitás

A piaci átmenet elméleteinek egyik fontos kérdése, hogy az egykori gazdasági vezetõk haszonélvezõi vagy inkább vesztesei lesznek-e a piac térnyerésének, újratermelõdik-e vagy kicserélõdik a gazdasági elit az átmenet során. Ugyanez a kérdés másként megfogalmazva az, hogy vajon változatlanok maradnak-e a rekrutációs és sikerkritériumok, vagy a piaci átmenet átértékeli ezeket, és az addig kamatoztatható erõforrások helyett mások segítségével lehet az elitbe jutni, illetve magasabb jövedelmet elérni. Az ezekre a kérdésekre adható válaszok bemutatása elõtt a tõkeelméleti megközelítésrõl kell szólni néhány szót.


3. 1. A tõkeelmélet: intézményi változás és egyéni mobilitás összefüggése

Az anyagi siker, a felfelé mobilitás, általában a társadalom szerkezete és változása Közép-Európában is jól leírható a tõkeelmélet segítségével (Szelényi-Szelényi 1991; Mateju 1993; Czakó-Sik 1995). A ma tõkeelméletnek nevezett megközelítések alapvetõen két irányból indultak. Az egyik hagyomány az emberi tõke elmélete, amely közgazdaságtani megközelítés, a másik pedig a gazdasági tõke mellett a kulturális és társadalmi tõke fogalmát használó szociológiai elméletcsoport. A közgazdaságtani (emberi tõke) megközelítés Theodore W. Schultz (1983), a szociológiai (többdimenziós) pedig elsõsorban Pierre Bourdieu (1986) nevéhez fûzõdik. A két elméleti irány alapvetõ különbségei a közgazdaságtan és a szociológia eltérõ ambícióiból erednek. Szociológiai szempontból a különbség lényege az, hogy a közgazdasági megközelítés számára közömbös a társadalmi struktúra, a szociológiai megközelítés viszont a kezdetektõl fogva erre a kérdésre vonatkozott. További lényeges különbség az, hogy a szociológiai tõkeelmélet gazdaságfelfogása sokkal inkább szubsztanciális, mint a közgazdaságtani megközelítésé. A tõkeelmélet két irányzatának a megszületése mindemellett nagyban hasonlít egymásra. Az emberi tõke közgazdasági elmélete a gazdasági növekedésre igyekezett magyrázatot találni. A klasszikus közgazdaságtani elméleteknek az a feltevése, miszerint a technika minõsége változatlan, nem tartható tovább, de a termelõeszközök, a gazdasági tõke hatékonyságának növekedése sem elégséges magyarázat. Schultz a legnagyobb magyarázó erõvel bíró megoldásnak a fogyasztás bizonyos részeinek ( például az oktatásnak) a tõkeberuházás körébe való átemelését látta, megalkotva ezzel az emberi tõke kategóriáját. A szociológiában hasonló fejtörést okozott az, hogy a társadalomszerkezet egyre kevésbé volt magyarázható a tulajdon dimenziója mentén, a többlettermék elsajátítása egyre kevésbé kötõdött a tulajdonjoghoz, ugyanakkor az egyenlõtlenségek (jövedelemben, életmódban mérve) megmaradtak. Bourdieu a különbözõ tõkék fogalmának a bevonásával a társadalomszerkezet modelljét többdimenzióssá tette, ahol az egyenlõtlenségek és a birtokolt tõkék már nagyrészt összhangban vannak.

A két irányzat kiindulópontja hasonló. Mindkettõ a gazdasági tõkébõl indul ki; egyrészt ennek analógiájára igyekszik leírni a többi tõkefajtát is, másrészt ezt tekinti a többi tõkefajta közös nevezõjének (illetve az elmaradt bevételt, tehát az idõt). Az analógia azt jelenti, hogy az egyének bizonyos jellemzõit ezentúl úgy értelmezik, mint tudatos befektetést egy késõbbi cél elérése érdekében. Másrészt a gazdasági tõkébõl vezethetõ le a többi tõkefajta értéke is. Ez a levezethetõség azonban a közgazdasági megközelítés esetében azt jelenti, hogy az emberi tõkébe történõ minden befektetés pénzbeli befektetés, és minden hozam pénzbeli hozam. A szociológiai megközelítés túlmegy a közvetlen átváltáson, mivel akkor a különbözõ tõkefajták bevezetése nem vinne közelebb a társadalomszerkezet, az egyenlõtlenségek megértéséhez, hanem csak annyit mondana, mint közgazdasági párja, ahol tulajdonképpen mindegy, mi az a "fekete doboz" (gép vagy iskolai végzettség), amibe befektetnek.

A társadalmi tõke fogalmának részletes kidolgozása James Coleman nevéhez kötõdik, aki a két elméleti irány ötvözését kísérli meg (Coleman 1988; 1994). A társadalmi tõke az a fogalom, amely a társadalomstruktúrát értelmezhetõvé és vizsgálhatóvá teszi a racionális döntések paradigmáján belül is. Coleman a társadalmi tõke hatalmi viszonyokban, bizalmi viszonyokban és normákban megtestesülõ formáit vizsgálja. A társadalmi tõke abban különbözik a többi tõkefajtától, hogy a kapcsolatokban létezik, nem pedig az egyes egyéneknél.

Dolgozatomban a tõkeelmélet szociológiai irányzatának fogalmait használom. A tõkeelméleti megközelítés elõnye, hogy késõbb felhasználható erõforrásként értelmezi a társadalmi aktorok egyes jellemzõit, és így értelmezhetõvé teszi az átváltásokat az erõforrások között. A tõkeelmélet különösen hasznos lehet változó társadalmak leírására, mivel összekötni az egyéni mobilitást az intézmények változásával. Az intézményi változások az egyének felhalmozott tõkéjének más tõkékre való átváltását teszik lehetõvé (Róna-Tas 1996). A társadalmi változás tõkeelméleti modellezéséhez azonban a különbözõ tõkék eltérõ jellemzõivel is tisztában kell lennünk. Helmut K. Anheier és társai a bourdieu-i társadalomkoncepció operacionalizálásakor emelik ki a tõkék eltérõ tulajdonságainak szerepét ( Anheier-Gerhards-Romo 1995). A tõkefajták különböznek likviditásukat, átválthatóságukat és romlandóságukat illetõen. A gazdasági tõke a leginkább likvid és a leginkább átváltható kulturális és társadalmi tõkére. A többi tõkefajta "ragacsosabb", kevésbé likvid és könnyebben elvész. A különbözõ tulajdonságú tõkék dominanciája különbözõ struktúrájú társadalmi mezõket eredményez. Anheier és társai a kulturális mezõt tanulmányozták, ahol a kulturális tõke dominanciája erõsen szegmentált és hierarchikus társadalomszerkezet kialakulásához vezet.

A különbözõ tõkefajták eltérõ tulajdonságainak mélyebb kifejtését találjuk meg Róna-Tas Ákosnál (1996), aki a tõkeelmélet társadalmi változásokra való alkalmazhatóságára koncentrál. A tõkefajták különbözõek lehetnek elidegeníthetõségük, megszerezhetõségük, oszthatóságuk és helyettesíthetõségük szempontjából. A gazdasági tõke az, amely az összes többi fajtára jellemzõ tulajdonsággal rendelkezik, a többi tõkefajta esetében viszont sokkal nagyobb a tehetetlenség. A kulturális és társadalmi tõke nem elidegeníthetõ, mindkettõ sokkal erõsebben kötõdik az egyénekhez, mint a gazdasági tõke. A társadalmi tõke - olyan kapcsolatok, amelyek mögött értékes potenciális szolgáltatások állnak - körülményesebben szerezhetõ meg, mint a gazdasági tõke. A kulturális tõke, a képzettség vagy a tapasztalatok megszerzése a legidõigényesebb és a legnehezebb.


3. 2. Erózió és átmenet - a piaci átmenet elméletei

A tõkeelméleti megközelítések bemutatása után térjünk vissza a piaci átmenet kérdéseihez. Az egyes elméletek válaszai arra, hogy kik lesznek az átalakulás nyertesei,, élesen elkülönülnek aszerint, hogy az elméletek a gazdasági-társadalmi változások mely fázisára vonatkoznak. Az elméletek közötti legfontosabb különbség a feltételezett változás sebességének és idõtartamának megítélésében van. A korábbi elméletek, amelyek az államszocialista rendszer erózióját írják le - még a rendszer fennállása idején -, az elit lassú változását valószínûsítik. A késõbbi, már a politikai rendszerváltás utáni átmenetrõl szóló elméletek viszont az elit továbbélésérõl szólnak (Róna-Tas 1994a). A rendszer eróziójának elméletei olyan folyamatokat írnak le, ahol van idõ arra, hogy a különbözõ erõforrások értékének változása a társadalom szerkezetének változásában is tükrözõdjék. Az átmenet elméletei viszont gyors változásokra vonatkoznak, ahol az új mechanizmusok a társadalom képét még nem tudták átalakítani (Róna-Tas 1994a; 1994b).

Az államszocialista rendszer erózióját leíró elméletek közül elsõként Victor Nee piaci átmenet koncepcióját kell említenünk, amely a piaci átmenetre vonatkozó vitát elindította (Nee 1989). A piaci átmenet mint intézményi változás leírására három állítás szolgál. Egyrészt a javak elosztása és így a hatalom is átkerül a piacra. Másrészt a megjelenõ piacok olyan ösztönzõket hoznak magukkal, amelyeket az újraelosztás rendszere elnyomott. Harmadszor pedig a piacok új lehetõségeket nyitnak meg a mobilitásra. Nee azt állította, hogy az újraelosztásból a piaci koordinációba való átmenettel a redisztribútori pozíció jövedelmekben mérhetõen is elértéktelenedik. Az újraelosztás és a piaci rendszer kiemelt pozíciói kölcsönösen kizárják egymást, ami a rendszerváltás során az egyenlõtlenségek csökkenéséhez vezet. A tanulmány az egyes egyéneket a gazdasági rendszerek játékszerének tekinti, adott pozíciójuk határozza meg, hogy a piaci átmenetbõl nyertesként vagy vesztesként kerülnek-e ki. A közvetlen termelõk helyzetük javulását fogják tapasztalni, míg a redisztribútorok helyzetük romlását. Az átmenet felértékeli majd a tudástõkét, amelyet a redisztribúció rendszerében nem értékeltek, ugyanakkor a politikai tõke értéke lassan elvész. Nee kínai háztartások adatai alapján vizsgálta hipotéziseit. Az eredményei nem egyértelmûek: a párttagok és a káderek az átlagnál nagyobb arányban lettek vállalkozóvá.

Hasonlóan érvel Szelényi Iván a megszakított polgárosodás elméletében az elitcsere mellett. Szerinte az új gazdasági elit abból, a szocializmus évei alatt hátrányos helyzetû csoportból fog felemelkedni, amelynek felemelkedését a kommunista rendszerváltás megszakította. A tervgazdaság évei alatt azok tudták megõrizni a vállalkozásra való hajlandóságot a proletarizálódás nyomása és a káderré válás kísértése között, akiknek a családja korábban (a 40-es években) a piacra termelt, és így át tudott örökíteni egyfajta piaci hozzáállást. Ebben az elméletben a családi háttér, a nevelés során átadott egyfajta kulturális tõke játszik szerepet a gazdasági sikerben a rendszer eróziója során (Szelényi 1992).

Az átmenet elméletei közül elsõként Hankiss Elemér hatalomkonverziós elméletét kell említenünk. A hatalom átváltásának elmélete a volt káderek pozícióban maradását valószínûsíti, hatalmuk és kapcsolataik felhasználása révén. Ennek egyik útja az állami tulajdon magánosítása során a politikai hatalom direkt módon gazdasági hatalommá konvertálása. További elõny a káderek számára, hogy a posztkommunista gazdaságokban a megjelenõ horizontális kapcsolatok mellett még mindig nagy szerepe van a vertikális kapcsolatoknak, amit legfõképpen õk tudnak kihasználni. A tõkeelmélet fogalmai szerint itt a hatalom formájában meglévõ társadalmi tõke gazdasági tõkére konvertálása zajlik (Hankiss 1989).

Szalai Erzsébet a technokrata folytonosság elméletében a szaktudás értékének állandóságát emeli ki; mind a szocialista, mind a piaci rendszerben a tudás a fõ kiválasztási kritérium a káderré vagy vezetõvé válásban (Szalai 1994). A nyolcvanas évekre a tudás-kritérium általánossá válásával kifejlõdhetett egy új technokrata csoport, amely nyitott volt a demokrácia és a piacgazdaság értékeire, és fontos szerepe volt a rendszerváltás folyamatának elindításában. A technokraták a piaci átmenet idején is képesek kamatoztatni szaktudásukat, politikai tõkéjük megszûnésével az állami szférán kívül elhelyezkedve (kereskedelmi bankok, nemzetközi tõkéjû bankok vezetõ pozícióiban) a legsikeresebbek közé tartoznak. Sikerük kulcsa a korábban felhalmozott tudástõke.

Szelényi Iván már említett menedzser- kapitalizmus elméletében is a tudástõkéé a fõszerep (Szelényi 1995). Szalai Erzsébet hasonlóan érvel: a korábban már vezetõ pozíciókban lévõk szaktudásuk alapján képesek megõrizni pozíciójukat, mivel az átmenet során inkább a rendelkezési hatalom határozza meg a gazdasági elitet, mint a tulajdon. A tulajdonviszonyok "diffúzak", így a menedzserek hatalma nem korlátozott.


3. 3. Az átalakulás elmélete felé

A piaci átmenet körüli vita az elméletek finomításának igényét hozta magával. Egyrészt nem elég a piac térnyerésérõl beszélni, meg kell határozni, milyen piacok milyen módon hatolnak be a gazdasági rendszerbe. Szelényi Iván és Eric Kostello a lokális piacok, szocialista vegyesgazdaságok és a kapitalizmus felé orientált gazdaságok megkülönböztetését javasolja (Szelényi-Kostello 1996), hasonlóképpen Róna-Tas Ákoshoz (1994a), aki a szocializmus eróziója és a rendszerváltás megkülönböztetését tartja fontosnak. Szelényi és Kostello érvelése szerint a korai elméletek azért találtak csökkenõ egyenlõtlenségeket és az elit késõbbi cserélõdésére utaló tendenciákat, mert akkor még csak lokális piacok léteztek a redisztributív gazdaságban, amelyek természetüknél fogva az egyenlõtlenségek csökkenéséhez vezettek. A piaci koordináció kiterjedésével azonban a technokrata káderek képesek megõrizni a pozíciójukat, például a magánosítás során. Az átmenet elméleteinek más irányú kritikáját fogalmazta meg David Stark (1994). Szerinte az átmenet elméleteinek fõ gyengesége az, hogy teleologikusak, adottnak feltételezik a változások végpontját. Átmenet helyett inkább átalakulásról indokolt beszélni, a változások sajátos rendszer kialakulásához vezetnek.

A továbbiakban az átmenet elméleteit más irányból szeretném újragondolni, az átmenet helyett az átalakulás fogalmát használva, de más okból, mint David Stark. Ahogy az államszocializmus eróziója élesen elkülönül a gyors politikai rendszerváltás idõszakától, legalább annyira sajátos "állapot" a gazdasági rendszer és a társadalomszerkezet átalakulásának folyamata. Ennek a konzekvenciáit a gazdasági elit átalakulását illetõen is le kell vonni a tõkeelméleti megközelítés segítségével.

Az én értelmezésem szerint a makroszintû intézményi változások, mint például a piac térnyerése, a következõképpen hatnak a társadalom szerkezetére. Az egyes tõkefajták felhalmozása és használata intézmények által meghatározott. Új intézmények megjelenésekor az egyes tõkefajták értéke megváltozik, például a piac uralkodóvá válásával a politikai kapcsolatok, mint egyfajta társadalmi tõke elértéktelenednek (ma már a vállalatok hétköznapjainak nem része a központi hatalommal tartott kapcsolat), a gazdasági tõke és a tudástõke pedig felértékelõdnek. Ha a különbözõ tõkefajták a gazdasági tõkével egyezõ tulajdonságokkal rendelkeznének, az elértéktelenedõ tõkékkel rendelkezõk még idejében szert tudnának tenni azokra a tõkefajtákra, amelyek felértékelõdnek, és így a társadalom szerkezete nem változna, akik a csúcson voltak (és a legtöbb erõforrást birtokolták), ott is maradnak, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a társadalom alsó rétegeiben levõk is a helyükön maradnak, mivel nem rendelkeztek konvertálható erõforrásokkal. Ha a piac megjelenése egyszerûen csak a gazdasági tõkét értékelné fel, a társadalmi változások bizonyára a fentiek szerint alakulnának, azt a forgatókönyvet "követve", amelyet Hankiss Elemér vázolt. A gazdasági tõke viszonylag egyszerûen megszerezhetõ: akinek korábban hatalma, politikai tõkéje volt, az az átalakulás kezdetén megszerezheti azt a gazdasági tõkét (esetleg a privatizáció során), amivel megõrizheti vezetõ pozícióját.

Az átalakulással azonban nem csak, illetve nem elsõsorban a gazdasági tõke értékelõdött fel, hanem valószínûleg az azt mûködtetni képes szaktudás is. A tudástõke mint nem gazdasági tõkefajta azonban "ragacsos", a megszerzése nehéz és idõigényes. Ha tehát a tudástõke ( illetve bizonyos fajtái) felértékelõdnek, azok kerülnek elõnyösebb helyzetbe, akik korábban is birtokolták, és azok, akik nem rendelkeztek vele, elveszítik pozícióikat. Ennek egyik lehetséges közvetítõ mechanizmusa a vállalati kinevezés, illetve eltávolítás. A vállalatok kereslete a megváltozott környezetben megnövekszik bizonyos képzettségek iránt, az ilyenekkel rendelkezõk elõtt így megnyílik az út a vezetõ pozíciók felé. A megnövekedett kereslettel nem áll szemben megnövekedett kínálat (a tudástõke nehezen megszerezhetõsége miatt), ami valószínûleg a jövedelmek növekedéséhez vezet - a vállalatok fognak versenyezni a szakemberekért. Ez a folyamat azonban idõt vesz igénybe, közvetlenül az intézményi változások kezdetekor még valószínûleg nem tapasztalható a társadalomszerkezet változása.

Az átmenet elméletei tehát "rövidlátóak" voltak, amikor az elit továbbélését állapították meg, ellentétben az erózió elméleteivel, amelyek hosszabb távon figyelték a változásokat, és az elit cserélõdésére következtettek. Ennek egyrészt az az oka, hogy a változások nyomán felértékelõdött erõforrások "merevek", nehezen szerezhetõk meg, másrészt hogy az intézményi változások társadalomszerkezetre kifejtett hatása nem azonnali. Ha az intézményi változások rögtön társadalomszerkezeti változásokban is lecsapódnának, az átalakulás kezdetén lezajlott volna az elitcserélõdés, ha a felértékelõdött tõkefajták nem lennének merevek - a gazdasági vagy esetleg a társadalmi tõke értékelõdött volna fel -, a változások idõtávjától függetlenül maradt volna a régi elit a helyén. Ehelyett azonban én a két ok eredõjeként fokozatos elitcserélõdésre következtetek.

A tõkefajták értékének változásai valószínûleg az elitben figyelhetõek meg leghamarabb, mivel az elit tagjai rendelkeznek a legtöbb konvertálható erõforrással, illetve az elitpozíciókért folyik a legnagyobb verseny. Dolgozatomban a magyar vállalati elit változását igyekszem leírni az átalakulás elsõ öt évében. Feltételezésem szerint a közgazdasági diploma formájában meglévõ közgazdasági tudástõke az az erõforrás, ami az átalakulással, a piaci koordináció uralkodóvá válásával felértékelõdött a többi diplomával (fõként a vállalati elit másik domináns képzettségi formájával, a mérnöki diplomával) szemben.


4. Közgazdászok és mérnökök - empirikus elemzés
4. 1. Hipotézisek

A dolgozat gazdasági elitre vonatkozó feltevéseit a tõkeelmélet alapján két hipotézisben fogalmaztam meg, amelyek az elemzés két külön részét képzik. Az elsõ rész az erõforrások átértékelõdésére vonatkozik, itt a sikerkritériumok változását igyekszem kimutatni. A második részben a vezetõk karrierjének azt a fázisát hasonlítom össze képzettségi csoportok szerint, amikor már az elit tagjai voltak 1993-ban és 1988-ban, azaz a rekrutációs kritériumok változását igyekszem bemutatni. Az elsõ hipotézis vizsgálatánál az erõforrások értékének változására következtethetünk, a második hipotézis vizsgálatánál pedig a folyamat idõbeliségére is.

Az elsõ hipotézis: 1993-ra a közgazdasági végzettség mint tudástõke felértékelõdött a jövedelmek szempontjából a mûszaki végzettséghez képest (a múltbeli jövedelmek egy bizonyos súlyozott átlagával összehasonlítva, amit a vagyon képvisel).

A második hipotézis: 1993- ban az újonnan az elitbe kerültek között több a közgazdász, mint a más diplomás; 1988-ban ilyen különbség nem volt.


4. 2. Az 1993-as elit - átértékelõdõ erõforrások

A következõkben azt igyekszem kimutatni, hogy az átalakulás nyomán a közgazdasági végzettség jövedelmekben mérhetõen felértékelõdött. Ehhez valamiféle dinamikára van szükség, ideális esetben a jövedelmek összehasonlítására az átalakulás kezdetén és ma. Erre adhatott volna lehetõséget a Szelényi Iván és Donald Treiman vezette 1993-as elitfelvétel, amelynek során az 1988-as nómenklatúra-elit 100 kiválasztott tagját is megkérdezték. Ebben az adatbázisban azonban a 1988-as elit jövedelemadatai 1993- ra vonatkoznak, tehát a megkérdezés ebbõl a szempontból nem volt retrospektív. A jövedelmek idõbeli összehasonlítását más úton kellett megoldanom, azonos idõpontban felvett adatok alapján.

Kiinduló feltételezésem az volt, hogy a gazdasági elit tagjai számára a vagyon a korábbi jövedelmekbõl halmozódik fel, így a vagyont használtam a korábbi jövedelmek mérésére. Ha tehát összehasonlítjuk azt, hogy mi határozza meg a magasabb jövedelmet, illetve a nagyobb vagyont, megtudhatjuk, hogy melyek ma, illetve melyek voltak korábban a fontos erõforrások. A módszer elõnye, hogy az egyes egyének esetében is megegyezõ erõforrások értékének a változása írható le. A hátránya az, hogy ez csak közelítõen felel meg az átalakulás kezdetekori és a mai állapot összehasonlításának (a felmerülõ alternatív magyarázatokat és kezelésüket a változók ismertetésénél mutatom be).

Az elsõ hipotézis vizsgálatára olyan regressziós modellt állítottam össze, ahol a függõ változó a jövedelem és a vagyon aránya, a független változók pedig az egyes egyéni erõforrások és alternatív magyarázatok változói. Amennyiben egy változó együtthatója ( szignifikánsan) pozitív, az az adott erõforrás felértékelõdését jelenti.

Az elsõként használt adatbázis felvétele a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem szociológia tanszékének szervezésében, Lengyel György vezetésével készült 1993 elsõ felében. A felvétel egyidejûleg zajlott Magyarországon, Bulgáriában és Kis-Jugoszláviában. A felmérés a gazdasági vezetõk rekrutációjára, identitására és értékorientációjára vonatkozott. Minden országban 320-350 fõt kérdeztek meg, a kiválasztás az intézményi pozíció szerint történt, a döntési befolyást véve figyelembe. A minta öt szegmensbõl állt. Elemzésemben a mintának csak a magyar vállalati szegmensbe tartozó elemeit vizsgálom. (Ez az alminta 193 elemû.) A vállalati mintavétel kétlépcsõs volt, elsõként a vizsgálandó régiók, másodszor pedig a mintába kerülõ feldolgozóipari vállalatok kerültek kiválasztásra.

A következõkben az elemzésben használt változókat ismertetem. A második részben is nagyrészt ezeket a változókat használom, ott csak az eltéréseket írom le.

A modellek függõ változójának számlálójában a személyes nettó jövedelem (JOV) szerepel, nevezõjében a felhalmozott vagyon (VAGYON), mindkettõ forintban mérve. A vagyon folytonos változójának értéke a lakás, a nyaraló és az autó(k) együttes összegeként állt elõ. A vagyon értéke szerint adathiányosnak tekintettem azokat, akiknél nem volt adat a lakás vagy az autó értékére (N=32, 16,6% hiányzó; a mintában mindenki rendelkezett autóval).

A modellek független változói az egyes tõkefajták és a lehetséges alternatív magyarázatok operacionalizálásaként álltak össze. A kulturális tõkét a következõ változókkal mértem:

A képzettség szerinti szakosodásra három dichotóm változót alkalmaztam (KOZGAZD, 1: közgadász, 0: nem közgazdász; MUSZAKI, 1: mérnök, 0: nem mérnök; MUSZKOZG, 1: mérnök-közgazdász, 0: nem mérnök-közgazdász; az egyéb képzettség a referenciacsoport).

A kulturális tõke minõségének mérésére a nappali vagy esti/levelezõ képzés során szerzett diplomát használtam, itt szintén kétértékû változót alkalmaztam (NAPPALI, 1: nappali, 0: esti/ levelezõ).

A beállítottságok formájában rendelkezésre álló kulturális tõke indikátoraként az apa végzettségét és pozícióját, és a gyerekek taníttatására mint az életmód és a szokások átadására vonatkozó hajlandóságot ( és képességet) használtam. A vagyon szempontjából az apa változói annak az alternatív magya- rázatnak a kiszûrését is szolgálják, hogy a vagyon örökléssel keletkezett.

Az apa képzettsége esetében a közép- és felsõfokú végzettség került a "magas" kategóriába (APK=1, 0: alacsonyabb képzettség), a foglalkozás esetén a vezetõ, köztisztviselõ, értelmiségi, politikus, ügyviteli alkalmazott apa a "fehérgalléros" (APF=1), a szakmunkás, betanított és segédmunkás, nyugdíjas és a mezõgazdaságban önállóan gazdálkodó apa pedig a " kékgalléros" (APF=0) kategóriába került.

A társadalmi tõke számszerûsítésében a colemani kategóriákat követve alakítottam ki dichotóm változókat (Coleman 1994). A bizalmi viszonyok formájában rendelkezésre álló erõforrások elsõsorban a barátok számával írhatóak le (BAR, 1: öt vagy annál több, 0: ötnél kevesebb barát).

Az állampárt felbomlása után a volt tagok számára egy bizalmi viszonyokból álló hálózat maradt fenn. Ezért ide soroltam a volt párttagságot (KOMM, 1: párttag volt, 0: nem volt). A vagyon ( tehát a múltbeli jövedelmek) szempontjából a volt párttagság a lojalitás formájában meglévõ politikai tõkét is méri. (1993-ban összesen kilencen [4,7%] tartoztak valamilyen párthoz, a mai politikai tõkére nem képeztem külön változót.)

A formális viszonyokban rejlõ erõforrásokat a szakmai társaságokban (SZAKTAG, 1: rendelkezik tagsággal, 0: nem rendelkezik) és a felügyelõbizottságokban, valamint igazgatótanácsokban való részvétellel ( FBITTAG, 1: rendelkezik ilyen tagsággal, 0: nem rendelkezik) mértem.

A jövedelem és a vagyon mennyiségét a különbözõ tõkékkel való rendelkezésen kívül más is magyarázhatja. Alternatív magyarázat lehet a nem (a férfiak és a nõk keresete különbözõ, illetve különbözõ mértékben hallgatják el jövedelmeiket) , az életkor hatása (aki öregebb, több vagyont halmozhatott fel), a vállalat magán vagy állami szegmensbe tartozása. Ezért a kor folytonos változóját (KOR), a nem (NEM, 1: férfi, 0: nõ) és a vállalat tulajdontípusának (PRIV, 1: magán, 0: állami) változóit is szerepeltettem.

Elemzésemben az 1993-as vezetõk mintájából próbálok következtetéseket levonni az elit korábbi állapotára is a vagyon segítségével. Ehhez a vagyon vizsgálatakor ki kellett szûrnöm annak a hatását, hogy az 1993-as elit nem fedi le a korábbi elitet, hiszen a vagyoni különbségeket az is magyarázhatja, hogy a mai elit egy része korábban nem tartozott a vezetõk közé, így a vagyona alacsonyabb azokénál, akik vezetõk voltak. Ezért szerepeltettem egy kategorikus változót, amely az 1988-as elithez tartozást méri (ELIT88, 1: 1988-ban már az elit tagja, 0: még nem).

Az 1. ábrán látható, hogy a jövedelem szempontjából a közgazdász csoport van elõnyösebb helyzetben, a vagyon átlaga azonban a mérnökök esetében magasabb. Azt azonban csak többváltozós statisztikák segítségével lehet eldönteni, hogy vajon maga a végzettségek értékelése is megváltozott-e.

1. ábra
A különbözõ végzettségû vezetõk vagyonának és jövedelmének átlaga



Elsõként csak a közgazdász egydiplomások változója és a jövedelem-vagyon hányados közötti összefüggést vizsgálom lineáris regresszió segítségével. (Az elemzés során a mérnökök változóját a multikollinearitás miatt az egyéb képzettségûekkel egy kategóriába soroltam.) Ahogy az ábrán is látszik, a közgazdászok jövedelmi helyzetének relatív javulása várható a statisztikai összefüggésekben is.

1. táblázat
A közgazdászok jövedelmi helyzetének változása

A modell statisztikái	korr. R négyzet: ,04624 F (T négyzet) = 8,12654 Signif F (Sig T) = ,0050 N = 143
A változók statisztikái	Változó	B	SE B	Béta	T	Sig T
	KOZGAZD	,007125	,002499	,229622	2,851	,0050
	(Constatnt)	,016744	,001316		12,728	,0000

A közgazdászok jövedelmi helyzete javult a többi képzettségi csoporthoz képest. Ennek azonban a végzettség felértékelõdése mellett más okai is lehetnek - a közgazdászok esetleg más felértékelõdõ erõforrással rendelkeznek, vagy a különbségeket a tulajdontípus, illetve korcsoport szerinti egyenlõtlen eloszlás okozza. A 2. táblázatban látható a teljes modell.

2. táblázat
A különbözõ erõforrások értékének változása

A modell statisztikái	korr. R négyzet: ,11287 F = 2,04331 Signif F = ,0184 N = 123
A változók statisztikái	Változó	B	SE B	Béta	T	Sig T
	KOZGAZD	,005055	,002858	,171199	1,768	,0798
	MUSZKOZG	-,008949	,003714	-,241603	-2,410	,0176
	NAPPALI	-,002063	,002906	-,068451	-,710	,4793
	APK	-,003536	,003344	-,128977	-1,058	,2926
	APF	,001103	,003224	,040439	,342	,7330
	GYER	9,49554E-05	,002413	,003637	,039	,9687
	KOMM	,001974	,002612	,066872	,756	,4513
	BAR	-,003953	,002374	-,149057	-1,665	,0988
	SZAKTAG	-,003779	,002537	-,139276	-1,490	,1392
	FBITTAG	-,002556	,002446	-,096094	-1,045	,2984
	ELIT88	-,002849	,002619	-,105917	-1,087	,2792
	PRIV	-,007641	,002777	-,271899	-2,751	,0070
	KOR	-1,59781E-04	1,9270E-04	-,084822	-,829	,4088
	NEM	1,07380E-04	,004002	,002433	,027	,9786
	(Constant)	,036195	,010032		3,608	,0005

A közgazdász diplomások változójának a hatása csökkent, a közgazdászok javuló jövedelmi helyzete nem csak a diplomájuknak köszönhetõ, de maga a közgazdász diploma is felértékelõdött (0,1 p-küszöbérték mellett). A két diploma birtoklása jövedelmi szempontból a mérnöki diplomához képest is elértéktelenedést mutat. Ennek az lehet az oka, hogy a közgazdasági másoddiploma megszerzése kompenzációs törekvés volt azok részérõl, akik a mûszaki diplomájukkal elégedetlenek voltak (a kétdiplomások szinte kivétel nélkül elõször a mérnöki diplomájukat szerezték meg). A szülõktõl örökölt, illetve a gyerekek taníttatásával mért kulturális tõkének az értéke nem változott. A társadalmi tõke változói közül a barátok számával mért, bizalmi viszonyok formájában létezõ társadalmi tõke veszített az értékébõl. A hatalmi viszonyok formájában létezõ társadalmi tõke értéke nem változott, a volt kommunista párttagság jövedelemre válthatóságában sincs változás. A kontroll változók közül egyedül a tulajdonosi szegmensnek van szignifikáns hatása: a magánvállalatok jövedelmi elõnyei csökkentek.

A közgazdasági végzettség a jövedelmek szempontjából felértékelõdött. A modell alapján azonban nem lehet eldönteni, hogy ez a felértékelõdés mikor következett be. Az, hogy az 1988 után az elitbe érkezettek (38,9%) vagyona nem különbözik a (minden más jellemzõjükben azonos) korábban érkezettekétõl, arra utal, hogy ezek a vagyonok 1988 utáni jövedelmekbõl keletkeztek. A jövedelmek keletkezésének bizonytalansága mellett van még két érv, ami miatt az elemzést a karrierekre is ki kell terjeszteni. Egyrészt a jövedelem változásának a modelljében csak a tõkefajták értékváltozását lehetett bemutatni, a változás fokozatosságát nem, mivel nincsenek minden évre jövedelemadataink. Másrészt a jövedelmek valószínûleg nem a legjobb mércéi a tõkefajták átértékelõdésének. A felsõvezetõk esetében már nem teljesen a birtokolt tõkefajtáktól függ a jövedelem, hanem valószínûleg az irányított cég méretétõl (és esetleg nyereségességétõl) is. A birtokolt tõkefajtákkal valószínûleg a vezetõ pozíció megszerzése a cél, és nem a magasabb jövedelem. Ennek kimutatására csak a második adatbázisban (leírását lásd a következõ részben) van lehetõség. A jövedelem és az 1992-es árbevétel között szignifikáns, gyenge korreláció van ( corr: 0,1375, p: 0,002, N: 516). A jövedelem mellett tehát a karrierek legutóbbi fázisának elemzésével is megpróbálom kimutatni a tõkefajták értékének változását.


4. 3. Az 1988-as és az 1993-as vállalati elit - a karrier utolsó fázisának összehasonlítása

A dolgozat kiindulópontja szerint a vezetõket kiválasztó vállalatok inkább az értékesebb erõforrásokkal rendelkezõ menedzsereket keresik. Ha az erõforrások átértékelõdnek (és a fontossá vált erõforrások merevek), a vállalati vezetõkiválasztás révén új menedzserek áramlanak az elitbe. Az elemzésnek ebben a részében az elitben eltöltött idõt vizsgálom képzettségi csoportok szerint. Egy változások nélküli társadalomban az elitben töltött idõ tekintetében nincs különbség a képzettségi csoportok között. Változó társadalomban addig tapasztalhatunk ilyen különbségeket, ameddig az elit új összetétele ki nem alakul. Ha tehát azt tapasztaljuk, hogy különbözik az elsõ elitpozíciótól a megkérdezésig eltelt idõ képzettség szerint, akkor az elit átalakulása, amely a tõkék átértékelõdése nyomán megindult, még mindig tart. Az elemzés második részében azt a hipotézist vizsgálom, miszerint 1993-ban a közgazdászoknak az elitben töltött ideje rövidebb a többiekénél, viszont 1988-ban ilyen különbség nem volt.

A második felmérés Szelényi Iván, Szelényi Szonja és Donald Treiman vezetésével Oroszországban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon zajlott egyidejûleg. Egy 600 elemû minta került kiválasztásra az 1993. január 1-jén árbevétel szerint legnagyobb 3000 gazdasági szervezetbõl, ahol a vezérigazgatókat kérdezték meg. Emellett készült egy 100 elemû minta az 1988- ban pozícióban volt nómenklatúra-elit tagjai közül, a megkérdezés visszamenõleges volt. (A nómenklatúra-elitbe tartozónak azokat tekintették, akiknek pozícióikba való kinevezéséhez az MSZMP KB plénumának vagy apparátusának, a bizottság titkárának, osztályvezetõjének, vagy elõadójának az elõzetes hozzájárulása kellett) (Szelényi 1994). A '88-as nómenklatúra-elit és a '93-as vállalati elit képviselõinek ugyanazokat a kérdéseket tették fel.

Az elemzés lineáris regresszió segítségével történik, a függõ változó itt az elitben töltött idõ (ELITIDO), amely az elsõ felsõvezetõi pozíció (mûszaki, gazdasági, marketing vagy más igazgatói pozíció, vagy vezérigazgatói pozíció) évének és a felvétel évének a különbsége.

A második felmérésben nem volt kérdés a barátok számára és a felügyelõbizottsági-igazgatótanácsi tagságra vonatkozóan. További különbség, hogy itt nem az életkort, hanem az elitbe kerülés évében betöltött életkort használtam (KORELI). Ebben a mintában lehetõség volt az ágazat szerinti megoszlás hatásának vizsgálatára is (az elsõ felmérés csak feldolgozóipari vállalatokra vonatkozott), ezért vizsgálható az az alternatív magyarázat is, miszerint azt, hogy egyre nagyobb számban keresik a közgazdász végzettségûeket, nem a végzettségek értékének megváltozása okozza, hanem a szolgáltató és kereskedelmi vállalatok számának növekedése. Ezért az iparvállalatok (IPAR, illetve IPAR88) és a szolgáltató-kereskedelmi vállalatok ( SZOLGKER, illetve SZOLGK88) változóját is bevontam az elemzésbe. Itt a mezõgazdasági és egyéb ágazati kategória került a konstansba.

A 2. ábrán látható, hogy az 1993-as elitben a közgazdászok nagyobb arányban kerültek 1988 után az elitbe (a függõleges vonal 1988-at jelöli), mint a más diplomával rendelkezõk. A következõkben ezt a különbséget igyekszem számszerûsíteni. (A vonalak esése 1990 után valószínûleg annak köszönhetõ, hogy az azután az elitbe kerültek még nem kerülhettek a mintába mint a vállalat vezérigazgatója).

2. ábra
A közgazdász és más diplomás vezetõk aránya a két kategórián belül az elitben töltött évek száma szerint
(X: elitben töltött évek, Y: a közgazdász vagy más végzettségûek százalékos aránya az adott évben, ha az egyes végzettségek jelentik a 100%-ot)


Elsõként a közgazdászok elitben eltöltött idejét hasonlítottam össze a többi képzettségi csoportéval.

3. táblázat
A közgazdászok elitben töltött ideje a többi képzettségi csoporthoz képest

A modell statisztikái	korr. R négyzet: ,01739 F = 10,85637 Signif F = ,0010 N: 557
A változók statisztikái	Változó	B	SE B	Béta	T	Sig T
	KOZGAZD	-1,765321	,535774	-,138390	-3,295	,0010
	(Constant)	9,359524	,266443		35,128	,0000

A közgazdászok átlagosan több, mint másfél évvel késõbb kerültek elsõ vezetõ pozíciójukba, mint a más képzettséggel rendelkezõk. A teljes modell segítségével eldönthetõ, hogy ez a közgazdasági diploma felértékelõdését jelenti-e.

4. táblázat
Az elitben eltöltött idõ meghatározói 1993-ban

A modell statisztikái	korr. R négyzet: ,30655 F = 21,37153 Signif F = ,0000 N: 553
A változók statisztikái	Változó	B	SE B	Béta	T	Sig T
	KOZGAZD	-2,079413	,498390	-,163225	-4,172	,0000
	MUSZKOZG	-1,158905	,569261	-,076529	-2,036	,0423
	NAPPALI1	-,521937	,413553	-,046764	-1,262	,2075
	APAFOGL	,368887	,455647	,033475	,810	,4185
	APAKEPZ	-,219245	,488877	-,019153	-,448	,6540
	SZAKTAG	-,189599	,181069	-,037567	-1,047	,2955
	KOMM	1,088790	,434049	,093445	2,508	,0124
	MAGAN	-,403701	,489697	-,030540	-,824	,4101
	KORELI	-,370479	,024940	-,546637	-14,855	,0000
	NEM	-,758608	,829479	-,033496	-,915	,3608
	IPAR	-,236294	,540517	-,021326	-,437	,6622
	SZOLGKER	-,619854	,592537	-,054092	-1,046	,2960
	(Constant)	25,000312	1,380189		18,114	,0000

A táblázatban a 0,05-nél kisebb p-értékkel rendelkezõ változókat emeltem ki, a mérnök képzettségûeket a multikollinearitás miatt a konstansban szerepeltettem. A közgazdászok átlagosan két évvel, a kétdiplomások egy évvel kevesebb idõt töltöttek az elitben, mint a mérnök és egyéb képzettségûek, a vállalatok egyre inkább közgazdasági diplomásokat választanak vezetõnek, és egyre kevésbé mérnököket. A volt kommunista párttagok viszont egyre kevésbé juthattak az elitbe. Az elitbe kerüléskor betöltött életkor és az elitben töltött idõ erõs negatív kapcsolata valószínûleg azt jelenti, hogy aki már régóta van az elitben, az fiatal korában került oda, az akkor az elitbe került idõsebbek ma már nincsenek ott. A vállalat ágazati hovatartozása szerint nem tapasztalható különbség az elitbe kerülés idejét illetõen. Itt felmerülhet az az alternatív magyarázat is, hogy az iparvállalatok szolgáltatási jellegûvé válása okozza a vezetõkiválasztásban tapasztalt különbségeket. Ez a feltételezés direkt módon nem tesztelhetõ, azonban az, hogy sem a vállalat ipari, sem pedig szolgáltató-kereskedelmi jellege nincsen hatással a vezetõk elitbe kerülésének idejére, arra utal, hogy az iparvállalatok szolgáltatási jellegûvé válása sem okozhat eltéréseket.

Az 5. táblázatban az elitben eltöltött idõ képzettségi csoportok közötti különbségeit láthatjuk az 1988-as nómenklatúra-elitben.

5. tábázat
Az elitben töltött idõ képzettségi csoportok szerint 1988-ban

A modell statisztikái	korr. R négyzet: -,00958 F= ,09892 Signif F = ,7538 N: 95
A változók statisztikái	Változó	B	SE B	Béta	T	Sig T
	KOZGAZD	-,490867	1,560687	-,032423	-,315	,7538
	(Constant)	10,262295	,942354		10,890	,0000

1988-ban nem volt különbség az elitben töltött idõ átlagát illetõen a képzettségi csoportok között. A teljes modell segítségével mutatható ki, hogy az egyes diplomáknak volt-e szerepe az elitbe kerülésben. A 88-as modellben értelemszerûen nem szerepel a vállalat tulajdontípusa (PRIV), valamint nem használható a szakmai társaságokban való tagság (SZAKTAG). A multikollinearitás miatt a mérnök diplomások csoportja itt is a konstansba került.

6. táblázat
Az elitben eltöltött idõ meghatározói 1988-ban

A modell statisztikái	korr. R négyzet: ,34765 F = 6,00944 Signif F = ,0000 N: 90
A változók statisztikái	Változó	B	SE B	Béta	T	Sig T
	KOZGAZD	,051292	1,519064	,003444	,034	,9731
	MUSZKOZG	-1,385316	2,029566	-,064069	-,683	,4968
	NAPPALI1	-1,895582	1,281028	-,128023	-1,480	,1427
	APAFOGL	-1,255190	1,553701	-,086550	-,808	,4214
	APAKEPZ	-,659867	1,844198	-,039351	-,358	,7214
	KOMM	-,625612	1,805900	-,030873	-,346	,7299
	KORELI	-,602230	,082013	-,660230	-7,343	,0000
	NEM	-,994904	2,563327	-,033691	-,388	,6989
	IPAR88	-4,191735	2,118326	-,263208	-1,979	,0511
	SZOLGK88	-4,961921	2,479726	-,264783	-2,001	,0486
	(Constant)	45,547874	6,063749		7,512	,0000

Az 1988-as nómenklatúra-elitbe kerülés idõpontja és a képzettség típusa között nincs összefüggés, ami egy megállapodott elit képét mutatja. Az újonnan az elitbe kerültek között több a szolgáltató és kereskedelmi vállalati vezetõ, ami valószínûleg a szektor akkori növekvõ súlyára utal. Ugyancsak igaz az, hogy aki régebben van az elitben, az általában fiatalabb korában került oda.

Az 1993-as és 1988-as modellek alapján azt állíthatjuk, hogy a vállalatok vezetõkiválasztásában a közgazdasági diploma felértékelõdése fokozatosan az elit átalakulásához vezet. 1988-ban a nómenklatúra-elit vezetõi között nem tapasztalható olyan alkalmazkodási folyamat, ami a diplomák értékelésének a korábbi változására utalna. A közgazdasági végzettség 1993-ban tapasztalt felértékelõdése a pozíciók szempontjából tehát nem csupán egy évtizedek óta tartó folyamat, hanem a vállalati elitnek a piaci átmenet nyomán történõ átalakulását jelenti.


5. Következtetések

A közgazdasági végzettség jövedelmekben mért értéke növekvõ tendenciát mutat 1993-ban, a vezetõk által birtokolt erõforrások közül egyedül ez az egy az, aminek nõtt az értéke. Ezzel egyidõben a vállalatok nagyobb arányban választanak közgazdászt új vezetõnek, mint más végzettségût, a közgazdászok elitbe áramlását tapasztalhatjuk az 1993-as adatok alapján. Mindezeket összefoglalva azt állíthatjuk, hogy a vállalati elit átalakulóban van, a társadalom posztkommunista átalakulásának egy jelenségét figyelhetjük meg, ahol a tudástõke egy fajtájának az értéke a piaci átmenet hatására megnövekedett, és mivel ez a tõkefajta merev, az értékváltozás a vállalati vezetõkiválasztás mechanizmusán keresztül a társadalom egy csoportjának, a vállalati elitnek az átstrukturálódásában csapódik le.

A tudástõke merev erõforrás, azonban nem annyira merev, mint a vállalkozói beállítottságok és készségek, amit jószerével csak a szülõktõl lehet örökölni. A különbözõ diplomák néhány év alatt megszerezhetõk, ami a felértékelõdött végzettségû szakemberek kínálatának növekedését jelenti idõvel. Az erózió és az átmenet elméleteinek további különbsége az említetteken kívül, hogy az elõbbiek a hátrányos helyzetû társadalmi csoportok felemelkedésérõl, az elitbe vezetõ lehetséges útjukról szólnak, az utóbbiak pedig az elitrõl. Az átalakulás elméletének mindkettõt figyelembe kellene vennie. Egyrészt ki kell egészíteni az elemzést az oktatás (különösen a felsõoktatás) iránti kereslet szerkezetváltozásának a bemutatásával. A túljelentkezés a közgazdasági felsõfokú (és középfokú) oktatási intézményekbe, az új gazdasági iskolák létrejötte, valamint a mûszaki felsõoktatás iránti csökkenõ kereslet valószínûleg a diplomák kínálati oldalának átrendezõdését jelenti.

Vajon a piaci átalakulás, a diplomák átértékelõdése a technokrácia után a közgazdászok hatalmát, az "ökonokrácia" megjelenését hozza magával? Ha az elitet vizsgáljuk, az elemzésnek csak az egyik oldala az intézményi változás és az elit összetétele közötti kapcsolat bemutatása. Az elit maga is aktívan részt vesz az új intézmények alakításában. A közgazdászok többségbe kerülése és a piaci átalakulás új irányai között valószínûleg lesz kapcsolat. Ennek kimutatása azonban az új intézmények vizsgálatát igényli.


Hivatkozások

Anheier, H. K.-J. Gerhards-F. P. Romo 1995. Forms of Capital and Social Structure in Cultural Fields: Examining Bourdieu's Social Topography. American Journal of Sociology, 100, 859-903.

Bartha Attila 1995. Mi lesz veled, technokrácia? Szakdolgozat. BKE Szociológia Tanszék

Bernáth János 1987. Recruitment and Mobility of State and Cooperative Leaders. In: Lengyel György (szerk.) Education, Mobility and Network of Leaders in a Planned Economy. Szociológiai Mûhelytanulmányok, 4.

Bourdieu, Pierre 1978. Rekonverziós stratégiák. A társadalmi egyenlõtlenségek újratermelõdése. Budapest

- 1986. The Forms of Capital. John Richardson ( ed.) Handbook of Theory and Research for the Sociology of Education. New York

Coleman, J. S. 1988. Social Capital in the Creation of Human Capital. American Journal of Sociology, 94, 95-120.

- 1994 (1990). Társadalmi tõke. In: Lengyel György és Szántó Zoltán (szerk.) A gazdasági élet szociológiája. Budapest

Czakó Ágnes-Sik Endre 1995. A hálózati tõke szerepe Magyarországon a rendszerváltás elõtt és után. 2000, február, 3-12.

Geleji Frigyes 1994. A mûszaki értelmiség helyzete és szerepe. Közgazdasági Szemle, 12, 1133-1142.

Hankiss Elemér 1989. Kelet-európai alternatívák. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Hrubos Ildikó 1986. Közgazdasági diplomások karriertípusai. Szociológiai Mûhelytanulmányok, 2.

Kemény István-Solt Ottília 1992 (1970). Gazdasági vezetõk. In: Kemény István Szociológiai írások. Budapest

Komó Sándor 1995. Másoddiplomások a Közgázon. Figyelõ, nov. 2, 43.

Konrád György-Szelényi Iván 1989. Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Budapest

Lengyel György 1994. A magyar gazdasági vezetés professzionalizációjának két hulláma. Szociológiai Szemle, 3.

Mateju, Petr 1993. A gazdasági siker meghatározói. Cseh Köztársaság 1989-1992. Szociológiai Szemle, 3-4. 19-37.

Nee, Victor 1989. A Theory of Market Transition: From Redistribution to Markets in State Socialism. American Sociological Review, 54, 663-681.

Róna-Tas Ákos 1994a The First Shall Be Last? Entrepreneurship and Communist Cadres in the Transition from Socialism. American Journal of Sociology, (100) 1, 40-69.

- 1994b Elit- és rendszerváltás. Buksz, 420-425.

- 1996. Path- Dependence and Capital Theory: Sociology of the Post-Communist Economic Transformation. Kézirat

Schultz, Theodore W. 1983 (1964). Beruházás az emberi tõkébe. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Stark, David 1994. Új módon összekapcsolódott régi rendszerelemek: rekombináns tulajdon a kelet-európai kapitalizmusban. I-II. Közgazdasági Szemle, 11, 933-948. és 12, 1053-1069.

Szalai Erzsébet 1994. Útelágazás. Hatalom és értelmiség az államszocializmus után. Budapest-Szombathely

Szelényi Iván 1992. Harmadik út? Budapest

- 1994. Az elit cirkulációja vagy újratermelõdése Közép-Kelet-Európában? Info Társadalomtudomány, 29, 31-41.

- 1995. Menedzser-kapitalizmus. Magyar Lettre Internationale, 19 (tél) 21- 29.

Szelényi Iván-Szelényi Szonja 1991. Az elit cirkulációja? Kritika, 10, 8-10.

Szelényi Iván-Eric Kostello 1996. The Market Transition Debate: Toward a Synthesys? American Journal of Sociology, (101) 4, 1082-1096.

Takács Károly 1996. Az elit szociológiai fogalmáról. In: Janky Béla- Vedres Balázs (szerk.) A magyar gazdasági elit a kilencvenes évek elején. Szociológiai Mûhelytanulmányok, BKE Szociológia Tanszék (megjelenés alatt)



* Ezúton szeretnék köszönetet mondani Lengyel Györgynek és Róna-Tas Ákosnak értékes tanácsaikért és észrevételeikért, valamint hogy rendelkezésemre bocsátották az adatokat. Szintén köszönettel tartozom Moksony Ferencnek módszertani segítségéért.