Csite András
POLGÁROSODÁS-ELMÉLETEK ÉS POLGÁROSODÁS-VITÁK^*


Bevezetés

A polgárosodás, a polgári átalakulás a rendszerváltás idõszakának egyik gyakran használt tudományos és politikai fogalmává lett. Népszerûsége arra vall, hogy valami fontos mondanivaló nyert általa kifejezést (Perecz 1992). Ezt bizonyítják a nyolcvanas évek végén rendezett polgárosodás-viták, a témáról szóló elõadások iránti széles körû érdeklõdés és komoly médiabeli publicitásuk.

A polgárosodás-vita tudománytörténeti jelentõségét növeli, hogy a kérdéskör kapcsán szociológusok, történészek, néprajzosok szólaltak meg. E sajátos multidiszciplinaritás teszi egyedülállóvá az utóbbi évtizedekben a polgárosodás-vitát.

Van még egy körülmény, mely indokolttá teszi a polgárosodás-vitában elhangzottak újramérlegelését: a rendszerváltás idõszakában nagy publicitást kapott problematika elhalkulása a tudományos közéletben, átértékelõdése a politikai vitákban (Fricz 1992).

Tanulmányomban áttekintést kívánok adni a hetvenes-nyolcvanas években a polgárosodás témakörében készült, általam legfontosabbnak tartott jelenkor-kutatási eredményekrõl és vitákról. Célom, hogy hozzájáruljak a polgárosodás mint kutatási tradíció azon jellegzetességeinek újragondolásához, amelyek a mai változások megértésében fontosak lehetnek.

Írásom három részbõl áll, elõször bemutatom a polgárosodás-vitában részt vett társadalomkutatók fõbb megállapításait, majd azt vizsgálom, miben állhatott a polgárosodásról való beszéd, a polgárosodás-diskurzus jelentõsége a nyolcvanas évek végének magyar társadalomtudományosságában, s végezetül azt boncolgatom, hogy mi okozhatta a polgárosodás kérdéskörének "lefokozódását", a viták elcsendesedését a tudományos életben.


Polgárosodás-megközelítések

A nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején a vidéki polgárosodás kapcsán kialakult vita mind tematikájában, mind jelenségként tanulságos vizsgálódási terep. A vitában elhangzott polgárosodás-megközelítések egyrészt a mezõgazdasági kisüzemekben folyó termelés értelmezéséhez, másrészt a polgárosodás mint történeti folyamat tárgyalásához kötõdnek.

Írásomat Szelényi elméletének ismertetésével kezdem, majd bemutatok néhány más álláspontot is azok közül, amelyeket a mezõgazdasági kistermelõkkel foglalkozó kutatók fejtettek ki ebben a kérdésben. Ezt követõen a polgárosodás-vita történész résztvevõinek véleményét tekintem át, végezetül kitérek Szelényi "Harmadik út?" címû könyvének vitája kapcsán elhangzott véleményekre is.


A mezõgazdasági kistermelés és a polgárosodás kapcsolata

A nyolcvanas évek második felének polgárosodás-vitájában Szelényi Iván írásai egyrészt összefoglalták, teoretikus egésszé formálták a "polgárosodást" mint a szocializmus idõszakában végbement egyik domináns társadalmi átalakulási folyamatot; másrészt ösztönzést adtak a további vizsgálódásokra és elméleti megfontolásokra.

Szelényi elemzéseit a Manchin Róberttel, Juhász Pállal, Magyar Bálinttal és Bill Martinnal közösen készített Socialist Entrepreneurs címû könyvében foglalta össze, majd a könyv külföldi és hazai megjelenését követõ vitákban nézeteit tovább formálta (Szelényi 1988; 1990a; 1990b; 1991; 1992).

Szelényi úgy véli - Erdei és Juhász meglátásai alapján -, hogy a hazai történelmet úgy is fel lehet fogni, mint idõnként nekilendülõ, majd el-elakadó polgárosodási folyamatot. Legutóbb ez a folyamat szerinte 1948-1949-ben akadt meg, azonban a hatvanas évek táján újra megindult és a nyolcvanas évek közepére messzemenõ következményekkel járt a hazai társadalom szerkezetére (Szelényi 1990b: 42).

Erdei Ferenc kettõs társadalom elméletéhez kapcsolódva Szelényi úgy látja, hogy a második világháborút megelõzõ idõszakban kettõs társadalmi struktúra volt jellemzõ Magyarországra: egyrészt a rendies, amelynek csúcsán az úri középosztály és a földbirtokos arisztokrácia állt, másrészt a rendi által dominált polgárosodó struktúra. Az 1948-1949-es hatalomváltás és az azt követõ nagymértékû társadalmi átalakulás során a kommunista hatalom kísérletet tett egy rendies jellegû társadalmi hierarchia kialakítására (élén a káderekkel) és - különbözõ hatalomtechnikai megoldásokkal - a polgárosodó osztálystruktúra lebontására.

Szelényi szerint e kísérlet - legalábbis részben - kudarcot vallott, mivel a hatvanas években meginduló, elsõsorban a mezõgazdasági kistermeléshez kötõdõ társadalmi folyamatok egy második, polgárosodó struktúra létrejöttéhez és erõsödéséhez vezettek. A nyolcvanas évek magyar vidékének társadalmi struktúráját és társadalmi folyamatait Szelényi a következõképpen ábrázolta (1992: 88):



Strukturális pozíciók: 1. káderelit; 2. munkások (az iparban és a mezõgazdaságban); 3. paraszt-munkások; 4. új vállalkozók (rész- és teljes munkaidõben).

A nyolcvanas évek elejének "legfontosabb eseménye egy vállalkozói polgárosztály újramegjelenése, az idõlegesen elfojtott polgárosodási folyamat ismételt felszínre bukkanása. Mivel a redisztributív bürokratikus hierarchia hegemóniája fennmarad, a legtöbb új vállalkozó biztosítékként még megtartja bürokratikus állását. ... De kik tudnak visszalépni a polgárosodási pályára? Azok, akik ellen tudtak állni a proletarizálódás és a káderesedés kényszerének, akiknek sikerült a proletár- és káderpozíciók között közbülsõ helyet elfoglalniuk a redisztributív gazdaság monopóliumának éveiben. Az ezekben az években »parkolópályán«, a tiszta proletár- és a tiszta káderpozícióktól egyforma távolságra helyet foglaló korábbi polgárok most ismét polgárosodni kezdenek" (1988: 89).

Szelényi szocialista polgárosodás-elméletének fontos - korábbi kutatói munkásságából következõ teoretikus eleme - az államszocialista gazdaság racionális redisztribúciókénti tételezése, illetve az ennek megfelelõ társadalmi struktúra, a redisztributív-bürokratikus rend fogalma. Szelényi Iván polgárosodás-elmélete illeszkedik az államszocialista társadalmi struktúra-elméletéhez, amit párhuzamba állít az Erdei-féle rendi struktúrával, mint olyan tényezõvel, amely gátolta a polgári, az egyenlõtlenségek piaci alapú hierarchiája által jellemzett társadalmi struktúra kialakulását, illetve egyeduralomra jutását.

Szelényi - Juhász Pál munkái alapján - megszakított polgárosodásnak nevezett modelljében a hajdani közép- és gazdagparaszti családoknak azok a leszármazottai a fõszereplõk, akik a redisztributív rend kiépülésekor nem hajoltak meg sem a proletarizálódás, sem a káderrá válás kényszerének.

Szelényi elemzésében a mezõgazdasági kistermelõkrõl készült KSH adatfelvételre épít, és úgy látja, hogy a legnagyobb volumenben termelõk között valóban szignifikánsan nagy arányban fordulnak elõ a hajdani közép- és gazdagparaszti famíliák leszármazottai.

A polgárosodás folyamatának újbóli megindulását Szelényi Iván a magyar társadalom átalakulása, az államszocialista rendszer felszámolása szempontjából is nagy jelentõségûnek tartotta: "A Szocialista vállalkozók fõhõse a kispolgárosodó magyar paraszt és munkás: azok a kisemberek, akik a kommunizmus négy évtizede alatt kitalálták, hogy a redisztributív gazdaság vasabroncsában hogyan tudnak maguknak életteret teremteni, s évtizedek lassú aknamunkájával - a könyvben ezt »csendes, alulról jövõ forradalomnak« neveztem - hogyan tudják felbomlasztani az államszocializmus társadalmi és gazdasági rendszerét" (Szelényi 1990a: 79).

A fenti idézetben Szelényi már kispolgárosodásról beszél, elkülönítve a szocializmus idõszakában jelentkezõ polgárosodást a kilencvenes évek elejének jelenségétõl, a nagypolgárosodástól, a "nagyburzsoázia" kialakulásától. E problematika azonban túlvezet már a polgárosodás-vitán, s inkább az 1990-tõl nagy publicitást kapott elit-vita részének tekinthetõ. Így erre késõbb, a polgárosodás-vita utóéletérõl szóló fejezetben térek ki.

Szelényi a szocialista polgárosodás múltját és jelenét tárgyalva azt a magyar társadalom elõtt álló, választható, "harmadik útként" jelöli meg. A harmadik út sajátossága véleménye szerint abban áll, hogy a szocialista polgárosodás eddigi eredményeire építve, a szocialista vállalkozók elõtt álló lehetõségek körét bõvítve, növelni kellene a magyar gazdaság piaci szektorát, ezzel párhuzamosan az állami tulajdonban levõ szektor redisztributív koordinációja is fennmaradna egészen addig, amíg a szocialista polgárosodás útját járó vállalkozók elegendõ tõkét halmoznak fel, illetve az általuk mûködtetett gazdasági egységek képesek lesznek az állami tulajdonban levõ egységek feladatainak átvételére. A nemzeti középburzsoázia kialakításának programját Szelényi a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján tehát a szocialista polgárosodás folyamatának eredményeire építette volna.

Juhász Pál a polgárosodás-vita azon résztvevõi közé tartozik, akiknek meglátásai nagyban befolyásolták a polgárosodásról folyó elmélkedések irányát, ám akik nagyobb lélegzetû teoretikus áttekintésre nem vállalkoztak. A nyolcvanas években írt munkáiban Juhász több vonatkozásban is foglalkozott a polgárosodás témakörével (pl. a közép- és gazdagparasztság leszármazottainak részvétele a mezõgazdasági kistermelésben, a megélhetési stratégiák változása, a parasztpolgári státusz átmenetisége stb). Szelényi megszakított polgárosodás-elméletét Juhásztól származtatja, azonban Szelényi könyvének megjelenését követõen Juhász finomította, módosította a polgárosodásról kifejtett álláspontját. Az itt következõ tanulmány-részlet talán a legjobb összefoglalója Juhász polgárosodásról kialakított álláspontjának:

"Értelmezési dimenziókat én - érthetõen - a gazdasági magatartások oldaláról, elsõsorban a szerepek, szervezõdések oldaláról tudok kialakítani. Az elsõ mozzanata a polgárosodásnak az, amikor valaki egyéni szerepet, egyéni megoldást keres arra, miként kapcsolódjon be a munkamegosztásba. Ebbõl következik mindjárt a második vonatkozás, hogy a közösségben is úgy akar megmutatkozni és fontos lenni, hogy a személyéhez kapcsolódjon az, amit csinál, hogy a tevékenysége által legyen fontos, elismert ember a közösségben.

Van egy harmadik vonatkozás is, ami a vállalkozás mozzanatát jelenti, és ebben nagyon fontos a kockáztatás eleme. Ennek két változata lényeges. Az egyik, ami a második gazdaságban általános: amikor valaki úgy végez munkát, hogy csak késõbb derül ki, hogy a munkájának lesz-e hozadéka. Ezt nem tekinthetjük valóságos kockázatvállalásnak, mert alig van más választási lehetõsége, mint a dolgozás vagy a nemdolgozás. Mert mondjuk valakinek van egy kertje, és azt megmûveli, de ebben nem megfogható számára a kockázatvállalás. A kockázatvállalás akkor válik megfoghatóvá, ha tõkét vagy vagyont is fektet a dologba. A vállalkozásnak a kockázatvállalás szerint tehát két különbözõ szintje lehetséges.

Van végül a polgárosodásnak egy negyedik mozzanata, amitõl igazán polgár lesz valaki: és ez az, hogy el tud-e szakadni attól a közösségtõl, ami számára adott, aminek a kultúrájába beépült, és õ maga tud-e magának közösséget teremteni? Vagyis képes-e a közösséget társulásként, egyesülésként felfogni, megkeresni azokat, akikkel egy közösséget tud alkotni? Ez mind a gazdasági közeg megteremtése miatt, mind pedig az érdekképviseletek és a politikai képviseletek kialakulása szempontjából fontos. Polgárról igazán akkor beszélhetünk, ha mind a négy dimenzióban tudatos szerepvállalás alakul ki.

Ha most a magyar polgárosodást nézzük, akkor nem véletlenül szoktunk egy kettõs értelmezést alkalmazni: beszélünk parasztpolgárokról, és beszélünk polgárosodásról. Gondolom, éppen azt a mozzanatot tudjuk ezzel megkülönböztetni, hogy a parasztpolgár számára adott az a horizont, amelyen belül az õ egyéni helyét biztosítani kell, szerepét pedig hangsúlyoznia. A parasztpolgárhoz tartoznak azok a gesztusok, hogy: »én vagyok az, aki legjobban tud kaszálni; én vagyok az, aki a magam módján nevelem a csikókat; én vagyok az, aki a presbitérium számára el tud intézni valamit« stb. Tehát a lehetséges szerepek köre, és az a közösség, amelyen belül magát igazolnia kell, eléggé világos. Ennek a helyzetnek nagy hátránya az, hogy a magatartás itt végül is csak félig tudatos azt illetõen, hogy az ember mit akar, és a vállalkozásainak határt is szab az a közösség, amelyikben föllép, mert az ezen a közösségen belül található kooperációs formákat alkalmazza a maga vállalkozásában is. Ez egy bizonyos szinten túl átmegy presztízsfogyasztásba, mert a közösséghez való igazodás miatt növekedési korlátja is van a vállalkozásának, és motivumszegénysége a vállalkozási célnak. A mai korban az ideális vállalkozó nem úgy gondolkodik, hogy egy közösségben hogyan lehet fontos, hogy egy adott közösség számára hogyan tudja felmutatni magát, hanem számára a gazdálkodás öncél. Azt keresi, hogy hol találja meg azt a kapcsolatot, ahol tovább tud terjeszkedni. Ezért a modern értelemben vett polgár kikerüli a kialakult közösségeket, és másfajtákat keres, illetve újakat teremt magának.

Nagyon fontos látni, hogy a hazai második gazdaságban mindkét polgárosodási magatartás megjelenik, de mindegyik eléggé korlátozott formában. A mezõgazdasági vállalkozók, a kisvállalkozók körében is megjelenik mind a két magatartás. Ez összefügg azzal, hogy milyen együttmûködési rendszert tételez fel az illetõ vállalkozás" (Juhász 1991: 181).

Juhász nem a magyar társadalom osztályszerkezetét állítja elemzéseinek középpontjába, hanem az egyes társadalmi szereplõkre jellemzõ mentalitást. A polgár és a parasztpolgár (illetve ezzel nagyjából hasonló jelentésû terminusként használta a cívis kifejezést is) ideáltípusának megalkotása empirikus kutatásainak összefoglalását jelenti. A mindennapi életvezetésben, az életstratégiákban meglevõ azonosságok alapján jelöli ki azokat a csoportokat, amelyeket a magyar és különösen a vidéki társadalom domináns szereplõinek tart. Kovách (1991: 225) véleménye szerint Juhász parasztpolgárának szerepkészletét társadalmi rendje jelöli ki, ezzel szemben a polgárt az teszi polgárrá, hogy képes ezt a meglevõ szerepkészletet, a rendi határokat felborítani, átalakítani. Szelényivel szemben, aki a késõ-kádári idõszak osztályelemzését adja, Juhász és Kovách szerint a mezõgazdasági kistermelés vizsgálatok során helyesebb a társadalom rendi tagozódásáról és a gazdasági és társadalmi szerkezet történeti kontinuitásáról beszélni.

Márkus István hosszú falukutatói, szociográfusi pályája legnagyobb eredményének a magyar parasztság életében a második világháborút követõ idõszakban végbement változások nyomon követését és elméleti keretbe ágyazását tarthatjuk. Márkus, noha Erdei Ferenc tanítványa, nem használja a kettõs társadalom vagy akár a polgárosodás elméletét a parasztság életében bekövetkezett változások leírására. Figyelmét sokkal inkább a Hajnal Istvántól tanult "formaképzõdés" továbbgondolására és a Mendras-i utóparasztság koncepció magyar viszonyokra való adaptálására fordítja. Ezzel implicite el is veti a más faluszociológusok által polgárosodásnak, parasztpolgárosodásnak tartott folyamatok releváns voltát.

Márkus a magyar parasztság életében 1960 után bekövetkezõ változásokat egyszeri, megismételhetetlen társadalmi átalakulásként ábrázolja: "Ez a falu már nem a régi falu volt. Olyan agrártársadalommal van dolgunk a hatvanas-hetvenes években, melyet alaposan átrétegzett elõbb a földosztás, utána a módos és középparasztság széles rétegének felszámolása, a több hullámban végrehajtott kollektivizálás. Olyan falu és tanyás mezõváros már ez, ahonnan százezrek járnak el a városba, az iparba, az építkezésekre, a hivatalokba dolgozni, s ahol a 1945 után felnõtt két nemzedék már kijárta legalább a nyolc osztályt, de többnyire a szakiskolákat is. A tipikus család ekkor már a többféle munkából élõ - félmunkás-, félparaszt-, olykor félértelmiségi - család. Ez a nép - melyet utóparasztságnak is nevezhetünk, de tudjuk, hogy ez a kategória is elnagyolt - kap 1960 után lehetõséget arra, hogy egyebek közt mezõgazdasági kistermeléssel is pénzt keressen. Nem is kevés pénzt korábbi paraszti keresetéhez - vagy akár az ugyanekkor érvényes ipari bérekhez vagy a helyi pedagógus fizetéséhez - viszonyítva. Itt lép be egy tényezõ ... Az ambíciók robbanásáról van szó. Arról ugyanis, hogy a magyar parasztság óriási tömegei - ezen belül a volt szegényparasztság milliói - több megtört nekilendülés után ekkor, a hatvanas-hetvenes években kaptak lehetõséget arra, hogy megszabaduljanak paraszt mivoltuk béklyóitól. Úgy is, hogy városias, fürdõszobás házak százezreit emeljék a régi, akár avult, akár lakályos, de mindenképpen parasztosnak érzett ház helyén; s ezt be is rendezték városiasan. Hogy öltözködésben, étkezésben, esti tévézésben, gyerekeik ruházásában, utóbb tömegesen már gépkocsivásárlásban, garázsépítésben is beérjék, el is hagyják városi embertársaikat" (1991: 200-201).

Márkus István - aki szerint a szegényparasztság a hatvanas-hetvenes évek gyors változásainak fõszereplõje - nem tartja valószínûnek, hogy a paraszti mivoltuktól megszabaduló falusiakban rejlõ energiát az utóparasztok gyermekei is átveszik. Sõt, úgy véli, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években felnövõ gyermekekben már kevéssé mûködnek ezek az "utóparaszti" energiák, számukra a paraszti lét már csak az iskolai tankönyvek, a szépirodalmi és családi elbeszélések tárgya.

Márkus a parasztság történetének tanulmányozása eredményeként szûri le e megállapításokat: bár több évszázadon keresztül kell a parasztot a magyar és európai társadalom egyik legfõbb szereplõjének tartanunk, mégis elhibázott lenne, ha az utóparasztság önmegszüntetését követõen a paraszt fogalmat alkalmazhatónak tartanánk a jelenkori társadalmi változások vizsgálatában.

Kovách Imre a mezõgazdasági kistermelõk körében Kuczi Tiborral közösen végzett kutatásainak központi kérdése nem csupán a kistermelés volumenére, résztvevõi körére, hanem a kistermelõk értékeire, életmódjára, fogyasztási és magatartásmintáinak, habitusainak vizsgálatára irányult. Kovách szerint a mezõgazdasági kistermelésben eltérõ társadalmi státuszú szereplõk vesznek részt, s a mezõgazdasági kistermelõk rétege eltérõ hátterû, értékrendû, indíttatású és motiváltságú csoportokra tagolható.

Kovách a mezõgazdasági kistermelés társadalmi hatását a polgárosodás és középrétegesedés társadalmi folyamataiban látja.

Kovách (1988: 154-155) elfogadja Juhász Pál teóriáját a "parasztpolgári" léthelyzet tömegessé válásáról, amelynek alapja a vidéki társadalomban élõk tartós berendezkedése az elsõ és második gazdaságban történõ egyidejû részvételre. Szerinte e "parasztpolgári" léthelyzet különbözõ réteghelyzetû társadalmi csoportokra vonatkozik. E rétegek közül egyetlen rendelkezik a legtöbb szempontból sajátos és történetileg folytonosként értelmezhetõ rétegzõdési jegyekkel, hasonló társadalmi pozíciókkal és társadalmi származással, hasonló értékrenddel és nagyobb volumenû mezõgazdasági kistermeléssel. A volt közép- és gazdagparaszt családokból származó mezõgazdasági kistermelõk egy része intenzív mezõgazdasági kistermelésének jövedelmét is felhasználva tudta megtartani szülei társadalmi státuszát. E státuszkontinuitást (amely értékirányultságuk megváltozásával és cserélõdésével, a tradicionális keretek teljes felbomlásával és individualizálódással járt együtt) tekinti Kovách polgárosodásnak.

Kovách felfogásában a polgárosodás a történeti polgárosodás folyamatosságát jelenti egyetlen réteg esetében, s e ponton különbözik Juhász Pál általános vidéki létre-helyzetre vonatkoztatott "parasztpolgárosodásától". Nem tekinti a polgárosodást folytatóknak azokat a közép- vagy gazdagparaszt leszármazottakat, akiknek a mezõgazdasági kistermelése nem alakult át vállalkozás jellegûvé, tehát akiknek kisüzemei nagy volumenû termelés esetén is a paraszti típusú kisüzemekhez sorolhatóak, illetve azokat, akiknek anyagi létfeltételei átlagosnál rosszabbak. Polgárosodás-fogalma sokkal szûkebb társadalmi csoportra vonatkozik, mint Szelényié, aki a mezõgazdasági kisárutermelés mikéntjét és az anyagi életkörülményeket a polgárosodás elemzésénél nem tartotta elsõdlegesen fontosnak.

A polgárosodás szûk társadalmi csoportra korlátozott folyamata mellett Kovách a középrétegesedést tartja a kistermelés másik társadalmi hatásának. A középrétegesedés fogalmát kettõs értelemben használja, megkülönböztetve a valós és lehetséges középrétegesedést. A lehetséges középrétegesedés a mezõgazdasági kisárutermelést kísérõ tömeges jelenség, azokra vonatkozik, akik a kistermelés jövedelmét is felhasználva képesek voltak a legszegényebb és leginkább hátrányos helyzetû társadalmi csoportok életszintje fölé emelkedni, illetve a jövedelem segítségével ezt az életszintet megõrizni. A valós középrétegesedés az elõbbi alá tartozó fogalom, ami azonban még szintén nagy tömegekre vonatkozik. Itt a középrétegbeli pozíció az értékek, a fogyasztási és magatartásminták egységesen elfogadott rendjével társul.

Kovách felfogásában a középrétegesedõ társadalmi csoportok státusza átmeneti státusznak tekinthetõ, amely más-más formában ugyan, de Márkusnál is, Juhásznál is és Szelényinél is megjelenik. Márkus "utóparaszt", Juhász "parasztpolgár" és Szelényi "parasztmunkás" kategóriája ugyanarra az átmeneti, épp ezért bizonytalanul körvonalazható társadalmi állapotra utal.

A mezõgazdasági kistermelés társadalmi hatását egy vékony réteg polgárosodásában és a tömeges középrétegesedésben jelölte meg. E két társadalmi folyamat egyike sem alkalmazható a leghátrányosabb helyzetben élõ deprivált rétegek kistermelésére, amelynek kiterjedtsége és nagysága is tekintélyes. A középrétegesedés fogalma ezekre a társadalmi csoportokra nem vonatkoztatható, de a "proletarizáció" Szelényi-féle fogalma sem, hiszen nagy volumenben árutermelõk. Az eladásra, önellátásra termelõk és a kistermelésben részt nem vevõk kormegoszlása a státuszcsoportok szerint arra utal, hogy a nagyobb volumenû árutermelés a jövõben egyre inkább a középrétegek kistermelési formája lesz.

Kovách az 1980-as évek végén arra utaló jeleket lát, hogy a legnagyobb középrétegesedõ társadalmi csoportok megmerevednek. Az individualizáció helyébe az erõs közösségi kontroll normái kerülnek, s meglátása szerint a réteg egyre inkább bezárul, nem szívesen fogad be jövevényeket. A háztartás és család funkciója is újratermelõdik. Kistermelése a gazdaság adott állapotában nem változtatható kisvállalkozássá.

A jövõbeli folyamatokat elõre jelezve, Kovách a "parasztpolgári" állapot stabilizálódását várja, s így szerinte a magyar társadalom új rendje alakul ki.
Mezõgazdasági kistermelõk és polgárosodás: összefoglalás

A mezõgazdasági kistermelés vizsgálata során a kérdést elemzõk számos ponton eltérõ következtetésre jutottak. A különbségek jobb áttekintésére - a fentiekben szerzõnként tárgyalt elképzeléseket kiegészítendõ - az alábbi táblázatban foglaltam össze az egyes kutatók véleményét. Megítélésem szerint a legmarkánsabb különbségek a polgár definíciója, a domináns társadalmi átalakulási folyamat értelmezése, az elemzési módszer és a történeti kontinuitás színtere tekintetében lelhetõk fel.

	Szelényi	Kovách	Juhász	Márkus
polgár- definíció	burzsoá	burzsoá és citoyen	burzsoá és citoyen	nem jellemzõ
domináns társadalmi átalakulási folyamat	polgárosodás	középrétegesedés, részleges polgárosodás	paraszt- polgárosodás, cívisedés	utóparasztság önmegszüntetése
teoretikus elemzési módszer	osztályelemzés	kisüzem-típusok, társadalmi rétegzõdés, habitus-típusok	gazdasági magatartások, szerepek elemzése	a paraszti rend átalakulása, osztályelemzés
történeti kontinuitás	a közép- és gazdag- paraszti családok leszármazottai esetében	termelési struktúrák, üzem-típusok, a pluriaktivitás, illetve a termelõi habitusok állandóak, de a szereplõk változnak	mind a termelõi habitusban, mind középparaszti családok esetében	nem tartja relevánsnak, a parasztság eltûnésével számol

Szelényi elemzései a mezõgazdasági kistermelõkrõl nem korlátozódnak pusztán társadalmi jellegzetességeikre, hanem az osztályelemzés alapjául szolgáló redisztribúció-piac tengelybe illesztve megpróbálja a kistermelésnek a társadalomszerkezetre gyakorolt hatását is értelmezni, és új szemléletû megközelítést javasol.

Kovách Imre elemzéseiben egyrészt vitába száll Szelényi megszakított polgárosodásra vonatkozó elképzeléseivel, másrészt igyekszik kimutatni a történeti kontinuitás meglétét, amelyet a kistermelõi habitusokban, az üzemtípusokban, magában a pluriaktivitás tartós jelenlétében vél fellelni. Ezzel kapcsolódik más történészeknek és szociológusoknak azokhoz az elgondolásaihoz, hogy a szocialista társadalom-átalakítási kísérlet nem változtatta meg radikálisan a magyar társadalom fejlõdésének egyes hosszú távú trendjeit, és a mai társadalomszerkezet is magán hordozza az 1948-1949 elõtti idõszak néhány jellemzõ sajátosságát (pl. a pénzkímélõ, az önellátásra és a kockázatcsökkentés tradicionális formáira nagy hangsúlyt helyezõ kistermelõk esetében).

Juhász Pál a hetvenes években a hazai társadalomkutatók közül az elsõk között fordította a figyelmet azokra a falusi társadalomban végbemenõ változásokra, amelyek jórészt kívül maradtak az uralkodó társadalomtudományi álláspontról végzett kutatásokon (Juhász 1979; 1982; 1983; 1985). A termelõszövetkezetek mûködését, a helyi társadalomban betöltött szerepüket, a téesz-vezetõk társadalmi származását, az agronómusok kezdeményezõ társadalomalakító szerepét elemzõ írásai alighanem elsõ ízben engedtek bepillantást a hatalmi centrumoktól távol fekvõ, falusi világban végbemenõ mozgásokba. Talán úgy is jellemezhetjük Juhász kutatói tevékenységét, mint amely a "senki földjérõl", legalábbis arról a tereprõl hozott információkat, amelyet az uralkodó ideológia nem tudott értékelni, kategorizálni. "Falun valami történik" - szólt Juhász üzenete -, "érdemes rá figyelni". Juhásznak a "második gazdaság" kutatásában beöltött úttörõ szerepét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Gábor R. István és Galasi Péter méltán híressé vált könyvének elsõ, fogalomtisztázó fejezetében a legelsõ lábjegyzet Juhász kéziratos munkáját, az Elõtanulmány a falusi lakosság társadalmi csoportjának életmódjáról címû tanulmányt idézi (Gábor-Galasi 1981: 15).

Márkus István elemzéseiben - különösen az utóbbi években napvilágot látott számos, addig publikálatlan írásában (Márkus 1972; 1979; 1991; 1992; 1996) - Hajnal és Erdei gondolati vonalát folytatva az osztálytársadalom és a rendi társadalom különbségeire, illetve a rendi társadalom osztályjellegûvé alakulására összpontosít. A formaképzõdésre, illetve a formák továbbélésére vonatkozó megállapításai azonosíthatók ugyan a társadalmi struktúra elméletekben foglaltakkal, de mûvei stílusukat és elemzési apparátusukat tekintve jelentõsen eltérnek tõlük. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az eddigiekben Márkus munkáira és különösen teoretikus felismeréseire kevéssé reflektált a szakma. Pedig Márkus István épp a longue duree, a hosszú idõszakokra jellemzõ átalakulásokra vonatkozóan fejt ki karakteres álláspontot: a parasztság mint kategória, a paraszti jellemzõk alkalmazása elemzési eszközként, a jelenkori változások leírására történetietlen megközelítés. A hatvanas-hetvenes években, a "mindenki lép egyet felfele" mobilitási elv érvényesülésének idõszakában a rendi parasztság utolsó és egyben legalsó rétegének, a szegényparasztságnak is sikerül kitörni a paraszti státusz kötelékeibõl. Így Márkus, a polgárosodás-vita más résztvevõitõl eltérõen, a hosszabb távon érvényesülõ átalakulás szempontjából is korszakhatárnak tartja a 1960/1970-es éveket: a parasztság kora véget ért.
A polgárosodás mint történeti problematika

A mezõgazdasági kistermelõkrõl értekezõ szociológusok legfõbb kérdése az volt, hogy mennyiben tekinthetõk a második gazdasághoz kötõdõ társadalmi változások polgárosodásnak, s vajon ezek a változások olyan átalakulás alapjait jelenthetik-e, amelyekre az 1980/1990-es évek nagy társadalmi átalakítását építeni lehet, a történészek viszont arra koncentráltak, hogy "demisztifikálják" a polgárt, a polgárosodást. A nyolcvanas évek végén a magukat az új társadalomtörténet mûvelõiként definiáló történészek, elsõsorban a Hajnal István Kör köré szervezõdve, tettek kísérletet paradigmaváltás elismertetésére a történettudomány mûvelõi körében. Hogy ez mennyiben volt sikeres, arról eltérnek az álláspontok (lásd a Századvég 1997/1. számát), ám nem tartjuk véletlennek, hogy a nyolcvanas évek második felében a társadalomtudományok közötti párbeszédet, egymásra hatásukat zászlajukra tûzõ társadalomtörténészek épp a polgárosodás-vita kapcsán tettek kísérletet e párbeszéd megindítására.

Mivel a dolgozat terjedelmi keretei nem teszik lehetõvé, hogy átfogó képet adjak a különbözõ polgárosodás- és polgár-definíciókról és az empirikus kutatásokról (lásd Halmos 1993), ezért csak magában a polgárosodás-vitában részt vevõ kutatóknak a szocialista polgárosodás elméletéhez kapcsolódó álláspontját ismertetem.

Benda Gyula (1991a; 1991b) "polgárosodás" szavunk története kapcsán emlékeztet arra, hogy a fogalom használata Erdei Ferenc nevéhez köthetõ. Érdekesnek tartja, hogy a parasztság történetével foglalkozó kutatók írásaiban alig fordul elõ a "polgárosodás" szó, és a társadalomtörténeti munkákban is csak Hanák Péternél bukkan fel elõször az 1970-es években. A nyolcvanas évektõl viszont számos történész használja - rendkívül változatos tartalommal.

Benda Erdei nyomán polgárosodásként "...nem a makrostruktúrák (foglalkozási és társadalmi szerkezet) átalakulását" írja le, hanem "a mikrokörnyezet, a társadalmi csoportok alkalmazkodását ... a változás folytán alakuló vagy már kialakult keretekhez" (Benda 1991b: 171).

A polgárosodáshoz kapcsolható változásokat Benda - hasonlóan Juhászhoz - négy csoportba sorolja: (a) a gazdasági mentalitás terén lezajló változások, a vállalkozói magatartás kifejlõdése; (b) az "individualizáció" és az ehhez köthetõ mentalitásbeli változások; (c) az állampolgárrá válás folyamatával összefüggõ jelenségek (pl. földesúri alattvalóból a nemzet tagjává váló egyén); (d) az életmód és a mentalitás "polgári" formái, értékei (pl. polgári otthon, családtervezés).

Benda Gyula a polgárosodás fogalmát leíró értelemben használja, ám szerinte a nyolcvanas évek második felében divatossá vált a normatív alkalmazása. E normatív értelmû használat megalkotja a polgár ideáltipikus fogalmát, és az adott társadalmi jelenséget elõre meghatározott mintához mérve korlátozottnak vagy torznak minõsíti.

Benda szerint a legújabb történeti vizsgálódások azt mutatják, hogy a 19. század különbözõ rendies csoportjainak eltérõek voltak az esélyei és késztetései a polgárosodásra, a rendi tagoltság ezért tovább hagyományozódott. Sõt, a hosszú 19. században a polgárosodás mellett más társadalmi átalakulási folyamatok is végbementek, amilyen a dzsentri kialakulása, az el-, illetve visszaparasztosodás, vagy a proletarizálódás. Az 1930-as és az 1960-as évek közötti idõszak pedig éppenséggel nem kedvezett a polgárosodásnak, sõt ellentétes társadalmi változások mentek végbe. 1968-tól viszont újra megindultak olyan változások (pl. az értékek módosulása, a fogyasztás erõteljessé válása), amelyek összefüggésbe hozhatók a polgárosodással, ám hogy a végbement folyamatokat valóban lehet-e polgárosodásként értelmezni, azt komoly interdiszciplináris kutatások során kell feltárni.

Benda arra is felhívta a figyelmet, hogy Erdei kettõs társadalom koncepciójának két változatát is fellelhetjük, ám a jelenkori szakirodalomba Erdeinek az a kettõs társadalom elképzelése (ti. az osztály- és a rendi elven szervezõdõ társadalom éles elválása) került át, mely a történeti vizsgálódások próbáját semmiképp nem állja ki.

Tóth Zoltán elemzéseiben (1991a; 1991b) a magyar rendiség társadalmi beágyazottságának problémáival foglalkozott. Történeti tanulmányaiban amellett érvelt, hogy a magyar rendiség jogilag is rögzítettnek tekinthetõ, és nemcsak a késõi feudalizmus korában, hanem az azt követõ idõszakban is. Tóth szerint a közjogilag is megjelenõ rendiség olyan tartós struktúraeleme a magyar társadalomnak, amely korunk társadalomszerkezetére is befolyással van. A 19-20. századi modernizáció, iparosodás, polgárosodás a rendi keretek között ment végbe, nem alakította át a magyar társadalom rendies szervezõdését. Tóth szerint a kilencvenes évek elejének szociológiai kutatási eredményeibõl is kiolvashatók arra utaló jelek, hogy a magyar társadalom a szocialista idõszak alatt is megõrizte, átmentette rendies jellegét, s így a társadalomszerkezetet vizsgálva az osztály jellegû megközelítések helyett érdekes lehet a társadalmi rendek, a "hierarchiákban gondolkodó, a különbségeket erkölcsileg minõsített közösségekbõl származtató és a leszármazási rendszerrel szabályozó, minden társadalmi helyváltoztatást rítusokkal érvényesítõ rendi társadalom-felfogás" továbbélésének elemzésére koncentrálni (Tóth 1991b: 123).

Halmos Károly (1991; 1993) hozzászólása érdekes történeti problémára, a "polgár", "polgárosodás" szavak történetének feltárására irányul. 19-20. századi enciklopédiák és lexikonok szócikkeinek elemzése alapján kimutatja, hogy a "polgár" a korai és kései "osztályharcos" gondolatvilág cikkelye, a liberális világ jöttével megy és mentével jön. A kilencvenes évek elején, épp az osztályharcos megközelítés divatja múlttá válásával ismét lekerülõben van a napirendrõl.

Ugyancsak fontos észrevétele, hogy a polgárosodás és civilizáció az elemzett mûvekben egymást helyettesítõ fogalmakként szerepelnek, és ez a mind egyetemesebbé és elvontabbá váló jelentés rendkívüli mértékben megterheli, sok jelentésûvé és ebbõl fakadóan nehezen operacionalizálhatóvá teszi a polgárosodás fogalmát.

Halmos ugyanakkor a szócikk-elemzés tanulságai között említi, hogy a politikacentrikus történeti korszakolás (1848; 1867; 1918) mellett a társadalmi folyamatok elemzésekor releváns lehet a gazdaságtörténészek által használt korszakolás is (1873; 1931).

A polgárosodás-vita történész résztvevõi között az egyik legmarkánsabb álláspontot Vári András fejtette ki. Munkájában fellelhetõk olyan motívumok, melyek azt sejtetik, hogy az elsõsorban fogalmi tisztázásra vállalkozó dolgozat Szelényi polgárosodás-elméletét vitatja.

Vári (1991) tanulmánya elsõ részében amellett érvel, hogy a kapitalista gazdaságot mûködtetõ tõketulajdonos, illetve menedzser osztály/réteg létrejötte nem elõfeltétele a kapitalista gazdaság mûködésének. Sem a marxista, sem a neoklasszikus közgazdasági iskola nem tartotta ezt elõfeltételnek. Schumpeter volt az elsõ, aki a termelési eszközök újszerû kombinációját, döntõ fontosságú gazdasági funkcióként, egy bizonyos, tartalmi vonatkozásban is meghatározott személyi körhöz, a vállalkozóhoz kötötte. Ugyanakkor már Schumpeter is utalt arra, hogy az új kombinációk megvalósítása egyszeri aktus, vállalkozónak lenni tehát nem hivatás és nem is tartós állapot, ennélfogva a vállalkozók nem alkotnak technikai értelemben vett osztályt, mint például a földbirtokosok vagy tõkések. Mindezek alapján Vári hibás gondolkodásnak tartja, ha valaki a kapitalista gazdaságra való átállást, illetve azon belül kulcsfontosságú funkciók betöltését egy "vállalkozói" osztálynak vagy rétegnek mint társadalmi csoportalakzatnak adott kedvezményekhez köti.

Amit Vári a piacrendszer bizonyos szintjének kiépüléséhez - történészi tapasztalatai alapján - elengedhetetlennek lát, az sokkal inkább a jogállamiság, semmint a polgári demokrácia politikai intézményrendszere.

Vári azt is fontosnak tartja megállapítani, hogy a társadalomtörténeti irodalom egyik legjobban feltárt területén, a polgári kultúra új formáinak vizsgálatában a kutatók nem a vállalkozóknak, hanem a Bildungsbürgereknek tulajdonítják a polgári kultúra intézményeinek, formáinak létrehozását és "mûködtetését". E csoport az 1990-es évek elejének Magyarországán leginkább az értelmiségnek és az állami adminisztrációnak feleltethetõ meg, vagyis a polgári kultúra megalapozását sokkal inkább tõlük, semmint a vállalkozói csoportoktól lehet várni.

A redisztribúciót illetõen Vári egyrészt amellett érvel, hogy Polányi Károly meglehetõsen tisztázatlanul hagyta, mit ért redisztribúción, s ez a fogalmi tisztázatlanság reflektálatlanul maradt a redisztribúciót fogalmi keretként alkalmazó szociológusok körében. Másrészt a tervutasításos gazdaság kontextusában sem tartja megengedhetõnek az átcsoportosítások és áramlások tárgyainak és alanyainak mozgásaik puszta irányával való jellemzését.

Összefoglalásképpen megállapítja, hogy fogalmi csúsztatás lenne a piacrendszer kiépülését polgárosodásként értelmezni, ehelyett más, pontosabban definiált fogalmak segítségével kellene a felmerült jelenkori problémákra válaszokat találni.

A vita történész hozzászólói két momentumot hangsúlyoztak a polgárosodás kapcsán. Egyrészt a társadalomtörténet és a politikatörténet eltérõ korszakhatárait, egyszersmind felhívták a figyelmet arra is, hogy a hazai társadalom átalakulási folyamatai és a politikai kurzusok váltakozó rendje között van ugyan kapcsolat, ám annak jelentõségét nem szabad eltúlozni. Másrészt kiemelésre érdemes vizsgálati terepnek ajánlották a rendi társadalom, a rendies társadalomszervezõdési minták továbbélésének, illetve a megszüntetésükre irányuló "osztályharcos" (azaz a társadalmat osztályelven átalakítani kívánó) törekvéseknek az egymásra hatását.


Szelényi polgárosodás-elméletére reflektáló vélemények

Szelényi Iván szocialista polgárosodásról írt könyve tekinthetõ egyrészt a nyolcvanas években a mezõgazdasági kistermelésrõl született írások összefoglalásának és a magyar társadalom osztályszerkezetére vonatkozó elmélet megalkotásának, de tekinthetõ a polgárosodásról szóló vita ösztönzõjének is.

Az MSZT Faluszociológiai Szakosztálya által szervezett 1989-es vita anyaga a Századvég 1991-es évfolyamának 2-3. számában jelent meg Sasfi Csaba szerkesztésében, a Szelényi Iván kutatói munkásságának eredményeit értékelõ vita anyaga pedig a Replika 1990-es évfolyamának 2. számában, Gábor Kálmán szerkesztésében. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a két vitában részt vett szociológusoknak a polgárosodással kapcsolatos fõbb megállapításait.

Laki László Szelényi "két társadalom", "két gazdaság" kifejezéseit találó metaforának tartja ugyan, de teljesen alkalmatlannak a hazai társadalmi és gazdasági viszonyok leírására (Laki 1991: 185). Úgy véli, hogy a második gazdaság léte és mûködése csak az elsõ gazdaság figyelembevételével érthetõ meg.

Laki szerint a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején végrehajtott államosítások egy történetileg megkettõzött gazdaságszerkezet államosítását jelentették, mivel mind a nemzetközi piacokra magas szinten termelõ gazdasági egységek, mind pedig a zömében a naturálgazdálkodás logikája szerint újratermelõdõ falusi-paraszti gazdaság állami tulajdonba kerültek. Az államosítás és a redisztributív gazdasági rendszer adminisztratív kiépítése nem oldotta meg a hazai gazdaság tõkeszegénységébõl fakadó problémákat; a gazdaság termelékenysége, mûszaki szintje és eltartóképessége nem javult és nem vált egy csapásra olyan fejletté, hogy biztosíthatta volna a bérmunkássá váló lakosság megélhetését kizárólag a munkaviszonyból származó bérekbõl. Az erõltetett iparosításhoz szükséges tõkét a gazdaság más ágazataiból (pl. éppen a mezõgazdaságból) vonták el, ennélfogva az államosítást követõ idõszakban még csökkent is az életszínvonal. Laki szerint, a társadalmi elégedetlenséget enyhítendõ, az állam a lakosság kezelésében hagyott olyan eszközöket és lehetõségeket (pl. háztáji illetményföld), amelyek segítségével az megélhetési szintjét stabilizálni tudta. Az ily módon, az elsõ gazdaság teljesítõképességének alacsony szintje miatt kialakuló második gazdaság hozzájárult egyrészt a redisztributív rendszer mûködõképességének fenntartásához, másrészt az állam pótlólagos forrásokhoz is jutott a mezõgazdasági értékesítési árak állami kontrollja, lefölözése révén.

A második gazdaság legkiterjedtebb szektorát, az õstermelést a naturális ügyletek és az önellátás, valamint alacsony mûszaki színvonal, gyenge termelékenység jellemezték, vagyis nem a kifejlett áru- és pénzviszonyok dominanciája. Ennek alapján Laki kétségbe vonja, hogy ez a szféra ebben a formában alkalmas lenne egy történeti léptékû fejlõdési alternatíva, a polgárosodás kihordására. Mint írja: "...nem hiszek abban, hogy hazánk csupán önerõre és a »második gazdaság« »szocialista polgárosodására« építve képes lesz felzárkózni a gazdaságilag fejlett világhoz" (Laki 1991: 192).

Harcsa István (1991) hozzászólásában azt vizsgálja, hogy milyen jellegû a kapcsolat a második gazdaság és a polgárosodás között. A szocialista második gazdaság gerincét a túlmunka jelentette, és kezdetben a legfõbb funkciója a jövedelem-kiegészítés volt, majd a késõbbiekben egyre inkább a megélhetés meghatározó formájává vált, azaz "az e szektorban tevékenykedõket alapvetõen a túlélés és egy lebomló modell változó viszonyaihoz való alkalmazkodás törvényszerûségei vezették" (Harcsa 1991: 179). A megélhetési kényszerekbõl fakadó túlélési stratégiák azonban Harcsa szerint nem a polgárosodást, legfeljebb csak az elõfeltételeit jelentik. Igaz ugyan, hogy a második gazdaság mint a sztálinista modellre adott egyfajta "negatív válasz" hozzájárult a kommunista rendszer megdöntéséhez, ezzel azonban csak a polgárosodás elõfeltételeit teremtette meg, nem pedig a polgárosodás elõképét.

Lengyel György a Replika címû folyóirat szervezte vitában fejtette ki álláspontját (1990: 54-58) Szelényi könyvérõl.

Lengyel három ponton érzi hiányosnak, kiegészítendõnek Szelényi elméletét. Egyrészt csúsztatásnak tartja, hogy Szelényi elemzése néha a családi mezõgazdasági termelést tekinti tárgyának, máskor pedig a mezõgazdasági háztartások kagylóhéjában kialakuló családi vállalkozásokat. A vállalkozó fogalmának definíciójához kapcsolja másik kritikai jellegû észrevételét. Lengyel szerint Szelényi oly mértékben kiterjeszti a vállalkozó fogalmát, hogy még az önállóságot sem köti ki, hiszen a részmunkaidõs családi vállalkozások egy része is beleillik koncepciójába. Így a vállalkozó klasszikusnak számító schumpeteri, gerschenkroni definícióiban felsorolt ismérvek csupán egy része alkalmazható Szelényi vállalkozójára.

Lengyel harmadik megjegyzése Szelényi "csendes forradalom" elképzelésére vonatkozik, amely a vállalkozó vidéki középosztályt tekinti a változások hordozójának, és ezzel elfedi az elit reformszárnya és a marginális értelmiség jelentõs hozzájárulását a nyolcvanas évek végi változásokhoz.

Kovách Imre szerint (1990; 1991) a redisztributív gazdasági modell "vegytiszta" formában még az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán sem valósult meg. A háztartások több forrásból való jövedelemszerzési stratégiája, a pluriaktivitás nem a hatvanas években, a "sztálini" modell lebomlásával jelent meg, hanem azt megelõzõen is, jellemzõ megélhetési stratégiaként, a magyar társadalomban jelen volt. A magyar társadalom tartós strukturális sajátosságainak megértéséhez nem elégséges a gazdasági rendszeren nyugvó osztályszerkezet vizsgálata, hanem több szempontú és több dimenziós elemzések szükségesek.

Hankiss Elemér a Replika által szervezett vitában (1991: 63-68) amellett érvelt, hogy a Szelényi-féle kispolgárosodás falusi és városi áramlata a nyolcvanas évek végén már-már elakadt, s a nagyburzsoázia és az új politikai osztály tört az élre. Az új nagyburzsoázia a volt pártoligarchia és a központi állami bürokrácia fiatalabb nemzedékeinek legdinamikusabb tagjaiból, a vállalati és szövetkezeti menedzserek és vezetõ szakkáderek vállalkozó szellemû tagjaiból, valamint a magukat saját erejükbõl felverekedõ közép- és majdani nagyvállalkozókból rekrutálódik. Az új politikai elit tagjai pedig a jobb módú, közép- vagy magas foglalkozási státuszú, viszonylag magasabb mûveltségû rétegekbõl kerülnek ki.

Hankiss szerint a rendszerváltás során az új gazdasági és politikai elitpozíciókat nem a szocialista polgárosodás fõhõsei szerzik meg - nem közülük rekrutálódik a magyar polgárság, hanem a korábbi káderek, vállalkozók, értelmiségiek polgárrá váló köreibõl.


A polgárosodás-vita: Szelényi és vitapartnerei

A polgárosodás-vita irodalmának elképzelhetõ a fentiektõl eltérõ olvasata is. Szelényi polgárosodás-elmélete, a szocialista vállalkozókról írt könyve amerikai megjelenését követõen Szelényi többet tartózkodott Magyarországon és a hazai társadalomtudományi közéletben is aktívabban vett részt. Mind a Replika-vitának, mind pedig az MSZT Faluszociológiai Szakosztálya vitájának középpontjában - kimondva-kimondatlanul - Szelényi polgárosodás-elmélete állt. A következõ idõszakban a polgárosodás témakörében született írások magukon viselik Szelényi vitára ösztönzõ hatását.

Ha Szelényi mondanivalójának egyes elemeit, illetve a kutatók reflexióit vizsgáljuk, akkor az alábbi vitapontokat tudjuk elkülöníteni:



Szelényi polgárosodásra vonatkozó megállapításai tehát számos ponton váltottak ki vitát, a "szocialista polgárosodás" elmélet szinte minden eleme kritikus hozzászólások tárgya lett. Ehelyütt nem feladatunk, hogy a polgárosodás és különösen a szocialista polgárosodás elméletét a bírálatok fényében revideáljuk, sokkal inkább azt kívánjuk érzékeltetni, hogy a vita és a közös fogalomkészlet kidolgozása alighogy megkezdõdött, amikor a körülmények, úgymond, alaposan megváltoztak. A tudományos vizsgálódások központi téma-orientációjában bekövetkezett változások, a rendszerváltási paradigma uralkodóvá válása meggátolta a polgárosodás fogalmi tisztázását.

Szelényi szocialista polgárosodás modellje a magyar társadalom struktúrájának új elmélete is egyben. A hazai szociológia történetében a struktúrakutatásoknak kiemelt jelentõségük volt, hiszen a társadalomszerkezetre irányuló vizsgálatokat (Hegedûs András, Ferge Zsuzsa, Kolosi Tamás, Szelényi Iván) nemigen lehetett a kommunista párt hivatalos ideológiájába, a "két osztály, egy réteg" felfogásba illeszteni. A tudományos termelés mûködésének érdekes aspektusa, hogy a hatvanas évektõl kezdve a struktúrakutató szociológusok milyen technikákat alkalmaztak annak bizonygatására, hogy egyrészt sem nem jobboldali, sem nem baloldali "elhajlók", másrészt, hogy az általuk javasolt struktúramodellek a hivatalos álláspontnál adekvátabb valóságképet adnak.

A polgárosodás-vita és a társadalmi struktúravizsgálatok, noha témakörük számos gondolati ponton összeér, és éppen Szelényi volt az, aki a szocialista polgárosodás folyamatának struktúramódosító hatását felvázolta, a szociológiai kutatások két eltérõ irányzatát képviselik. Hogy a társadalmistruktúra-kutatások mennyiben illeszkedtek a "szocialista felvilágosodás" (Hegedûs András) gondolati keretébe, és egyben mennyiben volt ez párbeszéd a hatalommal, arról a Replika elsõ két számában megjelent írások eligazítást adnak. A polgárosodás-vitában született írások jellegzetessége éppen az, hogy a résztvevõk szakítottak a kommunista hatalomra figyelõ kutatási habitussal, a szocialista idõszak társadalmi változásainak leírására olyan szókészletet javasoltak, melyben nyoma sem volt annak, hogy illeszkedni kívánnának a "szocialista felvilágosodás" gondolati kereteibe.

Ezzel nem azt kívánom hangsúlyozni, hogy a polgárosodás-vita résztvevõi lettek volna az elsõk a magyar társadalomkutatók közül, akik a nyelvi, fogalmi és megközelítésbeli újítások révén kiléptek a "rendszer" kínálta lehetõségek körébõl (hiszen ezt számos kutató és teoretikus radikálisabban már korábban is megtette), hanem abban látom a vita jelentõségét, hogy a magyar szociológiában a kilencvenes évek elsõ felében kiteljesedett (Róna-Tas Ákos megfogalmazásával élve) generáció- és paradigmaváltás elsõ megjelenése, épp a "változás reprezentálása" volt.


Miért nem folytatódott a polgárosodás-vita?
Az elit-vita és a polgárosodás-vita

A Replika által szervezett vitában Lengyel György és Hankiss Elemér is részletesen foglalkozott Szelényi "csendes forradalom" elképzelésének hiányosságaival és a következtetésként megjelölt "harmadik út" program, a nemzeti középburzsoázia létrehozására irányuló politika tarthatatlanságával. Szelényit a "harmadik út" elképzelésért számos ideológiai jellegû bírálat is érte (lásd Dupcsik 1994; Böröcz 1994; Dessewffy 1996).

Már Hankiss Elemér is utalt arra a Replika-vitában, hogy Szelényi a csendes forradalom elképzelésével, melyben - a szegényparasztságot illetõen részben illeszkedve Márkus meglátásaihoz - a szocialista kisvállalkozót, részidõs mezõgazdasági termelõt állította be a szocialista idõszak fõhõsének, s így a rendszerváltás kibontakozó, lassan uralkodóvá váló narratíváival rivalizálásra képes elképzelést dolgozott ki.

A rivális narratívák között kell megemlítenünk a reformkommunisták, az MSZMP reformszárnyának tevékenységét a rendszerváltás magyarázatának középpontjába állító elképzelést. Egy másik rivális narratíva a demokratikus ellenzék rendszerváltást elõidézõ tevékenységére koncentrál, e csoportot jelölve meg a rendszerváltás "igazi hõsének". A rendszerváltásról napjainkban is folyó vitákat uraló két fenti elképzelés mellett talán érdemes a "fiatal generáció" rendszerváltásban szerzett érdemeit felsoroló elképzelést is felemlíteni, mely, noha nem vált dominánssá a rendszerváltásról folyó közbeszédben, ám egy markánsan elkülönülõ szubkultúra közegében dominánsnak tekinthetõ (lásd Beszélõ, 1997/3).

Ha elfogadjuk Szelényi Iván (1996), Szalai Erzsébet (1994; 1995) és Hankiss Elemér (1989; 1991) a gazdasági és politikai elit összetételének változásáról utóbbi években tett - számos pontban eltérõ - kijelentéseit, akkor érthetõvé válik, hogy a reformkommunisták és a demokratikus ellenzék rendszerváltásban játszott szerepét kiemelõ teoretikusok mellett a "csendes forradalom" elképzelése miért nem tudott uralkodó elképzeléssé válni a szocialista idõszakról, illetve annak utolsó éveirõl szóló vitákban.

Noha Szelényi "csendes forradalom" elképzelése mintegy tálcán kínálta azt a narratívát, mely alkalmas lett volna a politikai irányzatok közötti csaták szellemi fegyveréül, befogadó közeg hiányában nem tudta betölteni azt a szerepet, mely potenciálisan az elképzelésben rejlett.

Napjaink szociológiai kutatásaiban talán a szociális ellátórendszerek reformjához kötõdõ vizsgálódások és az elitelemzések jelentik azokat a fõbb csomópontokat, ahol több kutatói csoport együttmûködése, egymásra reflektálása is megfigyelhetõ. A menedzserizmusról, a technokráciáról, az új politokráciáról, a bankárokról született írások sajátos módon napi hírértékkel is rendelkeznek, azaz - legalábbis a rádiós, televíziós és újságszerkesztõk számára - fontos témaként, szellemi izgalomként, a "titok feltárásaként" jelennek meg. Napjaink fõszereplõjévé - a háztájizó vidékiek, majd a "makkoscipõs, zöldzakós, fehérzoknis" vállalkozók után - a menedzserek és bankárok váltak.


Miért csitult el a polgárosodás-vita?

A polgárosodás-vitában - a fentiekben vázolt okokból - elsõsorban (falu)szociológusok és történészek vettek részt. Maga a megérteni, elemezni kívánt jelenség a szocialista idõszakhoz, illetve azok számára, akik a polgárosodást hosszabb történeti folyamatnak tekintették, egészen a múlt század elejétõl kezdõdõ társadalmi átalakuláshoz kötõdött. A kilencvenes évek elején, a gyors politikai átalakulás, majd az ezt követõ intézményi változások következtében a szocialista idõszakban végbement társadalmi változások elemzése "akadémikus", a jelen korban kevés relevanciával bíró kutatási tereppé vált. A posztkommunista tranzíciós/transz-formációs irodalom kérdésfeltevése (ti. hogyan megy végbe az átmenet/átalakulás a szocializmusból a kapitalizmusba) idõben leszûkíti a vizsgálódás területét a nyolcvanas évek végétõl a mindenkori jelenig terjedõ idõszakra. Noha a "path-dependence", az út-függõség hirdetõi (pl. Stark 1992) feltételeznek egyfajta kontinuitást a szocialista és a posztszocialista idõszak között, a megérteni kívánt társadalmi folyamatok zömét jelenkori, egyedülálló és kevéssé történeti jelenségként írják le - illetve a történetiség csak az illusztráció eszközéül szolgál. A tudományos érdeklõdésnek ez a változása természetesen befolyásolja a polgárosodás és kiemelten a szocialista polgárosodás témakörével foglalkozó kutatások sorsát: a vizsgálódások eredményének relevanciája jelentõsen csökkent.

Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy a posztkommunista tranzíció/transzformáció témakörével foglalkozó kutatók egy része a nyolcvanas évek végi polgárosodás-vita aktív résztvevõje volt. Feltûnõ viszont, hogy a történészek nem vesznek részt a posztkommunista átmenet/átalakulás vitában. Ez szintén azt bizonyítja, hogy a történészi tudás, maga a múlt (akár a szocialista, akár az azt megelõzõ) önmagában nem nyújt sok fogódzót a mai magyar társadalom átalakulását elemzõk számára.

A polgárosodás-kutatások népszerûségvesztésében minden bizonnyal közrejátszik a nemzetközi érdeklõdésnek és egyben a kutatásfinanszírozás preferált területeinek változása. Ha úgy tetszik, a kelet-európai országok a kilencvenes években épp a posztkommunista átmenet/átalakulás miatt váltak "érdekessé" a társadalomkutatók körében, ennek megfelelõen a nemzetközi kutatási kooperációkban is (legyen az akár közös kutatás, akár konferencia-részvétel) e problémakör került a vizsgálódások középpontjába (részletesebben a Replika 1996. évi angol nyelvû különszámának tanulmányai foglalkoznak e kérdéskörrel).

A társadalomtörténészek arra figyelmeztetnek, hogy a hazai társadalom történetének korszakhatárai eltérnek a politikatörténetben kijelöltektõl, ám a jelenkori szociológiai vizsgálódások - noha a társadalomtörténetet rokon tudománynak tartják - inkább hajlanak arra, hogy 1989/1990-et vízválasztónak tekintsék a magyar társadalom hosszú távú átalakulási folyamatában. A polgárosodás-vita - részben - a távlatos, a mindennapokban kevéssé érzékelhetõ változásokról szól, a vitában résztvevõk között épp "az egyik napról a másikra történõ átalakulások" relevanciájának megkérdõjelezésében van konszenzus. Ebbõl a szempontból a polgárosodás-vita - a hazai társadalom szerkezetének leírására alkalmazott kategóriakészlet újdonsága mellett - szintén paradigmatikus fordulatként értékelhetõ, noha e fordulat 1991-et követõen nem e vita folytatásában teljesedett ki.


* Ez a tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Stratégiai Kutatási Programjá-nak "A piacgazdaságra való átmenet társadalmi következményei" címû alprogramja kereté-ben készült. Értékes tanácsaikért köszönettel tartozom Kovách Imrének és Sasfi Csabának.


Hivatkozások

Benda Gy. 1991a. A polgár és a polgárosodás a történeti irodalomban. In: Tóth A. (szerk.) Rendiség és polgárosodás. Budapest: MTA PTI, 5-11.

- 1991b. A polgárosodás fogalmának történeti értelmezhetõsége. Századvég, 2-3, 169-176.

Böröcz J. 1994. Harmadik utas a halál. BUKSZ, tél, 399-400.

Dessewffy T. 1996. Az utolsó másként gondolkodó. Népszabadság, január 20.

Dupcsik Cs. 1994. Korunk hõsei. BUKSZ, nyár, 151-154.

Fricz T. 1992. Párttagoltság és polgárosodás. In: Tóth A. (szerk.) Polgárosodás, civil társadalom és demokrácia. Budapest: MTA PTI. 29-47.

Gábor R. I.- Galasi P. 1981. A "második" gazdaság. Budapest: KJK

Halmos K. 1991. Polgár - polgárosodás - civilizáció - kultúra. Századvég, 2-3, 131-167.

- 1993. Magyarországi polgárosodás. Aetas, 95-145.

Hankiss E. 1989. Kelet-európai alternatívák. Budapest: KJK

- 1990. Hozzászólás Szelényi Iván "Szocialista vállalkozók" címû könyvének vitájához. Replika, 2, 63-68.

Harcsa I. 1991. Polgárosodás. Századvég, 2-3, 177-180.

Juhász P. 1979. A "második gazdaság" mezõgazdasági kistermelés köré szervezõdõ alrendszerérõl. Kézirat.

- 1982. Agrárpiac, kisüzem, nagyüzem. Medvetánc, 1.

- 1983. Az agrárértelmiség szerepe és a mezõgazdasági szövetkezetek. Medvetánc, 1.

- 1985. A visszatorlódásról. Változások a falusi fiatalság életében. Kritika, 2.

- 1986-87. Mai képeink a parasztságról és a falusi társadalom néhány jellegzetességérõl. Medvetánc, 4.

- 1990. Hozzászólás Szelényi Iván "Szocialista vállalkozók" címû könyvének vitájához. Replika, 2, 58-60.

- 1991. Polgárosodás. Századvég, 2-3, 181-183.

Kovách I. 1988. Termelõk és vállalkozók. Budapest: MSZMP Társadalomtudományi Intézet

- 1990. Hozzászólás Szelényi Iván "Szocialista vállalkozók" címû könyvének vitájához. Replika, 2, 61-63.

- 1991. A polgárosodás-fogalom értelmezéséhez. In: Századvég, 2-3, 217-229.

- 1995. Polgárosodás: új burzsoázia vagy a gazdasági elit szerepvállalása? In: Róbert P. et al. (szerk.) Középosztályok nyomában. Budapest: MTA PTI, 99-116.

Kuczi T.-Lengyel Gy.-Nagy B.-Vajda Á. 1991. Vállalkozók és potenciális vállalkozók. Századvég, 2-3, 34-48.

Laki L. 1991. Polgárosodás Magyarországon az 1970-80-as években. Századvég, 2-3, 184-192.

Lengyel Gy. 1990. Hozzászólás Szelényi Iván "Szocialista vállalkozók" címû könyvének vitájához. Replika, 2, 54-58.

Márkus I. 1971. Kifelé a feudalizmusból. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó

- 1979. Nagykõrös. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó

- 1991. A hazai mezõgazdasági kisárutermelés az 1960-70-es években. Századvég, 2-3, 193-201.

- 1992. Az ismeretlen fõszereplõ. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó

- 1996. Polgárosodó parasztság. Budapest: Dinasztia Kiadó

Perecz L. 1992. Kulcsszavunk: a polgárosodás. Népszabadság, április 30.

Stark, D. 1992. Path-Dependence and Privatization Strategies in East Central Europe. East European Politics and Societies, 6, 17-51.

Szalai E. 1994. Útelágazás. Hatalom és értelmiség az államszocializmus után. Budapest - Szombathely: Pesti Szalon - Savaria University Press

- 1995. Kastély. Kritika, 9, 8-13.

Szelényi I. 1988. Socialist Entrepreneurs. Embourgeoisement in Rural Hungary. Madison: University of Wisconsin Press

- 1990a. Városi társadalmi egyenlõtlenségek. Budapest: Akadémiai Kiadó

- 1990b. Új osztály, állam, politika. Tézisek életmûvemrõl a tudományok doktora fokozatának elnyeréséhez. Replika, (1) 2, 24-46.

- 1991. A magyar polgárosodás esélyei. Századvég, 2-3, 202-211.

- 1992. Harmadik út? Polgárosodás a vidéki Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó

Tóth Z. 1991a. A rendi norma és a "keresztény polgáriasodás". In: Századvég, 2-3, 75-130.

- 1991b. A rendi társadalomszerkezet történeti színeváltozása. In: Tóth A. (szerk.) Rendiség és polgárosodás. Budapest: MTA PTI, 13-25.

Vári A. 1991. Parttalan polgárosodás. Századvég, 2-3, 60-74.