Czinder Gabriella
MAURICE GODELIER: L'ÉNIGME  DU  DON
Fayard, 1996.


Godelier, a kortárs francia antropológia egyik kiemelkedõ alakja Mauss (1923–24) ajándékozásról szóló írásának tanulmányozása során került elõször szembe az ajándék rejtélyével és problémájával. Mauss gazdaságantropológiai, az archaikus társadalmak látszatra spontán, valójában azonban kötelezõ jelleggel zajló csererendszerét bemutató alapmûve és Lévi-Strauss (1950) strukturalista kritikája elsõdleges anyagot jelentettek Godelier számára a probléma mibenlétére vonatkozó elképzeléseinek kialakításakor. Mint könyve bevezetõjében is olvashatjuk, e találkozás eredményeként változtak meg életpályáját illetõ tervei, és tolódott el érdeklõdésének iránya a filozófiától elsõsorban az antropológia felé. Antropológusként nyílt alkalma elõször arra, hogy az ajándékozás értelmezésében elmélyedjen, és ideje nagy részét antropológiai kutatómunkával töltse Melanéziában, majd Új-Guinea területén. Az ajándékozott tárgy “szellemét”, a hau fogalmát középpontba állító magyarázatból kiindulva, s egyben a strukturalista magyarázatot megkérdõjelezve jut el a szerzõ annak felismeréséhez, hogy az ajándékozás, a javak körforgásának az a módja, amely alapvetõen különbözik az érdekkel vezérelt cserétõl, újfajta, bizonyos dolgok elidegeníthetetlen jellegére koncentráló megközelítést kíván. Olyan megközelítést, amely kulcsot adhat még a modern világunkban is fellelhetõ ajándékozás rejtélyének megfejtéséhez.

Szembesülve azokkal a kérdésekkel, amelyek az archaikus és modern csereformák kontextusának összehasonlításából adódnak, Godelier érdeklõdését elsõsorban a piacgazdaságban felmerülõ problémák és ellentmondások keltik fel. A modern nyugati társadalmak sajátos paradoxonát abban látja, hogy a gazdaság az individuumok kirekesztettségének legfõbb okozója, amely azonban nemcsak a gazdasági életbõl, hanem a társadalom egészébõl zár ki egyéneket, a társadalomra bízva visszafogadásukat. S ekkor léphet közbe az állam, hogy újraalakítsa társadalmunkat, hogy korrigálja ezeket a hibákat. Márpedig az állam nem tud ennek a feladatnak tökéletesen megfelelni, így az ajándékozás jelensége különbözõ formákban – elsõsorban az emberek közötti szolidaritás egy gesztusában – újra felbukkanni látszik. Természetesen modernizálódva, a média eszközeit felhasználva, személytelenül. S egészen távol a Mauss által körülírt, szociáldemokrata értékekkel bíró atmoszférától.

Az ajándékról szóló híres esszé és Lévi-Strauss strukturalista interpretációja hatására Godelier két jelentõs elképzeléssel kezdett hozzá a baruya törzs ajándékozási rendszerének tanulmányozásához, amely a tárgyalásra kerülõ probléma vázát szolgáltatja. Egyrészt az az elgondolás foglalkoztatta, miszerint az ajándék nemcsak arra ad lehetõséget, hogy osztozkodjunk, hanem hatalomért is versenyezhetünk vele, mint a potlatch rivalitást feltételezõ rendszerében. Másrészt a társadalom lényegére utaló alapvetõ strukturális összefüggések késztették a szerzõt vizsgálódásra. Ebben a megközelítésben a társadalom alapja a csere, a társadalmat a csereformák különbözõ kombinációja alkotja. A csere folyamatába kerülõ ajándék így lehet tárgy, rituális tánc, név, emberi lény, nõk és gyerekek is akár.

Azok a jelenségek azonban, amelyeket a baruya törzsnél, Új-Guinea területén tapasztalt a francia antropológus, megváltoztatták az ajándékozás lényegérõl alkotott fontosabb elképzeléseinek nagy részét. Elsõ elgondolásaival ellentétben – a Trobriand-szigetek közösségeit tanulmányozó Annette Weiner (1992) álláspontjával egyetértve – az ajándékozás és csere tárgyává nem váló, féltve õrzött és szent jellegû dolgokra irányult figyelme, amelyek a társadalom számára kiindulási alapul szolgálnak és amelyek a politikai hatalom, a fennálló társadalmi rend legitimációját biztosítják.

Godelier elsõsorban azt ismeri fel, hogy a társadalomban – modern társadalmunkban is – léteznek olyan dolgok, amelyeket nem cserélnek, amelyek nem alku tárgyai. Az ajándék és viszontajándékozás, a csere nem tölti ki a társadalmi szféra egészét, és a társadalmi lét nem egyszerûsödik az emberek közötti lehetséges csereformák összegére. A csere szükségességébõl és univerzális jellegébõl kiindulva nem érthetjük meg a társadalom mûködését, eredetének egyedüli alapja – Lévi-Strauss strukturalizmusával ellentétben tehát – nem is a szellem tudatalatti struktúráiban, a szimbolizálás képességében, a szimbolikában (symbolique) keresendõ. A csere szférája mellett létezik egy másik szféra, olyan terület, amely a csere, a rivalitás, a reciprocitás körforgásának folyamatába nem kerülõ, elidegeníthetetlen dolgokból áll össze. Godelier egyúttal azt is leszögezi, hogy a “társadalmi” (social) nem egyszerû mellérendelése vagy éppen összegzése ezen két területnek. A társadalom a két szféra egyesítésével születik, de egyben különbözõségük, kiegészítõ szerepük és relatív autonómiájuk megõrzése által tartható csak fenn.

A szimbolika, a formális struktúra elsõbbségét, dominanciáját és az emberi társadalom szimbolikus eredetét hangsúlyozó elmélettel szemben Godelier tehát egy másfajta perspektívát hangsúlyoz: az emberi szellem tudatalatti struktúráinak mûködése mellett létezik valami más is, ami az ember tudati viselkedésének fejlõdéseit és átalakulásait magyarázza. A szimbolizálás képessége mellett a tartalommal bíró “képzetes dolgok” (imaginaire) jelentõségét és döntõ szerepét is felismeri. Ezúton mutatkoznak meg leginkább azok a tényezõk, amelyek meghatározzák az embereknek a társadalmukat behálózó kapcsolatokról, egymáshoz fûzõdõ viszonyaikról kialakult elképzeléseit. A képzetes dolgok az emberek közötti konkrét kapcsolatokban öltenek testet, következésképpen ezek is a társadalmi valóság részét alkotják. Godelier kiemeli, hogy az ember társadalmi létét kizárólag e kettõs szemléletbõl kiindulva érthetjük meg.

Az ajándék problémáját, a dolgok elidegeníthetetlen jellegét tanulmányozva Godelier számára nem kétséges, hogy a képzetes, szükségképpen tartalommal bíró dolgokból születnek a hiedelmek, egyszersmind a szent és a profán közötti megkülönböztetés is, a vallás, a mágia világa. Ennek a világnak az a kettõs hit áll a középpontjában, hogy léteznek láthatatlan, a világegyetem mûködési rendje fölött uralkodó erõk, amelyek mitológiáit a közösségek megjelenítik, és amelyekre az ember áldozatok segítségével befolyást gyakorolhat. Ilyen társadalomban a kapcsolatok hálózatát elsõsorban személyközi kötelékek alkotják. Az ajándékcsere a társadalmi kapcsolatok tartalmát és formáját egyszerre fejezi ki, a társadalmi kapcsolatok együttesének egyszerre eszköze és szimbóluma. Godelier szerint a valóság olyan metamorfózisát tapasztalhatjuk, amelynek során nem az emberek viselkednek egymással szemben, vagy éppen hatnak egymásra, hanem a dolgokban lakozó erõk, szellemek hozzák õket mozgásba. Ez pedig nem csak egy merõben szimbolikus világot takar. Valójában sokkal inkább a “képzetes reprezentációk” (représentations imaginaires) világa az, amely ezáltal megmutatkozik.

Godelier egy konkrét társadalom vizsgálata és empirikus megfigyelései alapján fejti ki könyvének terjedelmes középsõ részében az ajándékozás újfajta megközelítését. Kutatási területként a baruya törzs potlatch nélküli társadalmát választva tárja fel a hatalom, a politika jellegzetes összefüggésrendszerét, amely bizonyos szent tárgyak használata és birtoklása körül szervezõdik. A közösségben fellelhetõ tárgyak három kategóriáját különbözteti meg Godelier: egyrészt léteznek ezek a féltve õrzött, elidegeníthetetlen szent tárgyak, másrészt találkozhatunk olyan “értéktárgyakkal” (objets précieux), amelyek ajándékként is szolgálnak, használatra is átadhatók, mégis elidegeníthetetlen jellegûek, azaz a tulajdonosi jog nem változik, és végül a harmadik csoportot az értékmérõként, egyfajta pénzként funkcionáló dolgok alkotják. Jóllehet – mint azt a harmadik tárgycsoport, adott esetben a só is jól mutatja – a baruya törzs ismeri az adás-vétel fogalmát, és a kategóriák sem mindig jelentkeznek teljesen tisztán, mégis a szent dolgok alkotják a társadalom kulcsfontosságú szféráját, mert bennük testesül meg a természetfölötti erõktõl származó titkos és örökölhetõ tudás, a hatalom. A társadalom ilyen jellegû logikája pedig kizár mindenfajta hatalomszerzésért folyó, ajándékozás formájában zajló versengést, rivalitást.

Felismerve, hogy a hatalom végsõ forrását a szent tárgyak jelentik, tanulmányozásukra nagy figyelmet fordított terepkutatásai során Godelier. Megfigyelése szerint a baruya közösség legrejtélyesebb és legfontosabb szent tárgyai a férfivá válás szertartásának alkalmával használt, különféle csontokat és köveket tartalmazó csomagok: a kwaimatniék. Külsõ megjelenésük vagy formájuk alapján nem lehet következtetni funkciójukra, tartalmukat csak a törzs legnagyobb hatalommal bíró tagjai – kizárólag férfiak – ismerhetik. Mibenlétüket a törzs többi tagja, nõk és gyermekek számára teljes homály fedi.

Kutatómunkája során egy kivételes alkalommal Godelier szemtanúja lehetett – természetesen csak a szertartás passzív szemlélõjeként – a kwaimatnié felbontásának. Ennek során megállapíthatta, hogy e szent tárgyban, amely a férfiak nõk feletti uralmát juttatja kifejezésre, valójában a nõk hatalmát és erejét reprezentáló dolgok rejtõznek. A kwaimatnié párban létezik, s a nõi kwaimatnié az, amelyik a hatalmasabb. Mint azt a baruya közösség mítoszai is megmagyarázzák, a férfiaknak hozzá kell illeszteniük saját hatalmukhoz a nõi képességeket, hogy magasabbrendûekké váljanak. Ezáltal kizárják a nõket a politikai hatalom gyakorlásából, és az egész társadalmat õk reprezentálják. De mivel a nõi hatalom elidegeníthetetlen, ezért a férfiak csak használati jogot nyerhetnek felette, amit kizárólag erõszakos úton tudnak megõrizni. A nõk elleni erõszak állandó megújítására van tehát szükség ahhoz, hogy a társadalmat a férfiak irányíthassák. Minderre már Annette Weiner antropológiai munkássága is felhívta a szerzõ figyelmét.

Más szempontból kiindulva Godelier azt is megfigyelhette a kwaimatnié elemzése során, hogy a klánok közötti egyenlõtlen elosztása is hierarchikus viszonyokat, politikai jelentést takar. Gondolatait összefoglalva rámutat arra, hogy a rokonsági kötelékeknél magasabb rangú társadalmi rendet jelent a férfiak kollektív szolidaritása, illetve a törzs egészének politikai és ideológiai egysége. Magyarázata szerint e szent tárgyak, mielõtt még jelekké és szimbólumokká válnának, olyan dolgokat jelentenek a törzs tagjai számára, amelyekben szellem lakozik, és ennek következtében hatalommal bírnak. Ezek a szent tárgyak reprezentálják a láthatatlant, a bemutathatatlant. Itt is a képzetes, tartalommal bíró dolog az, amely felette áll a szimbolikának, és nem fordítva.

A baruya nép tanulmányozása nyomán kirajzolódott kép alapján Godelier azt az aspektust emeli ki, miszerint az uralkodó társadalmi rend nyilvánvalónak, legitimnek, az egyetlen lehetséges rendnek tûnik. Felismeri, hogy a hierarchikus relációk csak a dolgok eredetéhez fûzõdõ kötelékek által létezhetnek legitimként. A társadalmi rend evidenciája csak akkor mutatkozik meg teljesen, ha ezeket a kapcsolatokat az emberi világon túlról, természetfölötti erõktõl, egy szent és éppen ezért mozdulatlan rendbõl származtathatják. Az eredet alappá válik, a szent területéhez tartozóvá, amit a mítoszok rendkívüli szerepe is jól mutat. A szent dolog (sacré) által – melyre már az ajándékozás tárgyában lakozó és viszontajándékozásra kényszerítõ különleges mágikus erõ, a Mauss-féle “bennszülött” magyarázat is utal – ahhoz a szélsõséges ponthoz juthatunk el, ahol a társadalom reprodukciójához szükséges “homályosság” (opacité) már megvalósult, ahol a társadalom fenntartásához szükséges “tudatlanság” (méconnaissance) már elfogadott. Godelier számára nem kétséges, hogy a szent dolgok valósítják meg a képzelt és a reális szintézisét, melyek az ember társadalmi létezését alkotják. S mindezt anélkül, hogy valaha is tartalomtól megfosztott puszta szimbólumokká vagy egyszerû tárgyakká redukálódnának.

Ellentétben Durkheimmel, aki a politikát radikálisan elválasztotta a vallás területétõl, Godelier a szent jelleget a hatalom fogalmával társítja, amennyiben az eredetekhez való viszony bizonyos fajtáját látja benne. Mindezt olyan keretnek tekinti, melyben a fennálló társadalmi kapcsolatok konfrontálódhatnak azzal a renddel, amelynek uralkodnia kellene a világban. A szent dolgok, tárgyak által minõsül egy társadalmi rend legitimnek vagy elfogadhatatlannak. Ez az eljárás egyúttal szellemi eljárás is, amely a gondolkodás tudatos és tudatalatti részét egyaránt mobilizálja. A társadalmat az emberek teremtik, azonban a valóság nagy részének nincsenek tudatában. Olyan dolgokkal találják szembe magukat, amelyeknek nevük, erejük, hatalmuk van, amelyek egyaránt megszokottak és idegenek. Az emberek “kettéválnak”, de nem ismerik fel ezt a kettõsséget. Godelier szerint a lényeges tehát az, hogy a szent dolgok mögött a fennálló társadalmi rendszer különféle rítusokban testet öltõ mitologikus-kozmologikus igazolása rejtõzik. Minden úgy történik, mintha e legitim társadalmak fennmaradását veszélyeztetné az a felismerés, hogy az emberek a társadalom alakítói. A szent jelleg akkor jelenik meg, amikor eltûnik az emberbõl valami. Ezáltal a társadalmi kapcsolatokat, valami lényegeset megmentve tartalmukból, homályossá, rejtetté teszi. A társadalomnak pedig ahhoz, hogy létrejöjjön és reprodukálódjon, éppen erre a homályosságra, illúziókra és elfojtottságra van szüksége.

A szent jelleget hangsúlyozó elemzésbõl kiindulva Godelier arra a következtetésre jut, hogy minden emberi társadalmat az elidegeníthetõ és elidegeníthetetlen dolgok két különbözõ, de egymást kiegészítõ területe alkotja. Mindig van valami a csere és ajándék szféráján túl, mindenfajta hatalom tartalmaz, magában foglal bizonyos képzetes dolgokat, amelyek szükségesek kialakulásához, fejlõdéséhez és átalakulásához. A társadalom számára ezek a dolgok jelentik a szükséges szilárd alapokat, s teremtik meg a megfelelõ “homályosságot”, átláthatatlanságot ahhoz, hogy mindaz, aminek alapján a társadalmi rend, struktúra kialakult, fennmaradjon és reprodukálódjon. A társadalomtudományok feladatát Godelier éppen ezért abban látja, hogy ezt felismerve és ebbõl kiindulva próbálják meg a társadalmak különbözõségét, a különféle kultúrák jellegzetességeit feltárni és megmagyarázni.

A modern nyugati társadalmakat vizsgálva, ahol fõként a személytelen, szerzõdés jellegû, anonim piaci kapcsolatok dominálnak, látszólag minden csere tárgyát képezi – legalábbis könyvének utolsó részében Godelier így fogalmaz. A piacgazdaság azt a benyomást kelti, hogy az emberek vehetnek és eladhatnak bármit, számukra minden lehetõség biztosított. A társadalmi és fizikai létezés szükséges feltételeiként a pénz és a profit alkotják e rendszer magvát, hiányuk ugyanakkor a társadalmi egyenlõtlenségek és elfojtott társadalmi problémák forrása. A modern gazdaság pedig olyan politikai rendszerrel párosul, amely az emberi szabadságjogokat egyenlõen biztosítja mindenki számára. Következésképpen az egyének nem lehetnek adás-vétel tárgyai, jóllehet mint szereplõk nap mint nap belekerülnek a piacgazdaság folyamatainak körforgásába. Helyzetük tehát kettõs. Egyrészt a piacgazdaságban elfoglalt státus alapján az egyének helyzete egyenlõtlennek tekinthetõ, másfelõl a demokratikus állam keretében, ami a politikai szférát illeti, a jogok általi egyenlõség biztosított.

Godelier végsõ célja az, hogy az ajándékok, az elidegeníthetetlen dolgok szerepét jelen társadalmunkban is megfejtse. A vallás azonban már egyéni dimenzióvá vált, szent tárgyak birtoklása sem juttat hatalomhoz. Ugyanakkor pénz által sem szerezhetünk közvetlenül politikai hatalmat, mivel a pénzhasználat kiterjesztésének bizonyos jogi korlátai vannak. A könyv jelentõségét éppen az adja, hogy a kérdésre választ keresve Godelier még a laikus társadalmakban is lényegi összefüggést fedez fel a politikai hatalom és aközött, ami szent jelleggel felruházott. Jóllehet a hatalom már nem az istenektõl, hanem az alkotmányt létrehozó emberektõl származik, modern világunkban is találhatók olyan dolgok, amelyek nem képezik adás-vétel tárgyát, olyan jelenségek, amelyeknek nem az anyagi gazdagság az alapja, és ennek következtében piaci logikával nem magyarázhatók. Éppen az alkotmány, az emberi, személyi jogok képezik azt a területet, amely mindenki számára azonosan elérhetõ, az elidegeníthetetlen szférát az elidegeníthetõ, cserélhetõ javakkal szemben.

Godelier eszmefuttatása tehát nem kevésbé releváns abban a kontextusban, amely modern társadalmunkra jellemzõ. Értelmezésének újdonsága tulajdonképpen abban áll, hogy a szent jelleg szerepének felismerésén túl olyan hasonlóságot vél felfedezni az archaikus és modern társadalmak között, amely mindkét esetben az ajándékcsere rejtélyének megoldásán szolgál. Az analógia lényege az, hogy a politika vette át a vallás szerepét, az alkotmány pedig sok tekintetben megfelel annak, amit a szent tárgyak jelentettek az archaikus társadalmak közösségei számára. S bár az ajándékozás szerepe nem szûnt meg, egyre szûkebb területre koncentrálódik, és már nem szükséges a személytelenné váló társadalmi kapcsolatok létrejöttéhez, a modern társadalom reprodukálásához. Az emberek személyes ügyévé vált, szinte csak a szolidaritás egyik bástyájaként él tovább. De távolról sem azonosan a Mauss által körülírt archaikus ajándékkal, amelynek világában élték meg a közösségek a társadalmi kapcsolataikat éppúgy, mint a tekintélyt, a törvényeket, a hierarchiát, a gazdagságot, a hatalmat, az elnyomást.