Földvári Mónika-Rosta Gergely
A MODERN VALLÁSOSÁG MEGKÖZELÍTÉSI LEHETÕSÉGEI


Korunk vallásosságát sokféleség és összetettség jellemzi, emiatt megközelítésére a hagyományos módszerek egyre kevésbé alkalmasak. Az átfogó és egyetemes vallási kultúra megszûnése a vallás pluralizálódásához, az egyéni vallásosság jellegének megváltozásához vezetett.

Az összehasonlító szociológia egyik legnagyobb problémája, hogy adott fogalmaknak a kutatók különbözõ tartalmakat tulajdonítanak, ami azután igen megnehezíti a téma értelmezését, a különbözõ terminológiák egybevetését. Tapasztalataink szerint ez a helyzet a vallásossággal kapcsolatban is. Elég utalni a különbözõ típusú kérdésekre kapott eltérõ eredményekre vagy a "maga módján" típusú vallásosság eltérõ értelmezéseire. Tanulmányunkban klasszikus és modern módszerek felhasználásával próbálunk tisztább képet rajzolni a modern vallásosság megközelítési lehetõségeirõl.

A téma feldolgozásakor három olyan modellre támaszkodtunk, amelyek mindegyike a modern típusú vallásosságot próbálja bemutatni. Mindhárom elmélet alkalmas a mai vallásosság összetett voltának, változatos típusainak megragadására. Az elsõ modell a vallásosság dimenzióinak kialakításán keresztül mutat rá szerteágazó komplexitására, a vallásosság különbözõ területeinek önállóságára. A második modell a vallásosság változását egyéni és intézményes szinten a vallás lehetõ legáltalánosabb megközelítésével, sztereotipizálás nélkül vizsgálja. A harmadik modell az egyházhoz kötõdésbõl kiindulva, ugyanakkor a vallásosság egyéb változóit is figyelembe véve különít el típusokat.

Ismertetésüknél törekszünk annak bemutatására, hogy miben hoznak újat e modellek a korábbiakhoz képest, melyek a használhatóság korlátai és milyen eredményekre jutunk általuk a hazai vallásosság elemzésében.


Az ötdimenziós vallásmodell

Glock és Stark modellje mérföldkõ volt a vallásosság szociológiai kutatásának történetében. A korábbi egydimenziós kutatásokhoz képest a vallásra mint összetett jelenségre tekint ez a felfogás. A korai vizsgálatok többnyire egy-egy kiválasztott mutatóval azonosították a vallásosságot, így péládul az Istenbe vetett hittel vagy a templomba járás gyakoriságával. Mások kizárólag a vallási önbesorolás valamelyik fajtájára támaszkodtak. Noha ezek is feltétlenül fontos tényezõk, Glockék felismerték, hogy a vallásosság nem ilyen egyszerû dolog: különbözõ, egymástól jól elkülöníthetõ területei vannak, amelyeket a vallásosság dimenzióinak neveztek. A Glock-Stark-modell öt ilyen dimenziót határol el, a hit (ideológiai dimenzió), vallásgyakorlat (rituális dimenzió), vallási érzés, élmény (élmény és tapasztalat dimenziója), vallási ismeretek (intellektuális dimenzió), és a mindennapi élet vallásossága (következmény dimenzió) szerint.

A szociológiailag mérhetõ hit kategóriája azon a tényen alapul, hogy minden vallás hittételek rendszerére épül. A hit mérése tehát eme vallási doktrínák elfogadását-elutasítását vizsgálja. Ezek a kérdések azonban többnyire nem foglalkoznak magának a hitnek a jelentésével, a vallásos hit különbözõ típusaival, az egyes hittételek súlyával.

A vallásgyakorlat kategóriájába tartoznak az egyes vallások rituális és egyéb vallási töltetû cselekedetei. Leggyakrabban az egyházi részvételt értik ezen, így tehát ez a dimenzió leginkább az intézményesült keretek közt gyakorolt vallásossághoz kötõdik. Kérdés persze, hogy a "maguk módján" vallásosak ebbõl a szempontból hogyan értelmezhetõk.

A vallásos élmény dimenziója azon a feltevésen alapul, hogy a vallásos egyének sajátos lelkiállapotba kerülhetnek, amelyet vallásosságukkal hoznak kapcsolatba, és ezek az élmények a hétköznapok valóságától többnyire elvonatkoztatottak. E dimenzió mérése igen nehéz, a kutató akadályokba ütközik a jelenségek pontos leírásánál, kategorizálásánál.

Az intellektuális dimenzió a vallásos ismeretek mértékét méri, ezáltal szoros kapcsolatban lehet az ideológiai dimenzióval. Hinni ugyanis csak abban lehet, amirõl valamilyen fogalma van az embernek. Ugyanakkor erõsen korrelál a mûveltségi szinttel is, hiszen a vallási ismeretek jelentõs hányada az általános mûveltség része.

A következmény dimenziójában az elõzõ négy tényezõ szekuláris hatásait vizsgáljuk az egyén életében. Két részre oszthatjuk e hatásokat: egyfelõl azt sorolhatjuk ide, amit az egyén vár el a vallástól (pl. lelki nyugalom, harmónia, örök élet stb.), másrészt azt, amit neki kell teljesíteni (többnyire az erkölcsi szabályok betartása).

A modell arra az alapkoncepcióra épül, hogy a modern posztindusztriális társadalomban az egyes dimenziók függetlenednek egymástól. Ha valaki az egyik dimenzió alapján vallásosnak bizonyult, ebbõl egyáltalán nem következik, hogy más dimenziók alapján is így lesz. Az egyéni preferenciáktól függ, hogy ki melyik dimenzióban milyen attitûdöt mutat.

Az ötdimenziós modell jól rávilágított a modern típusú vallásosság egyik fontos jellemzõjére: a vallásosságot nem tekinthetjük többé egységes jelenségnek. Különbözõ megnyilvánulási formái vannak. Ugyankor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy maga a vallás hullott volna darabjaira. Arról van szó, hogy az intézményes keretektõl távolodó vallásosság az egyén képére formálódik. Ma is vannak - ha csekély számban is - olyanok, akik minden indikátor alapján erõsen vallásosnak mutatkoznak. Kérdés, hogy õket nevezhetjük-e az "igazi" vallásosaknak, vagy, másként fogalmazva, õk csupán az igazán tradicionálisan vallásosak csoportját alkotják?

A vallásosság típusainak kialakításával azonban adós a modell. Az individualizálódás is kialakíthat jellemzõ típusokat, ezekkel azonban már nem foglalkozik ez a módszer. Erre már csak azért is alkalmatlan, mert mindegyik dimenzió esetében több teljesen helytálló indikátor is elképzelhetõ, semelyikrõl sem lehet állítani, hogy kizárólagos jellemzõje az adott faktornak. Tehát maguk a dimenziók sem egységesek, ami nagyban megnehezíti operacionalizálásukat.

A különbözõ mércék igen különbözõ adatokhoz vezetnek, ami az összehasonlítást és a dimenziókból típusok kialakítását esetlegessé teszi és csökkenti érvényességüket. Úgy tûnik, hogy a vallásosság típusai nem az egyes dimenziók mentén alakulnak ki, tehát a modell nem alkalmas tipizálásra. A változó vallásosság megragadására sem alkalmas a módszer, mivel az éppen azokat a sztereotip kereteket feszíti szét, amelyekkel végül is az egyes dimenziókat kialakították. Ezzel szemben jól használható a vallásosság komplex voltának szemléltetésére.


A vallásosságban bekövetkezett változások mérése sztereotipizálás nélkül

Mady A. Thung holland kutatócsoportja a nyolcvanas években kísérletet tett a vallásosságban bekövetkezett változások megragadására, mégpedig nem csupán egyéni, hanem a vallási intézmények szintjén is¹. A vallásosság változásának vizsgálata véleményük szerint nem szorítkozhat az egyénekre, hiszen változnak a vallási intézmények és az emberekhez fûzõdõ kapcsolataik is. Munkájuk Peter R. Berger és Thomas Luckmann tudásszociológiai megközelítésének² módszertani folytatása.

A változások kimutatásához egyrészt olyan embereket kérdeztek meg, akik azt állították magukról, hogy az utóbbi öt évben vallási meggyõzõdésükben változás következett be³, másrészt igyekezték elkerülni a hagyományos sztereotip kifejezéseket, emellett az alternatív válaszlehetõségek és nyitott kérdések lehetõséget biztosítottak az újabban felmerült jelenségek feltérképezésére.

Kiindulásképpen a vallásosság három, intézményekhez nem kötõdõ, általános összetevõjét különítették el: a "hitek" a végsõ valóság létére és természetére vonatkozó, empirikusan nem ellenõrizhetõ állítások; az " értelmezések" az élet, szenvedés és halál vélt értelmére vonatkoznak; az "értékek" a kívánatosról való kifejezett vagy hallgatólagos felfogást testesítik meg.⁴

A vallás összetevõi különbözõ világnézeteket alkotnak, melyeket a kiválasztott állítások alapján faktoranalízis segítségével mutattak ki. A kapott faktorok a következõk: kifejezett keresztény világnézet, szociális-radikális világnézet, polgári etika, elmélkedés, agnoszticizmus, általános teizmus (tapasztalaton túli valóság felismerése), az élet élvezete, önmegtagadás. A kifejezett keresztény világnézet, az agnoszticizmus és az általános teizmus hit-faktoroknak nevezhetõk, az elmélkedés és önmegtagadás a "világiasság" ellenpólusai (átfedésben vannak annyiban, amennyiben fontosnak tartják az anyagi testbõl való felszabadulást), a polgári etika, a szociális-radikális világnézet és az élet élvezete érték-faktorok.

A hitet tartalmazó tradicionális világnézetek közül a kifejezett keresztény világnézet volt a legkevésbé, az általános teizmus a leginkább népszerû. A tradicionális érték-faktor, a polgári etika kevésbé népszerû, mint más érték-faktorok, valószínûleg hanyatlóban van. Ugyanakkor ezen tradicionális orientációk erõs, könnyen megfigyelhetõ faktorok, ami azt mutatja, hogy még mélyen gyökereznek a megfigyelt populációban.

Felmerül a kérdés: mi más van kialakulóban, ha a tradicionális orientáció hanyatlóban van? Semmilyen más hit nem lépett a tradicionális keresztény és általános istenhit helyébe, ugyanakkor a nyílt kérdések rámutattak valamiféle kíváncsiságra, keresésre, nyitottságra. Az értékek területén pedig az önmegtagadás és az elmélkedés együtt tárgyalhatók, mint valami újnak a jelzõi. Ezek a mintában legkevésbé népszerû faktorok elsõsorban az új vallási csoportokban tûnnek fel.

A vallásosság összetevõinek tartalmi változásait és az összetevõk kölcsönös összefüggésében bekövetkezett változásokat egyéni szinten figyelték meg, ebbõl vontak le következtetéseket az intézményesülésre, a vallási intézményekhez kötõdésre és az intézmények szerepének változására vonatkozóan. A következtetés alapja az a feltevés, miszerint a vallásosság összetevõit jellemzõ koherencia megbomlása egyúttal az intézmények leépülését jelenti, a koherencia erõsödése pedig intézményesülésre utal⁵. Figyelembe véve, hogy egy adott világnézet teljességének foka az intézményesültség fokát jelzi, a mikro- és makroszint összekapcsolható. A kapott eredményeket a Hollandiában végbement társadalmi változások és a korábbi helyzetet elemzõ kutatások összefüggésében elemezték⁶.

A vallásosság összetevõi vizsgálatának eredményei között a hiteket tekintve a kutatás - mivel sok válaszadónak szubjektív képe volt a végsõ valóságról - megerõsítette Berger és Luckmann tézisét, miszerint a vallás egyre inkább szubjektívvé válik. Az ateizmus, materializmus és agnoszticizmus nem voltak népszerû világnézetek. Az Istennel kapcsolatos alternatív válaszokban az immanenciát és transzcendenciát tekintve ellenállás tapasztalható a kettõsséggel szemben: a válaszadók többsége úgy gondolta, hogy Istent elsõsorban magunkban kell keresni, nem kívül (immanens beállítottság). Amit még ki kell emelnünk, az az immanens jelentés esetén feltûnõ, Isten és ember egységét hangsúlyozó monista irányzat (eszerint az ember isten, vagy Isten része).

Az értelmezések esetében a válaszadók megerõsítették, hogy az életnek célja van, melyet mindenkinek magának kell megtalálnia. Leginkább az általános megfogalmazásokat és az immanens értelmezéseket támogatták.

Míg a hiteket és az élet értelmezését elmosódott jelentések jellemzik, a szenvedés és halál értelmezésében a világos, pontos jelentések a meghatározók. Luckmann szerint a modern ipari társadalomban a halál még csak alárendelt témaként sem merülhet fel. Ezt némiképpen megerõsítette ez a kutatás, a halállal kapcsolatban itt a passzív szemlélet a meghatározó. Ezzel ellentétben a szenvedésrõl egyre általánosabb az a nézet, hogy fel kell venni a harcot ellene.

A támogatott értékek többsége immanens érték volt, kiemelendõ a családi, egyéni és általában az emberi boldogság szerepének hangsúlyozása. A támogatott transzcendens értékeknek is csak háromnegyede volt keresztény. A nyitott kérdésekben csak két egyén használt standard formulákat (pl. "szeretni Istent és embertársainkat"), a többiek egyéni válaszokat adtak. Ez megerõsíti az intézmények leépülésének hipotézisét.

A kutatás eredményei alapján több hipotézis is megfogalmazható a társadalmi szinten végbement változásokra vonatkozóan.

Az elsõ hipotézis szerint a hitek és értelmezések nagyobb mértékben változtak, illetve más változási folyamaton mentek keresztül, mint az értékek. Ezt arra alapozzák, hogy a válaszadók legalább 77 százaléka esetében változott a hit, 68 százaléknál az értelmezések és csak 61 százalékánál az értékek. Azok között, akiknél az értékekben történt  változás, a legnagyobb az aránya a teljesen új meggyõzõdésûeknek.

A második hipotézis szerint a hitek és értelmezések egyre inkább puszta elméleti konstrukciókká válnak, az értékek a hiteknél és értelmezéseknél szorosabban kapcsolódnak a mindennapi élethez. A válaszadók a "kevésbé ortodox" kifejezést elsõsorban a hitükkel és értelmezéseikkel kapcsolatban használták, míg a "nézeteim elmélyültek" kifejezést fõképp értékekkel kapcsolatban. A változás tartalmát tekintve az egyház tekintélyének megkérdõjelezése, a transzcendencia elfogadásának hiánya, a bizonytalanság és kétség különösen a hitekkel és értelmezésekkel kapcsolatban merült fel. Ezek alapján a harmadik hipotézis: minél lassúbb az egyes összetevõk változása, annál szorosabb összefonódottságuk a mindennapi élettel, illetve a gyorsabb változások az összefonódottság csökkenõ mértékét jelzik.

Feltevés szerint stabil társadalmakban az élet személyes eseményeit az általánosan elfogadott értelmezési rendszerek alapján magyarázzák. A végsõ jelentésrendszerben csak akkor áll be változás, ha a korábban uralkodó jelentések érvényüket vesztik. Ekkor a végsõ jelentésrendszerek, illetve bizonyos csoportok hitrendszerei nyilvános vita tárgyává válnak. A hitek és értelmezések valószínûleg kognitívebbek, mint az értékek, a nyilvános vita (tömegkommunikáció) különösen ezeket érinti. Tehát a hipotézis: a hitek és értelmezések annál inkább változnak, minél inkább megkérdõjelezõdnek nyilvánosan (Thung ezzel kapcsolatban kiemelte a tömegkommunikáció szerepét). Az értékekben elsõsorban az életstílus változása idéz elõ változást.

A hatvanas-hetvenes években Hollandiában a változások hatására intézmények jöttek létre és szûntek meg az élet sok területén. A kérdés az, hogy ezek a folyamatok miképpen befolyásolták a vallás összetevõit: hiteket, értelmezéseket és értékeket.

Luckmann szerint a régi koncepciók speciális, valószínûleg eltûnõben levõ történelmi vallásformához kötõdnek, ezzel szeben Thung úgy véli, hogy a végsõ koncepciók változtak ugyan tartalmukban, de nem feltétlenül különülnek el az új formáktól. Luckmannak az a megállapítása, miszerint a vallásosság új formái relatíve rugalmasak és instabilak, a kutatás eredményei alapján elsõsorban a hitekre érvényes. Az adatok szerint az értékek jól megalapozottak, folyamatosan elválnak a hitektõl és értelmezésektõl. Stabilitásukból arra következtettek, hogy folyamatosan új intézményes támogatottsághoz jutnak.

Az egyházak vonatkozásában az intézmények felbomlásáról beszélhetünk, amit a várakozásokkal ellentétben nem követett új intézményesülési folyamat. Ugyanakkor új vallásos formák jelentek meg, amelyek a hatvanas-hetvenes években kialakult kommunikációs és interakciós struktúra révén stabil, intézményesen támogatott formákká váltak.

Talán nem szorul bizonyításra, milyen fontos szerepük van a fent bemutatotthoz hasonló, feltáró jellegû kutatásoknak korunkban. A hagyományos kutatási eszközök csupán a változások egy bizonyos irányát képesek megragadni, így könnyen elõfordulhat, hogy hamis képet festünk korunk vallásosságáról. Ez nem jelenti azt, hogy elvetendõk a hagyományos módszerek, valójában e kétféle szemlélet mindegyikének van létjogosultsága a vallásosság kutatásában.


A vallásosság típusainak kialakítása

Egy másik fontos nemzetközi vizsgálat Yves Lambert francia kutatássorozata, amelynek talán a legfontosabb eredménye az, hogy sikerült a világnézeti mezõny három fõ típusát empirikusan is elkülöníteni. Ma már általánosan elfogadott ez a tipológia.

Lambert arra próbált magyarázatot találni, miért vallja magát katolikusnak a franciák 80 százaléka, az egyre növekvõ kétely és hitetlenség közepette.

A vallásosságra és egyházhoz kötõdésre vonatkozó kérdésekre adott válaszokat a következõ, hitre vonatkozó kérdésre adott válaszok szerinti bontásban vizsgálta meg:

"Ezek közül a választási lehetõségek közül melyik áll legközelebb az Ön hitéhez?
- Van egy személyes Isten,
- Van egyfajta lélek vagy életerõ,
- Nem tudom,
- Nem hiszem, hogy létezik egy lélek, Isten vagy életerõ".

Faktoranalízis segítségével a következõ három pólust különítette el⁷: a "hitvalló keresztényeket" rendszeres vallásgyakorlat, más keresztény hívekkel való kapcsolattartás jellemzi, az életnek isteni értelmet adnak (az életnek Isten léte által van értelme), a "világi humanizmushoz" a hitetlenek, vallásukat nem gyakorlók tartoznak, végül a "kulturális keresztények" csoportját bizonytalan hit és gyenge vallásgyakorlat jellemzi (lásd az alábbi ábrát).


jelek:
+: hisz benne
-: nem hisz benne
?: nem tudja

A vallásosság Yves Lambert által megkülönböztetett típusai - az 199ö-es értékrend-kutatás faktoranalízise alapján (X₂=70%)
Forrás: Riffault 1994: 139.

A legnagyobb a kontraszt a hitvalló kereszténység és a világi humanizmus között van, ez figyelhetõ meg a horizontális tengely mentén. A vertikális tengelyen a kételkedõk csoportját állították szembe az elõbbi két tisztább meggyõzõdésû csoporttal. A modell magyarázóereje nagy, R=70 százalék (megbízhatóságát növeli, hogy több empirikus kutatás adatai alapján ugyanez az eredmény adódott).

A személyes Istenben hívõ katolikusok nagyon vallásos profilt mutatnak: 85 százalékuk vallásosnak tartja magát, többségük rendszeresen imádkozik (76%), az életet Isten létével értelmezi (63%) és hisz a feltámadásban (62%). 45 százalékuk legalább havonta részt vesz vallási szertartásokon.

Ha a "lélek vagy életerõ"-re váltunk át, a transzcendencia háttérbe szorul. A kulturális kereszténységnek sikerült összeegyeztetni a megfoghatatlan transzcendens létét az emberi önállósággal és az egyháztól való függetlenséggel. Istenük inkább személytelen isten.

A "nem tudom" választ adók esetében az élet és erkölcs tekintetében egyre nagyobb önállóság fedezhetõ fel, ugyanakkor ennek a csoportnak az 58 százaléka még vallásosnak tartja magát, 84 százaléka fontosnak tartja a vallásos temetkezést.

A vallás nélkülieknél valamennyi fent említett arány alacsony.

A kutatók megállapították, hogy az utóbbi húsz évben folyamatos eltolódás figyelhetõ meg a hitvalló kereszténységtõl a kulturális kereszténység, még inkább a világi humanizmus felé. Az, hogy az emberek még most is kötõdnek a kereszténységhez, nagyobb családi eseményekkor ragaszkodnak az egyházi ceremóniákhoz, nem az intézményes egyház jelentõségének mércéje. A szertartások csak ünnepélyessé teszik a családi eseményeket. Ugyanakkor e cselekvések mögött mégis a transzcendencia látens elismerése jelenik meg: profán szertartások nem vehetik át a szerepét.

A koncentrikus modell (amely a rendszeres gyakorlóktól halad a "perifériáig", a nem gyakorlók és vallás nélküliek felé) alkalmazhatósága tehát leszûkült, elsõsorban a katolikus integráció erõsen strukturáló szerepét mutatja.

A tripoláris modell ennek jó kiegészítését adja. A modell kellõen magyarázó erejû, de azért az egyes csoportok heterogének. A hitvallók csoportjába tartozik egy intenzíven gyakorló, nagyon egyházias idõs alcsoport és egy függetlenebb, fiatalabb alcsoport. A kulturális csoportba a langyos keresztények, "összvallásosak" (minden vallásnak van értéke) és a közömbösek tartoznak, a világi pólust a szkeptikusok és a meggyõzõdéses ateisták alkotják.

A változás irányát jelzi, hogy a hitvallók határozottan idõsebbek, mint a kulturális vallásosság képviselõi. (Az elõbbiek 29, az utóbbiak 63%-a 45 évesnél fiatalabb). Összehasonlítási alapot képezett még egy 1981-es kutatás, amelynek során azonban nem tettek fel kérdéseket az élet értelmérõl, a feltámadásról és az imádságról. Az Istenrõl való felfogás tekintetében gyenge eltolódás figyelhetõ meg a kulturális vallásosság felé, lényeges a katolikus valláshoz tartozók számának csökkenése.


Összegzés

A fentiekben a modern vallásosság megközelítésének három lehetséges útját mutattuk be. Noha ezek a modellek elsõsorban az egyházi vallásosság szemszögébõl vizsgálják a vallásosság kérdéskörét, és ezáltal kevésbé tudják megragadni az egyházon kívüli vallásosságot, mégis elõrelépést jelenthet és a magyar vallásszociológia számára is hasznosnak mutatkozhat alkalmazásuk a vallásosság összetett jelenségének vizsgálatára.

A Magyarországon eddig végzett kutatások csak részben alkalmasak a vallási változások fent bemutatott elemzésére. Még a vallásossággal behatóbban foglalkozó kutatásokra is jellemzõ az egyháziassághoz valamilyen formában kötõdõ kérdések túlsúlya. (Vagy kimondottan egyházias vallásosságról van szó, vagy pedig a köztudatban egyháziassághoz kapcsolódó kifejezések használatáról.) Ez elsõsorban a vallásosságot a legáltalánosabb szemszögbõl, az értékek oldaláról megközelítõ Mady Thung-féle modell alkalmazásánál jelent akadályt. Ennek megfelelõen - mivel jelenleg kutatások másodelemzésével foglalkozunk - Magyarországra vonatkozó értékelhetõ eredményeket csak a másik két kutatás feldolgozásával kaphatunk. Idevágó következtetéseinkrõl a késõbbiekben szeretnénk beszámolni.


Jegyzetek

1. A vallásosság két szinten értelmezhetõ: az intézmények és az egyén szintjén. Ha a szervezett viselkedésbõl indulunk ki, a csoportok stabil, koherens valóságként írhatók le - itt kiesik a képbõl a változás problémája. Ha az egyénbõl indulunk ki, és azt vizsgáljuk, hogyan alkalmazkodik és szegül ellene a létezõ szabályoknak, és ez milyen változásokhoz vezet - nehéz lesz megragadni a társadalmi viselkedés szervezõdését.

Ebbõl a szempontból nagy jelentõségûek azok az elméletek, amelyekben a két perspektíva egy dinamikus modellt alkot. Eszerint a társadalmi élet döntõ pontja az emberek közti interakció, amelyhez "közös jelentésekre" van szükség. A szituációk meghatározása és értelmezése képezi a társadalmi életet strukturáló mûveletek, szabályok, szokások alapját, melyek addig maradnak fenn, ameddig az interakciók stabil mintákat követnek, a résztvevõk elismerik a meghatározásokat. A meghatározások és a struktúra közt szoros kapcsolat van. Az örökölt tradicionális meghatározások elfogadása a strukturális folytonosságot biztosítja, elvetésük a társadalmi struktúra változásához vezet. A meghatározások és a struktúra kapcsolata központi jelentõségû a társadalmi változások elemzése szempontjából, és ez áll a vallásra is.

2. Berger és Luckmann hangsúlyozták, hogy az intézményes világot az ember teremti a cselekvések modellé merevedése, azaz a "habitualizáció" révén. Az ember és társadalmi világa ugyanakkor kölcsönhatásban állnak, így a társadalomnak három dialektikus, egymásra ható eleme különíthetõ el: a társadalom emberi termék - a társadalom objektív valóság - az ember társadalmi termék. Az intézmények fennállása véleményük szerint abból a társadalmi elismerésbõl fakad, hogy valamely folyamatosan jelen levõ probléma folyamatos megoldásának tartják.

3. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy önkényes mintavétel történt. Így bár törekedtek arra, hogy korcsoport, nem és társadalmi osztályok tekintetében a minta a teljes népességre vonatkozó arányokat tükrözze, csak nagy körültekintéssel lehet a minta alapján általános következtetéseket levonni. A szerzõk ezért figyelembe vették a rendelkezésükre álló reprezentatív kutatások eredményeit is.

4. A kérdõívet ezen összetevõk szerint osztották fel, mindegyik blokk nyílt kérdésekbõl, állításokból (mindenki kiválasztotta azokat, amelyekkel egyetértett) és ellenõrzõ kérdésekbõl (lenne-e más állítás, ami jobban kifejezi a válaszadó meggyõzõdését) állt. A vallásos élmények empirikus kutathatósága felõl kétségeik voltak, ezért e témához csak kísérleti, fõképp nyílt kérdésekbõl álló blokkot állítottak össze. A vallásgyakorlatot (áhítatos cselekmények) is ekképp térképezték fel.

5. A vallási változás kétféle folyamathoz vezethet: egyrészt a végsõ valóság koncepciói és az élet értelmezései változhatnak tartalmukban, másrészt változhat ezek koherenciája. Ez szorosan összefügg az interakciós mintákkal. Az interakciós minták változása (pl. demográfiai változások, gazdasági növekedés esetén) befolyásolja a végsõ értelmezések jellegét. Thung példaként említ olyan kutatásokat, amelyek a "hitek" és a "végsõ értékek" elválásáról számolnak be. (Köztük magas korrelációkat csak a tradicionális vallásoknál találtak.)

Ebbõl azt a hipotézist fogalmazta meg, hogy a vallás egy- vagy többdimenziós volta az idõ függvénye. A vallás összetevõi közt gyengülõ kapcsolat az intézmények felbomlására utalhat, ami lehet, hogy új intézményesüléshez vezet.

6. A felmérést csak egyszer végezték el. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a mintába olyan emberek tartoztak, akik a kutatást megelõzõ idõszakban vallásos meggyõzõdésüket tekintve változtak. Így a kutatás önmagában is képet ad a vallásosságban végbement változásokról, hátránya azonban, hogy eredményei nem vagy csak nehezen általánosíthatók. Ezért fontos megvizsgálni más holland reprezentatív mintán végzett vizsgálatokat is.

7. A három pólus a következõ válaszoknak felel meg: "személyes Isten", "lélek vagy életerõ", "nem hiszem, hogy létezik valamilyen lélek, Isten vagy életerõ".


Felhasznált irodalom

András I. 1996. Az egyház belsõ képe. Vigília, 5, 353-357.

Berger, P. R.-T. Luckmann 1975. A valóság társadalmi megformálása. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, VI. évf. 36.

Glock, C.-R. Stark 1965. Religion and Society in Tension. Chicago

Hajdu O. A korrespondencia-analízis eredményeinek értelmezése. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Statisztikai Tanszék. Kézirat.

Kecskés, R.-C. Wolf 1993. Christliche Religiosität: Konzepte, Indikatoren, Massinstrumente. Kölner Zeitung für Soziologie und Sozialpsychologie, 2. 270-287.

Lambert, Y. 1994. La religion... In: Héléne Riffault (ed.) Les valeurs des français. PUF, 123-162, Paris

Lambert, Y.-G. Michelat 1992. Crépuscule des religious chez les jeunes? L' Harmattan, Paris

Luckmann, Thomas 1967. The Invisible Religion: The Problem of Religion in Modern Society. New York: Macmillan

Molnár A. 1988. Religious Tradition and Participation in Workship in the 14-18 Year Old Agegroup. In: Theory and Sociology of Religion. Pécs, 53-57.

Molnár A.-Tomka M. 1989. Ifjúság és vallás. Világosság, 4.

Riffault, Heléne 1994. Les valurs des franç ais. Paris: PUF

Szántó J. 1990. A vallásosság dimenziói egy szekularizált társadalomban. Szociológia, 3-4. 187-202.

Terwey, M. 1994. Pluralismus des Glaubigens in der Diskussion. ZA-Information, 35, 47-69.

Terwey, M.-A. L. McCutcheon 1994. Belief and Practice in the Unified Germanies. ZA-Information, 34, 111-133.

Thung, M. A.-L. Laeyendecker-G. van Tillo-G. Dekker-Q. J. Munters-A. H. van Otterloo-P. H. Vrijhof 1985. Exploring the New Religious Consciousness. Amsterdam: Free University Press

Tomka F. 1976. Az egyház folytonos megújulása és a tudásszociológia. Vigília, 5.

Tomka M. 1973. A vallásosság mérése. Magyar Pszichológiai Szemle, 1-25, 122-135.

- 1977. A felekezeti arányok és a szekularizáció. Világosság, 4, 235-238.

- 1977. A vallási önbesorolás és a társadalmi rétegzõdés. Szociológia, 4, 522-535.

- 1977. A változó vallásosság mérésének problémái. Magyar Pszichológiai Szemle, 4, 363-376.

- 1977. Vallásosak-e a vallásosak? Világosság, 12, 778-783.

- 1981. A vallásosság-nem vallásosság típusai. Világosság, 1, 10-17.

- 1985. A vallásosság változása - egy és több dimenzióban. Kultúra és Közösség, 5, 3-15.

- 1985. Változó vallás. Kultúra és Közösség, 1.

- 1989. A szekularizációs hipotézis. Szociológia, 2.

- 1990. A vallás mint változó rendszer. Szociológia, 3-4.

- 1990. A vallásosság dimenziói egy szekularizált társadalomban. Szociológia, 3-4.

- 1991. Magyar katolicizmus 1991. OLI