Hegedûs Rita
A VALLÁSOSSÁG KÉRDÉSE MAGYARORSZÁGON NEMZETKÖZI ÉS MAGYAR KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN^*


Bevezetés

Az elmúlt néhány évben több olyan nagy nemzetközi, összehasonlító kutatásra került sor, amely az értékekkel és a vallással foglalkozott. Nem véletlen a téma iránti érdeklõdés. A modernizációról folyó társadalomtudományi viták egyik középponti kérdése, hogy a társadalom mûködéséhez szükség van-e központi értékrendszerre, továbbá hogy ennek a funkciónak a hagyományos vallási érték és kultúra mennyire képes megfelelni, illetve ha és ahol elvallástalanodás zajlik, akkor és ott mi kerül a vallás helyére. Kérdés, hogy a társadalom differenciálódási folyamatában hogyan alakul az irányíthatósága, mi lesz a társadalmi konszenzussal. A dolognak aktuális és politikai vonzatai is vannak. Az Európai Közösség egységesülését kikényszeríti a gazdaság. Kérdés azonban, van-e olyan közös európai értékrend, ami az egységesülést megalapozza, illetve ami egymás megértését lehetõvé teszi. Számunkra különösen érdekes kérdés továbbá, hogy ezekbe a folyamatokba hogyan illeszkednek a rendszerváltás utáni volt szocialista országok, fõképpen Magyarország. Dolgozatomban kiemelem a vallásosság legfontosabbnak tûnõ vitakérdéseit, és megkísérlem e pontok mentén áttekinteni az idevágó nemzetközi kutatások feltételezéseit és megállapításait, valamint a magyar eredményeket.

A hetvenes években indult útjára a European Values Study (EVS) program, amelynek késõbb több, nem európai ország bevonásával létrejött a World Values Survey (WVS) elnevezésû kiterjesztése. Eddig három hullámban végeztek adatgyûjtést, elõször 1981-ben 21 országban, majd 1990-91-ben 43 országban. Az 1996-97. évi WVS még befejezetlen. A két elõbbi idõpontból származó adatok lehetõvé teszik, hogy az értékek változásáról is képet nyerjünk. Magyarország mindkét felmérésben részt vett.

Az International Social Survey Project (ISSP)¹ célja, hogy a nemzetközi összehasonlító kutatásokat összehangolja és fejlessze. Keretében a tagországok (a részt vevõ országok száma a kezdeti 4-rõl mára 22-re nõtt) 1985-tõl évente egy-egy témában azonos kérdõív alapján végeznek felmérést. 1991-ben a vallást vizsgálták.

Két folyamatban lévõ nemzetközi kutatásnak szintén van magyar része: 1996-ban kezdõdött a tíz volt szocialista országra kiterjedõ, kifejezetten a vallással és egyházzal foglalkozó kutatás, a New Departures. Ez a kelet-közép-európai egyházak helyzetét kívánja felmérni, s nagyobb kérdõíves adatfelvételt is tartalmaz a program. Egy másik folyó kutatás a Religion and Moral Pluralism (RAMP) nevet viseli, és ennek szintén része egy - tíz európai országban folytatott - kérdõíves vizsgálat.


A vallásosság és mérése a kutatásokban

A "vallásosság" vizsgálatakor alapvetõen a valláshoz, az egyes formáihoz, elemeihez fûzõdõ viszonnyal, gondolati tartalmakkal, a vallásra vonatkoztatható cselekvésekkel foglalkozunk. Ehhez természetesen elõzetes elképzelésekkel kell rendelkezni a vallás fogalmáról. Mivel azonban a vallásra mint jelenségre a szociológia mindeddig nem adott egyértelmû meghatározást, leginkább az empirikus leírásokra lehet támaszkodni akkor, amikor a vallásosságot meg akarjuk határozni. Többféle szempontból vizsgálható a vallásosság, és nyilván a választott szempont(ok)tól is nagyban függ, mit fogunk vallásosságnak tartani. Glock és Stark - James valláspszichológiájára támaszkodó - osztályozása alapján általában öt dimenziót különböztetnek meg a vallásosság vizsgálatában, ezek: a hit, a vallási ismeretek, a vallási élmény és tapasztalat, a vallásgyakorlat és végül az életmódbeli, erkölcsbeli megvalósítás. A legtöbb vizsgálat azt mutatja, hogy a hit és a gyakorlat dimenziója a meghatározó (Szántó 1990b; Tomka 1996). Az európai valláskutatások többnyire a keresztény hagyományhoz kapcsolódó vallásosság alakulását vizsgálják az öt dimenzió vagy ezek némelyike segítségével. Napjainkban azonban egyrészt olyan új kultuszok és hitek jelentek meg a világnak ezen a táján, melyek nem sorolhatók a megszokott vallási felekezetek körébe, mégis a kutatók többsége szerint vallási jellegûek (ezeket nevezik új vallási mozgalmaknak, new religious movements), másrészt a hagyományos keresztény vallásosság mellett a keresztény hiten alapuló, attól azonban eltávolodó vallásossági formák is kialakultak. Ha a dimenzióknak az egyes ember életében történõ harmonikus összefüggését nem tekintjük alapállapotnak, ha az egyes dimenziókat nem úgy képzeljük el, hogy mindegyikben van kívánatos viszonyítási pont, illetve ha az egyes dimenziókban nem szorítkozunk csak a kifejezetten keresztény hit- és vallási elemekre, akkor segítségükkel a mai nyugati vallásosság megközelíthetõ.

E kevésbé merev megközelítés jóvoltából a vallási jelenségek viszonylag széles köre bevonható a vizsgálatba, különféle vallásossági típusok határozhatók meg, és nem csupán a hagyományos kereszténység szigorúbban vett formáinak való megfelelés vagy meg nem felelés fokozatai különböztethetõk meg. Ehhez azonban legalább két megjegyzés kívánkozik. Elõször is, bármilyen szempontot veszünk figyelembe, a vallásosság valaminek az ilyen vagy olyan formában történõ elfogadása, gyakorlása, ismerete, s ezzel egy jellegzetes halmaz, amiben különbözõ csoportok találhatók (ezek a különféle vallásossági típusok). Ezzel szemben áll mindennek elutasítása, amit a "nemvallásosság" vagy némileg pontatlanabbul, de talán szebben a "vallás elutasítása" kifejezéssel illethetünk. Ilyen értelemben különféle vallásos típusokról, valamint egy vallástalan típusról beszélhetünk. Másodszor, bár elvileg a nem keresztény alapozású vallásosság is vizsgálható a fenti dimenziók keretében, ezek valódi mérése még kevésbé elterjedt és kevésbé kidolgozott.

Magyarországon Tomka Miklós immár több évtizedes kutatásaiból néhány alapvetõ szempontot tekintve viszonylag pontos képünk van a társadalom vallásosságának alakulásáról (Tomka 1990a; 1991a; 1995b; 1996). Tudjuk, hogy az ötvenes években az egyházias vallásgyakorlás elég magas szintû volt, ez a hatvanas években csökkenni kezdett, s a folyamat a hetvenes évek második feléig tartott, a magukat vallásosnak tartók, illetve a vallásgyakorlók aránya ekkor érte el a ma ismert legalacsonyabb szintet. Ezután némileg ismét emelkedni kezdett ez az arány, és az emelkedés a kilencvenes évek elejéig tartott, ma nagyjából stagnál. Elmondható, hogy ma a társadalom nagyobbik része (kb. kétharmada) hívõnek tartja magát, de ezen belül kisebbségben vannak az egyháziasan hívõk, vallásgyakorlók (a társadalom 10-20%-a). (Tomka említett mûvein túl lásd például Bárdossy 1992; Harcsa 1993.) Tudjuk azt is, hogy tömegét tekintve a kevésbé "modern" rétegekre jellemzõ a vallásosság (Révay 1996).

Részletesebb, a vallásosságot több változóval mérõ nagyobb vizsgálatokat fõként az utóbbi idõkben volt lehetõség végezni (Szántó 1992; Tomka 1996). Ezek összetettebb vallásossági csoportokat voltak képesek kimutatni, s árnyalták a képet a hit és a gyakorlat tartalmára vonatkoz&oac