Csepeli et alii

Csepeli György - Örkény Antal - Székelyi Mária
KONFLIKTUSOK ERDÉLYBEN ÉS DÉL-SZLOVÁKIÁBAN^*

Konfliktus és konfliktuspotenciál

Azonos politikai keretek között, de eltérõ kulturális meghatározások szerint élõ többségi és kisebbségi csoportok viszonya kérdõíves vizsgálati módszer segítségével történõ leírása és elemzése szükségképpen nem lehet teljes. Csak azokat az adatokat tudjuk felhasználni, melyekhez a kérdõív kérdéseire kapott válaszok alapján jutottunk. E válaszok ugyan tények, de olyan tények, amelyek a válaszadóktól függetlenül alakult, általuk nem választott történelmi, társadalmi, gazdasági és kulturális körülményekbõl következnek. A kérdésekre azonban mindig több válasz volt adható, s az már a válaszadón múlt, hogy válaszol-e egyáltalán, s ha igen, akkor a lehetséges válaszok közül melyik választ tekinti magáénak. A válaszok tehát az egyének választását tükrözik. A választások szigorúan véve a kérdõíves vizsgálati helyzet termékei. A kérdõívet azonban úgy alakítottuk ki, hogy az egyes kérdésekre válaszolva a válaszadók nolens-volens a kérdezési helyzetben a helyzeten kívül lévõ világra vonatkozó tudásuk tartalmait mozgósítsák.

Fel kell tételeznünk, hogy a megkérdezettek válaszai és a való életben adott reagálásaik hasonlóságot mutatnak. Ha ez így van, akkor a kérdéseinkre kapott válaszoknak nem tulajdoníthatunk kisebb jelentõséget mint az azoknak a körülményeknek, amelyek fölött a válaszadóknak nem volt és nem lehet hatalmuk. Mielõtt ugyanis valamibõl nem választható körülmény lesz, megelõzi a választhatóság, mely rendszerint válasz-alternatívák képét ölti magára. Ami ma választható válasz, abból holnapra adottság lesz.

Az egymás mellett, egymással keveredett nemzeti többségi és kisebbségi csoportok tagjainak egymásról, mint kollektív alakzatokról alkotott véleményei, nézetei, attitûdjei a szóban forgó csoportok közötti viszony szerves részét képezik. A viszony jelene, de még inkább jövõje múlik azon, hogy mit látnak és mit nem látnak meg egymásban az együttélésre kényszerülõ csoportok tagjai.

Erdélyben és Dél-Szlovákiában folytatott vizsgálatunk¹ a többségi nemzet és a kisebbség közötti viszonyra vonatkozó és a viszonyt egyben alakító érzelmi, gondolati elemek egész sorát felszínre hozta. Adósak maradtunk azonban egy összegzõ elemzéssel. Ennek az elemzésnek során kell tisztáznunk, hogy a vizsgálatunk során feltárt egyes kollektív tudati elemeknek mi a szerepe a többség és a kisebbség közötti viszony jellegének meghatározásában.

A csoportközi viszonyok szociálpszichológiai kutatása meggyõzõ bizonyítékokat sorakoztat fel arra, hogy egymás tényleges vagy elképzelt közelségébe került emberek között már pusztán eltérõ csoport-hovatartozásuk okán is kialakulhat konfliktus. Még inkább így van ez, amikor a csoport-hovatartozások eltérõ nemzeti kategorizációk mûveként jelennek meg, melyek mögött az adott nemzetek eltérõ történelmi, kulturális tapasztalatai, a kölcsönös sérelmek emlékezete, a jelenbeli politikai és gazdasági érdekek különbsége húzódik meg.

Hipotézisek

Elsõ hipotézisünk az, hogy ez a jellemzés pontosan illik a magyarok és a románok viszonyára Erdélyben, valamint a magyarok és szlovákok viszonyára Dél-Szlovákiában. A válaszadók nemzeti hovatartozástól függetlenül mindkét országban konfliktust észlelnek a többségi nemzet és a kisebbségi nemzetiség között. Tudatában vagyunk természetesen, hogy a konfliktus észlelésétõl hosszú út vezet a tényleges konfliktusig, ezért beszélünk konfliktus-potenciálról. Másfelõl nyilvánvalónak tartjuk, hogy konfliktus észlelés hiányában jóval kisebb esély nyílik tényleges konfliktusra, s jobbak a csoportközi harmónia esélyei.

Második hipotézisünk szerint, a mért konfliktuspotenciál másképpen alakul a többség és a kisebbség szabta perspektívák szerint.

Harmadik hipotézisünk annyiban módosítja az elõzõt, hogy figyelembe veszi azt a körülményt, miszerint a többség-kisebbség viszony az együttélés tényleges etno-ökológiai szerkezetét tekintve eltérõ együttélési alakzatokat jelenthet. Feltételezzük, hogy a többség perspektíváját eltérõen érinti, hogy az adott helyszínen, ahol a többséghez tartozó válaszadó él, a többségi nemzet tagjai többségben, kisebbségben vagy paritásban élnek. Megfordítva, ez egyben azt is jelenti, hogy a kisebbségi válaszadó lokálisan többségben, kisebbségben vagy paritásban élhet.

Negyedik hipotézisünk értelmében a konfliktus észlelését mindkét ország nemzeti többsége és nemzeti kisebbsége között a nemzeti hovatartozáson túl befolyásolja a társadalmi távolságérzet, az etnocentrizmus, a másik csoport hibáztatása valamint a nyelvi kizárólagosságra való törekvés.

Ötödik hipotézisünk azt a feltételezést foglalja magába, hogy a konfliktus észlelését akár kizárólagosan az eltérõ nemzeti hovatartozás határozza meg, akár közvetítõ tényezõk is szerepet játszanak, a konfliktus-potenciálhoz vezetõ út modellje más lesz Erdélyben és más Dél-Szlovákiában.

Hatodik hipotézisünk az, hogy a szocio-demográfiai háttér változói, mint státusz, lakóhely, életkor, nem hat a többség-kisebbség viszony konfliktus-potenciáljára. Ha egyszer a nemzeti -etnikai választóvonalak mentén létrejött csoportok viszonyát konfliktus potenciál feszíti, akkor a társadalmi struktúra mentén létrejövõ keresztkategorizációs hatások ezt nem gyengítik.

Az etnikai-nemzeti konfliktus észlelésének tényezõi

Elõször is létre kellett hoznunk azt a mutatószámot, amelynek segítségével kimutathattuk, hogy az együtt élõ nemzeti többség és a kisebbség tagjai közötti viszony észlelése során milyen mértékben van jelen konfliktus. A mutatószám elsõdlegesen a konfliktus mozzanatának meglétére érzékeny. Minél magasabb a mutató értéke pozitív irányban, annál inkább jelen van a többség és kisebbség között a konfliktus, s minél magasabb az érték negatív irányban, annál kevésbé beszélhetünk konfliktusról. A konfliktus hiánya azonban még nem harmónia, legfeljebb annak ígérete. Mivel mindkét országban azonos kérdéseket tettünk föl, lehetõség nyílott arra, hogy a létrehozott mutató ne csak a szokásos episztemológiai kritériumoknak feleljen meg, de a két külön országból származó, etnikai összetétel szempontjából egyaránt vegyes összetételû minták összehasonlítására is alkalmas legyen.

A fenti szempontokat figyelembe véve a konfliktus-észlelés mutatószámát végül is négy változó segítségével alakítottuk ki.

Észlelt etnikai diszkrimináció. Emlékeztetünk arra, hogy kérdõívünk egyik blokkjában megkérdeztük a válaszadókat, hogy amikor a társadalmi munkamegosztás különbözõ területeit megjelenítõ pozíciók betöltésére kerül sor, azt látják, hogy az adott pozíció betöltésekor a nemzeti hovatartozásnak nincs szerepe, vagy ellenkezõleg, azt látják, hogy egyik vagy másik nemzeti csoport tagjai szisztematikusan elõnyt élveznek, illetve hátrányt szenvednek. Összesen 11 gazdasági, politikai, és kulturális pozíció esetében tettük felé ezt a kérdést. A pozíciók listáját úgy állítottuk össze, hogy inkább a magasabb státuszú, a társadalmi érvényesülést elõsegítõ pozíciók legyenek rajta. Minél több pozíció esetében foglaltak úgy állást a válaszadók, hogy a pozícióba való kerülés során az egyéni teljesítménytõl függetlenül a nemzeti hovatartozás elõnyt, illetve hátrányt jelent, annál inkább mondhattuk, hogy a válaszadókban él a nemzeti diszkrimináció vélelme. Ez a vélelem jelentõs konfliktusforrás, hiszen kölcsönös etnikai alapú érdekütközésnek képezheti kiindulópontját. A kisebbség tagjai esetében ez a társadalmilag elõnyös pozíciókból való kiszorulás élményét erõsítheti meg, a többség tagjaiban pedig a kisebbség gazdasági-kulturális-politikai térfoglalásának vízióját idézheti fel. Mindkét esetben kollektív fenyegetettség, frusztráció a következmény, melyrõl tudjuk, hogy növeli a tényleges konfliktus esélyét az egyes csoportok között.

Konfliktustudat. Ez a változó azt mutatja, hogy a válaszadó társadalmi-politikai horizontján hol helyezkedik el az együtt élõ nemzeti többség és nemzeti kisebbség viszonyában bujkáló konfliktus lehetõségének elismerése. Erõs konfliktus tudatról beszélünk, ha a válaszadó szerint a többség-kisebbség között konfliktus van, mely fontosságban megelõz más társadalmi problémákat az országon belül, míg fordított esetben gyenge illetve hiányzó a konfliktustudat.

Etnikai veszélyeztetettség. Miközben vizsgálataink zajlottak, javában tartott a már korábban szétesett Jugoszláv Federáció utódállamai közötti háború. Ennek a mélyen etnikai természetû okok által motivált háborúnak a kapcsán megkérdezzük válaszadóinktól, tartanak-e attól, hogy ami megtörtént az egykori Jugoszlávia területén, megtörténhet-e saját hazájukban? Az igenlõ válaszokat a veszélyeztetettség jeleként értékeltük, szemben a tagadó válasszal, amelyben nemcsak az analógia kizárását, hanem a véres konfliktus elkerülésének reményét is láttuk.

Nemzeti elfogultság. A negyedik változó látszólag távol esik az elõbbi három mérõszám jellegétõl, hiszen azzal a kijelentéssel való egyetértést méri, amely szerint "jobb lenne a világ, ha a többi ország lakósai is olyanok lennének, mint MI ". A többes szám elsõ személy minden esetben a válaszadó saját országában élõ saját etnikai csoportját jelentette. Az igenlõ válasz azt implikálja, hogy az etnikai másság a békeszeretet hiányával, a konfliktus keresésével jár együtt. A tagadó válasz ezzel szemben a tolerancia jegye.

E négy változóból többváltozós matematikai statisztikai elemzési eljárások közül kiválasztott fõkomponens elemzés módszere segítségével hoztuk létre a konfliktus-potenciál mutatószámát.

A következõ részben a mutatószámot hívjuk segítségül az elsõ hipotézis igazolásához.

Konfliktuspotenciál Erdélyben és Dél-Szlovákiában

A táblázat azt mutatja, hogy a négy részváltozó mindkét régió mintájában hozzájárul a konfliktus-potenciált mérõ mutató kialakulásához. Emlékeztetünk arra, hogy a létrejövõ mutatószám pozitív értékei konfliktuspotenciált, negatív értékei pedig harmóniatartalékot fejeznek ki.

1. táblázat
A konfliktus-harmónia tengely fõkomponensének struktúrája

	Erdély	Dél-Szlovákia
Etnikai diszkrimináció a tisztségek betöltésénél	,65	,63
Az etnikai konfliktusok súlya (rangsor)	-,40	-,56
Lát-e etnikai konfliktust?	,69	,51
Az etnikai különbségek látenciája	,54	,67

A továbbiakban arra a kérdésre kívánunk választ adni, hogy melyik régióban, s melyik nemzeti-etnikai csoportban nagyobb vagy kisebb a konfliktus potenciál.

A kérdés megválaszolása érdekében a két vizsgálat adatait együtt kell kezelnünk. A két ország etnikai szempontból egyaránt vegyesen lakott régiójában a többségi és a kisebbségi csoportok tagjai körében a konfliktuspotenciál mutatószáma nagyjából ugyanazt a változó összetételt mutatja, akár külön, akár összevontan kezeljük a két mintát.² Az együttes mérés lehetõvé teszi, hogy összevessük a két régióban, illetve a két régión belül az ott élõ többség és kisebbség viszonyát terhelõ konfliktuspotenciált. Az összevetés eredményét látjuk a következõ táblázaton.

2. táblázat
Konfliktuspotenciál alminták szerint, faktorszkórátlag

Dél-szlovákiai magyarok	,59
Dél-szlovákiai szlovákok	-,47
Erdélyi magyarok	,69
Erdélyi románok	,07

A táblázat azt mutatja, hogy Erdélyben sokkal több feszültség halmozódott fel az együtt élõ két etnikai csoportban mint Dél-Szlovákiában. A Dél-Szlovákiai szlovákok esetében a konfliktuspotenciál számottevõ mértékben hiányzik, ami arra utal, hogy ebben a körben komoly harmóniatartalékokkal számolhatunk.

A táblázat beigazolja a második hipotézist, melyben azt a várakozást jeleztük, hogy a többségi és a kisebbségi perspektíva eltérõ konfliktuspotenciált valószínûsít. Azt látjuk, hogy a magyar kisebbség konfliktusérzékenysége független a vele együtt élõ többségi nemzet tagjaiban élõ konfliktus potenciál nagyságától. A magyar kisebbség ugyanúgy konfliktusosan éli meg a szlovák magyar viszonyt mint a román magyar viszonyt. Ugyanakkor a táblázat tanulsága szerint szlovákok oldaláról jóval kisebb a konfliktus irányába taszító hatás, szemben a románokkal, akik ha nem is olyan mértékben mint a velük együtt élõ magyarok, de hajlamosak a többség-kisebbség viszony konfliktusos beállítására.

Az általában vett kisebbségi lét a többséggel fenntartott kapcsolatok konfliktusos megítélésére vonatkozó hajlandóságot fokozza, s ezzel ellentétes tendencia érvényesül, ha azt nézzük, hogy a többség miként látja a kisebbséggel fenntartott viszonyt. A harmadik hipotézisben azt a feltételezést kockáztattuk meg, hogy ez az általában vett összefüggés mélyrehatóan módosul, ha figyelembe vesszük az etnoökológiai kontextust.

A konfliktushoz vezetõ út

Miután láttuk, hogy a konfliktuspotenciált meghatározza az eltérõ nemzeti hovatartozás valamint a kisebbségi és többségi státusz, most megvizsgáljuk, hogy milyen közvetítések erõsítik fel ezt az összefüggést. A negyedik hipotézisben azt állítottuk, hogy a közvetítõk sorában a társadalmi távolságérzet, az etnocentrizmus, a másik fél hibáztatása, valamint a nyelvi türelmetlenség tényezõit látjuk viszont.

Az egymástól kölcsönösen érzett társadalmi távolságot standard vizsgálati technikával, a Bogardus által kialakított skálával mértük.³ A második dimenzió az etnocentrizmus volt, melyet négy pozitív és négy negatív értéktartalmú etnocentrikus állításra adott válaszokból aggregáltunk oly módon, hogy azokat tekintettünk etnocentrikusnak, akik a pozitív tartalmú kijelentéseket a saját etnikai csoportjukra, a negatívokat pedig a másikra tartották érvényesnek.⁴ A harmadik dimenzió a másik fél hibáztatása, a bûnbakképzés volt. Ezt a kérdõívnek azokkal a tételeivel mértük, amelyek kapcsán a válaszadóknak meg kellett mondania, hogy melyik etnikai csoporthoz tartozó ágenseket tartják elsõ sorban felelõsnek a többségi-kisebbségi viszony konfliktusainak kiélezõdése miatt.⁵ A negyedik dimenzió a nyelvi türelmetlenséget mérte. Ebben az esetben mind a többség mind a kisebbség esetében az egynyelvûséghez való ragaszkodást kifejezõ mutatóról volt szó. Nyelvi intolereancia jeleként értékeltük a románok és a szlovákok körében az államnyelvhez való szélsõséges ragaszkodást. A szlovákoknak illetve a románoknak ez esetben azzal a kijelentéssel kellett egyetérteniük, hogy az országban mindenütt elegendõ csak a hivatalos államnyelven megjeleníteni a nyilvános feliratokat. A kisebbség esetében ugyanilyen természetû nyelvi türelmetlenséget fejez ki az a tény, ha úgy gondolják, hogy azokon a településeken ahol a kisebbség számaránya közel 100 százalékos, elegendõ csak magyar nyelvû feliratokat használni.

A konfliktuspotenciál mögötti tudattartalmak hatásának bemutatásához útmodellt használtunk. Az egyes dimenziók modellbe való beépítését egységes rendezõ elv mentén valósítottuk meg Erdélyben és Dél-Szlovákiában. Független változónk az etnikai hovatartozás volt, amelynek hatását az etnoökológiai szituációval (a lokális többségben/kisebbségben éléssel) árnyaltuk. A tudattartalmak közül elõször azokat vontuk be a modellbe, amelyek inkább pozitív vagy negatív érzületet, mintsem ellenségességet fejeznek ki a másik etnikai csoporttal szemben.

Mielõtt az egyes dimenziók modellünkbe történõ bevonásának következményeit megvizsgálnánk, fel kell vetnünk a kérdést, hogy az elõzõ fejezetekben elemzett dimenziók közül miért hagytuk ki a modellbõl a hetero-sztereotípiákat? Természetesen teszteltünk olyan útmodelleket is, ahol a másik felet negatívan reprezentáló heterosztereotípiák is szerepeltek. Azt tapasztaltuk azonban, hogy az outgroup negatív heterosztereotípiákkal történõ reprezentációja önmagában elég erõs ahhoz, hogy antagonizmusról beszéljünk. Ez azt jelenti, hogy ha egyszer az outgroup negatív heterosztereotípiák révén reprezentálódik, akkor az antagonizmus annyira erõs, hogy abban már sem a társadalmi távolság, sem az etnocentrizmus, sem a konfliktuspotenciál nem játszhat önálló szerepet. A negatív sztereotipizálás éppen úgy "végállomást" jelent, amelyben kimerül a másik etnikai csoporttal kapcsolatos negatív érzület, és ez többé sem a társadalmi távolságban, sem az etnocentrizmusban, sem a konfliktuspoten-ciálban nem érhetõ tetten az esetek nagy részében. Mindez arra sarkalt bennünket, hogy az outgroup negatív szetereotípizálására való készség modellbe való beépítésétõl eltekintsünk.

Régiók közötti különbségek

Ötödik hipotézisünk értelmében a konfliktuspotenciál modellje a két régióban nemcsak azonos, hanem különbözõ vonásokat fog mutatni. E várakozásunk beigazolódott, s azt tapasztaltuk, hogy Erdélyben a nyelvi türelmetlenség, Dél-Szlovákiában pedig a bûnbakképzés nincs hatással a konfliktuspotenciálra. Ez a tény arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a másik csoporttal kapcsolatos viszony jellege és a konfliktuspotenciál nem különbözik látványosan a két régióban, a két etnikum közötti viszony konfliktusos-harmonikus jellegét meghatározó dimenziók részben mások Erdély illetve Dél-Szlovákia esetében. A különbség nyilván nem függetleníthetõ aktuálpolitikai hatásoktól. Dél-Szlovákiában a nyelvtörvény, az iskolai bizonyítványok egy- illetve kétnyelvûsége, a hivatalos feliratoknál megengedett nyelvhasználat kérdéseiben kialakult szenvedélyes viták, tiltakozások, esetenként retorziók olymértékben tették e kérdést a két etnikai csoport viszonyának meghatározó elemévé, hogy a konfliktust meghatározó ideológiai-tudati térben nem maradt hely más dimenziók számára. Ezzel szemben Erdélyben, ahol a nyelvhasználat kérdése speciálisan nem feszít aktuális belpolitikai konfliktust, az ellenségeskedés diffúz módon áthatja az együttélés jónéhány dimenzióját és színterét. Ennek tudható be, hogy az antagonizmust a másik fél hibáztatása, a bûnbakképzés képes elsõdlegesen közvetíteni.

Az erdélyi modell

Az etnikai és ideológiai dimenziók együttesen a konfliktuspotenciál elõfordulásának egyharmadát magyarázzák Erdélyben. A konfliktuspotenciált legerõsebben a bûnbakképzés befolyásolja. Ezt követi az etnikai hovatartozás, majd az etnocentrizmus (lásd 1. ábra), de a társadalmi távolság hatása is elég erõs. A pozitív útegyütthatók azt jelzik, hogy minél erõsebb valakiben a bûnbakképzési hajlam, az etnocentrizmus, stb., annál több feszültséget érez a két etnikai csoport között. Az etnikai csoport változó hatását külön meg kell magyaráznunk: ez a hatás (-,33 útegyüttható) azt jelenti, hogy a magyarok több, a románok kevesebb feszültséget éreznek a két etnikai csoport között.⁶ Az etnoökológiai szituációnak nincs önálló hatása a konfliktuspotenciálra. Közvetett hatás azonban létezik. Mind az etnocentrizmuson, mind a társadalmi távolságon (sõt a társadalmi távolság-bûnbakképzésen keresztül vezetõ úton át is) pozitív hatást látunk, ami azt jelenti, hogy a lokális többségben élés növeli az észlelt konfliktusok tömegét. A harmadik hipotézis Erdélyben beigazolódott. A hipotézis igazát támasztja alá az eredmény, miszerint ha a románok lokális többségben élnek, akkor ez mind etnocentrizmusukat, mind a magyaroktól érzett társadalmi távolságukat növeli, és ezáltal nõ konfliktuspotenciáljuk is. Ráadásul a románok egyébként is hajlanak arra, hogy a magyarokat hibáztassák a konfliktusok miatt.

Igaz, hogy Erdélyben a románok nagy többsége lokális etnikai többségben él. Ebbõl az következik, hogy a románoknál tapasztalt kisebb átlagos feszültségpotenciál elrejt egy ellenirányú összefüggést. Csak az útmodell képes kimutatni egy olyan hatást, amely arról tanúskodik, hogy a románok - különösen a lokális többségben élõk - között vannak olyanok, akik hajlanak arra, hogy a magyarokra bûnbakként tekintsenek, s bennük emiatt magas a konfliktuspotenciál. Az etnoökológiai szituáció változójából induló valamennyi út ezt a hatást erõsíti.

1. ábra
Szeparált konfliktusmodellek magyarokra és románokra

Legszembetûnõbb különbség, hogy a magyarok esetében sokkal kevésbé sikerül a konfliktuspotenciál létrejövését magyarázni mint a románok esetében. Ennek egyik fõ oka az, hogy magyaroknál észlelt konfliktuspotenciál homogénebb, a románoknál heterogénebb. (A románok konfliktuspotenciáljának relatív szórása 13-szorosa a magyarokénak.)

Korábban már említettük, hogy a magyarok románokról alkotott vélekedése, és általában a globális helyzetértékelésük szokatlanul egységes, mintha a kisebbségi lét okozta szorongás minden dimenziót átlengene.

Ha a magyarok lokális többségben élnek, hajlamosak arra, hogy nagy társadalmi távolságot tartsanak a románoktól. A lokális többségben való élet tovább már nem emeli a magyarokra általában véve jellemzõ magas etnocentrizmus szintet. A kisebbségi létre általában jellemzõ biyonytalanságérzeten a lokális többség enyhít. Ez az enyhülés megmutatkozik a másik csoport hibáztatásának relatív hiányában, s ha kis mértékben is, a végeredmény a konfliktuspotenciál csökkenése.

A románoknál körében nem az etnocentrizmus, hanem a bûnbakképzés áll a legszorosabb kapcsolatban a konfliktuspotenciállal. Míg a magyarok körében azt láttuk, hogy a lokális többségben élés fékezi a negatív attitûdöket, addig a románok esetében a többségi lét nem a magabiztosság adta toleranciával jár együtt, hanem lenézõ türelmetlenséggel: A lokális többségi helyzet a románok távolságtartását és etnocentrizmusát egyaránt növeli, ez pedig erõsebb bûnbakképzési hajlammal és nagyobb etnikai konfliktus potenciállal jár együtt.

2. ábra
Szociodemográfiai háttér és konfliktuspotenciál

Dél-Szlovákiában az etnikai hovatartozás valamint az ideológiai-tudati dimenziók készlete a konfliktuspotenciál heterogenitásának majdnem felét magyarázzák. A legerõsebb hatása az etnikai hovatartozásnak van. A nyelvi türelmetlenség illetve az etnocentrizmus hatása gyengébb. Sem a társadalmi távolság, sem az etnoökológiai szituáció nem hat közvetlenül a feszültségpotenciálra, közvetett hatásuk azonban létezik. A szlovákokban kisebb a feszültségpotenciál, s mivel az etnocentrizmus is kevésbé jellemzõ rájuk, ez a feszültség további csökkenését eredményezi. A magyarokhoz képest a nyelvi türelmetlenség a szlovákokra inkább jellemzõ. A szlovákok nagyobb társadalmi távolságot tartanak a magyaroktól, mint a magyarok tõlük. E két közvetítés révén viszont nõ a szlovákok konfliktuspotenciálja. A lokális többségben való élés a szlovákoknál fordul elõ gyakrabban. Ezáltal az etnoökológiai helyzeten keresztül vezetõ út a konfliktust növeli.

Szlováknak lenni "önmagában" is azt jelenti, hogy kicsi a hajlandóság a kétnyelvûség tolerálására. A nyelvi intolerancia a magyarokra is jellemzõ, de csak akkor, ha magas az etnocentrizmus szintje, az etnoökológiai szituációra a lokális többségi lét jellemzõ. Ebben az esetben a magyarok éppen úgy ellene vannak a hivatalos élet kétnyelvûségének, mint ahogyan ellene vannak a szlovákok is, akikben egyébként nem magas az etnocentrizmus.

3. ábra
Szeparált konfliktusmodellek magyarokra és szlovákokra

Az összevont (szlovákokat és magyarokat együtt kezelõ) modellben az etnikai hovatartozás határozta meg legerõsebben a konfliktuspotenciált. Ennek következtében a két csoportra külön-külön lefuttatott modellekben a megmagyarázott hányadok erõsen lecsökkentek (a szlovákoknál 24, a magyaroknál 11 százalékra). Az erdélyi modellben is hasonló tendenciát tapasztaltunk, ott is a magyarok esetében romlott erõsebben a modell magyarázó ereje, amit a konfliktuspotenciál relatív homogenitásával magyaráztunk. Dél-Szlovákiában is ugyanez érvényesül (a szlovákok konfliktuspotenciáljának relatív szórása 2,5-szerese a magyarokénak.)

A magyarokban az etnocentrizmus és a szlovákoktól érzett társadalmi távolság generálja a legtöbb feszültséget, a nyelvi intorelancia hatása valamivel gyengébb. A lokális többségi helyzet hatása kettõs: egyfelõl a többségben élés - ha kis mértékben is, de - növeli a nyelvi intoleranciát, s ezen keresztül a konfliktuspotenciált. A lokális többségben élõ magyarok - s ez a másik hatás - kevésbé etnocentrikusak, mint a paritásos illetve lokális kisebbségben élõk, és ez a visszafogottabb kollektív nárcizmus csökkenti a konfliktuspotenciált (nemcsak közvetlenül, hanem a nyelvi tolerancia növekedésén keresztül is).

A szlovákok konfliktuspotenciálját a nyelvi türelmetlenség táplálja a legerõsebben, de az etnocentrizmus hatása is erõs. Hasonlóan a román modellhez, itt is azt látjuk, hogy a lokális többségi helyzet - ha egyébként az ország egészét tekintve is többségrõl van szó - türelmetlenebbé tesz. Ezt mutatja a az etnoökológiai szituációból induló valamennyi közvetett út.

4. ábra
A dél-szlovákiai modell

A hatodik hipotézis vizsgálata marad még hátra. Beigazolódott az a várakozásunk, hogy az etnikai-nemzeti többség-kisebbség viszony konfliktusos vagy harmonikus mivoltát, legalábbis az általunk mért kognitív és affektív változók szintjén a társadalmi hovatartozás változói nem befolyásolják. A nem, a társadalmi státusz, az életkor, a lakóhelyi település jellege nincs hatással arra, hogy az egy országban együtt élõ különbözõ nemzeti-etnikai csoporthoz tartozó válaszadók a többség-kisebbség viszonyt a konfliktus megléte vagy a konfliktus hiánya szerint értelmezik.

Jóllehet a társadalmi lét szerkezetének különbözõ dimenzióiból adódó hovatartozások mind keresztbe metszik a többségi és a kisebbségi létet, úgy tûnik, hogy a társadalmi lét hasonlósága nem képes semlegesíteni az etnikai-nemzeti lét által megszabott perspektívákból adódó különbségét. Ez nem azt jelenti, hogy a többségi és kisebbségi lét megélése feltétlenül a konfliktus irányába hajtja az állampolgárokat. Azt viszont kijelenthetjük, hogy ha a válaszadó szerint a többségi és kisebbség viszonyt kevésbé jellemzi a konfliktusra való készenlét, s inkább jellemzi a harmóniára való beállítódás, akkor annak oka kívül van a nem, a társadalmi státusz, az életkor és a településjelleg nemzeti-etnikai kategóriákat keresztbe metszõ hatásain. Hogy valaki, tartozzon akár a többséghez, akár a kisebbséghez, a csoportközi viszonyt a tolerancia, a nyíltság, az együttmûködés jegyében, vagy ellenkezõleg, a zártság, az intolerancia, és a konfliktus jegyében észleli, az a modelljeinkben bemutatott és részletesen tárgyalt ideológiai-tudati tényezõknek tulajdonítható.

3. táblázat
A szociodemográfiai változók hatása a konfliktuspotenciálra (regressziós béták)

	Erdély		Dél-Szlovákia
	magyarok	románok	magyarok	románok
Státus⁷	x	-,07	,10	-,08
Település	x	x	-,07	,13
Életkor	x	x	,10	-,11
Megmagyarázott hányad (R²)	0%	0,6%	2%	2%

A táblázat azt mutatja, hogy nemtõl, iskolázottságtól, kortól, és vagyoni helyzettõl függetlenül, az erdélyi magyarok csak az etnoökológiai szituáció függvényében éreznek kisebb vagy nagyobb feszültség potenciált saját csoportjuk és a többség között. Hasonló képet mutat, ha azt nézzük, hogy a románok miként reagálnak a velük együtt élõ kisebbségre. Mindössze annyit állapíthatunk meg, hogy az alacsony státuszú románok körében az átlaghoz képest kevéssel nagyobb hajlandóság mutatkozik a konfliktus anticipációjára, de az a hatás éppen csak eléri el a statisztikailag kimutatható bizonyosság szintjét.

A társadalmi lét változóinak Dél-Szlovákiában sem jut komoly szerep a konfliktuspotenciál alakulásában. A státusz és az életkor minimális hatása kimutatható, s ez esetben Erdéllyel ellentétben mind a többség, mind a kisebbség osztozik ebben a tendenciában. A tendencia azonban ellentétesen jelentkezik a szlovákok és a magyarok körében. A magyaroknál a magasabb státuszú, városias településen élõ idõsebbek észlelnek nagyobb konfliktus potenciált, míg a szlovákoknál az alacsonyabb státusz, a falusi lakhely és a fiatalság hajlamosít csekély mértékben nagyobb konfliktuspotenciálra.

A társadalmi- demográfiai heterogenitást leíró változók képtelensége arra, hogy keresztbemetsszék az etnikai-nemzeti hovatartozás homogenitásából adódó hatásokat, azt jelzi, hogy a többség-kisebbség viszony tudásszociológiai hátterében a nem, a társadalmi státusz, a település jelleg és az életkor által táplált mindennapi racionalitás szempontjainál erõsebb, azokhoz képest talán irracionálisnak tûnõ szempontok húzódnak meg.

Távol áll tõlünk az általánosítás, jóllehet vannak nyugat-európai vizsgálatok, amelyek eredményei szintén azt mutatják, hogy a bevándorlás utján keletkezett kisebbségek kategorizációja ellenáll a többségi társadalom által felkínált, az asszimiláció útját jelentõ nemzeti identitáskategória felvételének az identitásba (Poppe, 1998).

Nemzeti többség és kisebbség viszonya Romániában és Szlovákiában természetesen nem állítható maradéktalan párhuzamba a nyugat-európai államnemzetek körében magukat többségként meghatározó polgárai és az elsõsorban a volt gyarmatokról bevándorolt kisebbségek tagjai között kialakult csoportközi viszonyokkal. Utóbbiakat, ha konfliktusosak, sokkal inkább a xenofóbia, semmint közép-kelet-európai nemzettéválás Bibó István által oly jól diagnosztizált nyomorúságai sújtják. A párhuzam mindössze annyi, hogy a kisebbségi és többségi identitásokat mindkét esetben az egyéni sorson túlnyúló, kollektív sors elképzelésére és megjelenítésére alkalmas kategorizáció hatja át. Az általunk vizsgált romániai és szlovákiai esetben ennek a kategorizációnak a tartalmait a magyar, a román és a szlovák nemzeti történelem narratívái hatják át, melyek korántsem mondhatók lezártnak. A jelenben élõ többségi és kisebbségi hovatartozású állampolgárok viszonyára az el nem múlt történelem nyomja rá bélyegét. A Kárpát medencében századok óta együtt élõ nemzetek emlékezete egyaránt alkalmas arra, hogy a jelenben élõk az együttélést a konfliktus vagy a harmónia szociális reprezentációi segítségével jelenítsék meg önmaguk számára. Eredményeink szerint a térségben egyaránt jelen vannak az antagonizmus és az egymásrautaltság mintái. Az etnocentrizmus gyengítése, a nyelvi türelem fokozása, a társadalmi távolság csökkentése, a nemzeti-etnikai másság elfogadása , az emberi jogok tiszteletben tartása és a demokratikus állampolgári szerepelvárások érvényesítése nemzeti hovatartozásról függetlenül, mind a többség, mind a kisebbség tagjai számára lehetõséget nyújt arra, hogy a konfliktuspotenciál mérséklõdjön. A demokratikus nyilvánosság, a sokoldalú tömegkommunikáció, a multikulturális értékek iránt érzékeny iskolai oktatás, az etnikai-nemzeti konfliktusok kezelésére való készség lehet záloga annak, hogy a Kárpát-medencében élõ népek jövõjét békévé oldhassa az emlékezés.

Irodalom

Bibó I. 1986. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: Bibó István válogatott tanulmányok. Budapest: Magvetõ
Brubaker, R. 1996. Nationalism Reframed: Nationhood and the National Question in the New Europe, Cambridge: Cambridge University Press
Buchanan, W. 1951. Stereotypes and Tensions Revealed by the UNESCO International Pol, International Science Bulletin, 3. (515-528)
Csepeli Gy. 1999. A magyarok mint mások. Tiszatáj, 5, 64-74
Csepeli Gy. - Székelyi M. - Örkény A. - Csere G. 1998. Jelentés a Tündérkertbõl. In: Kolosi T.- Tóth I. Gy. - Vukovics Gy. (szerk.) Társadalmi Riport 1998. Budapest: Tárki
Csepeli Gy. - Székelyi M. - Örkény A. - Csere G. 1999. Az együttélés reprezentációi Erdélyben. Szociológiai Szemle, 3. 73-95.
Hagendoorn, L. - Phalet, K. - Henke, R. - Drogendijk, R. 1995. Etnisce Verhoudingen in Midden en Oost-Europa, The Hauge: WRR
Hamilton, D. L. (ed) 1981. Cognitive Processes in Stereotyping and Inter-group Behavior, Erlbaum, Hillsdale
Hunyady Gy. 1997. Sztereotípiák a változó közgondolkodásban, Budapest: Akadémiai
Poppe, W. H. 1998. National and Ethnic Stereotypes in Central and Eastern Europe. A Study among Adolescents in Six Countries, Utrecht: ERCOMER

* A kutatást a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium valamint a PHARE támogatta. A lebonyolítást a pozsonyi Márai Sándor Alapítvány és az ELTE UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék vállalta a Bojai Babes Tudományegyetem Szociológiai Tanszékének közremûködésével. A szerzõk köszönetüket fejezik ki Huncik Péternek, Bordás Sándornak, Magyari Nándor Lászlónak, Lazar Mariusnak, Horváth Istvánnak és Kovács Andrásnak értékes tanácsaikért.

1. A romániai adatfelvételre 1997 végén került sor. Az erdélyi magyar népességet reprezentáló minta 1090, és az erdélyi románokat reprezentáló minta létszáma 719 fõ volt. A szlovákiai adatfelvételre 1998 õszén került sor. A dél-szlovákiai magyarokat reprezentáló minta nagysága 930 fõ volt, míg a dél-szlovákiai szlovákokat 1102 fõs minta reprezentálta.

2. Erdély és Dél-Szlovákia együttes faktorstruktúrája:

Etnikai diszkrimináció a tisztségek betöltésénel	,62
Az etnikai konfliktusok sólya (rangsor)	-,49
Lát-e etnikai konfliktust?	,61
Az etnikai különbségek látenciája	,65

3. Mivel a társadalmi távolság és a networkök etnikai zártasága mindkét régióban viszonylag szorosan összefüggött, a Bogardus skála mintegy kiváltja a kapcsolatrendszer sûrûségének dimenzióját.

4. Az etnocentrizmus mérésére szolgáló eredeti itemek a következõk voltak: "Nincs még egy olyan nemzet, amely annyi nagy tudóst, írót, zeneszerzõt adott volna a világnak." "Csodálatra méltó e nemzet veszély idején megnyilvánuló összetartása." "Ez a nemzet sokat szenvedett a történelem során, mégis meg tudta tartani azonosságát." "Ez a nemzet mindig is a civilizáció élharcosa volt Európában." "Fennhéjázó, gõgös nemzet, mely megszokta, hogy uralkodjék." "Kevés olyan nemzet van Közép-Európában, mely oly sokat beszélt és oly keveset tett." "Vendégszeretõnek tartják magukat, pedig csak haszonlesõk." "Bármit is állítsanak magukról, az európai demokratikus normáknak sosem lesznek képesek megfelelni." Az etnocentrizmus indexet egyszerû leszámlálással alakítottuk ki, ahol a pozitív értéktartalmú itemeket a saját, a negatív értéktartalmúakat a másik nemzetre kellett igaznak ítélni, ahhoz, hogy az indexpontszám növekedjék.

5. Erdélyben a következõ személyek, illetve politikai intézmények szerepét kellett megítélni aszerint, hogy súlyosbítják vagy mérséklik a románok és magyarok közötti konfliktust: Ion Iliescu, Emil Constantinescu, Vatra Romaneasca, a románok általában, a romániai magyarok általában, az RMDSZ, Tõkés László, Markó Béla, Gheorghe Funar, az EU, a NATO, az ENSZ. Szlovákiában a következõkre kérdeztünk rá: Vladimir Meciar, Rudolf Schuster, Matica Slovenska, a szlovák közvélemény, a szlovákiai magyar közvélemény, a Magyar Koalíció Pártja, Duray Miklós, Bugár Béla, Csemadok, EU, NATO, ENSZ. Faktorelemzéssel aggregáltuk az egyes ágensek szerepét. Erdélyben a román, a magyar és a nemzetközi ágensek dimenziója különült el, Szlovákiában hasonló módon a magyar, a szlovák és a nemzetközi ágensek szerepére vonatkozó megítélések kerültek egy-egy dimenzióba.

6. Az "ethnic" változó kétértékû változó. Ez biztosítja, hogy nominális mérési szentje ellenére a regressziós útmodellbe szerepeljen. Mivel az 1-es érték a magyarokat, a 2-es érték a románokat jeleníti meg, a negatív béta együttható azt jelzi, hogy a románokban kisebb a feszültség észlelése.

7. A státus változó az iskolázottságot, az egy fõre jutó jövedelmet és a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságot tartalmazó fõkomponens.