Szabari Vera
A SZOCIOLÓGIA GYARMATOSÍTÁSA?
(Beszámoló a Magyar Szociológiai Társaság 1999. évi közgyûlésérõl)


A Magyar Szociológiai Társaság (MSZT) 1999. december 10-én tartotta éves közgyûlését a Magyar Tudományos Akadémián. Az összejövetel célja a közgyûlés esedékes feladatainak ellátása volt, valamint három témában kerekasztal beszélgetést szerveztek a jelenlévõknek.

I.

A közgyûlés alkalmával Tamás Pál, a MSZT soros, leköszönõ elnöke értékelte a Társaság ez évi feladatait és eredményeit. Elsõként a Társaság keretein belül mûködõ szakosztályi rendszert tekintette át, mely szerinte ebben az évben nem volt képes teljesíteni a létrehozásakor kitûzött elvárásokat. A szakosztályi összejövetelek ritkák, túlságosan alkalomszerûek az érdemi tudományos munkához. A Társaság tevékenysége második mozzanataként a negyedévente megjelenõ Szociológiai Szemlének mûködtetését említette (a téma a délutáni harmadik kerekasztalnak is részét képezte). A Társaság harmadik feladata a szakmai konferenciák megszervezése és a szakmai díjak kiosztása. Az 1999-ben megrendezett "Tíz éves a rendszerváltás" konferencia pozitív értékelést kapott, az összejövetel médiavisszhangja a szervezõk elképzeléseit is felülmúlta. A Társaságnak két díj odaítélésében kellett döntenie. Az Erdei Ferenc emlékérmet 35 év alatti, könyvet (illetve tanulmányt) publikáló fiatal szociológus kaphatja meg. Idén ezt a díjat nem osztják ki. A másik díj, a Polányi Mihály díj, amelyet 1998-ban alapítottak, az év szociológiai könyvét és az év szociológiai tanulmányát jutalmazza. Ennek kiosztását tavaszra halasztották, mivel az év végéig még további szociológiai mûvek kerülhetnek kiadásra.

A közgyûlésen szóba kerültek szervezeti kérdések is, mint a Társaság anyagi alapjainak újragondolása és egy reformbizottság szervezeti változtatásokkal kapcsolatos megbízása. A szakma túlélése érzékelhetõen jelentõs problémaként volt jelen az összejövetelen, ezt jelezték a kiválasztott témák és erre utalt a jelenlévõk csekély száma is. A soros tisztújítás részeként változás következett be az elnökség összetételében. Tamás Pál átadta elnöki jogkörét Csákó Mihálynak, aki a Társaság 2000-re megválasztott elnöke. A közgyûlés megválasztotta 2001. évre elnökét. Két jelölt (Rozgonyi Tamás és Szirmai Viktória) közül a közgyûlés Szirmai Viktóriát választotta a 2001. évre. Kovách Imre lemondott titkári tisztségérõl és helyét Tibori Tímea vette át. Tamás Pál a Társaság köszönetét fejezte ki sokéves fáradozásaiért a visszavonult titkárnak.

II.

Az elsõ kerekasztal megbeszélés témája a magyar szociológia helyzetének értékelése volt. A vita kapcsolódott a Replika címû folyóirat 1998. decemberi számában megjelent cikkekhezi. A kerekasztal három meghívott vendége Bruszt László, Tamás Pál és Fazekas János volt.

Bruszt László szerint a Csepeli György és Örkény Antal által vázolt helyzetii megváltozott. Az általuk bemutatott kép az átmeneti idõszak egy pillanatára érvényes, ami mára elmúlt. Ma már nem lehet gyarmatosításról beszélni. Az érdeklõdés lecsökkent a régió iránt, melyet korábban mint élõ laboratóriumot használtak a gyors társadalmi változások tanulmányozására a nyugati szakemberek. A nyugati kutatók jelentõs része kivonult a kelet-európai régióból, ezzel elérve azt, hogy csak azok jönnek, akik ténylegesen érdeklõdnek a térség iránt. Változatlanul megmaradt néhány nagyobb szervezet amely anyagi támogatást nyújt a régiónak, de ezek száma csökkent. A változás negatív oldala, hogy az intézményi, strukturális keretek leromlottak, hiányzik az anyagi bázis. Bruszt László úgy véli nem gyarmatosítás, hanem izoláció és elszegényedés jellemzõ a térségre.

Farkas János úgy fogalmazott a magyar szociológia jelenlegi helyzetérõl, hogy "a szociológia elvesztette diszkrét báját". Az 1970-80-as évekre jellemzõ konfrontáció után az 1990-es években elbizonytalanodott a hazai szociológia. A kolonizációs tézis annyiban igaz, hogy a nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban létezik bizonyos asszimetria, ami leginkább a pénzek elosztásában és odaítélésében érvényesül. A hazai kutatók viszont jelentõs egyéni kapcsolati tõkével rendelkeznek, melyet "közkincsé" kellene tenniük.

Tamás Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a Csepeli György és Örkény Antal által írt cikk egy sajátos metszetet mutat be az 1990-es évek eleji állapotokról, de mire ez az írás Magyarországra került, már le is zárult az általuk ábrázolt idõszak. Szerinte a nyugati kutatók különbözõ érdeklõdésbõl fordulnak a keleti régió felé. Ilyen típusok lehetnek a "hivatásos ördögûzõk", az újbaloldaliak, az újjobboldaliak vagy a specialisták, akik a szociológiai egy adott területén együttmûködnek a hazai kutatókkal. Ha földrajzi szempontból közelítjük meg a kérdést, Magyarország határaival véget érnek az intézményi keretek, mert keletebbre támogatás híján a nemzetközi kapcsolatokat is ápoló szakmai intézmények felbomlottak. Ez a probléma hazánkban sem megoldott, nem alakult ki mûködõképes támogatási rendszer.

Kovách Imre szerint a mai helyzet nem értelmezhetõ gyarmatosításként. A szakma nyitottabbá vált és ha a magyar vagy kelet-európai kutatók hátrányosnak értékelik helyzetüket, azért nagyrészt nem a nyugati kutatók a felelõsek. Különbséget tett a nyugat-európai lehetõségek és az észak amerikaiak között. Magyarországnak jók az esélyei az Európai Unió által kínált rendszerben. A magyar szakma kevésbé követte a paradigmaváltást, amely a valósághoz közelibb problémák felé irányította a nemzetközi szociológiát. Szerinte a jövõben ehhez kell alkalmazkodni a hazai szociológiának is. Farkas János ehhez a gondolathoz kapcsolódóan elmondta, hogy az EU által leginkább támogatott témák, mint az információs társadalom, az egészségügyi kérdések, a munkaviszonyok megváltozása, vagy a regionális kérdések megválaszolása segíthetnek a hazai szociológia megerõsödéséhez és nemzetközivé tételéhez.

III.

A második kerekasztal beszélgetés a szociológus képzés és a munkaerõpiac kapcsolatáról szólt. A vitát Hrubos Ildikó vezette, aki elmondta, hogy a hazai szociológusképzés volumene megnõtt: míg 1990-ben kb. 130 fõ kapcsolódott be a szociológusképzésbe az ELTE Szociológiai Intézetében és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, addig 1999-ben ez a szám meghaladta a 800-at. A régiek mellett új intézetek is részt vesznek az oktatásban, mint a szegedi József Attila Tudományegyetem, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, valamint a Budapesti Mûszaki Egyetem. A hallgatók számának gyors növekedése ugyan megfelel a nemzetközi trendnek mégis egy sor megoldásra váró problémát felvet. A legégetõbb kérdés, hogy a képzés befejeztével hol helyezkedhetnek el a végzett hallgatók?

A vita három meghívott vendége: Sterk Péter, Máth András (mindketten, mint munkaadók egy-egy közvélemény illetve piackutató cég, a Szonda Ipsos és a GFK képviselõjeként) és Vedres Balázs (jelenleg Ph.D. hallgató a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen) volt.

A munkaadói oldal részérõl a jelenlévõk elmondták, hogy a hozzájuk forduló végzett vagy jelenlegi hallgatók nehezen alkalmazhatók, mert nem megfelelõen képzettek. Máth András szerint "legnagyobb hiányosságuk a valóság". A képzés nincs összhangban a munkaerõpiac elvárásaival, mert a hallgatók módszertani képzettsége nem megfelelõ.

Róbert Péter szerint a munkaerõpiac és az oktatási rendszer kapcsolatának két lehetséges alternatívája van: a porosz típus, ahol jól képzett, egy-egy státushoz megfelelõ képzettségû munkavállalóra van szükség és az angolszász modell, ahol egy átlagosan képzett, jól tovább képezhetõ munkavállaló specifikus képzése a munkaadó feladata. A kérdés az, melyik válik a magyar oktatási rendszer jövõjévé?

Tamás Pál szerint - hasonlóan Máth Andráshoz - a hallgatók nem elég fogékonyak a létezõ társadalom problémái iránt. A hallgatók nem tudnak projecteket készíteni és végigvinni, határidõre dolgozni. Ennek egyik oka, hogy az õket tanítók sem készültek fel az újabb fajta kihívásokra.

A képzés és a munkaerõpiac kapcsolatának tárgyalása leginkább a piackutató cégek szemszögére korlátozódott, ezzel is jelezve, hogy milyen kevés lehetõség van a frissen végzett szociológusok számára szakmában való elhelyezkedésre. A képzéshez nem kapcsolódik világosan meghatározható professzió. Bár a hallgatók létszámának növekedése mindenképpen pozitív a hazai szociológia számára, ugyanakkor a rendelkezésre álló feltételek nem megfelelõek a megnövekedett létszámú hallgató korszerû oktatásához. A további pénzügyi megszorítások a szakmai képzés széteséséhez vezethetnek.

IV.

A harmadik kerekasztal beszélgetés témája a hazai tudományos könyv- és folyóiratkiadás volt. A meghívott vendégek között volt Gyurgyák János, az Osiris Könyvkiadó képviseletében. A hazai könyvkiadás 1989 és 1991 között jelentõs változáson ment keresztül. A kialakult helyzetet a könyvek három kategóriájával jellemezte. Az elsõbe tartoznak azok, amelyeknek van felvevõpiaca, jól eladhatóak. Például a tudományos ismeretterjesztõ könyvek, a tudományos monográfiák és a felsõoktatási tankönyvek. Ebbe a kategóriába sorolt könyvek szerzõi általában jól ismertek, nevük garancia a kiadók számára. A második kategóriába tartoznak a "kvázi" könyvek, amelyek nem kerülnek a könyvesboltokba, nem a kereskedelmi csatornákon keresztül jutnak el az olvasókhoz. Ide tartoznak például egy-egy kutatás vagy tudományos munka végén megjelent kiadványok, melyek szerzõi nem kerültek kapcsolatba kiadókkal. A harmadik kategóriába azok a könyvek tartoznak, melyek nem készültek el. Ezek a munkák általában meglévõ, pályázati pénzekbõl készülnek, de a könyv megjelentetése, már nem cél és mód sincs rá. Gyurgyák János által - csak tájékoztató jelleggel - kiemelt kategóriákat a jelenlévõk is alkalmasnak találták a téma megvitatásához. Általános problémaként jelentkezett, hogy a második kategóriába sorolt könyvek, hogyan válhatnak "valós" könyvekké. Többekben felmerült, hogyan alakul a második és a harmadik kategóriába besorolt könyvek helyzete? Mi fog történni a piacon nem eladható könyvekkel? Hogyan jelenhetnek meg fiatal szerzõk elsõ illetve második könyvei?

Megoszlottak a tapasztalatok a könyvek minõségi és mennyiségi problémáiról is. A panel résztvevõi közt Tamás Pál inkább az utóbbi, Tardos Róbert az elõbbi mozzanatot helyezte elõtérbe. A vitához szóló Róbert Péter szerint nem annyira mennyiségi, mint minõségi probléma mutatkozik a hazai könyvpiacon és emellett nem megfelelõ a magyar kiadványok nemzetközi megjelenése is.

A kerekasztal-beszélgetésben résztvevõ Terestyéni Tamás a Jel-Kép fõszerkesztõjeként a lap sajátos profíljára és a folyóiratok "internetesítésének" néhány általánosabb kérdésére hívta fel a figyelmet.

i Replika 1998. decemberi számában a Tudomány gyarmatosítása címmel jelent meg a témáról összeállítás. E számban a témához kapcsolódóan a következõ tanulmányok jelentek meg: Hadas Miklós: Bartók, a természettudós, Csepeli György, Örkény Antal és Kim Lane Scheppele: Kelet és nyugat között, Andorka Rudolf: A nemzetközi társadalomtudományos együttmûködés elõnyei, Zuzana Kusá: Szerzett vagy örökölt immunhiány? Alaina Lemon és David Altschuler: Kinek a társadalmát gyarmatosították? Csepeli György, Örkény Antal és Kim Lane Scheppele: Válasz bírálóinknak és támogatóinknak.

ii Csepeli György és Örkény Antal szerint az új, posztszocialista valóság kihívásaira a szociológia nem volt képes megfelelõ válaszokat adni a régióban. A kulturális szféra merevsége miatt egyre romlottak az anyagi feltételek. A finanszírozási rendszerek összeomlottak, de az intézményi keretek megmaradtak. A korábbi tudományos mûvek elvesztették hitelüket és nem indultak új életmûvekre alapozott pályák. Ilyen állapotok jellemezték a magyar szociológiát is, mikor "nyitottá" vált a nyugati kutatók számára. A cikkben a szerzõk azt kívánták megvizsgálni, milyen hatásokkal járt a Közép- és Kelet-Európába történõ nyugati behatolás a társadalomtudományok területén. Ezt nevezték gyarmatosításnak. A "gyarmatosítás" hatásai: a keleti régió kutatói puszta adatszolgáltatókká válnak, nyugati kutatók elõjogai a nemzetközi adatbázisok fölött, agyelszívás, aszimmetrikus pályázati feltételek.