Erdei Ferenc emlékérem
Az MSZT az Erdei emlékérmet évente ítéli oda 1-3, 35 év (kisgyermekes, korábban, vagy aktuálisan GYES-en lévők esetében 40 év) alatti szociológusnak, akik az elmúlt években ígéretes szakmai tevékenységet végeztek. A díj odaítéléséről az Elnökség dönt a felkért Bizottság jelölése alapján. A jelöltnek a következő formai követelményeknek eleget kell tenni:
- A jelölt tagja legyen az MSZT-nek. Az MSZT saját díjával kiemelkedő szakmai munkájukért elsősorban olyan fiatal kollegákat kíván jutalmazni, akik tagjai a Társaságnak.
- A jelöltek közül azok jöhetnek számításba, akik könyvet, könyv-terjedelmű írásművet (egyetemi jegyzet, doktori, kandidátusi disszertáció, dokumentum gyűjtemény) alkottak.
- Az emlékérmet azok is megkaphatják, akiknek több tanulmány jellegű publikációjuk van tanulmánykötetben, neves hazai folyóiratokban.
- A kiemelkedő szakmai teljesítmény mindenképpen tudományos publikációkban nyilvánuljon meg. Az írásművek témájának szociológiai jellegűnek kell lennie.
- Interdiszciplináris társadalomtudományi műveknél is követelmény, hogy azok döntően szociológiai szemléletűek, a szociológia módszereit alkalmazóak illetve a szociológiában hasznosíthatóak legyenek.
- Formai feltétel, hogy az Elnökség megkapja a jelölt részletes szakmai életrajzát, tudományos tevékenységének ismertetését és teljes publikációs listáját.
Az Erdei érem kiemelkedő szakmai teljesítményt jutalmaz. Az MSZT fenntartja a jogot, hogy az emlékérmet ne adja ki minden évben.
Erdei díj nyertesei:
|
Év |
Név |
|
2024 |
Katona Noémi |
|
2023 |
Pósfai Zsuzsanna |
|
2022 |
Jelinek Csaba |
| 2021 |
Éber Márk Áron |
|
2020 |
Havas Ádám Neumann Eszter |
|
2019 |
Czirfusz Márton |
|
2018 |
Gregor Anikó |
|
2017 |
Bocsi Veronika |
|
2016 |
Gagyi Ágnes |
|
2015 |
Kmetty Zoltán |
|
2014 |
Kovács Klára |
|
2013 |
Sik Domonkos |
|
2012 |
Nem került kiadásra |
|
2011 |
Zombory Máté |
|
2010 |
Huszár Ákos |
|
2009 |
Szabari Vera |
|
2008 |
Csizmadia Zoltán |
|
2007 |
Veres Valér |
|
2006 |
Takács Károly |
|
2005 |
Vedres Balázs |
|
2004 |
Bartus Tamás |
|
2003 |
Bukodi Erzsébet |
|
2002 |
Letenyei László |
|
2001 |
Albert Fruzsina Dávid Bea |
|
2000 |
Csite András Enyedi Zsolt |
|
1999 |
Nem adták ki |
|
1998 |
Prónai Csaba Fábián Zoltán |
|
1997 |
Nagy Beáta Tóth István György |
|
1996 |
Krémer András Imre Anna |
|
1995 |
Nem adták ki |
|
1994 |
Nem adták ki |
|
1993 |
Csoba Judit Dessewffy Tibor Nagy Péter Tibor Szántó János |
|
1992 |
Krémer Balázs Setényi János Szántó Zoltán |
|
1991 |
Bozóki András Kelemen Gábor - Nyírő András Szakadát László - Szakadát István |
|
1990 |
Antal Z. László Szakolczai Árpád |
|
1989 |
Gyekiczky Tamás Kabai Imre Zoltán |
|
1988 |
Rudas Tamás Szabó Máté |
|
1987 |
Fokasz Nikosz Magyar Bálint Róbert Péter |
|
1986 |
Nem lett kiadva |
|
1985 |
Bokor Ágnes Pokol Béla |
|
1984 |
Bakonyi Péter Tausz Katalin |
|
1983 |
Füstös László |
|
1982 |
Mátyus Alíz Tamás Pál |
|
1981 |
Harcsa István |
|
1980 |
Erdei Ferencné Makói Erdei Múzeum |
|
1980 |
Csepeli György Vági Gábor |