Szociológiai szemle

2025/4. szám
“We had to work even during Covid… They came, only the income was less.” Victims of human trafficking during the pandemic
Windt Szandra
A magyarországi emberkereskedelem elleni intézkedések 2019 óta látványos fejlődésen mentek keresztül, amit az ügyek számának emelkedése is jelez. Ez a változás több, egymástól független, de egymást erősítő tényező együttes hatásának köszönhető. Bár a Covid19-világjárvány 2020 és 2022 között példátlan utazási korlátozásokat eredményezett, az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnözői hálózatok továbbra is működtek, és kiemelkedő alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot. A 2021 és 2024 között zajlott kutatás azt vizsgálta, milyen hatással volt a pandémia a magyarországi emberkereskedelemre és kényszermunkaesetekre. A világjárvány 2020 márciusától alapvetően befolyásolta mindennapi életünket, különböző járványhullámokon keresztül alakította a kizsákmányolás formáit. A kutatás során kiderült, hogy a járvány hatása nemcsak a kizsákmányolás céljától függően változott (például szexuális, munkacélú vagy egyéb), hanem attól is, hogy ki hogyan érzékelte azt: az áldozatok, a velük dolgozó szociális szakemberek és a jogalkalmazók eltérő tapasztalatokról számoltak be. A legmarkánsabb változás a szexuális célú kizsákmányolás területén volt megfigyelhető, ahol a kereslet visszaesése jelentős bevételkiesést és lehetőségszűkülést eredményezett. A kutatás egyik kiinduló feltételezése az volt, hogy a Covid19-világjárvány különösen hátrányosan érintette az emberkereskedelem áldozatait, akik kiszolgáltatottságuk miatt fokozott nehézségekkel szembesültek. A jelenség megismerése érdekében áldozati interjúk készültek: 2021 ősze és 2024 februárja között összesen 18 beszélgetés olyan személyekkel, akik védett szállásokon éltek, és korábban emberkereskedelem áldozatai voltak. Az interjúk lehetőséget teremtettek arra, hogy viszonylag rövid időn belül képet kapjunk a világjárvány közvetlen és közvetett hatásairól az érintettek szemszögéből.
The domestic response to human trafficking has undergone significant progress since 2019, as evidenced by the increase in the number of cases and the result of several independent yet mutually reinforcing processes. Although the Covid-19 pandemic (between 2020 and 2022) has brought unprecedented travel restrictions, criminal groups involved in human trafficking have continued to flourish and have demonstrated a high degree of adaptability. The research, which took place between 2021 and 2024, examined the impact of the pandemic on domestic human trafficking and forced labour cases. The impact of the pandemic, which has defined all of our lives since March 2020, and which sought to assess the effects of the different epidemic waves, was still part of everyday life in the first two years of the study period. The pandemic affected different exploitation purposes (sexual, labor and so-called other) differently, and the effects were interpreted and perceived completely differently by the victims of the acts, the social workers working with the victims and the majority of law enforcement officers. The biggest impact on sexual exploitation was the decline in demand, income and opportunities. One of the hypotheses of the research was that victims of human trafficking were negatively affected by the Covid-19 pandemic, facing even more difficulties due to their vulnerability. Victim interviews were conducted to investigate this. These provided an opportunity to try to examine the effects of the pandemic after a relatively short period of time. Between autumn 2021 and February 2024, 18 interviews were conducted with residents of shelters for victims of human trafficking.
Kulcsszavak: emberkereskedelem, áldozat, Covid19-pandémia
Kulcsszavak angol: human trafficking, victim, Covid-19 pandemic