SZEKCIÓFELHÍVÁSOK

1. Szociológiai tudástermelés és közjó: módszertani kérdések participatív nézőpontból

Szekciószervező: Lajos Veronika (ME), Németh Krisztina (KRTK), Gábriel Dóra (KRTK), Luxné Prehoda Anna (PPKE)

A Magyar Szociológiai Társaság Kvalitatív Szakosztálya szakosztályi szekciót szervez „Szociológiai tudástermelés és közjó: módszertani kérdések participatív nézőpontból” címmel, az MSZT 2022-es vándorgyűlésének témájához kapcsolódva.

 

A szekcióba olyan előadásokat várunk, amelyek elsősorban kvalitatív módszertani szempontból vizsgálják a szociológiai tudástermelés és közjó kérdéseit és összefüggéseit, különös tekintettel hazai társadalmi folyamatokra, valamint reflektálnak a kutatási eredmények előállításának, szakmai és társadalmi hasznosításának folyamatára. Hogyan választható szét az egész társadalmat (public) és a személyeket érintő (private) közjó napjaink társadalmában? Hogyan befolyásolja a szociológia feladatáról ‒ szociológia mint tudomány, „köztudomány” (Huszár 2008) avagy „közszociológia” (Burawoy 2006) ‒  való gondolkodás a vizsgálat elméleti és módszertani kereteit, és ez milyen lehetőségeket nyújt az eredmények visszacsatolására és a társadalmi hasznosításra? Hogyan alakítja mindez a szociológiai vizsgálatok szemléletét és módszertanát? Mekkora szerep jut az érzelmi érintettségnek a közjóról és közügyekről való gondolkodásban, a kutatási témaválasztásban és magában a kutatásban? Hogyan alakítja az érzelmi érintettséget, a kutatói pozicionalizáltságot és a kutatott témához való viszonyt például a közösségi média, vagy az állami támogatásokhoz való hozzáférés? Milyen kutatásmódszertani kihívásokat és újdonságokat rejt magában a közjóról való gondolkodás és a szociológiai tudástermelés átalakulása? Milyen kapcsolatban áll a szolidaritás és a közjó (Gruijters 2016), valamint a szociológiai kutatás? Jelenthetnek-e választ a szociológiai tudástermelés válságára (Szelényi 2016) illetve a közjó növelésére (Burawoy 2006, Huszár 2008) a különféle részvételi módszertanok, és egyáltalán milyen mértékben (és milyen léptékben) képzelhető és várható el a szociológiától a közvetlen társadalmi hasznosság, a közjó növelése?

 

A szekció előadóinak rövid (10 perces) prezentációit követően a világkávézó módszerével (Gáspár et al. 2014) folyik a szakmai eszmecsere. A résztvevők 2–3 asztal körül ülnek, és egy-egy közösen meghatározott témát járnak körbe, amely témakörök kapcsolódnak az előadók témáihoz. A beszélgetést egy asztalgazda moderálja. Az asztaltársaságok 15 percenként rotálódnak, így mindenki hozzászólhat a különböző témákhoz, miközben participatív módon hozunk létre közös tudást a közjó és a szociológiai kutatások összefüggéseiről, a különféle módszertanok ebben játszott szerepéről.

 

Felhasznált irodalom

Burawoy, Michael (2006): Közérdekű szociológiát! Replika, (54–55): 35–66.

Gáspár, T., Király, G. és Csillag, S. (2014). Fehér asztal mellett. A világkávézó részvételi technika szemlélete és módszertana. Kovász, 18(1–4), 11–41.

Gruijters, R.-A. (2016). Solidarity, the Common Good and Social Justice in the Catholic Social Teaching within the Framework of Globalization. Philosophia Reformata, 81(1), 14–31.

Huszár Á. (2008). A tudomány: köztudomány Megjegyzések Burawoy közszociológiai programja kapcsán. Replika 61:1-10.

Malewska-Szałygin, A. (2020). Emotions and Civility – Everyday Talks about Politics with Rural Inhabitants of Southern Poland. Intersections. East European Journal of Society and Politics, 6(2)

Szelényi I. (2016). A szociológia hármas válsága. socio.hu 6(1): 118–126.

 

 

2. A családok iskolai bevonása és az iskolai egyenlőtlenségek

Szekciószervező: Pusztai Gabriella (DE), Fényes Hajnalka (DE)

A Magyarországra vonatkozó nemzetközi és hazai tanulói teljesítménymérések egyik, hosszú ideje változatlan megállapítása, hogy kiemelkedően nagy különbségek mutatkoznak az iskolák között a tanulói kompozíció tekintetében. Az általános iskolák felső decilisébe olyan intézmények tartoznak, amelyekben a diplomás szülők aránya meghaladja a 60%-ot, miközben az iskolák alsó kvintilisébe döntően alapfokú végzettségű szülők gyermekei járnak. Középfokon a felső decilisben a diplomás szülők aránya felkúszik egészen 70-75%-ig. A szülői iskolázottság döntő hatással bír a szülők otthoni gyermeknevelési tevékenységének tartalmára, minőségére, a szülői aspirációkra, s sokszálú közvetítő mechanizmus révén végül is a tanulók iskolai teljesítményére, így erőteljes a teljesítménykülönbségek társadalmi meghatározottsága is. Az iskolák tanulótársadalmának összetétele részben regionális és településszerkezeti okokkal magyarázható, másrészt a szülőknek azzal a meggyőződésből eredő döntéseivel, mely szerint az iskolakompozíció visszahat a tanulói teljesítményre, s  ezáltal saját gyermekeik karrierjére. Ennek eredményeképpen tanulói kompozíció egyenlőtlenségei erőteljesek, s így az iskolarendszer jelentős szegmenseiben alacsony státusú, iskolázatlan, az iskolával kapcsolatban kedvezőtlen tapasztalatokkal rendelkező, a pedagógusokkal szemben bizalmatlan, a tanulásba való befektetést értelmetlennek vélő és a hatékony gyermeknevelés gyakorlataiban járatlan szülőtársadalom képezi a tanulók hátterét. Azok a pedagógusok, akik ezekben az iskolákban eredményt érnek el, munkájuk során első lépésben a hatékony oktatáshoz szükséges együttműködést teremtik meg a szereppartnerekkel, elsősorban az iskola közvetlen környezetét jelentő szülőtársadalommal. Nemzetközi összehasonlításban a hazai szülő-pedagógus kapcsolattartás intenzitása gyenge.

Az előadások arra a kérdésre keresik a választ, hogy milyen, eddig feltáratlan társadalmi tényezők befolyásolják ennek az együttműködésnek az alakulását. 

 

 

3. Egyenlőtlenség a háztartáson belül

Szekciószervező: Sik Endre (TK, ELTE)

2001 óta minden év áprilisának első keddje a „láthatatlan családi munka” ünneplésére szolgál. No persze nők számára a láthatatlan munka nem csak látható, de kézzel fogható része is a világnak. Mint azt közel negyedszázada írtam: „Hogy mi tekinthető otthoni munkának? Noha a hétköznapi életben ritkán kerül sor arra, hogy feltegyük magunknak ezt a kérdést, a válasz nem olyan egyszerű és magától értetődő, mint első pillanatban gondolnánk, de nem is olyan ártatlan, amilyennek tűnik. Gondoljunk csak egy átlagos családra, ahol, ha a férj mosogat, akkor hajlamos azt állítani (s a feleség ezt valószínűleg el is fogadja), hogy ez nem más, mint a feleségnek nyújtott “segítség”. Ha a feleség mosogat, akkor ezt munkának mondják, mivel ez a női lét természetes eleme, hiszen “ők értenek hozzá”, „nem hoz pénzt a családnak”, “anyám(d) is maga csinálta”, stb. És persze az azonos tevékenység eltérő elnevezése attól függően, hogy férfi vagy nő végzi, nem öncélú játék mert ezzel azt közöljük környezetünkkel (elsősorban gyerekeinkkel), hogy a mosogatás a családon belüli munkamegosztás részeként a nő dolga, s férfi ezt csak alkalmilag, s nem munkaképpen, hanem kedvtelésből, szeretettől hajtva, sajnálatból, nevelési célzattal, de semmiképpen sem munkaként vagy kötelességből végzi (Sik Endre, 1999: Megközelítések a munka szociológiájához, BKE KTI, Budapest, Kézirat, 7. oldal)

Az otthoni munka és szabadidő elosztása, a jövedelem felhasználása, a fogyasztás és/vagy a beruházás, mind olyan döntési helyzeteket jelentenek, amelyek a háztartástagok közötti szerepmegosztástól és/vagy hatalmi viszonyoktól függenek. E folyamatok megismerésére irányuló OTKA kutatás során született tanulmányok alapján állítottam össze egy szekció alapját (három-öt előadást), amihez lehet csatlakozni olyan kollégáknak, akiket foglalkoztat ez a problémakör. Kvalitatív kutatásokon alapuló előadásokat is szívesen látunk, amelyek segítenek jobban megérteni a háztartásokon belül történő döntések finom mechanizmusait, de örülünk, ha lennének olyan, a háztartás-gazdaságtannal foglalkozó, közgazdászok, akik részt tudnának venni a vitában.

A tervbe vett előadások a háztartások "működésének" közgazdasági és szociológiai elméleti kérdéseivel és a szakirodalom ezzel kapcsolatos fontosabb hipotéziseivel, a háztartástagok háztartásközi kapcsolatainak szerkezetével és kapcsolati tőkéjével, és a háztartást alkotó párok egymáshoz képesti egyenlőtlenségeivel (ide értve a fogyasztás és az értékrend különféle metszeteiben (bizalom, boldogság, anómia, stb.) megnyilvánuló folyamatokat) foglalkozna.

 

4. Szociográfia és a magyar társadalmi valóság

Szekciószervező: Tóth Pál Péter (KSH NK)

A hazai szociográfiai hosszú története után társadalmi mozgósító erővé 1937-38-at követően vált. Ekkor kezdődött a Magyarország felfedezése könyvsorozat története Erdei Ferenc, Féja Géza, Szabó Zoltán műveivel. Ezt követően ez a történet több mint harminc éves lappangás után 1970-ben Mocsár Gábor Égő arany című könyvével folytatódott. Az azóta megjelent több mint félszáznál alkotás az önmagát alig ismerő társadalom tükre kívánt lenni.

A “való világ” feltárására szerveződő sorozat, ha bukdácsolva is, de sikeresen túlélte a Kádár-rendszert. A rendszerváltoztatással – a szabad szólással? – csökkent az írott és a kimondott szó ereje, devalválódott a tényfeltárás társadalomformáló szerepe. Ennek ellenére a szociográfiai irodalom a megváltozott társadalmi-gazdasági-politikai viszonyok között is próbál egykori küldetésének megfelelni. A könyvek sorát Friesz-Kovács Kamilla tollából 2021-ben megjelent Volt egyszer egy Orion... című műve zárja.

Meggyőződésünk, hogy a szociográfiára talán soha nem volt nagyobb szükség, mint a több mint három évtizede tartó, a társadalmat alapvetően átrendező változások közepette. A helyzet azonban ma sem egyszerű, a szociográfusok mindig az irodalom páriái voltak, pedig a valóságfeltárás munkaigényes, sok utazással, terepmunkával jár, költséges műfaj, amire csak külön támogatással lehet vállalkozni.

A helyzet napjainkban sem egyszerű a szociográfus számára. Alapkérdések tisztázatlanok Joggal vetődik fel például az a kérdés „Mi a szociográfia?” A szociológia „könnyűműfaja”? Vagy valami más? Egyáltalán ki a szociográfus? Kérdéses továbbá. hogy vannak-e szociográfusok illetve hogy van-e szükség, igény ma a szociográfiára, ha azok akikről szól alig olvasnak, akiknek szól azokat nem érdekli, aki pedig esetleg olvassa az nem kompetens, hogy használja annak a világnak a jobbításában, amelyről a szociográfia hírt ad? Meggyőződésünk, hogy a szociográfia (művelése, népszerűsítése és oktatása) aktívan hozzá kíván járulni a társadalom önképének erősítéséhez, az emberek életminőségének javításához, az esélyegyenlőség megteremtéséhez, a társadalmi kohézió megerősítéséhez.

 

A szekcióülés előadásai – reményeink szerint – a fentiekben megfogalmazott kérdésekkel, a magyar szociográfia kiemelkedő eredményeivel, múltjával, jelenlegi helyzetével és jövőbeli lehetőségeivel foglalkoznak.

 

 

5. Gyermekvállalás: magánügy vagy társadalmi felelősség?

Szekciószervező: Szalma Ivett (TK, BCE), Murinkó Lívia (KSH NK), Takács Judit (TK)

A mai európai társadalmak számos demográfiai kihívással néznek szembe: ezek közül az egyik legfontosabb a termékenységnek az 1970-es évek óta tartó csökkenése, melynek következtében a teljes termékenységi arányszám a legtöbb európai országban a helyettesítési szint alatt van (Sobotka 2004). A csökkenő termékenységi trendek miatt sok ország pronatalista intézkedéseket és programokat vezetett be.

A pronatalista politikákkal kapcsolatos tisztánlátást nehezíti, hogy azok nagyon sokfélék lehetnek. Általában az észak- és nyugat-európai országok a pronatalista politikákat tágabb értelmezik, és olyan intézkedéseket is oda sorolnak, mint a családok rugalmas gyermekgondozási lehetőségekkel való támogatása és a munka és a magánélet összeegyeztetését célzó politikák. Ezekben az országokban a reprodukcióval kapcsolatos döntésekre többnyire egyéni ügyként tekintenek.

Mindeközben a kelet-közép-európai országokban a pronatalista politika egy szűkebb koncepcióját veszik figyelembe, amely elsősorban a gyermekvállalás anyagi ösztönzőit foglalja magában. Ezekben a társadalmakban a gyermekvállalásra gyakran társadalmi felelősségként (is) tekintenek. Ebből adódóan ebben a térségben a tudatos gyermektelen lét választása kevésbé elfogadott, mint az észak- és nyugat-európai társadalmakban (Merz & Liefbroer, 2012). Így ezekben a pronatalista társadalmakban a reproduktív választások korlátozottak, mivel a közvélemény jelentős része szerint szülőnek, különösen anyának lenni kötelesség (Russo 1976, Szalma 2021), és az anyai szerepet a nők életének elsődleges céljának kell tekinteni (McCutcheon 2020). A férfiaknak azonban ezekben a társadalmakban is nagyobb a szabadságuk a reproduktív döntéseikben, például a szülővé válás normatív korhatára tekintetében, azonban rájuk is meghatározott szerepkörök várnak, mint például a pénzkereső tevékenység választása a gondozási feladatok helyett (pl. Spéder 2011).

Az empirikus adatok alátámasztják ezt a megosztottságot: a European Values Study (2017–2020) adatai alapján azt találtuk, hogy a gyermekvállalást a társadalom iránti kötelességnek tekintők aránya 4% (Hollandia) és 83% (Bulgária) között mozog.

 

Ebben a szekcióban a gyermekvállalás és a gyermektelenség, az anyaság és az apaság megítélésével kapcsolatos előadásokat várunk, amelyek segítik megérteni, hogy milyen egyéni és társadalmi szintű tényezők játszhatnak szerepet abban, hogy magánügyként vagy társadalmi felelősségként tekintünk a gyermekvállalásra. A magyarországi helyzetet bemutató elemzések mellett szívesen fogadjuk a más országok példáit feldolgozó esettanulmányokat, a nemzetközi összehasonlító elemzéseket és az elméleti előadásokat is.

 

 

6. Közös (szöveg)elemzés - ego-dokumentumok a szociológiában

Szekciószervező: Vajda Júlia (ELTE), Vályi Réka (KRE, EMMI), Légmán Anna

Tizenegy évvel ezelőtt az MSZT 2011-es – „Kollektív traumák, határhelyzetek, természeti és társadalmi katasztrófák” konferenciájára készülve páran azzal egy olyan rendhagyó szekció megszervezését is javasoltuk, amelyen nem előadásokat tartunk s hallgatunk meg, hanem közösen elemzünk egy szöveget. A szekció meghirdetésre került, jelentkeztek is rá páran – azután az utolsó pillanatban többen azt kérték, hadd tartsanak mégis előadást. Ennek következtében a szekció kettészakadt: mi, akik meghirdettük azt, kiszálltunk, az előadni akarók pedig más vezetésével tartották meg a szekcióülést. Mi, az eredeti szervezők, s azok, akik ezután is fontosnak tartották az eredeti elgondolást, a későbbiekben egy ideig rendszeresen találkoztunk, s izgalmasabbnál izgalmasabb beszélgetéseket folytattunk a különböző hozott szövegek elemzése kapcsán. 

Éppen ezért most, tizenegy év elteltével, részben az akkori szervezők, szeretnénk „Közös (szöveg)elemzés - ego-dokumentumok a szociológiában” címmel újra megpróbálkozni egy olyan szekció meghirdetésével, amelyen megmutatjuk, hogy mennyire élvezetes is az a fajta közös gondolkodás, ahol nem „késztermékek” kerülnek bemutatásra, hanem együtt elemzünk szövegeket. Tesszük ezt azért, mert nemcsak, hogy hiszünk a közös gondolkodás erejében – abban, hogy akkor tudunk egymástól a legtöbbet tanulni, ha valódi interakcióba kerülünk egymással, s ugyanarról a szövegről közösen gondolkodva megismerjük egymás gondolkodásmódját, elemzési módszerének működését –, de meg is éltük ezt.

 

Ennek megfelelően azt szeretnénk kérni a „Közös (szöveg)elemzés” szekcióba jelentkezőktől, hogy egy-egy nagyon rövid, két-három, legfeljebb négy soros, ego-dokumentumból (interjúból, naplóból, memoárból stb.) származó, számukra igazán érdekes – s talán nehezen megfejthető – szövegrészletet, amelynek a közös elemzését szívesen vennék, keressenek ki, s azt küldjék el nekünk az egyuttelemzunk@gmail.com e-mail címre. Ugyanakkor szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez a fajta közös elemzés dekontextualizáltan „működik” a legjobban, ezért arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy mindenfajta komment nélkül küldje az általa ajánlott szöveget, s hogy azt ne mutassa meg előre más potenciális résztvevőknek. A szövegek beérkezése után a szervezők pedig majd végignézve az ajánlott szövegeket kiválasztanak hármat, amelyek közül a szekció résztvevői a helyszínen fogják közösen eldönteni, hogy melyiket elemzik. 

 

 

7. A közjavakhoz való hozzáférés térbeli egyenlőtlenségei: ideológiák és praxisok vidéki és városi terekben

Szekciószervező: Csurgó Bernadett (TK), Lajos Veronika (ME), Megyesi Boldizsár (TK), Tomay Kyra (PTE)

A magyar társadalomban a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek a felerősödő szuburbanizációs és dzsentrifikációs folyamatok mellett, illetve annak ellenére is növekednek. A térbeli-társadalmi szegmentálódásnak az elmúlt évtizedekben újabb és újabb dimenziói jelentek meg Magyarországon. A tér, a hely ahol élünk nagymértékben meghatározza és kijelöli a közjavakhoz való hozzáférés lehetőségeit az egyének és társadalmi csoportok számára egyaránt. Ugyanis a helyi közösséghez tartozás, a helyi identitás, a közjóért való helyi cselekvés a közös normák és értékek meghatározásának fontos alkotóeleme (Vercseg 2018). A polarizálódó terekben élők illetve a térbelileg is elkülönülő társadalmi rétegek és csoportok közjavakhoz (közoktatás, infrastruktúra, stb.) való hozzáférésének egyenlőtlensége folyamatosan nő és a vidéki és városi terekben egyaránt jelen van még, ha egyes formái különbözhetnek is.

Az emberi tapasztalatok helyhez kötöttsége ugyan napjainkban is állandó, ám annak értelmezési keretét egyre kevésbé határozza meg önmagában a földrajzi hely és az adott helyszínen érvényesített szemszög. Ennek következtében „egy időben nő a globális iránti fogékonyságunk és a lokálishoz fűződő viszonyunkban rejlő tudatosság” (Szécsi 2010: 333), vagyis az emberek viszonya jóval tudatosabb és reflektáltabb saját élethelyzetükhöz és azokhoz a földrajzi és társadalmi keretekhez, amelyeket nap mint nap szemtől-szembeni helyzetekben megtapasztalnak. Emellett fontos kiemelni, hogy a vidéki és városi területeken sajátos természeti/épített és kulturális közjavak vannak jelen.  Az ezek feletti rendelkezés és hozzáférés nagymértékben meghatározza az ott élők jóllétét, társadalmi pozícióját. Az ezekhez való hozzáférést szintén alapvetően alakítják a térbeli egyenlőtlenség struktúrái. Különösen érdekes ez a kérdés olyankor, amikor a helyi szinten megjelenő szereplők nem azonos közegből érkeznek, hanem az eltérő társadalmi-kulturális hátterű, értékrendű emberek közjóelképzelései találkoznak egy-egy település, vagy településrész kívánatos állapota - és fejlesztési irányai kapcsán. A szekcióban arra keressük a választ, hogy milyen eredménnyel és konfliktusokkal jár a településfejlesztés, -fejlődés szempontjából az eltérő társadalmi hátterű és kulturális beágyazottságú szereplők eltérő közjóértelmezése és az ezt megvalósító praxisa, legyen szó akár a városi beköltözéssel érintett vidéki kistelepülésekről, akár a civil szervezetek által felkarolt szegregált városnegyedek sorsáról vagy akár a menekültek segítéséről. Kérdés az is, kinek van joga, érintettsége megjelenni a saját közjóértelmezésével ezekben a helyi folyamatokban? És vajon mit ad hozzá a tágabb értelemben vett közjóhoz az egy-egy leszakadó/elöregedő/kiürülő településre, településrészre irányuló “megmentési kísérlet”?

 

A szekció célja, hogy a közjavakhoz való hozzáférés kérdését a térbeli egyenlőtlenségek szemszögéből az elmúlt évek empirikus kutatási tapasztalataira építve vitassa meg. Célunk, hogy a közjavakhoz való hozzáférés egyenlőtlenségeit és a hozzá kapcsolódó helyi hatalmi viszonyokat a térbeli-intézményi hierarchiáktól a hálózati szerveződéseken át a lokális terekhez kötődő társadalmi gyakorlatokig az elmúlt évek kutatási eredményeit középpontba állítva tekintsük át.

Szekciónkban a rövid, tízperces előadásokat követően a konferencia résztvevőit arra hívjuk meg, hogy 3-4 „kávéházi asztalnál” közösen vitassuk meg az előadások nyomán felmerült legfőbb kérdéseket (Gáspár et al. 2014), majd a közös beszélgetések eredményét a világkávézó zárásaként megosztjuk és megbeszéljük egymással.

 

Felhasznált irodalom

Gáspár, T., Király, G. és Csillag, S. (2014). Fehér asztal mellett. A világkávézó részvételi technika szemlélete és módszertana. Kovász, 18(1–4), 11–41.

Vercseg I. (2018). Közösségelmélet. Parola.

Szécsi G. (2010) A közösség mint bizalmi folyamat. Közösségfogalom az elektronikus kommunikáció korában. In Gábor Gy. – Vajda M. (szerk.): A lét hangoltsága. Budapest, Typotex, 331–340.

 

 

8. A hagyomány és a kultúra a közjó szolgálatában: társadalmi mozgalmak a múltban és napjainkban

Szekciószervező: Kürti László (ME), Szepessy Péter (ME)

Max Weber szerint hagyományos cselekvésről akkor beszélünk, ha a cselekvés céljait és eszközeit a szokások és a hagyományok rögzítik. Történeti korok eseményeire, szimbólumaira és értékeire való utalás politikai, tudományos és művészeti program szintjére emelt hagyományt teremthet. A hagyomány és hagyományőrzés fogalma a tizenkilencedik és huszadik századi német ("Wandervögel", "Freideutsche") és angol (scouts) mozgalmakra nyúlik vissza, amikor a tradíció, örökség és a „régi szokások” felé fordulás hitelességre és autonómiára törekvő kulturális és generációs folyamatokat indítottak el Európa-szerte ("beatnikek" az USA-ban, az "Angry Young Men" Nagy-Britanniában, a fiatal "egzisztencialisták" Franciaországban). Magyarországon például több hagyományos keresztény mozgalom tekint jelentős múltra vissza (cserkészet, Regnum Marianum, KALOT, KALÁSZ, Soli Deo Gloria). A paraszti hagyomány megőrzését és felélesztését tűzte ki céljául a két világháború között a Gyöngyösbokréta, majd az 1960-as évek végétől az új népi mozgalom (népdalkörök, táncház, népi iparművészet). A mozgalmak az önszerveződő civil társadalom fejlődésében is szerepet játszottak, hangsúlyozva a paraszti múlt, szokások és életmód népszerűsítését így ellensúlyozva az állami és városi populáris vagy tömegkultúra hatását.

 

Ezekben a vallásos és populista mozgalmakban a kollektív identitás szimbólumai és jelentései - a hagyomány-tradíció-örökség - azonban nem tekinthető egyszerűen csak másolásnak vagy szimulákrumnak (J.Baudrillard), mivel folyamatos törés, megújulás és innováció (E. Shils) is jellemezte azokat, ezért a szekció előadásaiban a hazai és nemzetközi társadalmi folyamatok (pl.: világzene, nemzetközi fesztiválok, UNESCO szellemi kulturális örökség, Hungaricum, vallásos megújulási csoportosulások) politikai hatása, elismertetése és elfogadása körüli kérdésekre keressük a választ. Hogyan kötődik a korábbi korszakok és rétegek (elit, parasztság) szimbolikája a nemzeti, társadalmi vagy kulturális kollektíva formálódásához? Hasonlóan: az 1970-es évek mozgalmai, például az ökológiai, kisebbségvédelem és hagyományőrzés, mennyire töltötték be szerepüket, valamint milyen folytatásra ösztönözték a kortársakat, a következő generációt? Egy hagyományteremtő mozgalom létezése, amely hatást fejt ki egy bizonyos történeti szakaszban, lehet-e független az adott időszakban lejátszódó társadalmi változások ütemétől? Amennyiben gyorsan változnak a politikai-gazdasági társadalmi folyamatok, halmozódnak-e fel gyorsan változások ahhoz, hogy új hagyományteremtő intézményrendszert, gondolkodást hozzanak létre? Egy másik fontos kérdés: lehet-e a hagyományra fókuszáló mozgalom ugyanolyan társadalomformáló erő, mint a vallás, a faj, az etnikum, az osztály vagy a nemiség? A romantikusok és a bohémek, az 1970-80-as évek táncházasai, a tiltakozó csoportosulások (anómia, deviancia, szubkultúra) valamint a "lost" és a "beat" generációk tagjai hagytak-e olyan örökséget, amelyek jelentéssel bírnak napjainkban? Végül: mennyire aktív változást hozó erő nemzetközi szinten bizonyos „nemzeti” hagyományok „felfedezése” és elismertetése napjainkban?

 

 

9. A szegénypolitika változása– állami kivonulás és helyi/civil megoldások

Szekciószervező: Keller Judit (KRTK), Szőke Alexandra (KRTK), Virág Tünde (KRTK)

Miközben a rendszerváltást követően a „szegénységprobléma decentralizálása” (Szalai 2002) nyomán a szegénység összetett társadalmi problémaként való kezelése helyi szintre tolódott és a helyi közösségek belső konfliktusaként definiálódott, a helyi önkormányzatok lehetőségei folyamatosan szűkültek a szegénység kezelésének növekvő felelősségével szemben. 2010 után az átfogó közpolitikai és közigazgatási átalakításokkal a centralizációs folyamatok egy új szintre léptek, amelynek eredményeképpen az önkormányzatok mozgástere a helyi szolgáltatások biztosításában jelentősen szűkült. Azaz az önkormányzatok olyan intézményi környezetbe kerültek, amelyben egyszerre van jelen a központi állami centralizáció és az állam szelektív kivonulása a hátrányos helyzetű népességet érintő intézményi terekből (Keller 2020). Azaz e szelektív decentralizáció során az állam egyes közszolgáltatásokat (oktatás) és hatósági feladatokat (család-és gyermekjóléti központ) centralizált, míg azok a jóléti feladatok, amelyek elsősorban a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok ellátását hivatottak biztosítani (család- és gyermekjóléti szolgálat, Biztos Kezdet Gyerekházak) a helyi önkormányzatok és intézmények felelőssége maradt, gyakran adekvát források nélkül (Keller-Virág 2019; Keller-Szőke 2020; Virág-Jelinek 2019). Ezzel párhuzamosan a kormány radikálisan átalakította a jóléti újraelosztás rendszerét; a beágyazott neoliberális jóléti rendszert (Bohle-Greskovits 2012) a „munkalapú társadalom” eszméjével átszőtt „fordított redisztribúciós” politika váltotta fel, amely a gyenge munkaerőpiaci pozícióban álló társadalmi csoportok helyett, az átlag- és a feletti jövedelemmel rendelkezők számára biztosított szociális transzfereket (Szikra 2014). A szegénység kezelésének legfontosabb, 2011 után kizárólagossá váló eleme pedig a helyi szinten megszervezett, komplex függőségi kapcsolatokon keresztül megvalósuló közmunkaprogram lett (Vidra 2018, Váradi, 2016, Gerő-Vígvári 2019, Szombati, 2021).

A közfoglalkoztatás mellett a szegénység kormányzásának másik fontos eszköze a társadalmi és területi integrációt célzó EU-s fejlesztési programok lettek, amelyek megvalósítását a központi állam egyrészt a helyi szint szelektív elköteleződésére bízta, másrészt a legszegényebb települések esetében egyházakhoz kapcsolódó jótékonysági szervezeteknek szervezte ki. Mindez azt is jelenti, hogy a központi állam, valamint a kormányzat konzervatív vallási diskurzusához illeszkedő egyházi jótékonysági szervezetek, az EU fejlesztési projektek kiírásán és a források újraelosztásán keresztül kizárólagos jogot élveznek a fejlesztési célok meghatározására is. A hátrányos helyzetű közösségeket érintő fejlesztések megvalósítását pedig ebbe a klientalista függőségi rendszerbe ágyazott egyházi/egyház közeli szervezeteknek szervezi ki.

 

Szekciónk célja, hogy összekapcsolja az állami szerepvállalás átalakulására és annak következményeire irányuló elemzéseket a szegénység helyi kezelésének különböző modelljeivel. A tervezett szekcióba olyan elméleti és empirikus előadásokat várunk, amelyek

1. különböző elméleti megközelítésekkel magyarázzák a szegénypolitika átalakulását
2. elemzik a szegénység kezelésének kormányzási szintek közötti és a lokalitásban megjelenő különböző típusú függőségeket és ezek következményeit

• bemutatják a szelektív decentralizáció következményeit helyi szinten

1. bemutatják a szegénység helyi kezelésének lehetőségeit és korlátait, a helyi szegénypolitikai különböző modelljeit és annak kapcsolódását a fejlesztési programokhoz
2. elemzik a szegénység kezelését hivatott programok helyi megvalósítását, a különböző szereplők közötti egyeztetési mechanizmusokat, konfliktusokat és ezek következményeit.

 

 

10. Vallás és közjó

Szekciószervező: Hegedűs Rita (BCE), Révay Edit (SSZHF), Rosta Gergely (PPKE)

A közjó, a közösség szolgálata a vallások többsége számára kitüntetett szereppel bír, különféle megfontolásokból is. Sok vallás, így az Európában leginkább elterjedt kereszténység önmaga is közösségi jelenség, s mint ilyen, természeténél fogva a kollektivitást előtérbe helyezi az individualizáltsággal szemben. A közösségi identitás kapcsán a saját közösség, gyülekezet szolgálatának fontossága is hangsúlyos lehet, de a tágabb közösség, a társadalom iránti felelősségvállalás is erkölcsi parancsként jelenik. Pl. a Katolikus Egyháznak az ember és társadalom viszonyáról szóló tanításában központi szerepet kap a közjó fogalma: „Minden ember a maga helye és szerepe betöltésével részt vesz a közjó előmozdításában azzal, hogy tiszteletben tartja az igazságos törvényeket, teljesíti kötelességeit, melyekért személyesen felelős, ilyen pl. a saját családjáról való gondoskodás és munkájának becsületes végzése. Az állampolgároknak ezen túlmenően, amennyire lehetséges, tevékenyen részt kell venniük a közéletben.” (A Katolikus Egyház katekizmusának kompendiuma: 410. Hogyan vesz részt az ember a közjó megvalósításában?)

A közjó vallási szerepével az elmélet szintjén is foglalkozhatunk, teológiai, filozófiai alapokról, de ugyanilyen fontos annak vizsgálata is, hogy egy adott vallási közösség tagjai hogyan gondolkodnak, ezzel kapcsolatban saját közösségük tanításairól, elvárásairól, mennyiben felelnek meg ezeknek.

Amikor a közjóról gondolkozunk, különféle ideológiák, politikai meggyőződések és elköteleződések, egyes, a jelenséggel kapcsolatba hozható közösségi identitások, illetve nyilván életmódunk is befolyásolják nemcsak érvelésünket, de alighanem már észlelésünket is. De a közjót érintő viselkedésünkre is hatnak mindezek. A vallásnak intézményi és egyéni szinten is a felsoroltak mindegyikéhez lehet köze. Az egyházak tagjai sokszor politikai eszmékhez, pártokhoz is kötődnek éppen vallási-ideológiai megfontolásból, de egy adott közösséghez tartozás is – egyházias-gyülekezeti vallásosság esetén – konkrét cselekvések elvárásával járhat együtt.

 

Mit gondol helyesnek, erkölcsösnek a közjavakat illetően, mit tesz a közjóért egy vallásos ember, a vallási közösségek? Milyen intézményeket és hogyan működtettek és működtetnek most az egyházak vagy vallási kötődésű civil szervezetek a közjó érdekében? Milyen politikai-ideológiai állásfoglalások mellé áll és nem áll be, szólal meg vagy nem szólal meg egy-egy felekezet, vallási vezető? Mely politikai közösségekben látják leginkább megvalósulni a közjót a vallási közösségek és azok tagjai? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel foglalkozó előadásokat várunk a „Vallás és közjó” c. szekciónkban.

 

 

11. Oktatás és közjó a 21. század elején Magyarországon

Szekciószervező: Berényi Eszter (ELTE), Neumann Eszter (TK)

A szekció a klasszikus, oktatási esélyegyenlőtlenségekre fókuszáló kritikai oktatásszociológia újragondolását ajánlja. A 21. század elejére jellemző, neoliberális és neokonzervatív közpolitikai térnyerésnek hatására a társadalmi igazságosság szempontja háttérbe szorult az oktatási diskurzusban. Az egyéni cselekvők döntéseinek és az egyéni válaszutaknak az egyéni életpályákon belüli felértékelődése, az „én-projektek” szerepe már a 20. század végének nyugati társadalmaira is jellemzőek voltak (Beck, 2003; Giddens, 2013), s mindezek a nyugati társadalmak oktatási rendszereiben is leképeződtek, elsősorban a szabad iskolaválasztás egyre erőteljesebb hatásai által (Gewirtz et al., 1995). A 21. század elejének még erőteljesebb neoliberális oktatáspolitikai fordulata tovább fokozta az egyéni felelősségre való hivatkozást az oktatási pályautakban is, s egyre inkább háttérbe szorulnak az oktatás kollektív (a társadalmi kohézióra irányuló), s előtérbe az individuális (az egyén sikeres karrierre irányuló) céljai (Lubieski, 2021). Ugyan a neokonzervatív politikai irányzatok értékalapon elhatárolódnak a neoliberális ideológiától, az oktatási szolgáltatások megszervezésére vonatkozóan (egyéni felelősségek felértékelése, nem állami szereplők bevonása, a közjó és az érdemesség fogalmainak újraértelmezése, a társadalmi igazságossági szempontokat mellőzve) nagyon hasonló közpolitikákat valósítanak meg (Apple, 1998, 2006). Az ideológiai keretezés mellett ennek a folyamatnak legalább ugyanilyen lényeges része, hogy az államok szerepe is csökken az oktatásban. Mindez megjelenik az oktatási intézmények fenntartói sokszínűségében, de az állami finanszírozás csökkenő részarányában is (Verger et al, 2016). A jóléti állami modell gyengülésének fontos elemeként az állam tehát több dimenzióban is visszaszorul vagy visszavonul az oktatási rendszerekkel kapcsolatosan (Ball, 2012) Ebben a helyzetben egyszerre érhető tetten az egyenlőtlenségek oktatási növekedése és az iskolarendszer társadalmi polarizálódása, valamint az, hogy a társadalmi eredetű egyenlőtlenségek csökkentése egyre kevésbé jelenik meg az oktatási rendszerekkel szembeni társadalmi és politikai elvárásként. A hazai oktatáspolitikában a közelmúltban végbemenő változások szintén értelmezhetők az állami szerepvállalás csökkenéseként.

 

A szekció célja, hogy választ keressen arra, hogy ebben a megváltozott globális és hazai politikai erőtérben hogyan artikulálódik az oktatási egyenlőtlenségek problémája. Elsősorban a nem állami intézményekkel és klienseikkel (a családokkal) szeretnénk foglalkozni: hogyan  jelenik meg a nem állami (magán, alapítványi és egyházi) fenntartású intézmények részéről saját szerepük értelmezése az egyenlőtlenségek fenntartásában; hogyan pozícionálják magukat az államhoz képest és milyen kritikát fogalmaznak meg; keresnek-e, látnak-e mozgásteret ezzel kapcsolatban; mit lehet tudni azokról a szereplőkről, akik  szerepet vállalnak az oktatási egyenlőtlenségek csökkentésében, s hogy látják saját tevékenységüket; s mire világíthat rá az olyan hátrányos helyzetű tanulók esete, akik – minden valószínűség ellenére – mégis bekerülhetnek a polarizált oktatási rendszer „elit” szegmensébe.

 

Irodalom

Apple, M. W. (1998). Education and new hegemonic blocs: Doing policy the ‘right’ way. International Studies in Sociology of Education, 8(2), 181–202.

Apple, M. W. (2006). Understanding and interrupting neoliberalism and neoconservatism in education. Pedagogies: An International Journal, 1(1), 21–26.

Ball, St  (2012) The reluctant state and the beginning of the endof state education, Journal of Educational Administration and History, 44:2, 89-103

Beck, Ulrich (2003): A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba.

 Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég, Budapest

GEWIRTZ, S. , BALL, S. , and BOWE, R. (1995) Markets, Choice and Equity in Education. Buckingham: Open University Press.

Giddens, Anthony (2013): Élet a poszttradicionális társadalmakban. In:

Replika,  2013/2: 55–95.

Lubienski, Ch (2021) : What ‘good’ is schooling? The new edu  philanthropies and education reform. in: Hogan, A- Thompson, G (eds):  PRIVATISATION AND COMMERCIALISATION IN PUBLIC EDUCATION. How the Public Nature of Schooling is Changing. Routledge, London, 2021:   21-35.

 

 

12. A szociális és közösségi munka kihívásai: kudarcok, stratégiák és jó gyakorlatok

Szekciószervező: Győri Ágnes (TK)

A segítő foglalkozásúak munkájuk során főként személyiségükkel, a személyiségükben rejlő megküzdési (coping) képességekkel, illetve a helyzetekhez való hozzáállásukkal dolgoznak. A COVID-19 világjárvány és a jelenlegi ukrán–orosz háborús konfliktus miatt a válságkezeléssel, az alkalmazkodással és a megküzdéssel kapcsolatos személyiségfaktorok még inkább felértékelődtek, ezért szisztematikus vizsgálatuk napjainkban még inkább aktuális. Közülük kiemelten fontos a reziliencia és különböző aspektusainak feltérképezése, amely a személyiség erősségeinek feltárását teszi lehetővé.

Hazai és nemzetközi szakmai körökben évek óta sok szó esik a szociálismunka-szakma kríziséről (Asquith et al. 2005, Bugarszki 2014, Kozma 2020). A szakembereket jellemző nehézségek (ellátottakkal kapcsolatos konfliktusok, magas ügyfélszám, adminisztratív terhek, jogszabályi környezet, megbecsültség hiánya) szintén rendszeresen a diskurzusok tárgyát képezik (National Association of Social Workers 2006, Bransford 2005, Kozma 2020, Rácz 2014).

 

A szekcióban azt vizsgáljuk, hogy a szociális szektort érintő nehézségekkel, újkeletű kihívásokkal mennyiben és hogyan tudnak a szakemberek megküzdeni. Különösen várjuk azokat az új kutatási eredményeket, amelyek a szakmaspecifikus tényezők és a megküzdés képességének szerepét vizsgálják a szakemberek lelki-fizikai egészségében, mobilitási terveiben, illetve fluktuációjában. A szekció a kvantitatív és a kvalitatív vizsgálatok mellett örömmel fogadja a Big Data-alapú vizsgálati eredményeket, amelyek online térben keletkező adatokra építve, lehetőséget nyújtanak mind a szakmai kihívások feltárására és mélyelemzésére, mind a szociális munka médiareprezentációjának bemutatására. Továbbá várunk olyan pilot study eredményeket is, amelyek későbbi, részletes kutatásokat alapoznak meg. Ez utóbbi témák a spontán segítő szerveződések és a szociális támogató civil szervezetek és az állami önkormányzati hivatalok együttműködésének, valamint a közösségi háttér és az egyéni megküzdés bemutatásának illusztrációi lehetnek.

 

 

13. Kalandozások a szociológia, a szociális munka és a közösségfejlesztés határán

Szekciószervező: Szabó-Tóth Kinga (ME)

A szekció a konferencia témájához illeszkedően azt a kérdést feszegeti, hogy milyen módszertannal, milyen megközelítésekkel, milyen interdiszciplináris háttérrel lehet kutatásokat kivitelezni illetve azokra alapozott társadalmi/szociális beavatkozások tenni, olyanokat, amelyek a szociológiai kutatási módszerek használatával a szociális munka és közösségfejlesztés számára is hasznosítható eredményeket hoznak.

A szociológia története egyben az alkalmazott szociológia története is. Mint ismert, Nagy-Britanniában  az 1830-as és ’40-es években a statisztikai módszereket is használó, de valójában amatőr társadalomkutatók az elit tagjai is voltak egyben - így ezeket az elemzéseket, eredményeket közvetlenül állították a szociális reformok szolgálatába (pld. Manchester, London központokkal). Franciaországban az 1800-as évek közepén a társadalmi reformokhoz kapcsolódóan indult el - a kezdetben laikusokhoz kapcsolódó - társadalomkutatás. Az alkalmazott kutatások itt Alain Touraine akcionalista szociológiájában, illetve az 1970-es évektől kezdődő szociológiai intervencionalizmusban teljesedtek ki. Az USA-ban az 1880-as években a reformerek helyi közösségekhez illetve később az egyetemekhez fordultak a társadalmi jelenségeket firtató kutatásaikkal, illetve ekkor kezdődtek el a szegénységgel, a közegészségüggyel kapcsolatos statisztikai kutatások. A Pittsburgh Survey (1906-1909 között) során  a 3 R mentén (kutatás, reform, beavatkozás) zajlott alkalmazott szemléletű, nagyívű projekt a szociális munka, a szociális reformeri tevékenység, a közösségfejlesztés és az alkalmazott szociológiai munka összefonódásával.

 

A 21. században több területen is tapasztalható a tudományok újbóli összefonódása és egymást megtermékenyítő szemléletének elismerése. Várunk minden olyan előadást a szekcióban, amely a fentiek mentén módszertani, elméleti vagy gyakorlati projektek bemutatása révén demonstrálja a szociológia, a szociális munka és a közösségfejlesztés területeinek kapcsolódását - a három terület egymást erősítő voltának hangsúlyozásával.