Elhunyt Ladányi János

... November 22-én, már nem emlékszem, hogy miért, de nagyon kellett volna beszélnem vele. Hiába hívtam nem vette fel a telefont. De tudtam. hogy Csanádi Gábor, János régi-régi barátja, aki ha kellett mindig el tudta érni. Hozzá fordultam. Gábor rövidesen visszahívott és elmondta, hogy az előző napon János rosszul lett. Mentőt hívtak s az a Szt. Imre Kórházba vitte. Ladányi János sajátos személyisége volt a hazai szociológiai, társadalomtudományos életnek. Nem kereste a konfliktusokat, de véleményének egyértelmű, esetenként nyers megfogalmazásával nemcsak a vele egyetértő, nézeteit osztozó kollégákat vonzotta-taszította, hanem maga köré „gyűjtötte” a vele vitázó, egyet nem értő kollégákat is. Az egyik vele egyetértő-vitázó kolléga így búcsúzott tőle az interneten: „midig sokra tartottam tudását, még ha vitattam is azt, amit állított.” Kapcsolatunk is, amely a 80-as évek legelejére datálódik sajátosan alakult. Az első két alkalmat mindennek lehetett mondani, csak barátinak, mi több még barátságosnak sem. De mivel Jánosnak ezekről a találkozásokról semmi sem maradt meg emlékezetében nem részletezem mi, hogyan történt. Talán csak annyi jegyzek meg, hogy ezek egyikének sem volt köze a szociológiához, de ettől kezdve „tudtunk” egymásról. Ez tette lehetővé, hogy a 2000. év legelején, az MTA Demográfiai Bizottsága elnökeként a mélyszegénység és az etnikai alapú szegregáció kapcsolatáról egy előadás megtartására kértem fel. Nem kellett győzködnöm. Vállalta. Remek előadást tartott, melyről készített és közreadott sajtóközlemény az éppen regnáló  politika rosszallását váltotta ki. Ennek lett a következménye, hogy az MTA Demográfiai Bizottsága elveszítette addigi függetlenségét és a továbbiakban a IX. Osztályhoz rendelve az osztály Demográfiai Osztályközi Állandó Bizottságaként folytathatta működését.

Itt most megszakítom az egykor történtek további ismertetését, hanem elmúlt hónapok alatt történtek ismertetésére térek. Az elmúlt évtizedben nem emlékszem, hogy személyesen találkoztunk volna. Időről-időre telefonon beszéltünk. Ez történt ez év júniusában is, amikor csengett a telefon és János többé-kevésbé a következőket mondta: az utóbbi időben több nem kifejezetten szakmai könyvem jelent meg s van még egy, amelyet a Magyarország Felfedezése Alapítvány könyvsorozatában szeretném, ha megjelenne. Ezek közül a röviddel ezelőtt könyvei közül ismertem a Hanyatló világok, a Rossz időben, rossz helyen – Családom és családtalanságom története és a Meglelt emlékeim – Utazásaim és maradásaim története című könyveit. Ezek ismeretében, de enélkül is, mint kuratóriumi elnök csak azt válaszolhattam, hogy küldj egy szinopszist és egy tartalomjegyzéket. Alig tettem le a telefont, amikor a kért anyagok már meg is érkeztek. Ez június 12-én történt. Ebben az első levélben nemcsak a készülő új könyv tartalomjegyzéke volt benne, hanem a megjelent könyvben hetedik fejezetként szereplő „Újpest, az „elpolgáriatlanult” város” címet viselő fejezet is. Ekkor a tervezett kötetnek még nem volt címe. Közben kiderült, hogy nemcsak ez a fejezet van kész, hanem lényegében a többi is. Azonnal elkértem, hogy a kurátoroknak véleményezésre megküldhessem. Augusztus 18-a volt az a nap, amikor csengett a telefonom és János keresett. „Mi van a könyvemmel? Nyomják már?” Hebegtem-habogtam, de közben el is döntöttem, hogy nem várom tovább a kurátorok kézirattal kapcsolatos véleményét, hanem megküldöm a Gondolat Kiadó igazgatójának, Bácskai Istvánnak, hogy a Sorsok és esélyek a Tiszazug kapujában című éppen megjelenés alatt álló könyvünk után ez lesz a Magyarország Felfedezése könyvsorozat következő könyve. Ezt, vagyis augusztus 18-át követően november 22-ig – a személyes találkozások mellett – pont száz alkalommal beszéltünk telefonon. Volt olyan nap – igaz nem sokszor – , amikor nyolcra, tízre rúgott a napi beszélgetések száma, amelyek közül nem egy volt, amely az egy órát is meghaladta. Igy jutottunk el november 22-ig, amikor, mint írtam Csanádi Gábortól megtudtam, hogy János kórházba került. Ezt követően minden nagyon a dolgok gyorsan zajlott. Nem részletezem a történteket, csupán annyit, hogy amikor András fia azt mondta, hogy Édesapja feladta, nem akar tovább élni egyetlen célom maradt, hogy mielőtt még ez bekövetkezne kezébe vegye utolsó, az immár Újpest az elpolgáriatlanult város címet viselő könyvét. Nem kellett magyarázkodnom Bácskai Istvánnak – kérésemre, meglesz a könyv volt a válasz. És meglett! János halála előtt egy nappal kézbe vette és biztosan tudta, hogy ez az a könyv, amelyet oly mértékben szeretett volna még kézbe venni!

Ladányi János tőzsgyökeres újpestiként elemi és gimnáziumi tanulmányait is Újpesten végezte. Itt Újpesten az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. 1967-ben lett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója. Az egyetem elvégzése (1971) után egyetemi doktori disszertációját 1973-ban védte meg, melyben a szociális juttatások jövedelmi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatását vizsgálta. 1987-ben a szociológiai tudományok kandidátusa, 2008-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. Akadémiai doktori dolgozatának témája a szociális és etnikai alapú lakóhelyi szegregáció formájának Budapesten belüli változásainak feltárása volt. Ezt megelőzően tíz évvel – 1998-ban – habilitált az akkor már Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nevet viselő intézményben, amelynek 1975 és 2016 között oktatója volt. Közben, 1985 és 2016 között több neves amerikai egyetem vendégoktatója, kutatója volt. Eddig több mint 260 publikációja jelent meg, melyek között tizenöt könyv található.

Tóth Pál Péter