Elhunyt Margaret Archer

Vélhetőleg Archer nekrológot csak az olvas, aki tudja hogy ki volt Archer. Meg egyébként is az internet korszakban, különösen, amikor közismert tudós - és mint két évtizeden át "intézményesen" legfontosabb szociológus (ISA https://www.isa-sociology.org/en elnök) ő azután igazán az volt, a halála utáni időszakban el fogják árasztani a netet a nekrológok.

Legyen inkább egy személyes történet.

A nyolcvanas évek végén egy ISA rendezvényen - mi már jártunk ugye Nyugatra, de nem minden kelet-európai járt, afféle fiatal emberként voltam jelen, s azt hittem az önmagában érdekes, hogy Kelet-Európából jövök, úgyhogy  beálltam abba a "sorba", ami a mindenkori ISA elnökök körül a maga természetes módján kialakul, hiszen mindenki akar valamit tőlük. Szóval sorra kerülve, mondtam Archernak, milyen fontos ő nekünk, hogy még  oktatáskutatós belső kiadványban is megjelentettünk egy fordítást tőle, s úgy idézzük, mint Marxot vagy Webert szokás. "Igen? És mit tehetek Önért?" - kérdezte Archer rutinosan. Zavarba jöttem, hiszen villámcsapásszerűen világossá vált, hogy valójában nekem volt fontos, (önjelölt hírvivőként) hogy elmondjam ezt - neki a dolog nem sokat jelentett, eggyel több ország, eggyel több alszférája ahol elismerik, business as usual.

Szóval ciki volt a helyzet, de a kutyaharapást (mármint, hogy egy jelentéktelen ország formálisan se otthon, se nemzetközileg nem túldekorált, s létszámában kifejezetten kicsi  oktatáskutatóközönségéről hoztam a hírt) szőrével akartam kezelni, (azaz azzal, hogy egy - e közösség legalacsonyabb presztizsű tagjának számító - huszonéves kölyök magánvéleményét is közlöm). Úgyhogy azt mondtam,  hogy én személyesen is, konkrétan is köszönettel tartozom. Archer szemében érdeklődés csillant: "már miért, hogy érti ezt?" Mondtam, azért, mert egy olyan pontjáról jövök a világnak, mely már ezer éve tele volt kéttemplomos falvakkal, s melyben a társadalom megértéséhez nemcsak a nagy felekezeti iskolarendszerek versengését kellett megérteni, hanem a vallásosság és a szekularizmus versengését is, sőt az iskolarendszeren át történő mobilitás és a más mobilitási utak egymással versengését is, s hát bizony én magam személyesen ezzel foglalkozom, s ez aztán tényleg nem menne, ha nem olvasnám őt. "Na, ezt tényleg köszönöm", mondta és kezet nyújtott. "Bármikor keressen, ha gondolja." Soha többé nem találkoztunk.

 

Nagy Péter Tibor